Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-06-03 / 22. szám
G KEDDTŐL Az ember titkos vágya, hogy egyszer filozófus legyen, de legalább bölcs hallgatásával annak tűnjék. Nekünk nem sikerült. Ez derül ki a KÖZMŰ című lapban nemrég megjelent bírálatból, amely egy szerény észrevételünket ugyancsak keményen megbírálja. S nem kis fölénnyel utasít helyre: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. A nagyobb nyomaték kedvéért Cicero nyelvén is idepörkölt: si tacuisses, philosophus mansisses. Konkrét eset kapcsán ugyanis megírtuk: a Vízművek két dolgozója jelent meg egy lakásban, megvizsgálták a csapokat, s jegyzőkönyvben kötelezték a lakót a hibás csap kijavítására. Kifejezetten helyeseltük a dolgot, ám felvetettük: mi lenne, ha az egyik dolgozó szerelői képesítéssel rendelkeznék, s — illő díjazás ellenében — helyben kijavítaná a csapot ? A KÖZMŰ gúnyosan ostorozza tájékozatlanságunkat, felületes ítéletünket, hiszen — mint írja — egy kis utánjárással megtudhattuk volna a valóságot. Egyrészt azt, hogy a két ellenőr közül az egyik tanuló, másrészt a szerelő rendszerint maga az ellenőr. Hálás köszönetünk a felvilágosításért. Hadd mondjuk el kiegészítésként, meglehet, hogy az ellenőr valóban szerelőként is érkezett, ezt azonban gondosan titkolta. Inkognitóját annyira megőrizte, hogy amikor a lakó megkérte, javítaná meg a csapot, a hivatalos közeg hűvös hangján közölte: ez nem a Vízművek feladata. Amit mi leírtunk, konkrét eset, színigaz. A KÖZMŰ lekezelő, oktató hangja tehát kissé hamisan cseng. (Hasonlíthatatlanul higgadtabb, tárgyilagosabb a Vízművek — lapzárta után érkezett — levele, amelyre később visszatérünk). Valamit azonban még hozzá kell fűznünk a történetekhez, amit csak utóbb tudtunk meg, s ami teljes happy endként valamennyiünket igazol. A csap ugyanis már nem csöpög. Az ellenőr miután előzőleg közölte, hogy a javítás nem a Vízművek feladata, rövidesen visszatért a lakásba, s — meglepő metamorfózisként — megjavította a csapot. A bürokrácia teljes mellőzésével. Mert amíg az imént még tekintélyes jegyzőkönyvben rögzítette a tényállást, ezúttal még egy nyugta kiállításával sem bíbelődött. Csak helyeselni lehet a gyors elintézést. De miért nem lehetett nyomban ezzel kezdeni?? Miért hallgatott az ellenőr? Filozófus akart maradni. Eger KEDDIG jl_________ _ )~. )_________,_____________ _-Ai?r • V-V” Vállalati szándékok és az ellátás A Belkereskedelmi Kutató Intézet 1970 február hónapjában felmérést végzett, az ipar belkereskedelmi értékesítésének közel 50 százalékát képviselő vállalatok körében a szállítási készségre. A felmérés célja annak megállapítása volt, hogy a változott feltételek mennyiben módosították a kereskedelem szállítóinak korábbi törekvéseit. E felmérés elsősorban a belkereskedelem beszerzési lehetőségeire terjedt ki, s arra, hogy milyen ipari árszínvonalra számíthat 1970-ben. Az elmúlt évben a fogyasztási iparcikkeket gyártó hazai vállalatok értékesítési és a belkereskedelmi vállalatok beszerzési törekvései, szándékai számos esetben eltértek egymástól. A kereskedelemben kialakult finanszírozási gyakorlat a beszerzéstől való bizonyos tartózkodás és az iparvállalatok erősebb exportérdekeltsége — többek között — jelentős mértékben járult hozzá a piaci egyensúlyhiány kialakulásához. A közgazdasági szabályozók egyes elemeinek módosítása bizonyos mértékben megváltoztatta a gazdasági környezetet, ami viszont kedvezően hatott a vállalatok magatartására, szándékaira és törekvéseire. Az iparvállalatok és szövetkezetek — a korábbi előrejelzésekkel szemben — kismértékű árszínvonal-növekedés mellett, 1970-re nagyobb mértékben kívánják növelni belkereskedelmi értékesítésüket. A növekvő értékesítés mellett néhány iparágban még további szabad kapacitások állnak rendelkezésre a belföldi igények kielégítésére. A felmérés szerint az iparvállalatok ez évre várható belkereskedelmi értékesítése — 1969-hez képest — 6,6 százalékkal növekszik. Több élelmiszer Az iparvállalatok véleménye szerint 1970-ben a belkereskedelmi értékesítés élelmiszeripari termékekből növekszik a legerőteljesebben. Ez valószínűleg annak is tulajdonítható, hogy az 1969. évi mezőgazdasági terméseredmények viszonylag kedvezőek voltak. Igazolja ezt többek között, hogy a zömében mezőgazdasági alapanyagot feldolgozó tartósító ipar 12 százalékkal kívánja növelni — az előző évhez viszonyítva — belkereskedelmi értékesítését. (A táplálkozás javuló struktúrája szempontjából kedvező jelnek tekinthető az az előrejelzés, mely szerint a liszt, tészta és sütőipari termékek belkereskedelmi értékesítése várhatóan csak 3 százalékkal növekszik.) Érdekes, hogy az élelmiszer kis- és nagykereskedelmi vállalatok az iparvállalatoknál is dinamikusabban növekvő élelmiszerforgalomra számítanak. A ruházati és egyéb iparcikkek tekintetében a vállalati felmérésektől már eltérő álláspontok tükröződnek. A ruházati iparvállalatok úgy vélik, hogy belkereskedelmi értékesítésük — 1970-ben — 5—6 százalékkal nő, ami a korábbi évnél kedvezőbb helyzetet teremt a ruházati piacon, de még mindig nem elegendő a fogyasztói igények kielégítésére. A kis- és nagykereskedelmi vállalatok 1970-ben közel nyolc százalékkal szándékoznak növelni a ruházati termékek forgalmát, ami még a ruházati termékek importjának figyelembe vételével sem mondható megfelelőnek. A ruházati termékeknél kedvezőbb helyzetre lehet számítani az egyéb iparcikkeknél. A gyártó vállalatok — az előző évhez viszonyítva — közel hét százalékkal szándékoznak emelni évi belkereskedelmi értékesítésüket. Jelentős mértékben — közel 10 százalékkal — várható a vegyi- és műanyagipar belkereskedelmi értékesítésének növekedése. Bútor- és faipari termékekből viszont csak az átlag körüli ütemben növekszik a forgalom. Továbbra is csak szerény — a növekvő keresletnél jelentősen kisebb — mértékű növekedésre lehet számítani a híradástechnikai cikkek (televízió, rádió) belkereskedelmi értékesítésénél. Emelkedő árszínvonal Az egyéb iparcikkeknél bár jelentős import várható, ami csökkentheti a mennyiségi áruhiányt, az árukínálat választéka továbbra sem lesz kielégítő. Erre enged következtetni, hogy a vegyesiparcikk-forgalom 70—80 százalékát képviselő kereskedelmi vállalat csak részben tartja kielégítőnek a várható áruválasztékot. Az 1969. évi — sok esetben talán indokolatlannak tűnő áremelkedések következményeként — mind az ipari, mind a kereskedelmi vállalatok csak szerény mértékű árváltozást kívánnak megvalósítani. Ez tűnik ki azokból a válaszokból, amit a vállalatok ez évi várható árszínvonal-változásra adtak. A felmérésbe bevont 196 iparvállalat és sövetkezet véleménye szerint belkereskedelmi értékesítésük árszintjében — 1970-ben — kismértékű (mindössze 0,5 százalék) emelkedés várható. Hasonlóan vélekednek a kereskedelmi vállalatok és fogyasztási szövetkezetek az 1970-ben várható fogyasztói árszínvonal-változásról is. A kereskedelmi vállalatok véleménye szerint 0,2—1,0 százalék közötti fogyasztói áremelkedésre lehet számítani. Mindezekből úgy tűnik, hogy a vállalati árpolitika egyes