Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-06-03 / 22. szám

beruházók lehetőségei az USÁ-ban összes külföldi közvetlen tőkeberuházá­sai 66 milliárd dollárt tesznek ki és hat­szorosan meghaladják az összes többi tőkés országoknak az Egyesült Államok­ban eszközölt beruházásait. A mérlegből kiderül, hogy a viszony­lag legkedvezőbb helyzetben Svájc van, amely elsősorban a nemzetközi bank­­rendszerben elfoglalt sajátos helyzeténél fogva csaknem kiegyenlített beruházási mérleggel dicsekedhetik az Egyesült Ál­lamok viszonylatában. Közvetlen ezután mérlegszempontból is Nagy-Britannia következik — volumen szempontjából pedig vitathatatlanul ez az Egyesült Ál­lamokban működő legnagyobb külföl­di beruházás. Az angol tapasztalatok Éppen ezért nemzetközi tapasztalatok szempontjából is elsősor­ban Nagy-Bri­tannia helyzetét érdemes megvizsgálni. Az Economist figyelemre méltó össze­állítást közöl a Reddaway-jelentés köz­zététele után. Ez 1962 és 1968 között Nagy-Britannia közvetlen külföldi beru­házásait hasonlította össze a különböző területek viszonylatában. Ebből minde­­denekelőtt az derül ki, hogy 1962 és 1965 között Nagy-Britannia közvetlen külföl­di beruházásai évi 209 millió fontról 308 millió fontra nőttek. Ezután kétéves visszaesés következett be, majd, 1968- ban az utolsó rendelkezésre álló adatok szerint 410 milió fontnyi beruházási csúcs. Ennél is érdekesebb azonban a terüle­ti megoszlás vizsgálata. 1962-ben nagy­ságrendben Ausztrália, a Közös Piac, az EFTA és Dél-Afrika után következtek csak az Egyesült Államok-beli brit be­ruházások, körülbelül azonos szinten a Kanadában levő beruházásokkal. Ezzel szemben 1968-ban már az Amerikában eszközölt beruházások álltak az élen, s­­ 410 milió fontnyi összértékből 90 mil­­lót tettek ki. Ezután következett csak sorrendben Ausztrália, a Közös Piac, Dél-Afrika, Kanada és az utolsó helyre csúszott EFTA. Természetesen ebből a megoszlásból sok szempontból (például az EFTA vo­natkozásában is) értékes következtetése­ket lehetne levonni. A legfontosabb azonban annak az indokolása, hogy miért tört első helyre az Egyesült Államok a brit külföldi tőkeberuházások mérlegé­­ben. Ez annál is érdekesebb, mert más vezető tőkés országok esetében (Japán, Svájc, NSZK) hasonló tendencia figyel­tető meg. Ugyanakkor a statisztikai adatok azt mutatják, hogy (például brit unatkozásban) az Egyesült Államok csak a kilencedik helyet foglalja el a beruházások hatásfoka tekintetében évi 13,6 százalékos profittal (adólevonás előtt). A Reddaway jelentés érdekes és nem­zetközi érvényű választ talált arra, hogy ennek ellenére mivel magyarázható a beruházási tőke áramlása az Egyesült Államok felé. A magyarázat eszerint az, hogy az Amerikában eszközölt tőkebe­ruházások a technológia és technikai tu­dás (know-how) nagymértékű vissza­áramlását eredményezik a beruházó or­szágba. Ennek az úgynevezett „feed­back” (szó szerint: vissza­táplálása) ha­tásnak a mennyiségi értékét a Redda­way-jelentés angol viszonylatban az összprofit 33 százalékában jelöli meg, ami természetesen az egyszerű statiszti­kai képet már jelentősen megváltoztat­ja. Ennek a feed-back hatásnak a beru­házó ország és az Egyesült Államok kapcsolatán túlnemő nemzetközi hatása van. A londoni Economist ezt a követ­kezőképpen határozza meg: „A tőke amerikai tevékenysége útján nyert know-how kihasználható azután a más országokban folytatott kereskedelmi te­vékenységben, sőt, lényeges részét al­kotja annak a védelmi rendszernek, amelyet a nagy európai vállalatok épít­hetnek ki saját területük amerikai invá­ziójával szemben." Három lehetőség Az eddigi képből is látható, hogy az Egyesült Államokban eszközölt beruhá­zások esetében