Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1970-09-16 / 37. szám

A szeptember végén megkezdődő sokoldalú és nagyszabású tárgyalás­sorozat, amelyen Nyugat-Európa vezető országai vesznek részt, a kontinens gaz­dasági életének kiemelkedő eseménye. A tét — mint ismeretes — a Közös Piacba való brit belépés feltételeinek meghatározása. Az egyes résztvevők ál­láspontjának meghatározásánál az adott időpontban igen komoly szerepet fog ját­szani belső gazdasági helyzetük alaku­lása. Ez egyik meghatározó tényezője lesz annak, hogy milyen „erőpozícióból"­ folytatják majd a megbeszéléseket. Elsősorban ez a magyarázata annak, hogy a szokottnál nagyobb érdeklődés kísérte azokat a jelentéseket, amelyek a vezető nyugat-európai országok konjuk­­turális helyzetével foglalkoztak, illetve amelyek az első félév alapvető gazda­sági mutatóit közölték. London: gyenge pozíciók Különös figyelem fogadta a brit gaz­dasági élet alapvető adatait. Ezek szerint (1963 - 100 alapon számolva) a félév utolsó hónapjában az ipari termelés in­dexe 122 volt. Ez egy ponttal alacsonyabb az egy évvel korábbi indexnél és há­rom ponttal kevesebb, mint az első ne­gyedév utolsó hónapjának indexszáma. A kiskereskedelmi árak indexe hasonló alapon számolva a félév végén elérte a 140-et, szemben az első negyedév végé­nek 139,5-ös és az 1969-es első félév 132- es szintjével. A munkanélküliek száma a félév vé­gén 570 000 volt. Ez a dolgozó lakosság 2,5 százaléka és 58 ezres növekedést je­lent az egy évvel korábbi szinthez ké­pest. Ugyanakkor az úgynevezett nyitott munkahelyek száma, amely egy évvel korábban még 319 000 volt, 1970 közepé­re 296 000-re csökkent. Ezekből az adatokból tömören össze­foglalva az a kép alakul ki, hogy Nagy- Britannia gazdaságára továbbra is az inflációval párosuló visszaesés a jellem­ző. Ezek a negatív tendenciák már 1969 végén kibontakoztak, az év első felében azonban tovább erősödtek. Mindehhez járul a beruházások ütemének gyengülé­se 1970 első felében, ami arra mutat, hogy az alapvető adatok által jelzett negatív irányzat tartós lesz. Járulékos tényezőként meg kell említeni a font­sterling ingatag helyzetét is. A fontster­ling gyengülése körülbelül május köze­pén kezdődött. Június második felében helyzete némileg enyhült, augusztus ele­je után azonban — a Neue Zürcher Zei­tung szavaival — „nyugtalanító módon kiéleződött”. Az angol bank intervenciós lépései ellenére augusztus végén az elő­ző három hónap 2405 dolláros szintjéről 2383-ra esett vissza. A Financial Times­­nek a font helyzetéről szóló ismertetése kifejezetten kapcsolatba hozza azt az általános gazdasági helyzettel, olyany­­nyira, hogy az augusztus végi esést a féléves gazdasági eredmények nyilvá­­nosságrahozatala által kiváltott reak­ciónak tulajdonítja. Egyetlen olyan pont van, ahol a ked­vezőtlen gazdasági fejlődés még nem éreztette hatását. Ez a külkereskedelmi mérleg. A félév utolsó hónapjában 594 millió font behozatallal 675 millió font értékű export állott szemben. Ily módon az előző év júliusának 28 millió fontnyi külkereskedelmi deficitje helyett 137 millió font szufficit mutatkozik. Ennek következtében a brit fizetési mérleg is megőrizte egyensúlyát , noha a továb­bi fejleményeket illetően az angol szak­értőket erősen nyugtalanítja, hogy az utóbbi tizenkét hónapban az import 12,6, az export viszont csak 10,7 százalékkal nőtt. Mindent összevéve a brit gazdaság 1970 közepén készített „röntgenképe” azt mutatja, hogy Nagy-Britannia viszonylag gyenge gazdasági-pénzügyi pozíciókból vívja majd harcát a közös piaci megbe­széléseken. Párizs: szűk ösvényen Lényegesen kiegyenlítettebbé válik azonban a kép, ha megvizsgáljuk Nagy- Britannia várhatóan elsőszámú vita­partnerének, Franciaországnak első fél­évi teljesítményét. Az alapvető adatok itt a következőek: 1962 - 100 