Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-06-03 / 22. szám

KÖZÖS VÁLLALATOK „Egyenjogúság" és valóság !r A gazdaságirányítás elveiről szóló irányelvek megállapítják, hogy a vállala­tok számára — legyenek azok államiak, szövetkezetiek —, egyenlő közgazdasági feltételeket kell létrehozni. Az egyenlő pénzügyi-, anyagellátási- és értékesítési feltételek létrehozása, az életben távolról sem bizonyult könnyű feladatnak. Az a benyomás, hogy az illetékes szervek sok­szor, vagy nem értették meg az ezzel kapcsolatos teendőiket, vagy­­ talán kell-e közös vállalkozás? Az összehasonlítás eredménye: a kö­zös építőipari vállalat több, mint két­­szer annyi terhet visel, min­t az állami vállalat, és ötször annyit, mint a tsz-bri­­gád. Ez is oka annak, hogy egy-egy tsz-en belül jelentős méretű építőszerve­zetek alakultak ki. A Szentesi Termál Tsz építőbrigádja pl. több beruházásit eszközölt 1969. évben, mint a Szeged Vá­rosi Építőipari Vállalat. Felvetődik a kérdés: népgazdasági ér­deket szolgál-e a közös építőipari válla­latok túlzott megadóztatása? Vajon nincs szükségünk a közös vállalatok te­vékenységére? Amennyiben a közös vál­lalatok valamiféle kinövések — szüksé­ges rossz —, akkor akadályozzák meg pénzügyi intézkedésekkel fejlődésüket. Ha azonban tevékenységük a népgazda­ságot szolgálja, ebben szükséges funkciót teljesítenek, úgy oktalan dolog pénzügyi diszkriminációt alkalmazni velük szem­ben. A termelőszövetkezetek eltérő építési igénye, valamint az állami építőipari ka­pacitás hiánya azt mondja: a tsz-közi építővállalkozásokra szükség van. Ezeket meg kellene erősíteni, és tovább kellene fejleszteni. Az érvényes pénzügyi ren­delkezések azonban gátolják a vállalatok fejlődését. Különösen nyomja e vállala­tokat a nagy forgalmi adó, amely a kívül­állók részére végzett építési munkákat terheli. Mivel a forgalmi adó ilyen eset­ben, csak fel­tételes —, csak a külső meg­rendelő részére végzett munkáit terheli —, ezért úgy kerülhető el, hogy az épít­tető gazdaságok szinte valamennyien be­lépnek a vállalkozásba, tagjaivá válnak. A társulás bővüléseikor azonban olyan tagok is jelentkeznek, akik nem tartoz­nak a termelőszövetkezeti szektorba, esetenként az élelmiszergazdaságba sem. Az utóbbi szervezetek jövedelemszabá­lyozása ismét más, mint a közös vállal­kozásé, emiatt egyre bonyolultabb jogi és egyéb problémák vetődnek fel, ame­lyek akadályozzák az építkezést. A forgalmi adó, min­t feltételes bevé­teli forrás, lehetőséget ad arra, hogy a termelőszövetkezeti építő közös vállal­kozások forgalmi adó mentesen építse­nek az élelmiszergazdaságon belül. Nem­­csak a közvetett jövedelemelvonás 1969. évi kedvezőtlen volta igényelné a for­galmi adó mentességet, hanem a falu­fejlesztés kellő szintre emelése is. Az élelmiszergazdaság intenzív fejlesztési igénye, valamint a vidéki építkezéssel felmerülő külön költségek is indokolják a külön forgalmi adó alóli felmentést. A forgalmi adó ilyen körülmények kö­zött az építkezést drágító —, így aka­­dályozó — költségtényező, olyan hely­zetben, amikor gazdasági életünk egyik számottevő negatív vonása az építkezési költségek magas és egyre növekvő szín­vonala. Több milliós diszkrimináció A tsz közös építőipari vállalatok te­vékenységére jelenleg n­agy szükség van. Az állami építőipar­­ nagyüzem. Ennél­fogva, csak nagy volumenű beruházáso­kat vállal el. A vidéken számos közepes­ és kis építkezési feladat is van, különö­megszokásból­­, meghagyták a korábbi egyenlőtlenséget Erről