Figyelő, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-07-02 / 27. szám
A FOGYASZTÓI ÁRRENDSZER TOVÁBBFEJLESZTÉSÉRŐL,,, Gazdaságirányítási reformunk egyik alapelve, hogy a gazdasági szabályozókkal tegyük lehetővé a termelés, a külkereskedelem és a fogyasztás összehangolt fejlesztését. Ez a koncepció feltételezi a termelői, a külkereskedelmi és a fogyasztói árak összhangját, mindhárom szférában egységes árelv alkalmazását. Az egységes árelv nem lehet más, mint hogy az árak a társadalmilag szükséges ráfordítások, a piacok értékítélete és a célszerű állami preferenciák hatására alakuljanak. A társadalmilag szükséges ráfordítás... Fogyasztói árrendszerünk kevéssé felel meg az egységes árrendszer támasztotta követelményeknek. Fogyasztói árarányaink ugyanis általában nem igazodnak a társadalmilag szükséges ráfordítások arányaihoz. Emiatt a hazai fogyasztói árarányok a termékek és szolgáltatások többségénél mind a külországok fogyasztói árarányaitól, mind a belföldi termelői árarányoktól eltérnek. Fogyasztói árarányaink gyakran nemcsak a nagyobb termékcsoportok, hanem az egymást helyettesítő termékek vonatkozásában is eltérnek a ráfordításarányoktól, annak folytán, hogy egy-egy termékcsoporton belül is különböző forgalmiadó- vagy árkiegészítési kulcsok vannak érvényben. Igaz, az egymást helyettesítő termékek vagy választékok fogyasztói árarányai eltérhetnek (sőt gyakran kívánatos is, hogy eltérjenek a ráfordításarányoktól. De ez az eltérés akkor kedvező hatású a kereslet és a kínálat egyensúlyára, ha befolyással van a termelésben és a fogyasztásban közvetlenül érdekelt felek — a vállalatok és a lakosság — nyereségére, illetve megtakarítására. Ezért ilyenkor szükségtelen operatív, pénzügyi eszközökkel beavatkozni az átalakulásba. Forgalmiadó-rendszerünk a legutóbbi másfél évben sokat javult. Megszüntették az úgynevezett különbözeti adózást és összevonták a ruházati cikkek forgalmiadó-kulcsait. De még így is túlságosan magas (kb. 1500) a forgalmiadókulcsok száma. 1. A mezőgazdaság folyó termeléséhez a ráfordításoknál olcsóbban kap egyes eszközöket és anyagokat (gépet, műtrágyát, növényvédőszert, importtakarmányokat stb.); 2. a fejlesztési beruházásokhoz az állam támogatást nyújt; 3. az átlagosnál rosszabb körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezetek állami támogatásban részesülnek. Mindezeket a támogatásokat olyan körülmények között folyósítjuk, amikor egyfelől a termelőszövetkezetek megszervezése után megnövekedtek a folyó termelés, különösen a bővítés költségei, másfelől a mezőgazdasági felvásárlási árakat időközben többször is emeltük. Feltételezve, hogy a mezőgazdaság folyó termeléséhez szükséges anyagok és eszközök hatékonysága a jövőben növekszik, beszerzési áruk pedig csökken, támogatásuk hosszabb időszak alatt különösebb felvásárlási áremelés nélkül megszüntethető. A mezőgazdasági fejlesztés költségeinek egy részét világszerte az állam viseli. Ezeket a költségeket nálunk sem indokolt közvetlenül, a lakosságra terhelni. Több szempont szól amellett, hogy a mezőgazdasági árakat ne a legrosszabb, hanem az átlagos körülmények között gazdálkodó termelő üzemek költségeinek figyelembevételével alakítsuk ki, ez pedig szükségessé teszi a gyengébb termelőszövetkezetek támogatását. Áreltérítések és piaci egyensúly Ésszerű fogyasztói árrendszerben az árak centrumát néhány kivételtől (szeszesitalok, gyógyszerek stb.) eltekintve a — tágan értelmezett — társadalmilag szükséges ráfordítások képeznék. A jelenlegi fogyasztói árarányoktól a helyesnek ítélt árarányokig a forgalmi adók és árkiegészítések radikális szűkítésével juthatunk el. Ez a feladat hosszabb időszak (mintegy 10 év) alatt hajtható végre. A fogyasztói árarányoknak a ráfordításarányokhoz való közelítését úgy kell megoldani, hogy az ne borítsa fel a jelenlegi árak alapján kialakult piaci egyensúlyt, illetőleg a meglevő egyensúlyzavarokat ne fokozza, hanem csökkentse. Az árváltozásokat tehát szükség esetén össze kell kapcsolni a kínálat bővítésével vagy szűkítésével. A jelenleg érvényesülő áreltérítéseket több csoportba lehet sorolni aszerint, hogy milyen piaci egyensúlyi feltételek között funkcionálnak. Eszerint megkülönböztethetünk — keresleti-kínálati egyensúlynál, — túlkeresletnél, valamint — túlkínálatnál érvényesülő forgalmi adókat és fogyasztóiár-kiegészítéseket. Ezek megszüntetésekor (csökkentésekor) más-más piaci problémák merülnek fel és megoldásuk módja is eltérő. Azoknál a forgalmi adós termékeknél, amelyek kereslete és kínálata egyensúlyban van, a forgalmi adó csökkentése az árrugalmasságtól függően növeli a keresletet (eltekintve más cikkek egyidejű árváltoztatásának a jövedelmekre gyakorolt hatásától). Ebbe a csoportba tartozik a ruházati cikkek egy része (például kötöttáruk, konfekcionált termékek), ide sorolhatók az édesipari, a vegyipari termékek stb. Az egyensúlyt természetesen mindig az exporttal és az importtal összefüggésben kell vizsgálni. Ha például a ruházati export csökkentése nem kívánatos, az árcsökkentést a termelés bővítésével kell megalapozni. Azoknál az árkiegészítéses termékeknél és szolgáltatásoknál, amelyeknél a kínálat és a kereslet (igénybevétel) a jelenlegi árak mellett összhangban van és a kereslet az árváltozásokra érzékeny, az árkiegészítést olyan időpontban célszerű csak megszüntetni, amikor a kínálat gazdaságosan csökkenthető (esetleg exportra irányítható), vagy a kéréslét a jövedelmek növekedésével stb. bővíthető. Ide tartozik például a vendéglátóipari ételár-kiegészítés, amely a jövedelmek növekedésével megszüntethető. A gazdaságosan nem exportálható és az állattenyésztésben szükségképpen keletkező terme- *ékek — tej, tejtermékek, zsiradékok — árkiegészítését tehát a közeljövőben nem volna helyes megszüntetni. Azoknál, a forgalmi adós termékeknél, amelyekből túlkínálat van és a kereslet pang (például méteráruk), a forgalmi adó csökkentése segíthet az egyensúly megteremtésében. Azon árkiegészítésben részesülő termékeknél és szolgáltatásoknál, amelyekből a kínálat meghaladja a keresletet (például szén, mozik), a probléma konkrét ismeretében lehet állást foglalni. Ilyen esetekben a tevékenység racionalizálására éppen az árkiegészítés csökkentése adhat ösztönzést. Csekély azoknak a magasabb forgalmi adóval terhelt cikkeknek a száma, amelyekből túlkereslet mutatkozik. Ilyen termékek például a sör, a cement, a fenyőfűrészáru stb. Ezeknél a forgalmi adó és az ár csökkentése csakis a kínálat bővítésével egyidejűleg valósítható meg. A lakossági fogyasztásban számottevők azok az árkiegészítéses termékek és szolgáltatások (például sertéshús, állami lakások, kommunális szolgáltatások stb.), amelyek iránt évek óta tartós túlkereslet mutatkozik és a növekvő igényeket nem tudjuk