alapon számítva, az ipari termelés indexszáma 1970 első félévének végén elérte a 160-at. Ez az előző év megfelelő hónapjának szintjénél 6,7 szá­zalékkal magasabb volt , az előző hó­nap színvonalánál azonban 1,2 százalék­kal alacsonyabb. A nagykereskedelmi árak egy év alatt Franciaországban 10,2 százalékkal emelkedtek, az élelmezési cikkek nagy­kereskedelmi árai pedig 8,8 százalékkal. A létfenntartási költségek emelkedése egy év alatt 5,9 százalékot tett ki és színvonaluk ma csaknem 40 százalékkal magasabb, mint tíz évvel ezelőtt. Emel­kedett a munkanélküliek száma, még­pedig az egy évvel előttihez képest 12, az egy hónappal korábbihoz képest 6 százalékkal. (Abszolút színvonaluk azon­ban összehasonlíthatatlanul alacsonyabb, mint Nagy-Britanniában: 105 000.) Ezekből az adatokból azt a következ­tetést lehet levonni, hogy Franciaor­szágban tovább tart a konjunktúra, de a konjunktúrát stimuláló felhajtó erő hatása az utóbbi néhány hónapban alábbhagyott. Franciaország esetében ezt semmiképpen sem az export-import­tevékenység okozza. Mindkét vonatko­zásban igen erőteljes a fejlődés. 1970 első félévének utolsó hónapjában Fran­ciaország 29 százalékkal többet impor­tált és 40 százalékkal többet exportált, mint 1969 júliusában. A gazdasági szakértők ezért a magyará­zatot inkább a belső kereslet bizonyos stagnálásában keresik. Egyik magyará­zat szerint, amely a francia polgári köz­gazdászok körében elfogadottnak tűnik, a reálbérek (egyébként vitatott mérté­kű) emelkedése azért nem hozta meg a belső kereslet megfelelő élénkülését mert a bérből és fizetésből élők a gaz­dasági helyzetet bizonytalannal-­ érez­vén, erőteljesebben takarékoskodnak. Ugyanezek a Giscari d’Estaing gazda­sági és pénzügy­mi­ni­szterhez­ közelálló közgazdászok rámutatnak arra, hogy a mezőgazdasági termelők és a gazdasági­lag önálló rétegek nettó jövedelmei az erősödő adónyomás miatt stagnáltak. (A francia adójöved­elmek egy év alatt 20 százalékkal nőttek..) ) Ez az értékelés indította arra a pénz­ügyminisztériumot, hogy bizonyos hitel­korlátozási intézkedéseken enyhítsen­ és további könnyítéseket helyezzen kilátás­ba. Az idézett adatokból kitűnik azon­ban, hogy az inflációs nyomás Francia­­országban is rendkívül erős. Ezért — ha Nagy-Britanniánál könnyebb hely­zetben is — a francia gazdaság irányí­tóinak is meg kell találni­uk a konjunktu­rális visszaesés és az infláció közötti szűk gazdasági ösvényt. Bonn­­hűtési viták Teljesen más a probléma a Német Szö­vetségi Köztársaságban. Az alapvető kér­dés itt az, hogy mennyire sikerül a túl­fűtött konjunktúra és ezzel párhuzamo­san az infláció megfékezése. Az NSZK alapvető gazdasági adatai arra mutatnak, hogy ez a kérdés egyelőre nem dőlt el, s, hogy egymástól eltérő interpretációk lehetségesek. 1962 - 100 alapon számolva az ipari termelés indexe 1970 első félévének vé­gén 164-en állott. Ez 4,2 százalékkal ma­gasabb ugyan az egy évvel korábbi szintnél , viszont a májusinál 6,4 szá­zalékkal alacsonyabb. Az új ipari meg­rendelések értéke az egy évvel korábbi­hoz képest 10,6 százalékkal a két hónap­pal korábbihoz viszonyítva azonban csak 8,2 százalékkal emelkedett. A létfenntartási költségek 1962 — 100 alapon számolva 124-en állottá­k. Ez az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékos emelkedést jelentett, a két hónappal ko­rábbi 1970 májusi szintnél azonban csak 0,3 százalékkal volt magasabb. A Schiller által vezetett gazdasági mi­nisztérium ezekben a számadatokban a konjunktúra-fékező politika bizonyos korlátozott sikerét látja. A minisztérium szakértői különösen arra mutatnak rá, hogy a megrendelésállomány növekedé­sének üteme fokozatosan csökken. 