Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-06-03 / 22. szám

FIGYELŐ, 1970. JÚNIUS 3. 5 EXPORT-FŐVÁLLALKOZÁS: A LEHETŐSÉGEK ÜZLETÁGA MTESZ-ankét a komplett üzemek exportjáról A MTESZ Fővállalkozási Munkabizott­ságának rendezésében szerdán kétna­pos ankét kezdődik Budapesten, a Tech­nika Házában külgazdaságunk egyik fon­tos és időszerű kérdéséről, a komplett üzemek exportjával kapcsolatos fővál­lalkozási tevékenységről. A következők­ben ismertetjük az ankét néhány érde­kes előadását. Egyenlőtlen feltételekkel Mester József, a GÉPEXI igazgató­ja a fővállalkozás szervezeti és gaz­dálkodási kérdéseit vázolta előadá­sában. A gépek és berendezések egyedi ex­portja mellett speciális és jelentős helyet foglal el külkereskedelmünkben a komp­lett berendezések (egy-egy egész létesít­mény, gyár, üzem) exportja. A komplett berendezésekre vonatkozó üzlet mind a vevő, mind a szállító szempontjából elő­nyös. A vevő megkapja a gyártási tech­nológiát, a szállító garantálja az üzem termelési, költség-felhasználási és minő­ségi mutatóit. Előnyös a komplett berendezések ex­portja a szállító országnak is. Nemcsak gépeket és berendezéseket, hanem szel­lemi termékeket is értékesíthet így, továbbá eladhat a komplett létesítmé­nyeken belül sok olyan berendezést, ame­lyek egyedi exportjára nem lenne mód. A komplett berendezésért elérhető ár leg­több esetben magasabb, mint a gépek és berendezések egyedi exportja esetén. A komplett létesítmény szállításában rendkívül nagy a vertikalitás. A nagy­számú tervező-, gyártó- és szerelő válla­lat munkájának irányítását, összehango­lását és koordinálását látja el a fővállal­kozás, amely az önálló fővállalkozói vál­lalaton kívül több más vállalati formá­hoz csatlakozva alakítható ki. A gyártóműveknél legelter­jedtebb az úgynevezett komplett technológiai vonal­lal kapcsolatos fővállalkozás. E vállala­tok gyártják a technológiai vonal kulcs­­berendezéseit — esetleg más gépeket is —, a többi berendezést pedig saját fő­vállalkozási apparátusa szerzi be és az egész tevékenységet koordinálja. Fővállalkozási szervezet épülhet ki olyan vállalatoknál, amelyek a technoló­gia szerint illetékesek és saját gépgyártó kapacitásuk van. Az Egyesült Izzó pél­dául izzólámpákat és fénycsöveket gyárt, tehát a gyártási technológiának gazdája és gyakorlója, ugyanakkor ex­port-fővállalkozóként fénycső- és izzó­lámpagyártó gépsorokat, komplett gyá­rakat szállít. Az ilyen típusú fővállal­kozás szerencsés és jó megoldás. Ebben az esetben ugyanis a technológia fejlesz­tése, mely a fővállalkozásnak elsőrendű érdeke, érdeke a gyártó vállalatnak is. Sajnos nálunk ma kevés technológiai­lag illetékes vállalatnak van megfelelő gépgyártási kapacitása, és ahol van is ilyen, az nagy volumenek szállítására rendszerint nem alkalmas. Komplett fővállalkozás kiépíthető ter­vező intézetekben is. Ilyen megoldás nagy előnye, hogy az intézet a profilba tartozó tervezési munkák és generál ter­vezési munkák tekintetében saját bá­zisra tud támaszkodni. Bevált megoldás végül a komplett be­rendezések fővállalkozásainak külön e célra alakult vállalatok keretében tör­tént megszervezése is. A vállalat műkö­dése ilyenkor teljes egészében a komplett berendezések exportjának növelését, le­bonyolítását és műszaki fejlesztését szol­gálja. Az önálló fővállalkozói vállala­tok ma már szinte kivétel nélkül ren­delkeznek