kielégíteni. A túlkereslet oka persze nem kizárólag az alacsony ár, de a kereslet és a kínálat közötti szakadék kialakulásában ennek is szerepe van. Különösen igaz ez az összefüggés az állami lakásokra, amelyek felújításához és üzemeltetéséhez folyósított állami támogatás a lakbérbevételek több mint másfélszeresét teszi ki. Az állami lakásnak ma nem az áru, hanem a juttatás jellege van előtérben. A támogatás megszüntetésével kialakított díjak hozzásegíthetnek az egyensúly létrehozásához, a különféle lakásépítési konstrukciók versenyéhez, a terhek igazságosabb viseléséhez. Az egyes lakossági rétegek — például munkások és alkalmazottak, nyugdíja(Folytatás a 4. oldalon) ' ____’ ...eltérő értelmezése Abban, hogy az árképzés alapját a társadalmilag szükséges ráfordítások kell hogy képezzék, általában egyetértés van. De már arról, hogy mit tekintsünk társadalmilag szükséges ráfordításoknak, megoszlanak a vélemények. Az egyik vélemény szerint a társadalmilag szükséges ráfordítások a belföldi termelői árakkal, a másik szerint a világpiaci árakkal azonosíthatók. Megítélésem szerint hazánkban, ahol a külkereskedelem aránya a nemzeti jövedelemhez képest magas, kívánatos, ha a társadalmilag szükséges ráfordítások kialakításában mind a szocialista, mind a tőkés piac tartósan érvényesülő árai aktívan részt vesznek Ezek az árak az alapanyagok esetében közvetlenül, de közvetve a félkész- és késztermékek árain keresztül is hatást kell, hogy gyakoroljanak a termelési költségekre és a termelői árakra. E hatást az egységes árszorzóknak, az ésszerű vámtarifának és állami visszatérítési rendszernek, valamint a rugalmas áraknak kell közvetíteniük. A társadalmilag szükséges ráfordítások nem mindig azonosak a belföldi termelés költségeivel (költségeknek tekintve a normatív elvonásokat, eszközlekötési járulékot, illetményadót is). Ezért különbséget kell tenni a tényleges ráfordítások és ama költségszint között, amelyet a szocialista állam éppen a nemzetközi árarányokra, exportképességünkre stb., tekintettel érvényesíthetőnek ítél. Igen fontos ez amegkülönböztetés a kitermelő iparban és a mezőgazdaságban. Az élelmiszerek fogyasztói ára szempontjából lényeges kérdés, hogy a mezőgazdaságban mit tekintünk társadalmilag szükséges (elismerhető, továbbhárítható) ráfordításnak. Ismeretes, hogy a mezőgazdaság magas közvetlen állami támogatást kap, emellett a mezőgazdasági termelő üzemeknek nem kell fizetniük eszközlekötési járulékot és illetményadót. A mezőgazdaságnak nyújtott közvetlen támogatás három fő formája: FIGYELŐ, 1969. JÚLIUS 2. A közgazdász feladatai a modern gazdaságban Interjú Erik Lundberg professzorral A Magyar Közgazdasági Társaság meghívására 1969. június 5. és 13. között hazánkban tartózkodott Erik Lundberg professzor, a Svéd Királyi Akadémia tagja, a Stockholmi Egyetem tanára, a Nemzetközi Közgazdasági Társaság elnöke. Ennek során előadást tartott a Magyar Közgazdasági Társaság rendezésében a Tudományos Akadémián és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Munkatársunk felkereste a világhírű közgazdászt, aki készségesen válaszolt a Figyelő kérdéseire. Kérdés: Professzor úr szerint mi a közgazdászok feladata egy modern gazdaságban? Válasz: Elsősorban a közgazdász tanácsadó szerepét hangsúlyoznám, amellyel a gazdasági és a politikai élet irányítóit hozzásegíti a helyes döntésekhez. Ez a szerep nagyon