igen komplex művele­tekről van szó, amelyeknek továbbgyű­rűző nemzetközi hatásuk is van. Éppen ezért az amerikai gazdaságpolitika je­lentős akadályokat és korlátokat állít a közvetlen amerikai invesztícióra törek­vő vállalatok útjába. A Reddaway-je­lentés a nemzetközi képet megvizsgálva úgy véli, hogy jelenleg háromféle lehe­tőség kínálkozik egy nagy nyugat-euró­pai vállalat számára az USA-ban eszkö­zölt közvetlen beruházás megvalósításá­ra. Az első típus a klasszikus közvetlen tőkeberuházás, amikor egy európai vál­lalat az Egyesült Államokban saját tő­kével teljesen új vállalatot, vagy válla­lat­hálózatot hoz létre. A bizottság ál­láspontja szerint ez rendkívül költséges és kockázatos. Ennek két oka is van. Először: olyan nagy a tőkeszükséglet, hogy az rendszerint meghaladja az európai vállalat lehetőségeit; másod­szor: a kezdeti fázisban az amerikai konkurrencia a vállalkozást rendszerint veszteségessé teszi, ami újabb pénzügyi áldozatokat követel, így például a Bri­tish Petroleum külön üzlethálózatot akar kiépíteni Kanadában, de az ameri­kai jelenlét miatt ez is olyan költséges­nek bizonyul, hogy az eredeti tervektől eltérően a kísérletet magában az Egye­sült Államokban nem ismételték meg. A második típus a különösen japánok által alkalmazott közös vállalkozás módszere. Ez azért kockázatos, mert si­keres vállalkozás esetén a profit óriási hányadát falja fel az amerikai szerződő fél *— amely pedig a vállalkozásnál semmi egyebet nem tett,­­mint rendelke­zésre álló marketing-hálózatát bocsátot­ta rendelkezésre. Ilyen tapasztalatokat szerzett például az ICI, nagy brit vegyi­konszern. Ezért a tapasztalatok szerint a vegyes vállalkozások csak meghatá­rozott speciális termékek forgalombaho­­zatalára alkalmasak az amerikai beru­házási viszonyok között. A Reddaway­ jelentés­­szerint a har­madik és leghatásosabb módszer még mindig egy, az amerikai piacon beveze­tett vállalat megvásárlása. Ilyen mód­szert alkalmazott a British Petroleum az általa termelt alaszkai olaj Egyesült Ál­lamokban történt finomítására. Ezt a módszert követte a nyugatnémet Badi­sche Anilin und Soda Fabrik, amikor átvette a Wyandotte Chemical műveket. A külföldi tőke tevékenysége természe­tesen ebben az esetben sem probléma­­mentes, mert az Egyesült Államokban működő Közvetlen Beruházások Irodája (Office of Direct Investment) meghatá­rozott és meglehetősen szoros korlátok közé szorítja a külföldi beruházó tőzsdei tevékenységét és hitelszerzési lehetősé­geit. . Mindezek ellenére a Reddaway-jelen­­tés a jelenlegi helyzetből azt a követ­keztetést vonja le, hogy a külföldi tőke továbbra is az eddiginél nagyobb érdek­lődést tanúsít majd az Egyesült Álla­mok iránt. Ennek első számú reális ma­gyarázata mindenekelőtt a már említett „feed-back” hatás. Ezt a jelek szerint a vezető nyugati trösztök úgy fogják fel, mint az amerikai technológiai fejlődés­ben való részesedés megszerzésének vi­szonylag legolcsóbb formáját. zol­be­rok tan lski­um­nak épí­tsza óbb jel­ke­pze­tén zör sím­­o­et­erő tok elő. zág dik le­ok­iű­né­­­ár­jus 15-én elérte a 7,3 mil­lió tonna mennyiséget, amely egyedülálló az or­szág történetében. Az amerikai cukormo­nopóliumok, amelyek az 1959-ben bekövetkezett forradalomig a cukorter­melést évenként a vár­ható profitnak megfe­lelően szabályozták, 1962-ben 7 298 024 tonna nyerscukrot kaptak. A cukornádaratás jú­lius derekán fejeződik be. Vegyiüzemet épít a Krupp Lengyelországban A Polimex lengyel gépkereskedelmi tár­saság a Friedrich Krupp GmbH Chemieanlagen­bau esseni céget bízta meg a lengyelországi Plock-ban építendő fi­nomító tervezésével és vegyi berendezéseinek felszerelésével. Az évenként 43 000 tonna 99,5 százalék tisztaságú ‚‚P—XYLOL'’-t gyártó üzem működését a ter­vek szerint 1973-ban kezdi meg. S 3. (ft)-TM ­h­í'b­ObOsio I’ERMSZKÓP Technikai jegyzetek az EXPO-ról Az osakai világkiállítás, az EXPO—70 a megnyitása óta eltelt alig két hónap alatt is bebizonyította, hogy sokrétű, az emberi érdeklődést széles skálán kielégítő kiállítás. Az EXPO nem kifejezetten gazdasági jellegű — olyannyira nem, hogy még Osakában, a nagy japán kereskedővárosban is, ahol különösen az idősebb generációhoz tartozók még ma is „Mokari mákká ?”