Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-06-03 / 22. szám

G KEDDTŐL Az ember tit­kos vágya, hogy egyszer filozófus legyen, de leg­alább bölcs hall­gatásával annak tűnjék. Nekünk nem sikerült. Ez derül ki a KÖZMŰ című lapban nemrég meg­jelent bírálatból, amely egy szerény észrevételünket ugyancsak kemé­nyen megbírálja. S nem kis fö­lénnyel utasít helyre: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. A na­gyobb nyomaték kedvéért Cicero nyelvén is idepörkölt: si tacuisses, philosophus mansisses. Konkrét eset kapcsán ugyanis megírtuk: a Vízművek két dolgozó­ja jelent meg egy lakásban, meg­vizsgálták a csapokat, s jegyző­könyvben kötelezték a lakót a hi­bás csap kijavítására. Kifejezetten helyeseltük a dol­got, ám felvetettük: mi lenne, ha az egyik dolgozó szerelői képesítés­sel rendelkeznék, s — illő díjazás ellenében — helyben kijavítaná a csapot ? A KÖZMŰ gúnyosan ostorozza tájékozatlanságunkat, felületes íté­letünket, hiszen — mint írja — egy kis utánjárással megtudhat­tuk volna a valóságot. Egy­részt azt, hogy a két ellenőr közül az egyik tanuló, másrészt a szerelő rendszerint maga az ellenőr. Hálás köszönetünk a felvilágosításért. Hadd mondjuk el kiegészítésként, meglehet, hogy az ellenőr valóban szerelőként is érkezett, ezt azon­ban gondosan titkolta. Inkognitó­­ját annyira megőrizte, hogy amikor a lakó megkérte, javítaná meg a csapot, a hivatalos közeg hűvös hangján közölte: ez nem a Víz­művek feladata. Amit mi leírtunk, konkrét eset, színigaz. A KÖZMŰ lekezelő, oktató hangja tehát kissé hamisan cseng. (Hasonlíthatatlanul higgadtabb, tár­­gyilagosabb a Vízművek — lapzárta után érkezett — levele, amelyre ké­sőbb visszatérünk). Valamit azonban még hozzá kell fűznünk a történetekhez, amit csak utóbb tudtunk meg, s ami teljes happy end­ként valamennyiünket igazol. A csap ugyanis már nem csöpög. Az ellenőr miután előzőleg kö­zölte, hogy a javítás nem a Vízmű­vek feladata, rövidesen visszatért a lakásba, s — meglepő metamorfó­zisként — megjavította a csapot. A bürokrácia teljes mellőzésével. Mert amíg az imént még tekinté­lyes jegyzőkönyvben rögzítette a tényállást, ezúttal még egy nyugta kiállításával sem bíbelődött. Csak helyeselni lehet a gyors elinté­zést. De miért nem lehetett nyomban ezzel kezdeni?? Miért hallgatott az ellenőr? Filozófus akart maradni. Eger KEDDIG jl_________ _ )~. )_________,_____________ _-Ai?r • V-V” Vállalati szándékok és az ellátás A Belkereskedelmi Kutató Inté­zet 1970 február hónapjában felmé­rést végzett, az ipar belkereskedelmi értékesítésének közel 50 százalékát képviselő vállalatok körében a szál­lítási készségre. A felmérés célja annak megállapítása volt, hogy a változott feltételek mennyiben mó­dosították a kereskedelem szállítói­nak korábbi törekvéseit. E felmérés elsősorban a belkereskedelem be­szerzési lehetőségeire terjedt ki, s arra, hogy milyen ipari árszínvonal­ra számíthat 1970-ben. Az elmúlt évben a fogyasztási iparcik­keket gyártó hazai vállalatok értékesíté­si és a belkereskedelmi vállalatok be­szerzési törekvései, szándékai számos esetben eltértek egymástól. A kereske­delemben kialakult finanszírozási gya­korlat a beszerzéstől való bizonyos tar­tózkodás és az iparvállalatok erősebb ex­portérdekeltsége — többek között — je­lentős mértékben járult hozzá a piaci egyensúlyhiány kialakulásához. A köz­­gazdasági szabályozók egyes elemeinek módosítása bizonyos mértékben megvál­toztatta a gazdasági környezetet, ami vi­szont kedvezően hatott a vállalatok magatartására, szándékaira és törekvé­seire. Az iparvállalatok és szövetkezetek — a korábbi előrejelzésekkel szemben — kismértékű árszínvonal-növekedés mel­lett, 1970-re nagyobb mértékben kíván­ják növelni belkereskedelmi értékesíté­süket. A növekvő értékesítés mellett né­hány iparágban még további szabad ka­pacitások állnak rendelkezésre a belföldi igények kielégítésére. A felmérés szerint az iparvállalatok ez évre várható belkereskedelmi értékesíté­se — 1969-hez képest — 6,6 százalékkal növekszik. Több élelmiszer Az iparvállalatok véleménye szerint 1970-ben a belkereskedelmi értékesítés élelmiszeripari termékekből növekszik a legerőteljesebben. Ez valószínűleg annak is tulajdonítható, hogy az 1969. évi me­zőgazdasági terméseredmények viszony­lag kedvezőek voltak. Igazolja ezt töb­bek között, hogy a zömében mezőgazda­­sági alapanyagot feldolgozó tartósító ipar 12 százalékkal kívánja növelni — az elő­ző évhez viszonyítva — belkereskedelmi értékesítését. (A táplálkozás javuló struk­túrája szempontjából kedvező jelnek te­kinthető az az előrejelzés, mely szerint a liszt, tészta és sütőipari termékek belke­reskedelmi értékesítése várhatóan csak 3 százalékkal növekszik.) Érdekes, hogy az élelmiszer kis- és nagykereskedelmi vállalatok az ipar­­vállalatoknál is dinamikusabban növek­vő élelmiszerforgalomra számítanak. A ruházati és egyéb iparcikkek tekinteté­ben a vállalati felmérésektől már elté­rő álláspontok tükröződnek. A ruházati iparvállalatok úgy vélik, hogy belkereskedelmi értékesítésük — 1970-ben — 5—6 százalékkal nő, ami a korábbi évnél kedvezőbb helyzetet te­remt a ruházati piacon, de még mindig nem elegendő a fogyasztói igények kielé­gítésére. A kis- és nagykereskedelmi vállalatok 1970-ben közel nyolc százalék­kal szándékoznak növelni a ruházati ter­mékek forgalmát, ami még a ruházati termékek importjának figyelembe vételé­vel sem mondható megfelelőnek. A ruházati termékeknél kedvezőbb helyzetre lehet számítani az egyéb ipar­cikkeknél. A gyártó vállalatok — az elő­ző évhez viszonyítva — közel hét szá­zalékkal szándékoznak emelni évi belke­reskedelmi értékesítésüket. Jelentős mér­tékben — közel 10 százalékkal — vár­ható a vegyi- és műanyagipar belkeres­kedelmi értékesítésének növekedése. Bú­tor- és faipari termékekből viszont csak az átlag körüli ütemben növekszik a for­galom. Továbbra is csak szerény — a nö­vekvő keresletnél jelentősen kisebb — mértékű növekedésre lehet számítani a híradástechnikai cikkek (televízió, rádió) belkereskedelmi értékesítésénél. Emelkedő árszínvonal Az egyéb iparcikkeknél bár jelentős import várható, ami csökkentheti a mennyiségi áruhiányt, az árukínálat választéka továbbra sem lesz kielégítő. Erre enged következtetni, hogy a vegyes­­iparcikk-forgalom 70—80 százalékát kép­viselő kereskedelmi vállalat csak rész­ben tartja kielégítőnek a várható áru­­választékot. Az 1969. évi — sok esetben talán in­dokolatlannak tűnő áremelkedések kö­vetkezményeként — mind az ipari, mind a kereskedelmi vállalatok csak sze­rény mértékű árváltozást kívánnak meg­valósítani. Ez tűnik ki azokból a vála­szokból, amit a vállalatok ez évi vár­ható árszínvonal-változásra adtak. A felmérésbe bevont 196 iparvállalat és s­­övetkezet véleménye szerint belkeres­kedelmi értékesítésük árszintjében — 1970-ben — kismértékű (mindössze 0,5 százalék) emelkedés várható. Hasonlóan vélekednek a kereskedelmi vállalatok és fogyasztási szövetkezetek az 1970-ben várható fogyasztói árszínvonal-változás­ról is. A kereskedelmi vállalatok vélemé­nye szerint 0,2—1,0 százalék közötti fo­gyasztói áremelkedésre lehet számítani. Mindezekből úgy tűnik, hogy a vállalati árpolitika egyes