Figyelő, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-12-03 / 49. szám
FIGYELŐ, 1969. DECEMBER 3. _______________________ Változások a bérszabályozásban (Folytatás az 1. oldalról) léséhez kisebb nyereségnövekményt kell elérniük, mint ha változatlan létszámmal, hatékonyabb anyagi ösztönzéssel, a bérszínvonal növelése mellett oldják meg ugyanezt a többletfeladatot. A létszámnövekmény miatti bértömeg-növekedés ugyanis a költségeket terhelte, az átlagbér növekedése viszont a részesedési alapot. A részesedési alap terhelésére azonban sokkal érzékenyebben, reagálnak a vállalatok, mint az önköltség változására. Ez érthető is, hiszen a részesedési alap 1 Ft-nyi emeléséhez 10—15 forint nyereségnövekményt kell elérni. A létszámemelés azonban nemcsak ezért könnyebben járható út, mint a bérszínvonal emelése. Az alacsonyabb bérű dolgozók számának növelésével egyenesen emelni lehet a meglevő létszám bérszínvonalát. Alacsony bérűek felvételével ugyanis a bázis bérszínvonal alá lehet csökkenteni a tényleges átlagbérszínvonalat (anélkül, hogy bárkinek csökkenne a bére), s így a bázis bérszínvonalig úgy emelhetők a bérek, hogy a növekmény nem terheli a részesedési alapot. Új szabályok Mindezek miatt szükségessé vált a jövedelemszabályozás módosítása. A feladat: egyrészt enyhíteni a bérszínvonalszabályozás szigorát, mérsékelni a bérszínvonal-növekedéshez fűződő nyereségkövetelményt, másrészt az eddiginél nagyobb pénzügyi terhet kapcsolni a létszám növeléséhez, vagyis közelíteni a bérszínvonal- és a létszámemelés vállalati terheit. Miután az illetékes kormányszervek meghatározták a jövedelemszabályozás módosításának elveit, megkezdődött az új szabályok részletes kidolgozása. Az új jogszabályok néhány hét múlva megjelennek. Addig is célszerű azonban áttekinteni a várható változásokat, hogy a szükséges előkészítő munkálatok máris megindulhassanak. A szabályozás új rendszere a következő fő elemekből áll: 1. Az 1970-ben megvalósuló bérszínvonal-növekedésnek már csak 70 százalékát kell a részesedési alap terhére elszámolni. (A bázis bérszínvonalon felül 1968-ban és 1969-ben megvalósult bérszínvonal-növekmény továbbra is az eddigi szabályok szerint, teljes egészében terheli a részesedési alapot.) A kedvezmény az 1969. évi átlagos bérszínvonalon felül 170-ben megvalósuló, legfeljebb 4 százalékos bérszínvonal-növekedésre vonatkozik. Az esetleges 4 százalékon felüli növekményt továbbra is teljes egészében le kell vonni a részesedési alapból. A vállalatoknak külön-külön ki kell számítaniuk a) a bázis bérszínvonalon felül 1968— 69-ben megvalósult bérszínvonal-növekmény bértömegét, b) az 1970-ben megvalósult bérszínvonal-növekmény bértömegének 70 százalékát, c) az 1970-ban esetleg 4 százalékon felül megvalósult bérszínvonal-növekmény bértömegét. Az e három tételből (a vállalatok túlnyomó többségénél valószínűleg csak az első két tételből) adódó összeget hozzá kell adni a mérleg szerinti nyereséghez. Ugyanezt az összeget — az adóztatás, valamint a tartalékalapba helyezendő öszszeg levonása után — a részesedési alapból le kell vonni. Az 1969. évi átlagos létszámhoz képest bekövetkezett létszámnövekmény bértömegének 33 százalékát le kell vonni az adózás előtti „B” nyereségrészből és adóként be kell fizetni. (A létszámnövekmény bértömegét a létszámnövekmény és a vállalati tárgyévi átlagbér szorzata adja.) Ha a vállalat létszáma az 1969. évihez képest csökken, a létszámcsökkenés bértömegének 33 százalékát hozzá kell adni az adóztatás előtti „B” nyereségrészhez. Ennyivel csökken a vállalat által egyébként fizetendő adó. A részesedési alap megérzi Létszámnövekedés esetén tehát a részesedési alap csökken, létszámcsökkenés esetén pedig növekszik. A vázolt intézkedések „olcsóbbá” teszik a bérszínvonal