tanúskodik a többi között a csongrádi NEB alábbi felmérése is: A Szegedi Építő Közös Vállalkozás az 1969. évben végzett 35 millió forint épí­tési munka j­ö­vedel­em el­v­on­ás­i vonzatát összehasonlítva egy állami vállalattal és egy tsz építőbrigáddal, az alábbi ered­ményt kapjuk: fen az élelmiszergazdaságban, amelynek a közös vállalko­zási ok nélkül nem volna kivitelezőjük. A közös tsz építőipari vál­lalat ily módon fontos népgazdasági funkciót tölt be. A vállalkozások tevékenységének költ­ségeit növeli, hogy gyakran a makadám- és földúton kell a szállítást végezni, s ennek 1 tonna­­km-re vetített ráfordítása 20—22 százalék többletköltséget okoz. A táblázatban közölt 35 milliós építési volumen esetén a szállítási többletkölt­ség a rossz út miatt kb. 440 ezer forint. Kedvezőtlenebb a tsz-vál­lalat anyagbe­szerzése is. Az állami építőipar 1968. ja­nuár 1-vel forgóalap kiegészítésben ré­szesült, így beruházás­ainak nagy részét a saját eszközével, kamatmentesen való­síthatja meg. Ezzel szemben a mező­­gazdaságban általában nagy a forgóesz­közhiány, a közös vállalkozásoknak sincs elegendő forgóeszközük. Harmincötmil­lió forint beruhá­zás esetén, az állami építőipar 14,5 millió, a tsz-közi vállalko­zás 5,6 millió forint forgóalappal rendel­kezik, így a vállalkozások bankhitel-igé­nye nagy, és a fenti volumen esetén­ 690 ezer forint bankkamat többletköltség terheli az építkezéseket. Sajnos, a vál­lalkozások jelenlegi számlázási rendje sem megfelelő, a beruházások nem te­szik lehetővé a folyamatos számlázást, részszámlá­zás bővítésének kell megte­remteni a jogi lehetőségét a törvényes működés biztosítása céljából. Az elmondottakból kitűnik, hogy in­dokolt a tsz közös építőipari vállalatok működésének ésszerűbb közgazdasági szabályozása. Versenyképessé kellene ezeket a vállalatokat tenni, az állami építőiparral, ezt követeli a gazdaságirá­nyítás reformja és a népgazdaság érde­ke. Az egyenlőtlenség megszüntetendő. Kovács József Az építőipari vállalatok pénzügyi terhei 35 millió bruttó termelésre, (1000 Ft-ban) Állami Tsz-közi Tsz építő-Jövedelemelvonás neme vállalat vállalkozás brigád Bér illetményadója 15 % 900 “ *“ SZTK-járulék 10 % 600 — — SZTK-járulék 17 % — H**· 1100 Eszközlekötési járulék 5 % 720 — Kamat 8 % — 1150 Kommunális adó a munkabér 1,5%-a 85 — Forgalmi adó 10 % — 3500 Építési-szerelési adó — — összes­en: 2425 5750 1100 18 FEHÉR LAJOS : „AGRÁR ÉS SZÖVETKEZETI POLITIKÁNK 1965-69 "* //' A kiadó egybegyűjtötte és kiadta Fe­hér Lajos miniszterelnö­k-helyettes 27 előadását, beszédét, parlamenti felszóla­lását. A gyűjteményben több van, mint az agrár- és szövetkezeti politika. A címben jelölt tartalma azonban a leglé­nyegesebb. A magyar termelőszövetkezetek meg­szilárdulásának, a szocialista magyar falu kialakulásának sorsdöntő időszaka az 1965—1969-es évek. Ekkor zárkózott fel a parasztság életszínvonala leg­in­­kább az ipari dolgozókéhoz, ebben az időben valósították meg a leggyorsabb ütemben a tsz-tagok a városiakéhoz ha­sonló társadalombiztosítási-nyugdíja­zási rendszerét, ebben az időben alakult ki a szocialista szövetkezeti földtulaj­don, ekkor jegecesedtek ki a nézetek a szövetkezeti szektor helyéről a magyar szocialista társadalom gazdasági struk­túrájáról, és ebben az időszakban pro­dukált a magyar mezőgazdaság olyan gyors ütemű fejlődést, amelyre nincs példa a magyar történelemben. A szer­ző maga mondja egyik beszédében, hogy most „születik a szocialista magyar fa­lu”. Az írásokból, amelyek