-val , „Hogy megy az üz­let?” megszólítással üdvözlik egymást, még ott sem tűrik el, hogy a világkiállí­tást az azon résztvevők kereskedelmi, vagy üzleti propaganda­­céljára használják fel, de azt sem mondhatnók, hogy kifejezetten ipari, vagy technikai jellegű be­mutató lenne, vagy éppen művészeti kiállítás. A világkiállítás célul tűzte ki, hogy bemutatóival is szemléltesse az emberi­ség fejlődésének további távlatait, de azt is, hogy felhívja a figyelmet annak a harmóniának szükségességére, amelynek az ember és a tudomány, az­ ember és a természet kapcsolatában kell fennállnia. Úgy gondolom, elég itt csak arra utalni, hogy a tudomány és a technika fokozódó szerepe, mindennapi életünkben való növekvő alkalmazása diszharmóniát teremthet. A skandináv országok közös pavilonja is ezt szemlélteti különös módon: a kiállítási csarnokot két részre osztották, egyik fele, a „pozitív”, azt mutatja be, milyen kulturált lehet az ember környezete egy jól tervezett­ szervezet ipari tár­sadalomban, a másik, a „negatív” rész pedig az ipar zabolátlan, előre nem ter­vezett fejlődésének káros következményeit (levegő-, víz-, talajszennyeződés, zaj, települések túlkoncentrálódása, közlekedési nehézségek) érzékelteti. Először természetesen az épületek, a kiállítási csarnokok különös és mond­hatni szokatlan vonalai ötlenek szembe. Nem hasonlít az EXPO egy, a mai érte­lemben vett településre, de épületei, amelyek egy részét újszerű megjelenési for­májukban ma még legfeljebb építészeti képződményeknek véljük, már talán a jö­vőt, a jövő településeinek stílusát jelenthetik. S hogy ez a stílusváltozás, ez a szupermodernizálás nem egy csapásra, hanem csak fokozatosan következik majd be, azt bizonyítani látszik az EXPO épületeinek összképe is. Az összkép ugyanis nemcsak a szupermodern építészeti furcsaságokból, hanem a ma még tradicio­nális, sőt azon belül a múlt elemeit is magában foglaló régi stílusból és az át­menetet képviselő, az építészetben is a fejlődést demonstráló, de mai szemünk­nek még inkább elfogadható modern építészeti vonalakból alakul ki. Érdemes megemlíteni néhányat az újszerű építészeti csodákból. A szovjet pavilon fokozatosan emelkedik magasságban és zárul egy 110 méter magas to­ronyban. Az NSZK kiállításának része egy fluoreszkáló kupolában elhelyezett auditórium; a francia pavilon négy, éjjel-nappal szikrázó, gömb alakú épületből áll, az USA ellipszis alakú csarnokát borítja a világ eddigi legnagyobb, de egy­ben legkönnyebb és átlátszó függő tetőszerkezete. Nagy érdeklődést váltott ki Anglia pavilonja is, amely óriási, 37 méter magas acél ikervitorláktól lebegve függ alá, vagy Ausztráliáé, amely egy 10 emelet magas hídívszerű tartótorony­ból és az azon szintén a levegőben függő, 260 tonna kör alakú csarnokból áll. És még ebben a mezőnyben is különösnek számít a japán Fuji-csoport pneu­matikus, vagonalakú és 10 emelet magas műanyag épüleet, amelyet 16 vinylon cső fog össze. (Azt mondják, az ilyen műanyag épületek nagy szerepet játszhat­nak majd az űr- és tenger alatti kísérleteknél és részei lehetnek a jövő város­­építészeti stílusának is.) Valamivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy az EXPO területén belül alkalmazott közlekedési megoldások más jellegű kiállításokon és vásárokon is meghonosodnak, sőt hamarosan túllépik a kiállítások kereteit — hiszen ez a fo­lyamat már r­észben megindult — és részesei lesznek a közlekedési problémák enyhítésének. Négyféle közlekedési eszköz áll a látogatók rendelkezésére. 