kisebb-nagyobb tervezői bá­zissal is. Ez az első lépcsőfok e fővállal­kozó vállalatok az engineering céggé történő átalakításában. Egyes fővállalkozók az illetékes kül­kereskedelmi vállalat és a komplett be­rendezés főbb elemeit gyártó vállalatok — egyes esetekben tervező intézet is — társasági szerződést kötöttek a komplett berendezések exportálása érdekében. Az ilyen társasági forma kihasználja a kö­zös érdekben rejlő lehetőségeket és jobban mozgósít, mintha valamely fővál­lalkozóval bizományosi formában működ­nék együtt a külkereskedelmi vállalat. A fővállalkozónak valóban vállalkozó­nak kell lennie, céltudatos tevékenysé­get kell folytatnia a külkereskedelmi ap­parátus bevonásával különböző piacok megismerésére és megszerzésére. Kéz­ben kell tartania és finanszíroznia a komplett létesítmények műszaki fejlesz­tését. Az iparvállalatok rendelkeznek ugyan műszaki fejlesztési alappal és fejlesztik gyártmányaikat, de náluk nem elsősorban a komplett létesítmények mű­szaki színvonalának emelése a cél, ha­nem az egyedi gyártmányoké. A komplett létesítményekhez tartozó gépek és beren­dezések egy részénél elmaradó műszaki fejlesztés azonban leronthatja az egész létesítmény műszaki színvonalát. Az ilyen visszásságok egyik oka az, hogy az export-fővállalkozó vállalatok nem ren­delkeznek semmiféle műszaki fejlesz­tési alappal, így nincs módjukban az iparvállalatok műszaki fejlesztését segí­teni, nincs lehetőségük olyan műszaki fejlesztési feladatok megvalósítását ösz­tönözni, amelyet az iparvállalatok ön­ként nem tűznek napirendre. A gazdasági élet az utóbbi években az export-fővállalkozóktól fokozottabb vál­lalkozási kedvet, fokozottabb kockázat­vállalást követel. Anyagi lehetőségeik viszont rosszabbak, mint korábban. Az új szabályok szerint az export­fővállalkozók vállalkozni, kockázatot vállalni mindenkor csak tárgyévi ered­ményük terhére tudnak. Az export-fő­vállalkozó vállalatok általában 2 szá­zalék körüli eredményt mutatnak ki, egyes létesítményeik értéke azonban gyakran megközelíti, vagy meghaladja a 60—70 millió forintot. Ilyen nagy volu­menű létesítménynél a tárgyévi ered­mény terhére vállalt kockázat elviheti az egész tárgyévi eredményt, sőt vesztesé­get okozhat. Ennek kiküszöbölésére szük­ségesnek látszik az export-fővállalkozó vállalatok részére vállalkozási alap rend­szeresítése. A vállalkozási alap és műszaki fejlesz­tési alap birtokában az export-fővállal­kozó vállalatok sokal hatékonyabban dolgozhatnának. Az export-fővállalkozó vállalatok általában állami támogatás nélkül működnek, vagy csekély összegű állami támogatást kapnak, a gyártó vál­lalatnak módjában van magas összegű állami támogatást felvenni, így az ipar­­vállalat magasabb összeget tud elérni egyedi exportjáért, mintha ugyanezeket a termékeket komplett berendezések részeiként exportálná. Ez a tény a komp­let berendezések exportja ellen hat, akárcsak az export növeléséért járó adó­visszatérítés is. A dollárviszonylatú ex­port és kooperációs tevékenység fokozása érdekében a Külkereskedelmi Miniszté­rium szerződéseket kötött az adóvissza­térítésre különféle iparvállalatokkal, de ilyen szerződést egyetlen export-fővállal­kozó vállalattal sem kötött. Ez azt je­lenti, hogy egyedi export esetén a ter­melő vállalat hozzájut az adóvisszaté­rítéshez, ha viszont ugyanezt a berende­zést export-fővállalkozón keresztül komplet