Figyelő, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-12-03 / 49. szám

A minisztériumi ipar 41 ágazatának 1969. IV. negyedévi szerződésállománya (az október 5-i állapotot rögzítő felmérés szerint) 52,9 milliárd forintot tett ki. Ez, folyóáron számítva az előző év azonos időszakának rendeléseit 8,7 százalékkal, az 1968. IV. negyedévi tényleges értéke­sítést pedig 1,3 százalékkal haladta meg. A IV. negyedévi rendelések 26,9 száza­léka exportra vonatkozott. Az export­­szerződések állománya 14,2 milliárd, 14,3 százalékkal több az előző év IV. negyed­évi rendelések értékénél, de csak 3,5 szá­zalékkal több az 1968. IV. negyedévi tényleges folyóáras értékesítésnél. A bel­kereskedelem 5,9 milliárdnyi rendelése az elmúlt év IV. negyedévit 7,9 százalékkal, az időszak tényleges ipari értékesítését 4,6 százalékkal haladja meg. A rendelé­sek állománynövekedése a belső (terme­lési) kooperációval kapcsolatos tételek­nél a legkisebb: az idei IV. negyedévi szerződések értéke 3,9 százalékkal halad­ja meg az előző év azonos időszakára kö­tött szerződésekét. A szállítási szerződések jelenlegi rend­szere a szerződéskötés kezdeményezésé­ben általában a megrendelőt részesíti előnyben. A termékkapcsolati sémának alapelve, hogy a felhasználó rendelése népgazdasági szükségletet tükröz, amely­nek kielégítését a termelő vállalat nem háríthatja el, illetve a cserekapcsolatokat csak gazdasági eszközökkel (egységár, határidő) korlátozhatja. A tényleges tel­jesítések és a kötött szerződéseik negyed­éves adatainak összehasonlításából arra lehet következtetni, hogy a vállalatok — részben a szerződések említett szabályo­zása miatt — megkötik ugyan a szerző­dést, de a vállalt feladatokat nem a szerződésekben megjelölt határidőkre teljesítik. Erre mutat, hogy a tényleges értékesítés 1969. I. negyedévben 1,8 szá­zalékkal kevesebb, a II. negyedévben 5,1 százalékkal több, a III. negyedévben me­gint 5,8 százalékkal kevesebb volt a ren­delésállománynál. Hasonló problémákra utal, hogy a tárgyhavi rendelésállomá­nyon belül jelentős (az I. negyedévtől nö­vekvő arányú) a korábbi időszakokról át­húzódó, nem eredeti határidőre teljesí­tett rendelések értéke. Korábbi időszakról áthúzódó rendelések értéke a tárgynegyedévi rendelésállomány %-ában Az előző időszakról áthúzódó szerződé­sek értéke és aránya elsősorban a gép­iparban magas, különösen az exportban, ahol a II. negyedévben elérte a rendelé­sek 17,1 százalékát. A gépipar rendelésállományából az előző időszakokról áthúzódó rendelések alakulása 1969-ben A szerződéskötési igények­­egy részét a termelő vállalatok — különféle okokra hivatkozva — viszautasítju­k. A vissza­utasított szerződési ajánlatok értéke ne­gyedévenként 800 millió — 1 milliárd fo­rint (az összes rendelésállomány 1,6—2,2 százaléka). 1969-ben összesen 3,7 milliárd forintot tett ki. Kedvező jelenség, hogy a visszautasított rendelések aránya 1969- ben általában alacsonyabb mint 1968- ban. A visszautasított rendelések arányának értékelésekor figyelembe kell azonban venni azt is, hogy a rendelők gyakran már az előzetes tájékozódások alapján eltekintenék a szerződéskötéstől. Jogosan feltételezhető, hogy a ki nem elégített ke­­reslet" jóval nagyobb a visszautasított rendelések értékénél. Visszautasított rendelések az elfogadott rendelések %-ában Évek óta visszatérő probléma az ipar­ban a termelés és az értékesítés egyenet­lensége. A rendeléshelyzet év eleji fel­mérése szerint a vállalatok 1968-ig azt a gyakorlatot követték, hogy a kapott ren­delések lehetőleg minél nagyobb hánya­dát a negyedik negyedévre igazolták vissza (előszállítási jog kikötésével). 