Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1970-07-01 / 26. szám

A _—__—^ . ,|M ^ ^jwtjtSK rrrTTfc A djgE0F Jgf|pK^ .^$§§Bf J«fy A közeli napokban volt egy éve annak, hogy az országgyűlés felkérte a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizottság elnökét: az előző gazdasági évet értékelő nyári parlamenti ülésszakon számoljon be a népi ellenőrzés tapasztalatairól. E meg­bízás hasznosságát egyértelműen igazolta az az élénk érdeklődés, országos vissz­hang, amelyet dr. Dobrónaki Gyula ál­lamtitkár beszámolója váltott ki az idei „zárszámadó” országgyűlésen. Az ellen­őrzés soha nem tartozott a „legnépsze­rűbb” feladatok közé, s nem tartozik ma sem. Egyet kivéve: a népi ellenőrzést, amelynek végzése megtiszteltetésnek számít, s amely — a szocialista demokra­tizmus egyik megnyilvánulási formája­ként— 1958 óta eredményesen munkál­kodik. Bár nem célunk a népi ellenőrzés egész tevékenységének ismertetése, néhány számadat ide kívánkozik — az elmúlt év mérlegeként. A múlt esztendőben a nyil­vántartott népi ellenőrök száma megkö­zelítette a 40 ezret, számuk 1988-hoz ké­pest — a gazdasági élet változásaihoz iga­zodva — főleg közgazdászokkal bővült. Ezen kívül minden évben egy-egy vizs­gálatba nem állandó népi ellenőröket is bevonnak, számuk tavaly meghaladta a 10 ezret, s felerészben szakértők, diplo­más szakemberek. „Piramis" és munkamegosztás A Népi Ellenőrzési Bizottságok (NEB- ek) mellett helyenként speciális felada­tokra létrehozott társadalmi szakcsopor­tok (Nógrád megyében például panasz­­ügyi, Csongrád megyében közgazdasági szakcsoport), illetve különféle munkabi­zottságok működnek, s nagyban hozzá­járulnak a társadalmi jelleg kiszélesedé­séhez. A népi ellenőrzés területi elven működő szervezet, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság (KNEB) irányítása alatt műkö­dik a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizott­ság (FNEB), valamint 19 megyei NEB, végül — a „piramis” lábánál — 22 buda­pesti kerületi, 107 járási és 17 járási jogú városi NEB áll. A „piramis” egységei kö­zött széles körű munkamegosztás van. Az elmúlt évben például az összes vizs­gálatok száma 6224 volt, e szám azonban jelentős halmozódásokat takar, hiszen a több mint 20 ezer egységnél végzett vizs­gálatok 1528 témában folytak. A halmo­zódást jól mutatja, hogy a 47 központi (országos) témavizsgálatban a FNEB, a kerületi és a járási NEB-ek 711, a 298 megyei (fővárosi) szintű témavizsgálatban pedig ugyanezek 919 vizsgálat megszer­vezésével vettek részt. Az elmondottakból részben az is kide­rül, hogy a vizsgálatok egy része minden évben tematikusan előre kijelölt, úgy­nevezett téma- vagy célvizsgálat, ame­lyek az egész országra vagy több me­gyére terjednek ki. (Ilyen országos téma­­vizsgálat volt például a ruházati cikk­ellátás felmérése, s több megyére terjedt ki egyebek között a mellékállások, mel­lékjövedelmek „feltérképezései”.) E vizsgálatokból nem annyira egy-egy vállalat vagy intézmény működéséről alakítanak ki képet a népi ellenőrök, mint inkább a gazdaságirányítási rend­szer egyes szabályozóinak, ösztönzőinek hatásáról, a