berendezésben exportálja, elesik ettől a fontos kedvezménytől. A piaci igények nyomában Gazdag Ervin, a Chemokomplet igazgatója előadásában a komplett üzemek exportjának piaci lehetősé­geit, az export-fővállalkozás hagyo­mányos és új nemzetközi formáit tekintette át. A nemzetközi piac talán legdinamiku­sabb ágazata a komplett berendezések piaca. A komplett berendezések szállítá­sa, üzemek, gyárak külföldön történő építése a legbonyolultabb, legkockázato­sabb, de a jó előkészítés és körültekin­tés egyben a legkifizetődőbb vállalkozás lehet. A világpiacon nem vagyunk monopol­helyzetben egyetlen ajánlatunkkal sem. A fejlett tőkés országok piacain komplett­­berendezés-exportunkat az éles verseny erősen megnehezíti. A szocialista és fej­lődő tőkés országok piacain éppen el­lenkező a helyzet: a politikai, illetve gazdaságpolitikai feltételek nekünk ked­veznek jobban, mint a konvertibilis va­lutáért szállító tőkés cégeknek. E felté­teleknek persze negatív hatásuk is lehet, amely iparunk műszaki fejlesztés iránti kisebb fogékonyságában, a szállítási ha­táridők elhúzódásában, a rugalmasság, a mozgékonyság hiányában nyilvánulhat meg. A fejlődő országokat jellemző tőke­­szegénység olyan együttműködési for­mák megvalósítását igényli, amelyekkel korábban csak a tőkés cégek éltek. Ezek közül talán a legfontosabb a helyi- és alapanyagkitermelő-kapacitások létesíté­séhez nyújtott műszaki segítségnyújtás, komplettberendezés-szállítás. Az ellenér­téket részben vagy teljesen meg kell hi­teleznünk, a törlesztés pedig az új üzem termékeivel történik. A magyar külke­reskedelem az iparral együtt néhány éve igen aktív az ilyen lehetőségek felkuta­tásában és már elkönyvelhet néhány kezdeti eredményt. A magyar és perui kormány­­közel­múltban aláírt megállapodása alapján Peruban közös réz- és molibdén válla­lat alakult, amelynek gépi berendezéseit Magyarország szállítja és finanszírozza. A vegyes vállalat termelésének egy ré­szét a magyar fél által szállított beren­dezés törlesztésére fordítják, de Ma­gyarország elsőbbséget élvez a termé­kek egy másik részére is. A Mongóliá­nak nyújtott műszaki segítségnyújtás keretében felfedezett wolfram és más ritkafém-ércek kitermelése és feldolgo­zása mongol—magyar vegyes vállalat keretében történik. A berendezéseket hitelben szállítjuk, ennek visszafizetése szintén a vegyes vállalat termékeivel történik. Törökországban egyes üzleti körök el­határozták, hogy morfin üzemet létesí­tenek. Felajánlottuk, az üzem komplett szállítását és azt is, hogy a belföldi piac szükségletein túl előállított morfint át­vesszük, részben hiteltörlesztés fejében, részben közvetlen vásárlással. Ez a meg­oldás egyben bővítené a más piacokon értékesítésre kerülő magyar árualapot. A piaci igények alapján a komplett berendezések exportjának máris sok ér­dekes formája alakult ki. A leggyakoribb, hogy az eljárás hazai, a technológiát ma­gyar tervező vállalat tervezi, a gépi be­rendezést pedig a belföldi fővállalkozó részben magyar gépgyártóktól vásárolja, részben importálja. Ez a sok szempontból „szabvány” forma igen nagy felkészültsé­get, kooperációs és koordinációs kész­séget kíván. A helyzetet sokszor bonyo­lítja, hogy a gépek belföldi ára és a ter­vezői munka díja sok esetben a nemzet­közi árszínvonal felett van, veszélyez­tetve ilyenkor ajánlatunk versenyképes­ségét. A fővállalkozó kalkulációja