esetekben még az indo­kolt és elfogadható árváltozásoktól is tartózkodni fog. Részben emiatt nem lát­nak­ lehetőséget még az indokoltnak tűnő árcsökkentésekre sem. A ruházati iparvállalatok és szövetke­zetek­ viszonylag nagyobb mértékű (1,2 százalék) növekedést jeleznek a belke­reskedelmi értékesítésük árszintjében. A ruházati termékeknél csak a cipőipari vállalatok jeleznek némi árcsökkenést. Az egyéb iparcikkeket gyártó vállalatok és szövetkezetek véleménye szerint ez év­re­­— az előző évhez viszonyítva — a belkereskedelmi értékesítés árszínvonalá­ban egy százalék körüli emelkedésre le­het számítani. Ez 0,4 százalékkal maga­sabb, mint amit a vegyesiparcikkek fo­gyasztói árában ugyanerre az időszakra a kiskereskedelmi vállalatok jeleztek. A felmérésbe bevont iparvállalatok véleménye szerint, a belkereskedelmi ér­tékesítésre szánt volumenen túlmenően — 1970-re — mintegy 4 százalékos sza­bad kapacitás áll rendelkezésre a belke­reskedelmi igények kielégítésére. Az ipari átlagnál nagyobb — több mint 5 százalék — szabad kapacitást jeleznek az élelmiszeripari vállalatok. Ebben valószí­nűleg közrejátszik az is, hogy az első­sorban lisztigényes élelmiszerek iránti kereslet csak igen kis mértékben növek­szik, vagy éppen stagnál, valamint az is, hogy az ismert sertés- és marhahús­helyzet miatt alapanyag-problémák van­nak a rendelkezésre álló húsfeldolgozó kapacitás kitöltésénél. A választékhiány­­ marad A belkereskedelem számára figyelemre méltó az egyéb iparcikkeket gyártó vál­lalatok szabad kapacitására irányuló várakozás. Ezek 4 százalék szabad kapa­citást mutatnak. A várható belkereske­delmi értékesítést jelentősen meghaladó szabad kapacitást jeleznek a gépipari (8 százalék), a vegyi- és műanyagipari (kö­zel 10 százalék), valamint a bútor- és fa­­feldolgozó ipari vállalatok (6 százalék). Ugyanakkor az építőanyagipar — a vár­ható értékesítésen túlmenően — csak minimális (0,4 százalék) szabad kapaci­tásról számolt be. Összegezve: a felmérés eredményeiből olyan következtetést vonhattunk le, hogy 1970-ben az ipari és kereskedelmi vállalatok szándékai, a lakossági ellátás­ra vonatkozó elképzelései — elsősorban az értékesítés növekedésében — kedve­zően találkoznak. A problémák elsősor­ban abban jelentkeznek, hogy a keres­kedelmi vállalatok változatlanul nem lát­ják kielégítőnek a fogyasztási cikkekben várható választéki és némely árucsoport­ból a mennyiségi kínálatot, bár ez a jel­zés viszont az iparvállalatokat különböző intézkedésekre késztetheti. Radnóti György ORSZÁGOS EREDMÉNYEK, MEGYEI GONDOK Pest megye negyedszázad alatt elért sikereiről és mai gondjairól adott tájé­koztatást a közelmúltban dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács vb-elnöke. Az ország legnagyobb megyéjében ma 870 ezren élnek, 10 járásában 6 város és 168 község van. A megye egész életére a fő­város közelsége nyomja rá bélyegét: en­nek tudható be az is, hogy míg 1960 é­s 68 között az ország egész népessége 3 százalékkal nőtt, Pest megye lakóinak száma 90 ezerrel gyarapodott. Ennek azonban csak egyharmada természetes szaporulat, kétharmad részét az ország távolabbi vidékeiről idevándoroltak te­szik ki. E „népvándorlás” eredményeként a főváros közelében akad olyan település, amelynek lakossága ez idő alatt 2—3- szorosára nőtt, s nem nehéz elképzelni, milyen ellátásbeli gondokat okozott ez a községek és a megye vezetőinek. A tá­volabbi megyékben megindult ipartele­pítés hatására ez a növekedés lassult ugyan, ám a kialakult helyzetet már adottságnak kell tekinteni, s az ily mó­don megnövekedett lakosság igényeivel