vállalati magatartás stb. ala­kulásáról. Az elmúlt gazdasági év ta­pasztalatairól szóló jelentés tavasszal a Minisztertanács elé került. Az anyag főbb népgazdasági szintű megállapításai­­lényegében alátámasztották az év köz­ben más forrásokból már a kormány tu­domására jutott információkat. Ragad­junk ki ezek közül néhányat. A vállalati gazdálkodásban tavaly el­sőrendű volt a rövid távú orientáció, ér­dekeltség, s ez — helyenként az eszköz­szegénységgel párosulva — csupán lassú gazdasági szerkezetváltozást tesz lehető­vé. Általános volt továbbá a fizetési ké­sedelem, nem elég jók a vállalatok kö­zötti kapcsolatok, gyakori a monopol­­helyzet. Nem mondható megfelelőnek a vállalatok és a minisztériumok kapcso­lata sem. A lakosság ellátásánál a vál­lalatok nem érzik a fogyasztók érde­keit, csak a saját — sokszor más irányba ösztönző­ — nyereségüket, s számottevő aránytalanságok vannak a szociális-kul­­turális-egészségügyi juttatások elosztásá­ban. Amikor az első hely nem érdem­ i vizsgálatok másik részének alapja a lakosság bejelentése. A népi ellenőrzés szerveihez tavaly csaknem 6000 közér­dekű bejelentés és több mint 3000 ma­gánjellegű panasz érkezett, örvendetes, hogy míg az előbbi emelkedett, az utóbbi 9 százalékkal csökkent, s az 1968-as 32 százalékról 24 százalékra esett vissza az alaptalan bejelentések aránya. Tovább emelkedett viszont (20-ról 22 százalékra) a névtelen bejelentések száma, amelyek közül kevés a rosszindulatú, többségük (Folytatás­ a 2. oldalon) X ~T IT\ * 4 A MINDKZT SZABAD, AMI NEM TILOS? XIV. ÉVFOLYAM 26 SZÁM ,1970. JÚLIUS 8. ÁRA: 2 FORINT A békekölcsönsorsolás teljes listája (14. 15. old.) 9 Nagyság és hatékonyság (3. old.) 9­­ A közgazdaságtudomány műhelyei (4. old.) 9 Gazdasági fejlődés és területi aránytalanságok (6. old.) 9 Darabárufuvarozás gyorsabban, olcsóbban (7. old.) A szabályozók és készletek 1 gz&P-no (V Az 1968. előtti gazdálkodás egyik kró­nikus tünete volt az évről-évre túlzott mértékben növekvő készletállomány. A készletnövekedés egy-egy esztendőben a nemzeti jövedelem 6—8 százalékát kö­tötte le. Számítani lehetett arra, hogy a reform kétirányú hatást gyakorol a készletekre. Egyfelől — szabályozói és ösztönzői révén — érdekeltté teszi a vállalatokat a takarékosabb készletgaz­dálkodásban, másfelől azonban bizonyos fokú készletigényességgel is számolni kellett. A vállalatok ugyanis csak bizo­nyos anyagtartalékok birtokában alkal­mazkodhatnak rugalmasan a változó ke­reslethez. 1969-ben mérséklődött a készletnövekedés A reform bevezetése óta eltelt két és fél év már lehetővé teszi, hogy választ adjunk a kérdésre: javult-e a készlet­­gazdálkodás? A kérdésre ez idő szerint már — óvatos — igennel válaszolhatunk. Hozzá kell azt is tennünk, hogy a ked­vező hatások nem azonnal, hanem kez­deti kitérő után jelentkeztek. A reform első évében még nagy mértékű készlet­­növekedésnek voltunk tanúi. Ennek szá­mos oka volt: közölük a legáltalánosabb az, hogy akkor még nem bontakoztak ki teljes mértékben a racionálisabb készlet­­gazdálkodásra is ható szabályozók. To­vább élt a vállalatoknál a hiánypszichó­zis, s 1968-ban még