1. A látogatók zömének persze újszerű az önműködő, vezető nélküli „mono­­rail” (egysínű vasút), amely az EXPO területén belüli, 4,3 km hosszúságú vona­lát a 7 megálló érintésével 15 perc alatt teszi meg. A 2,5 percenként közlekedő, négy kocsiból álló szerelvény szabadon igénybe vehető. 2. Újszerűek a vezeték nélküli, elektromos meghajtású, hatszemélyes családi autók, vagy mikrobuszok is, igénybevételük azonban kissé költséges, 10 percen­ként több mint fél dollárba kerül. Mégis elképzelhető, hogy az elektromos autók szerephez juthatnak, ha egyelőre nem is a közúti forgalomban, inkább más ki­állításon, vásárokon, vagy kisebb egységekben (gyártelepek) belüli közlekedés­ben és szállításban is. 3. Akik fentről kívánják az EXPO-t végignézni, azoknak rendelkezésre áll­nak a 15 utas számára konstruált, 30 méter magasban, drótkötélen közlekedő, üveggömbszerű légigondolák. 4. A közlekedés sztárjai, kétségkívül, a mozgójárdák. Ezeket a „gyalogos fu­tószalagokat”, amelyek óránként 2,4 km-es sebességgel haladnak, légkondicionált és a jó kilátás kedvéért emelt szintű és átlátszó falú csőszerkezetbe építették be. Talán egyszer a mozgójárdák is túllépik majd a kiállítások kereteit. Biztosra vehető az is, hogy az EXPO—70 szürke eminenciása, a kiállítás lát­hatatlan „igazgatója”, az operációs ellenőrző központ alkalmazására részben, vagy egészben már a közeli jövőben sor kerül. Az EXPO említett „Operation Control Center”-e egy sor legújabb komputerizált berendezés, és az integrált információ­­közlő szisztéma szolgálatba állításával indítja, felveszi, feldolgozza, szétosztja és továbbítja mindazokat az információkat, amelyek a kiállítás üzemeléséhez és egy­úttal a látogatók tájékoztatásához szükségesek. (A parkolóhelyeken levő gépko­csik száma, a zsúfoltsági pontok az EXPO területén, a kiállítás napi eseményei, részletes programközlések, elveszett és talált gyermekek és tárgyak.) Az elektro­nikus komputerek munkáját az információáramlásban az adatindítás terén tv­­kamerák, a bejáratok alá rejtett elektromos számláló- és jelzőberendezések, az információközlésben pedig a kapcsolódó hangosbeszélők, elektromos jelzőtáblák, forgalmi jelzések, továbbá telexek és tv-telefonok egészítik ki. Már most sokan úgy vélik, hogy ez a rendszer alkalmazásra kerül a jövő városaiban. Mivel az információs központ működési szférája, az adatközlés és csere állomásai tetszés szerint változtathatók, alkalmazhatónak látszik más területeken is, például a nagy­ipar, a nagykereskedelem munkafolyamatai, vagy akár a városi és városközi for­galom irányításában. Nagy érdeklődés kíséri a laser-sugarak szolgálatba állítására tett kísérletek eredményeit is. A laser-sugár felhasználásával konstruált 4X3 méteres színes te­levíziós képernyőt és ugyancsak a laser-sugárzás alapján dolgozó színes képtele­fonokat láthatunk működésben. A különleges fényeffektusok előidézésében is felhasználják a komputerek mellett a laser-sugarakat is. Vitathatatlan, hogy élénk érdeklődés és nagy elismerés kíséri a technikai ha­ladás megannyi új, az EXPO-n közszemlére tett bizonyítékát. Mégis megmarad a jogos kérdés: nem maradnak-e ezek az elért eredmények öncélúak, csupán ki­állítási sikerek? Ezek a technikai csodák gyakorlatilag csak­­annyit érnek, ameny­­nyit sikerül majd belőlük mindennapi életünk szolgálatába "­állítani. Dr. Karczag László 17

Next