1969-ben a szerződés­kötések ütemében látszólag tendenciaváltozás következett Az ipar következő — 1970. — évi ter­melési feladatait a szerződések folyama­tosan, részben már 1969-ben rögzítik. Na­gyobb időszakot átfogó szerződések köté­sére elsősorban a gépiparban, a hosszabb átfutási idejű egyedi termékek (komplett gyár berendezések, erőművek) és az is­métlődő szállítási feladatok vonatkozásá­ban kerül sor. A következő — 1970. — évre szóló gépipari termékek iránti ke­reslet az év közepétől emelkedett. A gép-Mint látjuk, az 1970. évi rendelésállo­mány feltöltődése különösen a gépeket és gépi berendezéseket, valamint a köz­­lekedési eszközöket gyártó ágazatban je­lentős. Ez részben e két ágazat termelési be, az első negyedévi rendelésállomány­ból a termelés szokásos emelkedésére, és a hátralevő II—IV. negyedévi szerződé-e­sek arányos megoszlására lehetett követ­keztetni. ipar következő évi termelési feladataiból­­ január 4-én még csak 11,9 milliárd Ft­­nyit ismert. Az 1970. évi szerződések ér­téke április 5-ig elérte a 15,2 milliárd Ft­­ot, július 5-én a 31,5 milliárd forintot, október 5-én a 49,3 milliárd forintot. Ez utóbbiból az exportra kerülő tételek ér­téke 19,1 milliárd, a belkereskedelemmel kötött szerződések értéke 4,3 milliárd fo­rint. A gépipar 1970. évre szóló rendelésál­lománya ágazatonként eltérő nagyságú, profiljával (termékeik hosszú előkészítési és gyártási idejével) kapcsolatos, részben pedig azzal, hogy termelésük jó részét hosszú lejáratú államközi szerződések alapján értékesítik. Dr. Molnárfi Tibor • X­­ Ipari rendelésállomány az év végén ( A rendelések színvonalának alakulása negyedévenként (30 ágazat alapján, összehasonlítható áron) A gépipar 1970. évre szóló rendelésállományának ágazati bontása millió forintban, október 5-én Gépipar összesen 49 285 4 264 19 098 Negyedév 1868 1969 I. negyedév 4,4 7,4 II. negyedév 1,5 7,6 III. negyedév 4,4 8,1 IV. negyedév 9,3 10,0 millió Ft a tárgy­negyedévi ebből összes export Negyedév összesen export rendelés %-ában I. negyedév 2104 756 12,3 14,3 I. negyedév 2133 1063 10,8 17,1 III. negyedév 2572 988 11,7 12,6 IV. negyedév 3425 1367 13,7 16,8 Év I. n.-év n. n.-év m­. n.-év IV. n.-év 1968. 3,3 1,6 2,1 2,3 1969. 2,2 2,2 1,6 1,7 Az egyik negyedévről a másikra áthú­zódó rendelések miatt a IV. negyedévi ÉV összesen 100,0 szállítási kötelezettségek 1969-ben is aránytalanul magas szintet értek el. 41 ágazat rendelésállományának éven belüli megoszlása %­ban Időszak 1968. évi tényleges Rendelésállomány értékesítés folyóáron 1968 1969 I. negyedév 21,8 23,7 22,2 II. negyedév 25,4 «1,3 ] . 24,3 III. negyedév 24,9 26,6 26,3 IV. negyedév 27,9 28,4 27,2 Megfigyelési időpont Rendelésállomány az előző évi %-ában év összesen I. n.­év II—IV. n.­év 1967 január 2». 113,2 108,8 116,3 1968. január 20. 108,9 102,5 113,4 1969. január 4. 100,9 107,7 96,8 belkeres- külkeres­összes­kedelem- kedelem­rendelés- mel kötött mel kötött állomány szerződé- szerződé­sek­nek Gépek és gépi berendezések gyártása 10 515 95­2 630 Közlekedési eszközök gyártása , 18 848 309 10 188 Villamosipar gépek és készülékek gyártása 5 691 711 1 274 Híradás- és vákuumtechnikai ipar 6 108 1 712 2 606 Műszeripar 3 221 72 1 559 Fémtömegcikkipar 4 897 1 365 841 FIGYELŐ, 1969. DECEMBER 3. 5 Tanácskozás az építő- és építőanyagipar fejlesztéséről III. Célok és ösztönzők Lapunk két előző számában­ áttekin­tettük azokat az előadásokat, amelyek az Építőipari és a Szilikátipari Tudományos Egyesület által az építő- és építőanyagipar fejlesztési kérdéseinek megvitatására ösz­­szehívott közgazdasági konferencián a IV. ötéves terv ágazati koncepciójáról, továbbá az építésügyi irányítás korszerű módszereiről hangzottak el. Cikksoroza­tunk befejezéséül most dr. Koblencz Jó­zsefnek, az ÉVM Közgazdasági Főosz­tálya vezetőjének az építési ágazatot érintő