eset­leg nem bírja el saját díjazását, ame­lyet pedig megérdemel a bonyolult mun­kájáért, a kockázat vállalásáért, a vál­lalkozás finanszírozására szolgáló hite­lek kamataiért. Ezek a problémák komplettberendezés-exportunk és a ma­gyar fővállalkozói tevékenység jövője szempontjából igen fontosak, mielőbbi megoldást sürgetnek. A komplett berendezések exportjának egy további lehetséges változatát példáz­zák a Chemokomplex által a Vegyigép Tervező és Fővállalkozó Vállalat közre­működésével a Szovjetuniónak szállított festékipari és műanyagipari berendezé­sek. Ezek nagy részének technológiája szovjet, viszont a gépek és készülékek tervezését a szovjet fél által adott mű­szaki adatok alapján magyar tervezők kapták. Az így létesített üzem paraméte­reiért a magyar fél nem felel, csak a gépek biztonságos működése, az automa­tika és elektromos berendezések ter­vezése és üzemelése tartozik a magyar fél által vállalt garancia körébe. E konst­rukciónak nagy előnye, hogy iparunkat alkalmassá tette hasonló komplett be­rendezések más országokba irányuló ex­portjára is, amely esetleg később már magyar technológián alapulhat. A szó legszorosabb értelmében komp­lett, az épületeket is magában foglaló üzem külföldi létrehozása, kulcsrakész üzem építése a fővállalkozónak további súlyos gondokat okoz. Az építőipari te­vékenység, építőanyagok beszerzése, szállítása, a helyi munkaerő alkalmazása, egész sor magyar vállalat hosszas kül­földi tevékenysége több olyan jogi, gaz­dasági, személyi é­s egyéb problémákkal jár, melyek felmérése, az árban történő érvényesítése és gyakorlati megoldása csak hosszas, sokoldalú előkészítő munkával lehetséges. A magyar iparnak és külkereskedelem­nek mégis fel kell készülnie a kulcsra­kész üzem építésére vonatkozó egyre gyakoribb igények teljesítésére, az ex­portnak ilyen vállalkozásokkal való bő­vítésére. Helyes lenne, ha a magyar fővállalkozó vállalatok és a külkereske­delem szakemberei, tanulmányoznák más szocialista országok e téren szerzett ta­pasztalatait. A Szovjetunió számos üze­met épített kulcsátadással Indiának, Törökországnak, Pakisztánnak, Egyip­tomnak, Szíriának, Etiópiának, s tu­dunk hasonló csehszlovák és lengyel vállalkozásokról is. A komplett berendezések exportpiaca sok új lehetőséget kínál népgazdasá­gunknak. Kívánatos, hogy a fővállal­kozói tevékenység fejlesztésével megte­remtsük e lehetőségek kiaknázásának szervezeti, anyagi és személyi feltéte­leit. Az ajánlattétel buktatói Fray Ágostonnak, az INVEST gaz­dasági igazgatójának előadása arról adott képet, milyen sokféle poblé­mát vet fel az export-fővállalkozás­nak csupán egyetlen részfolyamata is. A komplettüzem-exporttal kapcsolatos fővállalkozás rendkívül fontos előké­szítő fázisa az ajánlati árkalkuláció ké­szítése. A helyes árkalkulációnak meg­határozó szerepe van, mivel az üzlet­kötések majdnem kivétel nélkül fix ér­tékben történnek, s így az esetleges hi­bák vagy rossz árelőirányzatok kedve­zőtlen hatásait a szállítónak kell vi­selnie. A múltban az árbiztonság érdekében hozott rendelkezések szerint az export­fővállalkozó csak akkor adhatta ki az üzletkötésre alkalmas ajánlatát, ha a szállítási volumen 75 százalékára alvál­lalkozói ajánlatokkal rendelkezett. Ezt a gyakorlatot az anyagilag elsősorban ér­dekelt fővállalkozók ma is szívesen alkalmaznák, de többnyire nincs rá módjuk. Az ajánlattétel