emelését: a személyi jövedelmek emelését az eddiginél kisebb nyereségnövekmény mellett hajthatják végre a vállalatok. Emellett a bérek emelése olcsóbb lesz, mint az év végi részesedésé. Ez vállalati érdekké, a béremeléshez adott kedvezmény pedig lehetővé teszi, hogy már évközben az eddiginél hatékonyabb közvetlen ösztönzőket alkalmazzanak. A létszámnövekedéshez fűződő többletteher várható hatását a következőkben foglalhatjuk össze. A vállalatoknak csak akkor lesz érdemes létszámukat növelni, ha az így elérhető nyereségnövekmény legalább ellensúlyozza az „A” nyereségrész létszámnövekedés miatti csökkenését. A levonás nem az adózás utáni részesedési alapból, hanem az adózás előtti „B” nyereségrészből történik. Ezáltal azonos mértékű létszámnövekedés ugyanolyan nyereségnövelési követelményt támaszt a több és a kevesebb nyereséget elérő vállalatoknál. Népgazdasági érdek ugyanis, hogy a termelés elsősorban a magas hatékonyságú területeken bővüljön. Az adóztatás előtti nyereségrész terhelése a létszám növelése esetén abszolút értelemben egyforma elbánást jelent, viszonylagosan azonban az alacsony hatékonyságú vállalatok létszámnövekményével szemben nagyobb nyereségkövetelményt támaszt. A létszámemelkedéshez fűződő adó számszerű értékének kialakításakor az volt a törekvés, hogy a létszámnövekmény terhei ne gátolják a népgazdaság számára hasznos, gazdaságilag hatékony létszámemelést, de a mainál nagyobb nyereségkövetelményeket kapcsoljanak a létszám növekedéséhez. A létszámcsökkenés esetén igénybe vehető adó-visszatérí- tés rendeltetése az, hogy ellensúlyozza az összetétel változása miatti, technikai bérszínvonal-növekedés terhét. A létszám csökkentése ugyanis elsősorban az alacsonyabb hatékonysággal dolgozó, tehát alacsony bérű dolgozók számát apasztja. Emiatt megváltozik a létszám összetétele, az átlagbér nő. A mai szabályok szerint az ilyen okból előálló bérszínvonal-növekményt éppen úgy a részesedési alapból kell fedezni, mint a tényleges béremelés miatti bérszínvonalemelkedést. Sok esetben ez is visszatartotta eddig a vállalatokat attól, hogy létszámfeleslegeiket felszabadítsák. Kifejezetten ösztönözni a létszám csökkentésére nem lett volna célszerű, mert ez esetleg éppen a visszafejlődő, vagy az eddig különösen laza létszámgazdálkodást folytató vállalatok számára lett volna előnyös. Jelentős — például új beruházás miatt szükségessé váló — létszámnövekedés esetén a vállalat a tartalékalapból kiegészítheti a részesedési alapot, s az ilyen címen „kölcsön vett” összeget a gazdasági többleteredmények megjelenése után fizetheti vissza a tartalékalapba. Érvényes január 1-től A módosított szabályok 1970. január 1- től lépnek érvénybe. Ez azt jelenti, hogy a szabályozórendszer „tudomásul veszi” a jelenleg érvényes szabályok szerint eddig hozott vállalati, döntések következményeit. Egyrészt nem sújtja visszamenőleges hatállyal a létszámukat eddig túlzottan növelő vállalatokat, másrészt nem ad előnyt azok számára, akik eddig sem növelték létszámukat. Bizonyára lesznek, akik a múltbeli gazdálkodás e tudomásulvételével nem értenek egyet. Alapos mérlegelés után úgy tűnt azonban: nem volna helyes az érvényes szabályok hatására végrehajtott vállalati , intézkedéseket szankcionálni. A cél most az, hogy a módosítások az 1970. évi döntésekben már racionálisabb létszámgazdálkodásra késztessék a vállalatokat. Ha a vállalatok számításokat végeznek a módosított szabályozórendszerrel, megállapíthatják: az viszonylag enyhe befolyást gyakorol az érdekeltségi alapok, elsősorban a részesedési alap és a személyi jövedelmek alakulására, de ösztönöz a létszám eddiginél mérsékeltebb ütemű növelésére, arra, hogy a fejlődést inkább a belső tartalékok mozgósításával biztosítsák. Az ehhez szükséges anyagi ösztönzést