esetekben még az indokolt és elfogadható árváltozásoktól is tartózkodni fog. Részben emiatt nem látnak lehetőséget még az indokoltnak tűnő árcsökkentésekre sem. A ruházati iparvállalatok és szövetkezetek viszonylag nagyobb mértékű (1,2 százalék) növekedést jeleznek a belkereskedelmi értékesítésük árszintjében. A ruházati termékeknél csak a cipőipari vállalatok jeleznek némi árcsökkenést. Az egyéb iparcikkeket gyártó vállalatok és szövetkezetek véleménye szerint ez évre— az előző évhez viszonyítva — a belkereskedelmi értékesítés árszínvonalában egy százalék körüli emelkedésre lehet számítani. Ez 0,4 százalékkal magasabb, mint amit a vegyesiparcikkek fogyasztói árában ugyanerre az időszakra a kiskereskedelmi vállalatok jeleztek. A felmérésbe bevont iparvállalatok véleménye szerint, a belkereskedelmi értékesítésre szánt volumenen túlmenően — 1970-re — mintegy 4 százalékos szabad kapacitás áll rendelkezésre a belkereskedelmi igények kielégítésére. Az ipari átlagnál nagyobb — több mint 5 százalék — szabad kapacitást jeleznek az élelmiszeripari vállalatok. Ebben valószínűleg közrejátszik az is, hogy az elsősorban lisztigényes élelmiszerek iránti kereslet csak igen kis mértékben növekszik, vagy éppen stagnál, valamint az is, hogy az ismert sertés- és marhahúshelyzet miatt alapanyag-problémák vannak a rendelkezésre álló húsfeldolgozó kapacitás kitöltésénél. A választékhiány marad A belkereskedelem számára figyelemre méltó az egyéb iparcikkeket gyártó vállalatok szabad kapacitására irányuló várakozás. Ezek 4 százalék szabad kapacitást mutatnak. A várható belkereskedelmi értékesítést jelentősen meghaladó szabad kapacitást jeleznek a gépipari (8 százalék), a vegyi- és műanyagipari (közel 10 százalék), valamint a bútor- és fafeldolgozó ipari vállalatok (6 százalék). Ugyanakkor az építőanyagipar — a várható értékesítésen túlmenően — csak minimális (0,4 százalék) szabad kapacitásról számolt be. Összegezve: a felmérés eredményeiből olyan következtetést vonhattunk le, hogy 1970-ben az ipari és kereskedelmi vállalatok szándékai, a lakossági ellátásra vonatkozó elképzelései — elsősorban az értékesítés növekedésében — kedvezően találkoznak. A problémák elsősorban abban jelentkeznek, hogy a kereskedelmi vállalatok változatlanul nem látják kielégítőnek a fogyasztási cikkekben várható választéki és némely árucsoportból a mennyiségi kínálatot, bár ez a jelzés viszont az iparvállalatokat különböző intézkedésekre késztetheti. Radnóti György ORSZÁGOS EREDMÉNYEK, MEGYEI GONDOK Pest megye negyedszázad alatt elért sikereiről és mai gondjairól adott tájékoztatást a közelmúltban dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács vb-elnöke. Az ország legnagyobb megyéjében ma 870 ezren élnek, 10 járásában 6 város és 168 község van. A megye egész életére a főváros közelsége nyomja rá bélyegét: ennek tudható be az is, hogy míg 1960 és 68 között az ország egész népessége 3 százalékkal nőtt, Pest megye lakóinak száma 90 ezerrel gyarapodott. Ennek azonban csak egyharmada természetes szaporulat, kétharmad részét az ország távolabbi vidékeiről idevándoroltak teszik ki. E „népvándorlás” eredményeként a főváros közelében akad olyan település, amelynek lakossága ez idő alatt 2—3- szorosára nőtt, s nem nehéz elképzelni, milyen ellátásbeli gondokat okozott ez a községek és a megye vezetőinek. A távolabbi megyékben megindult ipartelepítés hatására ez a növekedés lassult ugyan, ám a kialakult helyzetet már adottságnak kell tekinteni, s az ily módon megnövekedett lakosság igényeivel