fontos, de veszélyes, ha valaki sokáig csak ezzel foglalkozik, ugyanis előbb-utóbb a szakmai vakság áldozata lesz. Képtelenné válik az objektív ítéletalkotásra, mert kötik saját korábbi tanácsai és azok következményei. A közgazdász másik fontos feladata, hogy megkísérelje nézeteiről meggyőzni a legszélesebb közönséget. A közgazdász nem élhet elefántcsonttoronyban, állandóan publikáljon, és ne restellje nézeteit a legegyszerűbb formában, akár napilapokban, is hirdetni. Tudjon és akarjon hatni a tömegekre. Tőlem idegen az amerikai közgazdászok bonyolult előadásmódja, rafináltsága és gyakran túlzott elvontsága. Persze még sok egyéb feladatuk is van a közgazdászoknak, amelyeket nehéz lenne mind felsorolni. Kérdés: Sokat vitatkoznak a közgazdászok a kapitalizmus második világháború utáni fejlődésének sajátosságairól és különösen a gazdasági ciklusok, válságok kérdéséről. Mi erről az ön véleménye? Válasz: A ciklusok, és azon belül a gazdasági visszaesések ma is a régi szabályossággal jelentkeznek. Mi más lenne a bruttó nemzeti termék növekedési ütemének az évi 0 és 7 százalék közötti, periodikusan jelentkező ingadozása? Ezen mit serm változtat az, hogy a ciklusra ma már általában nem jellemző a termelés abszolút visszaesése. Ezt a két világháború közöttinél sokkal jobb pénzügyi politikának köszönhetjük. Ezen a ponton hadd kanyarodjak vissza az előbbi kérdéshez: Ralph Hawtery, az ismert angol közgazdász és pénzügyi szakember már ahúszas években javasolta a kormányoknak a pénzügypolitika nagymérvű tökéletesítését. De az 1929— 1933-as válságnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a kormányok hallgassanak a közgazdászokra. Kérdés: Az elmúlt években — éppen a „Tőke” megjelenésének századik évfordulójával kapcsolatban — nemcsak nálunk, de a tőkésországokban is sokat foglalkoztak a közgazdászok Marx-szal. Meglehetősen ellentétes vélemények is elhangzottak. Mi erről a véleménye professzor úrnak? Válász: Kevéssé ismerem Marxot. Engem elsősorban Marxnak a ciklusról szóló fejtegetései érdekeltek. Amennyire meg tudom ítélni, Marx sokkal nagyobb hatással volt a közgazdaságtudomány fejlődésére, mint sok „hivatásos” közgazdász. Érdekes, hogy a mai fiatal generáció nálunk is rendkívül érdeklődik Marx iránt. Követelik, hogy tartsunk előadásokat Marxról és a marxizmusról. Kérdés: Mi a véleménye a matematika közgazdasági alkalmazásának lehetőségeiről és korlátairól? Válasz: Ma már aligha szólni bizonyításra, hogy bizonyos matematikai módszerek rendkívül gyümölcsözően felhasználhatók a közgazdaságtudomány területén is. Az absztrakt matematikai gondolkodásnak a közgazdaságtanban azonban vannak veszélyei is. Gondolok itt például Debreu működésére, akinek tételeit vagy nem lehet, vagy veszélyes lenne közvetlenül alkalmazni. A matematika felhasználóinak ez a csoportja ingoványos talajra lép, de azért ezekre a kutatásokra is szükség van. Úgy vélem, megengedhetjük magunknak ezeket a próbálkozásokat. A túlságosan absztrakt modellekből gazdaságpolitikai következtetéseket levonni azonban kockázatos dolog, ilyennek tartom például azokat a modelleket, amelyek a fogyasztói preferenciákból indulnak ki. Kérdés: Mi professzor úr véleménye a nemzetközi pénzügyi rendszer problémáiról? Válasz: Ismét a közgazdász feladataira hivatkozom: megmondhatjuk és meg is kell mondanunk, hogy a jelenlegi pénz(Folytatás a 4. oldalon) X3ro X