tele vannak • Kossuth Kiadó 1970. aktuális kérdések ismertetésével, az ol­vasó megismerheti a párt, a kommunis­ták maradandó elvi állásfoglalásait, me­zőgazdaságunk és szövetkezeti mozgal­munk minden fontos gyakorlati és el­méleti problémájában, így például: az anyagi érdekeltség és differenciáltság a mezőgazdaságban; az ipari és mezőgaz­dasági árak összefüggései, a nemzeti jö­vedelem termelésének helyes megítélé­se; a tsz-demokrácia és a szövetkezeti politika lényege és gyakorlata; az új ér­dekképviseleti rendszer (tsz-szövetsé­­gek); a vállalatszerű gazdálkodás köve­telményei; a háztáji kapcsolata a közös gazdasággal és szerepe a szocialista me­zőgazdasági szerkezetben és az áruter­melésben; a külkereskedelem és a me­zőgazdasági termelés kapcsolata, a me­zőgazdasági export szerepe az iparfej­lesztésben; a tsz kiegészítő tevékenység jelentősége és feladatai. A gyűjtemény szinte teljes enciklopédiája az utóbbi fél évtized agrárpolitikájának. A nem teljes felsorolásból is látható, hogy a könyv történelmi és nemzetközi jelentőségű eseményekről és tapasztala­tokról szól. Sok esetben a hazai tapasz­talatok elemzéséből leszűrt elvek a kez­detben magyar gyakorlattá váltak, ame­lyek közül néhányat egyes szocialista országok is, saját viszonyaik között a maguk módján megvalósításra érdemes­nek tartottak. A gyakorló agrárpolitikusok, szövet­kezetek és állami vállalatok vezetői a gyűjteményben vezérfonalat találnak munkájukhoz. A kiadvány persze a jelen formájában nem agrárpolitikai tan­könyv, noha számos olyan oldala van, amely az agrárgazdasági tankönyvekbe kívánkozik. A kiadvány szerkesztője a hagyomá­nyos, kitaposott és könnyebb utat vá­lasztotta: kronológikus sorrendben egy­más mellé illesztette az elhangzott be­szédeket és előadásokat. Ily módon te­kintélyes formátumú, vastag könyv jött létre. Véleményünk szerint az agrárköz­gazdászoknak — főként a gyakorlati te­vékenységet folytató vezetőnek — volna szükségük olyan vékonyabb kiadványra, amely csak e könyv elvi álásfoglalásait tartalmazza. Ilyen, témakörök szerinti válogatás kiadása, nemzetközi érdeklő­désre is igényt tarthatna. „Agrár és szövetkezeti politikánk 1965 —69” az első összefoglaló mű a mai ag­rárpolitikánkról, s így ez a kiadvány a mai szocialista magyar agrárpolitika forrásmunkájának tekinthető. L. M. Értékesítési tapasztalatok Nagykanizsán­ Nyolc termelőszövetkezet összefogásá­val 1967 tavaszán, Nagykanizsán közös tíz értékesítő vállalkozás alakult. A vállalkozás önálló jogi személy. Ve­zetőszervei: az igazgatóság, az igazgató­­tanács és az ellenőriző bizottság. E szer­vekben funkciókat a tagszövet­­ezetek ál­tal megválasztott tagok és alkalmazottak gyakorolják. Az alapító nyolc szövetkezet összesen 976 ezer, míg a városi tanács 200 ezer fo­rintot bocsátott induláskor a vállalkozás rendelkezésére. Alig kétéves működés eredményeként a vállalkozás álló- és for­góeszközei további több mint egymillió forinttal növekedtek. A működési szabályzatnak megfele­lően az alapító szövetkezetek az átadott árunak az átadás napján fennálló sza­badpiaci árából — zöldség-gyümölcsfé­léknél 15 százalékos, keményáruknál 10 százalékos­­, engedményt adnak. Az el­ért tiszta jövedelemből a vállalkozásnak legalább 10 százalékot új beruházásra, 10 százalékot pedig a meglevő állóeszközök bővítésére és korszerűsítésére kell fordí­tania. Az esetleges veszteségek a részt­vevő termelőszövetkezeteket egyenlő arányban terhelik. A vállalkozás jóvá­hagyott működési és tevékenységi