1969 átlagában az új megrendelések értéke még 11 százalékkal nagyobb volt, mint az ipar tényleges üzleti forgalma. A többlet még márciusban is 10 százalékot tett ki — júniusban és júliusban azon­ban már csak 2—2 százalékot. Mindeb­ből kétségkívül le lehet vonni azt a kö­vetkeztetést, hogy 1970 második negyed­éve konjunkturális túlfűtöttség bizo­nyos enyhülését eredményezte. A vita Nyugat-Németországban ezúttal is — mint már annyiszor — a gazdasági mi­nisztérium és a központi bank között dúl: a Deutsche Bundesbank szakértői a minisztériummal ellentétben úgy vélik, hogy a konjunkturális feszültségek még rendkívül élesek. Véleményük alátámasz­tására elsősorban az árak további emel­kedésére hívják fel a figyelmet. Végül: talán a legproblematikusabb a nyugat-európai vezető országok közül az olasz gazdaság helyzete. Az angol mellett jelenleg ez az a gazdaság, ahol a konjunktúra erőteljes felélesztése lát­szik az elsőrendű feladatnak. 1970 első félévében (1966 - 100 alapon számolva) az ipari termelés indexe 130-as állott. 1969 végén az index 128 volt. Tehát az ipari termelésnövekedés átlaga 1967 eleje és 1969 vége között meghaladta az évi 8 százalékot. 1970 júliusában ez­zel szemben a termelés csak 3 és fél szá­zalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a félév utolsó két hónapjában, júniusban és júliusban a termelés nem haladta meg az előző esz­tendő júniusának és júliusának terme­lési szintjét. Ennek következtében az importigény erőteljesen megnőtt. Júniusban az olasz behozatal értéke 826 milliárd líra volt, ami „abszolút rekordnak” számít és fél év alatt nem kevesebb, mint 21 száza­lékos emelkedést jelez. Magától értető­dik, hogy ezzel párhuzamosan nőtt a külkereskedelmi deficit és elérte az 561 milliárd­­lírát. A fizetési mérleg deficit­je is rendkívül magas: több mint 400 millió líra, s lényegében csakis az ide­genforgalmi bevételek miatt alacso­nyabb a külkereskedelmi deficitnél. Ezek a problémák Olaszországban is erőteljes inflációs nyomással jártak: a nagykereskedelmi árak 1970 első félévé­nek végén 7,9 százalékkal, a kiskereske­delmi árak 5 százalékkal, a létfenntar­tási költségek pedig 5,2 százalékkal vol­tak magasabbak, mint egy évvel koráb­ban. Ezeknek a tényezőknek az együttes hatására a líra volt ebben az esztendő­ben az a nyugat-európai deviza, amel­­ Tyel kapcsolatban a legmakacsabbul tar­tották magukat a leértékelésről szóló hírek. Ha figyelembe v­esszük, hogy másfél-két évvel ezelőtt még a líra fel­értékelésének lehetőségéről beszéltek , világosan kitűnik az olasz gazdasági po­zíciók viszonylagos gyengülése. összefoglalva azt lehet mondani, hogy Nagy-Britannia nehézségei ellenére a Közös Piac vezető országai közül egyik sincs kifejezett erőhelyzetben, a mező­gazdasági kérdések miatt két legproble­­matikusabbnak tartott vitapartnere pe­dig nehézséggel küzd. — i—c — . (Vi) ssP Nyugat-Európa gazdasági helyzete . Bolgár—kínai kereskedelmi egyezmény Bulgária és a Kínai Népköztársaság képvise­lői Szófiában aláírták a két ország 1970. évi áru­csereforgalmi és fizetési egyezményét. Ez a köl­csönös kereskedelem nö­velését irányozza elő. Bulgária a megállapo­dás értelmében hajókat, fémmegmunkáló gépe­ket, vegyi anyagokat és más cikkeket szállít Kí­nának, ahonnan papírt, színesfémeket, húskon­zervet és más árukat im­portál. Japán autóexport A japán gépkocsigyár­tó ipar júliusban 99 980 gépkocsit exportált, 31,5 százalékkal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Március­ban 89 434 volt a kivi­telre került gépkocsik szánta. EFTA-export Az. Európai Szabadke­reskedelmi Társulás (EFTA) tagállamai 1970. első hat hónapjában a világ országaiba 21 mil­liárd dollár értékű árut exportálnak és onnan 24,9 milliárd dollár érté­kű árut importálnak. Ez az elmúlt év hasonló időszakához képest 14,9, illetve 16,6 százalékos növekedésnek felel meg. A tagállamok egymás közötti exportjának ér­téke 5,8­­ milliárd dollár volt, 20 százalékkal több, mint 1969. első hat