feltétlenül számolni kell. A megye vezetői kiszámolták: ahhoz, hogy a megye ellátottsága elérje az or­szágos átlagot, kereken 10 milliárd fo­rintra lenne szükség. Noha ez egy ösz­­szegben nem áll rendelkezésre, a buda­pesti agglomerációhoz tartozó 45 község közül 18-ban megkezdték a közművesí­tést. Ezzel szorosan összefügg az a cél, hogy megváltoztassák a települések be­építésének módját, azaz, hogy a házak ne szétszórtan, hanem telepszerűen épül­jenek, hiszen enélkül a közművesítés rendkívül költséges. A IV. ötéves terv­ben például Dunakeszin 3000, Sziget­­szentmiklóson 1500 lakásos lakótelep épül. A megye keresőképes lakosainak szá­ma 420 ezer, közülük 110 ezren dolgoz­nak a mezőgazdaságban, 80 ezren pedig az iparban — főként a Duna mentén, Váctól Szászhalombatáig a közelmúlt­ban épült nagy ipari létesítményekben. A távolabbi járásokban — így a ceglédi­ben, a szobiban és a nagykátaiban — most indult meg az iparosítás, s csak a nagykátai járásban 2000 új ipari mun­kahely létesült az utóbbi három évben. Az eddiginél gyorsabban fog fejlődni a szolgáltató ipar is. A fővárosba naponta 160—170 ezren járnak be dolgozni a megyéből, s ezt a számot állandónak lehet tekinteni. Itt a fő gond a közlekedés: a távolsági mun­kásvonatok többsége a megyébe érve már zsúfolt, kényelmetlen, s — az idén újonnan forgalomba lépő mintegy 105 kocsi ellenére — további javításra szo­rul az autóbusz-közlekedés. Noha az in­gázók száma nem csökkenthető, mégis célszerű arról gondoskodni, hogy — fő­ként a nők foglalkoztatására — megfe­lelő helyi munkaalkalom legyen. Az utóbbi években számottevően meg­nőtt a megyei tanács hatásköre és fele­lőssége. Nőtt a községi tanácsok önálló­sága is: az elmúlt évben megkapták az elsőfokú hatósági jogköröket (építési, ipar- és kereskedelmi hatósági tevékeny­ség), hogy a lakosság helyben tudja in­tézni ügyeit, s megkapták az önálló bér­­gazdálkodás jogát is. A megye községeinek lélekszáma rendkívül eltérő, 800-tól 30 000-ig terjed. Kettős folyamat megy végbe: az egyik a nagyközségek kialakítása (a már megle­vő 36-on kívül 14 községben folynak az előkészületek), a másik pedig az, hogy a kis községek közös tanácsi irányítás alá kerülnek, örvendetes, hogy míg né­hány évvel ezelőtt a községi tanácsok költségvetésének mindössze 30—40 szá­zaléka volt saját bevétel, ma már eléri a 72 százalékot, ami nagymértékben megnöveli a községi tanácsok felelőssé­gét. A vb és a megyei pártbizottság nem­régiben megtárgyalta a megye IV. öt­éves tervének irányelveit, melyben a fő helyet a lakásépítés foglalja el. 1971 és 1975 között a számítások szerint mint­egy 36 ezer lakás épül, ennek egyhar­mada állami és ugyancsak egyharmad lesz a több szintes, illetve lakótelepi la­kások aránya. Az egészségügyi fejlesztés fő célja a főváros tehermentesítése (Budapest ma 200 ezer járóbeteg teljes és további 300 ezer részleges ellátását oldja meg). A tervidőszakban Kistarcsán 1000 ágyas kórház épül, s a főváros környékén 400 ezer járóbeteg ellátására alkalmas ren­delőintézeti hálózatot alakítanak ki; ezen kívül több községben ún. törperen­delők épülnek. A főváros közelsége miatt népszerű üdülőterületeket hétvégenként 45—50 ez­ren keresik fel, s a megye terveiben e területek fejlesztése mellett a közleke­dés és a kereskedelmi hálózat fejlesz­tése is szerepel. A fejlettségi különbségek megszünte­tése természetesen nem egy ötéves terv feladata — sikeres megvalósítása azon­ban feltétlenül hozzájárul ahhoz, hogy az ország legnagyobb megyéje mihama­rabb a legfejlettebbek közé is tartozzék. S. G. FIGYELŐ, 1970. JÚNIUS 3.

Next