feltétlenül számolni kell. A megye vezetői kiszámolták: ahhoz, hogy a megye ellátottsága elérje az országos átlagot, kereken 10 milliárd forintra lenne szükség. Noha ez egy öszszegben nem áll rendelkezésre, a budapesti agglomerációhoz tartozó 45 község közül 18-ban megkezdték a közművesítést. Ezzel szorosan összefügg az a cél, hogy megváltoztassák a települések beépítésének módját, azaz, hogy a házak ne szétszórtan, hanem telepszerűen épüljenek, hiszen enélkül a közművesítés rendkívül költséges. A IV. ötéves tervben például Dunakeszin 3000, Szigetszentmiklóson 1500 lakásos lakótelep épül. A megye keresőképes lakosainak száma 420 ezer, közülük 110 ezren dolgoznak a mezőgazdaságban, 80 ezren pedig az iparban — főként a Duna mentén, Váctól Szászhalombatáig a közelmúltban épült nagy ipari létesítményekben. A távolabbi járásokban — így a ceglédiben, a szobiban és a nagykátaiban — most indult meg az iparosítás, s csak a nagykátai járásban 2000 új ipari munkahely létesült az utóbbi három évben. Az eddiginél gyorsabban fog fejlődni a szolgáltató ipar is. A fővárosba naponta 160—170 ezren járnak be dolgozni a megyéből, s ezt a számot állandónak lehet tekinteni. Itt a fő gond a közlekedés: a távolsági munkásvonatok többsége a megyébe érve már zsúfolt, kényelmetlen, s — az idén újonnan forgalomba lépő mintegy 105 kocsi ellenére — további javításra szorul az autóbusz-közlekedés. Noha az ingázók száma nem csökkenthető, mégis célszerű arról gondoskodni, hogy — főként a nők foglalkoztatására — megfelelő helyi munkaalkalom legyen. Az utóbbi években számottevően megnőtt a megyei tanács hatásköre és felelőssége. Nőtt a községi tanácsok önállósága is: az elmúlt évben megkapták az elsőfokú hatósági jogköröket (építési, ipar- és kereskedelmi hatósági tevékenység), hogy a lakosság helyben tudja intézni ügyeit, s megkapták az önálló bérgazdálkodás jogát is. A megye községeinek lélekszáma rendkívül eltérő, 800-tól 30 000-ig terjed. Kettős folyamat megy végbe: az egyik a nagyközségek kialakítása (a már meglevő 36-on kívül 14 községben folynak az előkészületek), a másik pedig az, hogy a kis községek közös tanácsi irányítás alá kerülnek, örvendetes, hogy míg néhány évvel ezelőtt a községi tanácsok költségvetésének mindössze 30—40 százaléka volt saját bevétel, ma már eléri a 72 százalékot, ami nagymértékben megnöveli a községi tanácsok felelősségét. A vb és a megyei pártbizottság nemrégiben megtárgyalta a megye IV. ötéves tervének irányelveit, melyben a fő helyet a lakásépítés foglalja el. 1971 és 1975 között a számítások szerint mintegy 36 ezer lakás épül, ennek egyharmada állami és ugyancsak egyharmad lesz a több szintes, illetve lakótelepi lakások aránya. Az egészségügyi fejlesztés fő célja a főváros tehermentesítése (Budapest ma 200 ezer járóbeteg teljes és további 300 ezer részleges ellátását oldja meg). A tervidőszakban Kistarcsán 1000 ágyas kórház épül, s a főváros környékén 400 ezer járóbeteg ellátására alkalmas rendelőintézeti hálózatot alakítanak ki; ezen kívül több községben ún. törperendelők épülnek. A főváros közelsége miatt népszerű üdülőterületeket hétvégenként 45—50 ezren keresik fel, s a megye terveiben e területek fejlesztése mellett a közlekedés és a kereskedelmi hálózat fejlesztése is szerepel. A fejlettségi különbségek megszüntetése természetesen nem egy ötéves terv feladata — sikeres megvalósítása azonban feltétlenül hozzájárul ahhoz, hogy az ország legnagyobb megyéje mihamarabb a legfejlettebbek közé is tartozzék. S. G. FIGYELŐ, 1970. JÚNIUS 3.