ezután könnyebben megvalósíthatják a vállalatok, minthogy a bérszínvonal-nö-vekedés terhei mérséklődnek, könnyebben emelhetik a béreket és érdemes kiterjeszteniük a közvetlen, hatékonyabb évközi ösztönzést. Számítani lehet arra, hogy a vállalatok egy része módosítja majd a személyi jövedelmek és a létszám 1970. évi alakulására kidolgozott eredeti elképzeléseit, mérsékli a tervbevett létszámnövekedést és fokozza az előirányzott bérszínvonal-, növelést. A vállalatok egy másik része valószínűleg nem változtat eredeti elképzelésein. Munkaügyi stratégia A munkaügyi stratégia kidolgozásakor azonban minden vállalat helyesen teszi, ha számol a lehetőséggel. 1971-től a szabályozók jelentősebb módosítására is sor kerülhet, ezen belül tovább fokozódhatnak a létszám növelésével szembeni követelmények, az ahhoz fűződő anyagi terhek. Ezekre az újabb gazdasági intézkedésekre megfelelően reagálni, az esetleges többletterheket kikerülni a vállalatok csak akkor lesznek képesek, ha már 1970- től nagy gondot fordítanak az élőmunkával való takarékosságra, a munkaerő hatékonyabb felhasználására, a racionális létszámgazdálkodásra. A kormányszervek az illetékes tárcák feladatává tették annak megvizsgálását, hogyan lehetne növelni az élőmunka súlyát a gazdasági kalkulációkban, különös tekintettel az 1971—75. években érvényesítendő közgazdasági szabályozó eszközökre. Egy ilyen intézkedés lehetősége szintén az élőmunkával való fokozott takarékosságra kell hogy intse a vállalatokat. A létszámcsökkenéshez fűződő kedvezmény valószínűleg csak szűk keretek között vezet majd a létszámfelesleg egy részének elbocsátására. Inkább csak arra lehet számítani, hogy a vállalatok a tőlük eltávozó létszám egy részét nem pótolják, hanem igyekeznek a megüresedett munkahelyeket a munka jobb szervezésével, belső átcsoportosítással betölteni. Az ismertetett elvek konkrét jogi szabályokba öntésére rövidesen sor kerül. Az ismertetett módosításokra várhatóan az ipar és az építőipar területén kerül sor, bizonyos kivételek alkalmazásával. Bár az élőmunkával való takarékos gazdálkodás követelménye az egész népgazdaságra érvényes alapelv, a népgazdaság többi ágaiban valószínűleg az ágazati sajátosságok figyelembe vételével, kisebb-nagyobb eltéréssel kell majd alkalmazni az új módszereket. Pongrácz László A Központi Bizottság két esztendő gazdasági fejlődését áttekintve, múlt héten lezajlott ülésén méltán állapította meg, hogy a „ ... gazdasági reform megfelelően szolgálja gazdaságpolitikai céljainkat, a gazdasági munka több területén kedvező folyamatok indultak meg”. Egy évvel ezelőtt talán még bizonyos fenntartással fogalmaztunk, de ma már bebizonyosodott, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében erősödött a tervszerűség, arányosabbá vált a fejlődés, számottevően javult az ország külkereskedelmi helyzete. Differenciáltabbá vált az egyes ágazatok termelésének növekedése, a társadalmi szükségletek kielégítése szempontjából fontos és hatékonyabb ágazatok növekedési üteme — helyenként — lényegesen meghaladja az általános fejlődési ütemet. Kedvezőbben alakul a felhasználható nemzeti jövedelem összetétele is. Az alapjában kedvező irányú fejlődés azonban nem problémamentes. E problémák elsősorban gazdasági eredetűek és részben a reform előtt hozott döntések következményei. Természetesen vannak újkeletű problémák is. „Természetesen” —,hiszen a népgazdaság új irányítási rendszeréről még nem mondható el, hogy teljes egészében kibontakozott és hatásaiban már teljesen ismeretes intézményrendszer. AKözponti Bizottság — az eddigi gazdaságpolitikai gyakorlatot követve — nem igyekezett „szentesíteni”, konzerválni a jelenlegiirányítási módszereket, hanem a reform alapelveinek még következetesebb érvényesítésével összhangban