Figyelő, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-13 / 41. szám

M­a még sokfelé látni füstölgő kémé­nyeket, a szenet, fát szállító teher­autó sem ritkaság. De az újonnan léte­sített kazánok, kályhák általában már nem koksszal, fával üzemelnek. Minde­nütt tért hódítanak a korszerű tüzelő­anyagok: a gáz és az olaj. A hazai gázprogram megvalósulása nemcsak a tervezőkön, hanem — nagy­részt — a végrehajtókon is múlik. A Gépszakmai Szövetkezet, amely az egyik legjelentősebb gépgyártó szövet­kezetünk, sokrétű tevékenységéből kü­lönös fontossággal emelkedik ki a gáz­felhasználó berendezések és a gázauto­­matikák gyártása. Kazánjaik automatikus üzeműek, ezért szakszerű beállításuk után állandó GÉPSZÖV 6500-as típusú kazán kezelő személyzetet nem igényelnek. Felhasználhatók lakóházak, irodaépüle­tek, üzemcsarnokok központi fűtésére, ugyanakkor közös mosdók melegvízel­látására és technológiai gőz előállításá­ra is. Városi gázzal, földgázzal, propán­butángázzal, biogázzal egyformán üze­meltethetők. A szövetkezet főbb kazántípusai: GÉPSZÖV—150 M, —250 M, —500 M tí­pusú, 150 000, 250 000 és 500 000 kcal/ óra névleges hőteljesítményű melegvíz­kazánok és a GÉPSZÖV—150 G, —250 G, —500 G típusú, az előzőekhez ha­sonló névleges hőteljesítményű, ala­csony nyomású gőzkazánok. Termékük a GÉPSZÖV—04 típusú, 400 kg óra gőz­teljesítményű, 6 atmoszféra névleges nyomású kazán is. Városrészek, lakótelepek, ipari üze­mek gázellátását lemezszekrénybe épí­tett, szekrényes gáznyomás-szabályozó­­val látják el. A szekrényben saját gáz­zal üzemelő, robbanásbiztos fűtőberen­dezés van, a szabályozó nedves gázok nyomás­csökkentésére is alkalmas. A belépő gáz nyomása maximum 6 atmoszféra, a szabályozott kilépő gáz nyomása beállítható: N típus esetén 0,005—0,6 atmoszféra között és V típus esetén 0,6-tól 6,0 atmoszféráig. A szekrényes nyomásszabályozó — a gázkazánokhoz hasonlóan — automati­kus üzemű, szakszerű beállítás után ál­landó kezelőszemélyzetet ez sem igé­nyel. Egy- vagy két szabályozóágas kivi­telben készül, szabályozóáganként gáz­szűrő és biztonsági gyorszár található benne.­­ A sorozatban gyártott gázautomatika elemek közül a legújabbat, a kombinált gázszelepet ismertetjük. Sokoldalúsága miatt valamennyi gázfelhasználó beren­dezés automatika­ rendszerébe beépíthe­tő. A kombinált gázszelep egy alapegy­ségből, és az arra ráépíthető, különbö­ző feladatokat ellátó, kiegészítő egysé­gekből áll. Szervomágnesszeleppel és nyomásszabályozóval felszerelve, villa­mos jelre nyitja-zárja a gázáram útját. Nyitott állapotban állandó kimenőolda­li nyomást biztosít. Gázszerelvény-gyártásukból említést érdemel még a membrán-bojtárszelep, készüléknyomás-szabályozó, gázhiány­­biztosító, gázszűrő, gázcsap és a rete­szelt csapszerkezet. Néhány, a gázprogramot közvetlenül nem szolgáló gyártmányt is bemutat­­tunk. Ezek egyike az asztali fúrógép, amellyel acélba 13 milliméter átmérő­jű furat készíthető; legnagyobb fúrási mélysége: 75 milliméter. Az oszlopos fúrógépnél az előző két érték 15, illet­ve 75 milliméter. A Gépszakmai Szövetkezet készíti azokat az elzáró, szabályozó és bizton­sági szelepeket, amelyek az ammóniá­val üzemelő hűtőberendezések elzáró szerelvényei. NA 10-től NA 300-ig, szabvány szerinti méretsorban, nagy sorozatban gyártják. Utoljára, de nem utolsósorban em­lítjük meg a szennyezett felszíni vizek tisztítására