stádiumában sokszor még a gépi berendezések kivite­lezésre alkalmas tervei sincsenek meg, — s különösen a komplett vegyipari üze­mek exportjában — az üzletkötés rend­szerint megelőzi a dokumentáció készí­tését. Az alvállalkozói árajánlatok he­lyett csak az összehasonlításra alkalmas adatok gyűjtése és regisztrálása adhat alapot az ajánlat összeállításához. Az ajánlati biztonságot érdemes meg­vizsgálni mai árrendszerünk tükrében is. 1968-ig a szigorúbb árszabályozás rendszerében a gép- és műszeripari ár­színvonal stabilabb volt, mint most. A komplettüzem-exportban nagyobb szállítás esetén előfordulhat, hogy a be­rendezések egy része vagy egésze csak az üzletkötést követő évben, vagy még később készül el, s így az áralakulás helytelen becslése súlyos következmé­nyekkel járhat. A túlzott biztonság csök­kenti a versenyképességet, irreális árak esetében pedig az exportőr nagy vesz­teségeket szenvedhet. Az árkialakítás egyik tényezője a tartalékösszegek helyes megítélése és bekalkulálása az árakba. A teljes komp­lettség biztosításához, az árkockázatok viseléséhez bizonyos mértékű tartalékot kell az előirányzat készítésekor figye­lembe venni. A tartalékösszegeket a múltban alapként kezeltük, ami felté­t­lenül előnyt jelentett, mert az alapfel­használás lehetősége a fővállalkozó vál­lalat gazdálkodását biztonságosabbá tette. Most viszont a nyereséges üzletekkel az időeltolódás miatt nem tudja kompen­zálni későbbi vagy korábbi veszteségét sem, mert a nyereség zömét minden év­ben befizette, kisebb hányadát pedig dolgozóinak kiosztja. Ilyenkor a fővállal­kozó a vázolt esetben nem­­kerülheti el a veszteségessé válás konzekvenciáit, noha a szállításokat éveken át azonos szervezet, azonos munkamódszerrel vég­zi, csupán az ügyletek lezárása nem eshet egybe. A készlettartás költségei az export­fővállalkozónál jelentkeznek, ugyancsak az ő feladata a szállítás lebonyolításához szükséges pénzügyi fedezet biztosítása is. Az exportfővállalkozó-vállalatoknál for­góalaprendezés még nem történt, ezért a finanszírozást forgóalappótló­ hitelből, eseti hitelekből, továbbá valamilyen sa­ját forrásból végzik. A készletállomány és így a hiteligény szintje is rendkívül változó. Az ok: a vételár egyenetlenül, szakaszosan folyik be. A komplett üzem­­exporttal kapcsolatos áruk és szolgálta­tások ellenértéke tehát lényegesen hosz­­szabb idő alatt térül meg, mint a belföldi szállítási gyakorlatban. Bár a hitelpoli­tikai irányelvek egységesítésére irá­nyuló törekvések indokoltak, e téren mégis célszerű lenne disztingválásra, mert a magas készlettartási költségek az exportképességet, a versenyképességet csökkentik. Az ajánlatok kidolgozása, az ajánla­tokban foglalt szállítási volumen tárgyi feltételeinek biztosítása (a szállítókész­ség megteremtése), mint az elmondot­takból is kitűnik, rendkívül szövevényes, nagy munkaráfordítást igénylő feladat. A gyakorlati tapasztalatok szerint a ki­küldött ajánlatok közül aránylag kevés realizálódik üzletkötésben, s az ajánlat­­készítés költségeinek előteremtése nagy gondot okoz az export-fővállalkozóknak. A nem realizálódó ajánlatok költségeit kizárólag az eredmény terhére tudják elszámolni. A nemzetközi munkamegosztásban a komplettüzem-export egyre fontosabb szerepet játszik, ezért meg kell talál­nunk azokat az ösztönző módszereket, amelyek a vállalkozási kedvet fokozzák. S. T.

Next