köre kiterjed: — a tagszövetkezetek közös gazdasá­gában termelt áruk eladására; — a tsz-tagok háztáji gazdaságában termelt termelvények begyűjtésére és ér­tékesítésére; A forgalmat 33 fős — vezető, termelő, forgalmi és adminisztratív — létszámmal bonyolították le. Az alapító szövetkezetek eladásra szánt termékeinek összege évente várhatóan 30—40 millió forint körül alakul. Az ér­tékesítési forgalom növelésének lehetősé­ge adott. A vállalkozás szervezeti fel­építése és vezetőinek szakmai összetéte­le biztosítaná a növekvő forgalom lebo­nyolítását, amennyiben a továbbfejlesz­téshez növelhetik anyagi eszközeiket, bővíthetik szűk létesítményeiket. A tagszövetkezetek zöldség-gyümölcs­árujának ellenértékét, csak a tényleges értékesítés után, a hízósertések ellenér­tékét pedig az átadást követő 20 napon belül fizetik meg, pénzgazdálkodásuk gördülékeny, és éves szinten hitel nélkül, saját eszközökkel gazdálkodnak. A téli tárolás időszakában saját esz­közeik nem fedezik a forgalmat és a tá­rolt készletek ellenértékét, s ilyenkor bankhitelt is igénybe vesznek. Az étel-— a szerződéses viszonyban álló ter­melőszövetkezetek termékeinek átvételé­re és forgalmazására; — a tagszövetkezetektől átvett áruk feldol­gozásár­a. A vállalkozás Nagykanizsán, Csurgón és Letenyén összesen 11 egységet létesí­­ tett: egyévi 2500 db sertés feldolgozásá­ra alkalmas húsüzemet, három zöldség­­gyümölcsárusító-helyet, két húsboltot, egy baromfiárusító-helyet, két pecsenye­sütőt és két borkóstolót. A jelenlegi bolt­­egységek kicsinyek. Tároló- és árusító­hely hiánya miatt, az áruválaszték bőví­tésének lehetőségei korlátozottak. So­k gondot okoz a vállalkozás vezetőinek a téli áruellátás folyamatosságának bizto­sítása, minthogy a tárolás költséges, a bérleti díjak magasak. Éppen ezért téli készleteik minimálisak. A városi lakosság mellett a falu la­kossága is mindinkább igényt tart az élelmiszergazdaság egyre változatosabb termékeire. Negyvenhét közület — kór­ház, közétkeztetési intézmény, honvédsé­gi alakulat —, áruszükségletének na­gyobb részét is ez a közös vállalkozás elégíti ki. Átlagosan 50—60 fajta mező­­gazdasági terméket értékesítenek. A ter­melés ki tudja elégíteni a növekvő piaci igényeket, de a vállalkozás, illetve az azt létrehozó tsz-e­k egyel­őre még nem tud­nak elegendő anyagi eszközt biztosítani az elárusítóhelyek, boltok számának bő­vítésére, tárolókapacitás létesítésére, mi­szergazdaság termelése mind meny­­nyiség, mind minőség tekintetében évről évre növekszik. A zöldség-gyümölcs és a bor vonatko­zásában a közvetlen értékesítés 20—24 százalékkal több bevételt adott a tag ter­melőüzemnek, mint a korábbi közvetett értékesítés; a saját húsfeldolgozó üzem az átadott hízósertéseik minden kig-ja után, 2 forint többletbevételt biztosít az állam felvásárlási árakkal szemben; le­hetőség nyílt a tömegtermékek nagybani értékesítésére (alma, bor, burgonya, ta­karmány, fa). A fogyasztók előnyei a vállalkozásból még nagyobbak: egyenletesebb az áruel­látás, bővült a választék, frissebb az áru, jobb a minőség. A közös vállalkozás eddigi tevékenysé­ge kellő alapot ad a fejlesztés meggyor­sításához. Ezt az alapító szövetkezetek is felismerték. Pintér Ferenc Az áruforgalom és nettó árbevétel alakulása (ezer forintban) 1968. évi 1969. évi tényszámok Kiskereskedelmi áruforgalom Vendéglátóipari árbevétel Ipari tevékenység összesen: Elért nettó eredmény 8 193 8 872 779 1 131 1 629 3 209 10 601 13 202 71 92 FIGYELŐ, 1970. JÚNIUS 3.

Next