szabályozók továbbfejlesztéséről tartott előadását ismertetjük. Köztudott, hogy a közgazdasági szabá­lyozók általános felülvizsgálatára — a re­form szellemének megfelelően — a IV. ötéves terv kialakítása során kerül sor. Az építésügyi ágazatban a közgazdasá­gi szabályozók változtatásakor az utóbbi éveik tapasztalataiból kell kiindulni. Ezek között első helyre kívánkozik a piaci helyzet említése. Mind az építési, mind az építőanyagipari piacot elsősorban a kíná­lat elégtelenségre determinálja. Ez ugyan a múlt hagyatéka, de nem lehet nem észre­venni benne a szabályozórendszer egyes elemeinek fékező hatását. A jelenlegi köz­­gazdasági szabályozók annyiban gátolják a piaci kapcsolatok kibontakoztatását, hogy nem ösztönöznek kellőképpen a műszaki fejlődésre, a termelékenység nö­velésére és így nem teszik lehetővé a termelés hatékony bővítését Káros hatások Az építőipar nyeresége az utóbbi két év­ben a vártnál kedvezőbben alakult. Az in­duló árak nyereségtartalmának nagyság­rendje 1968-ban nem serkentette vállala­tainkat arra, hogy a termelés növelésével jussanak nagyobb nyereséghez, mivel a szinttartás is elég volt a kívánt eredmény eléréséhez. Ezt a tendenciát erősítette a nyereségadóztatás, igen progresszív volta. ' 69-ben pedig, amikor közvetett és közvetlen hatások nyomán­­ a vállala­tok termelésüket bővítették, a nyereség még magasabb színvonalat ért el. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a vál­lalatok magas nyeresége nem árfelhajtás eredménye (bár ilyen jelenségekkel is ta­lálkoztunk), mert a magas nyereség már az induló árakban megjelent. A termelékenység emelését gátolta, hogy a technikai fejlődést 1968-ban nem biztosították a fejlesztési alapok, 1969- ben pedig a források nem mindig ott képződtek, ahol arra a legnagyobb szük­ség volt. Egy másik negatívan ható té­nyező, hogy a nyereség elosztásában hát­rányosabb helyzetbe kerültek a tőkéjük szerves összetételét javító vállalatok. A bérszínvonal-szabályozás rendszere, amely szerepet játszik a teljes foglalkoz­tatás biztosításában, szintén fékezi az élőmunkával való helyes gazdálkodást. Sajátosságok szerint A rövid távra irányuló eredménycentri­kus szemlélet egyébként is bizonyos mér­tékben elvonja a vállalatok figyelmét a termelékenység javításától. A jobb ered­mények elérése érdekében a vállalatok néha indokolatlanul, a termelékenység rovására bővítették a­ termelés vertikali­tását, vagy a segéd- és kisegítő tevékeny­ség körét. A felsorolt fogyatékosságok ismereté­ben arra kell törekednünk, hogy a IV. ötéves terv szabályozó rendszere ilyen hatásokat ne váltson ki.­­Az árak alakításával, a jövedelemelvo­nás rendszerének felülvizsgálatával arra törekszünk, hogy a vállalati nyereség a tényleges teljesítményeket tükrözze. Ez egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy a nye­reségben a munka hatékonysága, a ter­melékenység növekedése jobban kifeje­zésre jusson. A szabályozó rendszernek hatásosab­ban kell segítenie a verseny kibontakoz­tatását. Ezt a célt csupán a közgazdasági szabályozók változtatásával nem érhet­jük el. Az elégtelen termelő kapacitások bővítésével, az egészségtelen monopolisz­­tikus viszonyok felszámolásával, az im­portverseny megteremtésével, a tőke­ára­moltatás lehetőségeinek biztosításával is elő kell segíteni az ilyen irányú fejlő­dést. A minisztérium árpolitikáját a nép­­gazdasági szintű elképzelésekhez igazít­juk, de határozottan élni kívánunk az ágazati sajátosságok ésszerű érvényesíté­sének lehetőségével. Az építőiparban ar­ra törekszünk, hogy a jelenlegi piaci vi­szonyok ne idézzék elő az árszínvonal egészségtelen torzulását. Az építőanyag­iparban fontos cél, hogy az árak nyere­ségtartalma legalább a dinamikus szint­tartást