úgy foglalt állást, hogy „ ... a végrehajtás során jelentkező új problémákat időben meg kell oldani, az esetenként előforduló hibákat ki kell küszöbölni”. Tény, hogy már ezideig is történtek ilyen intézkedések. Egyes közgazdasági szabályozókat úgy módosítottak, hogy azok az erőforrásokkal történő ésszerűbb gazdálkodásra, a lakossági igények jobb kielégítésére, az érdekeltségi rendszer hatékonyabbá tételére, vagy a szocialista relációjú import fokozására ösztönözzenek. Ezzel kapcsolatban nem érdektelen megjegyezni, hogy az új irányítási rendszer rugalmasabb, nagyobb szabadságot ad a központi gazdaságpolitikai célok érvényesítésére, anélkül, hogy ez a gazdaság fejlődésében megrázkódtatásokra vezetne, vagy hogy szükségessé tenné a tervek egész rendszerének átalakítását. Egyesek az ipari termelés idei, főleg első félévi alakulása kapcsán — különösen külföldön — messzemenő következtetéseket vonnak le. Ma már azonban nyilvánvaló, hogy az alacsonyabb növekedési ütem nagyrészt a szerkezeti változásoknak és a gazdasági kapcsolatoknak a munkamegosztás rendszerében végbemenő átrendeződésével függ össze. Ezek olyan tényezők, amelyek átmenetileg a termelési volumen növekedési ütemének csökkentését okozhatják ugyan, ám ugyanakkor lehetővé teszik a gazdasági tevékenység hatékonyságának javítását. Az 1970. évi gazdasági feladatokra vonatkozó javaslatok — amelyeket a Központi Bizottság elfogadott — mára a gazdasági és ezen belül az ipari fejlődés gyorsabb ütemével számolnak: mintegy 6 százalékos ipari termelésnövekedés mellett 5—6 százalékos nemzeti jövedelemnövekedési ütemet irányoznak elő. Tény, hogy a Központi Bizottság határozata — a reform szellemének megfelelően — a termelés növekedési ütemét , a népgazdaság számára legfontosabb ipari és mezőgazdasági ágazatokban, a legkeresettebb termékek előállításában...” kívánja fokozni, úgy, hogyközben javuljon a társadalmi termelés hatékonysága. Gazdaságfejlesztési feladataink megoldásában hiba lenne mindent „felülről” várni. Különösen indokolatlan ez a várakozás most, amikor a vállalatok és szövetkezetek vezetői számottevő döntési jogkörrel és annak megfelelő eszközökkel rendelkeznek. Túlzás nélkül állítható, hogy szakadék keletkezett a vállalatot körülvevő mechanizmusrendszer, az úgynevezett gazdasági környezet és a vállalatok belső irányítási rendszere között; amennyire korszerű és rugalmas az előző, olyan elmaradott és merev az utóbbi. A méltán bírálható munkamorál, a nem kielégítő termelékenységi színvonal, és számos egyéb jel arra utal, hogy a gazdasági vezetők nem élnek a legkézenfekvőbb gazdasági tartalékok feltárásának lehetőségével. Márpedig minél előbb el kell következnie annak az időszaknak is, amikor a vállalatok összehangolják saját irányítási rendszerüket és vezetési színvonalukat a gazdasági környezettel, illetve az általa támasztott követelményekkel. E rendcsinálás öszefügg a technológiai, az ügyviteli és a munkahelyi szervezéssel, összefügg, de csak részben. Nem kevésbé fontos az a gazdasági és politikai munka, amit a munkafegyelem megszilárdítása érdekében folytatni kell a törzsgárda kialakításával, a becsületesen dolgozók erkölcsi és anyagi elismerésével. Tisztességtelen verseny az, ha a vállalatok egymásra licitálva csábítják egymástól a munkaerőt, sőt oktalan is, mert aki ma csábító, holnap maga is kárvallott lesz, amint másvalaki rálicitál. És ezen túl, a meglazult munkafegyelem nemcsak az egyes vállalatoknak okoz tetemes anyagi veszteséget, a kár végső soron az egész nemzet kára. Ezért az MSZMP Központi Bizottsága határozata okkal hangsúlyozza, hogy javítani kell minden vállalat munkáját, különös tekintettel a munkaszervezésre, a vállalati bér- és létszámpolitikára. Ez most gazdasági munkánk időszerű kulcskérdése. 3