hónapjában. Az EFTA tagállamai és a Közös Piac tagálla­mai között 7,8 milliárd dollár értékű export és 5,5 milliárd értékű im­port bonyolódott le. Óriás tartályhajók A brémai Weser AG hajógyár 400 millió nyu­gatnémet márka értékű megrendelést kapott az ESSO olajtársaságtól két óriás tartályhajó építé­sére. Az egyenként 250 000 tonna űrtartalmú tar­tályhajók szállítására a tervek szerint 1973-ban és 1974-ben kerül sor. Ez a hajógyár már 11 tartályhajót épített a New York-i ESSO olaj­társaságnak. Csehszlovák— jugoszláv gazdasági együttműködés A Csehszlovákia és Jugoszlávia közötti áru­csereforgalom értéke az idén előreláthatólag meghaladja a 250 millió dollárt. Az év első hét hónapjában az árucsere értéke elérte a 130 milió dolláros szintet, s a forgalom nagyobbik há­nyadára az év második felében számítanak. Csehszlovákia már ed­dig 10 ezer Skoda gép­kocsit, s a tavalyinál nagyobb mennyiségű te­herautót, textilipari gé­pet, elektromos felszere­lést, traktort, vegyipari és fogyasztási cikkeket exportált Jugoszláviába. Jugoszlávia ugyancsak a tavalyinál nagyobb ér­tékben szállított és szál­lít Csehszlovákiának gé­peket és berendezése­ket, színesfémeket, fa­ipari termékeket és fo­gyasztási cikkeket. Har­minc millió dollár érték­ben kötöttek megállapo­dásokat a két ország kö­zötti beruházási együtt­működésre. A csehszlo­vák—jugoszláv termelé­si kooperációt különösen az elektronikai iparban és a szerszámgépek gyártása terén tekintik eredményesnek. Japái a 6. A re se sze szoeial lebony me igt növeki hoz ko­kai ru árd d kedele Idén ban a gokka kodéit 923 n A Ótok az A részé mély tás. Fran roll dem végz mély mun hóny A­ földi nek jogo váUJ NAI egy A scseh A szovjet iparban ma eléggé érező feszültségeket okoz a nem kielégítő mu­kaerő-kínálat. A gazdasági reform bontakozásával egyre több a helyi­rülményekhez és feladatokhoz alkalm­­odó kezdeményezés, „kísérlet”. E nagy része elsősorban a munkaerőim okozta feszültségek ellensúlyozására, lehetőségek szerinti minél gyorsabb számolására irányul. Ilyen a Scseki Vegyikombinát már ismertté vált, 1 óta tartó bérezési-ösztönzési kísérlete A részesedés sémája Miben áll ez a kísérlet? Az egyéb­ eléggé egyszerű módszer lényege rövi a következőkben foglalható össze. 1967—69-es időszakra (egyes forr.­szerint egészen 1971-ig) a szokásos építésben és részletezéssel előírták kombinát termelési tervét, s ezzel eg­y bázisbértömeget is rögzítették. Ez bérvolument nem , lehet túllépni. Vis a termelő, s a műszaki dolgozók szám-felszabadításából adódó bér- megtakarítás a vállalati kollektíva t é­let személyi jövedelmévé válhat. Ez szükséges és elégséges feltétele a kor­nátnak megadott kötelező termelési­­­ben foglalt előírások és feladatok mn­déktalan teljesítése. A kombinát kollektívája úgy ves­­dik a bérmegtakarításból származó lólagos jövedelemből, hogy a megt­artás felét közvetlenül azok kapják, állandósult többletteljesítményükkel­hetővé teszik a létszámmegtakarítás pótolják az így kieső dolgozók má­gát. A rendelkezésre álló bérmegta­tás másik fele a nyereség terhére tett anyagi ösztönzési alapot nőve, azon keresztül — az alap felhaszná­nak konkrét vállalati szabályai sz — valamilyen formában (jutalom, ■ gi részesedés) az egész kollektíva ti­zedik belőle. A szovjet szaksajtó többé-kevésb­é érő adatokkal jellemzi a kísérlet­­ét. A termelékenységre vonatki többnyire 70—80%-os javulásról a hatunk, de van olyan forrás, ame termelékenység megkétszereződi számol be. A termelési volumen en­déséről 80—100%-os nagyságot es­nek. Amiben megegyeznek a külö ismertetések, az a kísérlet első­ konkrét célkitűzésére, a létszámta­karításra vonatkozik. Ez a mank üzemszervezési intézkedések, valon nehezebb fizikai munkák gépesítés vetkeztében ma már mintegy 1001 tehető. (Ennek kb. 100­0-a kvalifiká FIGYELŐ, 197

Next