biztosítsa. Nem egészséges állapot, hogy az építő­anyagipar kapacitásának dinamikus fej­lesztésével alapjait hosszú évekre úgy kösse le, hogy közben a piachoz való rugalmas alkalmazkodás minimális fel­tételeit is­­nélkülözze. Az építőanyag­iparban idény­árak bevezetését is kezde­,­ményezzük. Ezzel lehetne nagyrészt meg­szüntetni a kereslet és a kínálat időbeli eltolódásával adódó értékesítési nehézsé­geket, amelyek már többször termelési zavarokat okoztak. Az építőanyag: mindenekelőtt Az építő- és építőanyagipar gyors üte­mű fejlesztése megköveteli, hogy mind az állami támogatás rendszere, mind a hitelpolitika fokozottan számoljon a be­ruházási piac helyzetével. Elsősorban az építőanyagipar fejlesztése k­ívánja ezt meg, mert itt­­jelenleg hiányzanak a hi­telképesség feltételei. Az építőanyagipar mai helyzete még a IV. ötéves terv idő­szakát megelőzően határozott lépéseket sürget, 1970 után pedig mindkét ágazat­ban különleges intézkedéseknek kell biz­­tosítanuok a termelőerők szükséges növe­lését. Hasznos lenne, ha a hitelpolitika már 1970-ben bővítené a beruházási le­hetőségeinket, továbbá a lejárati és ka­mat­feltételek megállapításában előnyö­sebb elbírálásban részesítené az ágazatot. A forgóeszközök finanszírozásában fő követelmény a termelés bővítésének elő­segítése, a racionális készletgazdálkodás ösztönzése és a vállalati saját pénzesz­közök arányának növelése. E tekintet­ben lényegesnek tartjuk az építőipari­­ vállalatok forgóalapjának mielőbbi ren­dezését. Sokat vitatott kérdés a IV. ötéves terv közgazdasági szabályozóival kapcsolat­ban a bérszabályozás módja. A magunk részéről arra törekszünk, hogy a népgaz­dasági rendszeren belül olyan mérték­rendet, akár sajátos ágazati mértékren­det alakítsunk ki, amely alátámasztja a termelőerők dinamikus fejlesztésének programját. A bérszabályozás rendszeré­nek szerintünk arról is gondoskodnia kell, hogy a létszámnövelés a mainál jelentősebb teherrel járjon, ösztönözzön a felesleges létszám átcsoportosítására, a stagnáló vagy visszafejlődő vállalatok ne élvezhessenek előnyöket, a vállalatok legyenek érdekeltek a termelés hatékony bővítésében és végül: a gazdaságilag in­dokolt átlagbér-növelés terhei csökkenje­nek. Ágazatunk tevékenységét alapvetően meghatározza az építési anyagok piacá­nak helyzete. A tapasztalatok azt iga­zolják, hogy a kereskedelmi módszerek hatékonyabban segítik a megfelelő piaci viszonyokat, mint az elosztás korábbi módszerei. Ezért erősíteni kell a több­­csatornás forgalmazási rendszer feltéte­leit, s ennek szellemében felülvizsgálni a forgalmazó vállalatok, különösen a TEK- vállalatok tevékenységét. Az építési anyagokat előállító ipar­ágak termelése ma nem képes az egyre növekvő hazai igények kielégítésére. Az emiatt szükséges nagyvolumenű import azonban — a szocialista országok hasonló problémái miatt — egyre jobban a tő­kés reláció felé irányul. Az import volu­menének növekedése, a tőkés piaci árak erőteljes emelkedése, az üzletkötések bi­­zonytalansága az építési anyagok piacán mindig zavarokat okoz. Ezért is fontos, hogy saját lehetőségeinket kihasználva, gyorsított ütemben fejlesszük az építés­hez szükséges termékek gyártását. Fejlesztési terveink megvalósításában hatékony eszköz lehet a nemzetközi — különösen a KGST-n belüli — munka­­megosztás szélesítése. Az építőanyagipar fejlesztésének bizonyos adottságai szinte kínálják a nemzetközi együttműködés feltételeit. Újabban több szocialista or­szággal kazd­tünk tárgyalásokat­ a terme­lési együttműködés konkrét lehetőségei­nek feltárására. Egyebek között a kerá­mia-, az azbesztcement-, a betonelem­­gyártó- és az üvegipar, valamint a kao­linbányászat fejlesztésében való együtt­működés szerepel napirenden. —n—r

Next