általános volt a „túlbiztosítás”, a különböző alapanya­gokból. Ezt a törekvést táplálta, hogy a korábban tartósan ki nem elégített igé­nyek hirtelen, és nagy mértékben léptek fel. Emellett 1968-ban a vállalatok di­namikusabb termelésnövelésre számítot­tak, mint amit a piac utólag igazolt. Ta­pasztalható volt 1968-ban olyan készlet­­növekedés is, amely a kapacitáskihasz­nálás és a foglalkoztatottság mindenáron való "biztosításával függött össze. A reform első évében a készletfelhal­­m­ozás pénzügyi alapját a magas nyere­ség szolgáltatta. Ennek — a készletnöve­lést előmozdító — hatását a Magyar Nemzeti Bank hitelezési gyakorlata nem tudta kellőképpen közömbösíteni. Az év első felében a zökkenőmentes átmenet indokoltnál olykor nagyobb hiteltámo­gatása is hozzájárult a pénzbőséghez. Az év második felében a bánti szigorúbb hitelpolitikája és a többi gazdasági sza­bályozó is erőteljesebben hatott. A kész­letalakulásban mindez 1969-ben éreztette hatását. A második évben a készletek kisebb mértékben és ütemben növeked­tek, mint az előző esztendőben. A készletnövekedés lassulása mindkétá­rom készletelemre jellemző. Az anyag­­készletek növekedését mérsékelte az elő­ző évben még nagy mértékben tapasz­talt túlbiztosítás, a befejezetlen termelés, valamint a késztermékek készletalakulá­sa a fokozott realizálást tükrözi, az áru­készletek alakulásában azonban ez utób­bi mellett az áruellátási hiányosságok is kifejezésre jutnak. A javulás fajlagos mutatói Természetesen azt, hogy a készlet­­alakulás tendencia­változása kedvező-e vagy sem, nemcsak és nem is elsősorban a növekedés mérséklődése, hanem kü­lönböző fajlagos mutatószámok elemzése és főleg a készletváltozás tartalma vilá­gíthatja meg. Népgazdasági méretekben is kedvező, hogy a mérséklődő készlet­növekedés lényegesen kisebb hányadot kötött le a nettó nemzeti termelésből, mint korábban. (A nettó nemzeti terme­lés a nemzeti jövedelem kategória he­lyett újabban használt mutató, v. ö. KSH: Népgazdasági mérlegek, 1968— 1969.) A korábbi években a készletnöve­kedés a nemzeti jövedelem 6,7, vagy an­nál is magasabb százalékát vette igény­be. 1968-ban a készletnövekedés a nettó nemzeti termelés 6,79 százalékát, 1969- ben viszont csak 3,9 százalékát kötötte le. E kedvező irányzatban főként annak van szerepe, hogy a népgazdasági reali­zálás növekedésének üteme meghaladta a termelés növekedésének ütemét. Eu­(F­oly­tatás az 5. oldalon) Készletváltozás 1968 1969 millió Ft-ban 1968 1969 dec. 31-i készlet a jan. 1-i készlet százalékában Ipar, élelm, ipar nélkül +9559 +5853 113,9 108,4 Élelmiszeripar 4­ 3170 +1101 120,0 105,8 Építőipar + 864 — 153 106,2 99,0 Mezőgazdaság­ +2228 +3533 105,8 108,7 Szállítás-hírközlés + 368 + 116 106,3 101,8 Termelőeszköz keresk. +3122 +1746 117,8 91,6 Felvásárlás — 24 + 389 99,1 115,7 Fogyasztási cikk kere­sk. + 340 + 808 101,4 103,4 Külkereskedelem —2912 + 538 43,0 124,5 Egyéb + 232 + 171 121,4 113,0 Népgazdaság összesen: +16 938 10 612 109,2 105,1 Készletváltozás 1968 19,9 százalékban Anyag +14,4 +950 Befejezetlen termelés és fél­re­észlete m­­ék + 8,7 +1,8 Késztermék, áru + 4,3 +0,4

Next