alkalmas, hordozható víz­tisztító berendezést, amellyel óránként 1000 liter ivóvíz készíthető. A Gépszakmai Szövetkezet szakembe­rei gyártmányaikkal kapcsolatos mű­szaki felvilágosítással készségesen áll­nak az érdeklődők rendelkezésére. Cí­mük: Budapest XIII., Reitter Ferenc u. 37. Telefon: 204—115. ^c frco^ a /£&# e//en a Gépszakmai Szövetkezet­­ek' —------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­--------------------* --------------— Szekrényes gáznyomásszabályozó A teljes automatizálás útján A VISZEK Szövetkezet okos gépei A korszerű technika alapművelete a hegesztés. Alig van olyan iparág, amely­ben ne volna ez a munkafolyamat fon­tos, ívhegesztő és félautomata hegesztő­berendezések között itthon és külföldön egyaránt elismert márka: a VISZEK- gyártmány. A szövetkezet — teljes ne­vén Villamosipari Kisgépgyártó és Szol­gáltató Szövetkezet — a legkülönbözőbb célokra és használatra alkalmas hegesz­tő áramforrásokat készít. A HE—GA— R típusú, kézi ívhegesztő áramforrás alkalmas a hagyományos hegesztődina­mó helyettesítésére. Szemben vele nagy előnye, hogy a hűtőventillátoron kívül nincs mozgó alkatrésze, így élettartama hosszabb, mint a korábban használatos hegesztő áramforrásoké. Jó hatásfokkal működik, s az általa megtakarított energia árából négy év alatt megtéríti saját beruházási költségét. Ugyanennek az ívhegesztőnek B típusa elsősorban azok számára ajánlható, akik veszélyes munkahelyen dolgoznak. Ennek üresjá­rati feszültsége ugyanis 42 voltnál ki­sebb, balesetveszély nélkül lehet dol­gozni vele kazánok belső terében, vas­­szerkezetekben is. Az utóbbi évtizedekben elterjedt vé­­dőgázas hegesztési eljárás egyformán gazdaságosan használható vékony és vastag lemezek hegesztéséhez. Ilyen védőgázas hegesztő áramforrás a VI­SZEK HELGA C02 típusú készüléke. Rozsdamentes acél, alumínium és köny­­nyűfémötvözetek hegesztéséhez pedig a HE—GA—A típust — teljes nevén az argon-védőgázas wolframelektródás ív­hegesztő áramforrást — készíti a szö­vetkezet. Egyre több az országban a gépkocsi, s ez megköveteli, hogy jobb utak legye­nek, több garázs, benzinkút épüljön. Sok minden van, amit a gépkocsitulaj­­donos nehezen nélkülözhet — s ezek közé tartozik a garázsipari áramforrá­sok családja is. Ezek a készülékek egy­formán alkalmasak akku-telepek feltöl­tésére, gépkocsik hidegindítására és ké­zi ívhegesztésre. Hidegindításhoz külö­nösen ajánlhatók a HE—GA—S—24 és a HE—GA—S—30 típusú áramforrások, amelyek akkumulátorról, elektromos hálózat nélkül is használhatók. A HE— GA—O—350 típusú készülék pedig — amelynek 800 amperes indítóárama van — akkumulátorcsoportok töltésére és gyorstöltésére, valamint a legnagyobb teljesítményű gépjárművek hidegindí­tására is alkalmas. A VISZEK Szövetkezet másik nagy gyártmánycsaládja, a vákuum-rendsze­rű műanyag-formázógépek, automata és félautomata csomagolóberendezések. Bármilyen fajtájú és halmazállapotú termékek csomagolására alkalmas a szövetkezet VP Unipack nevű, autom­a­ta csomagológépe. Ennek különösen az élelmiszer- és a vegyiparban látják nagy hasznát a vállalatok. Ott lehet jól kihasználni teljesítőképességét, ahol nagy mennyiségben készül valamilyen termék, s ezt folyamatosan kell csoma­golni. Óránként 100—180 húzásra ké­pes, a formázható felülete 185X 270 mil­liméter. Elektropneumatikus módszer­rel működik a VP Unipack, amelyhez — a megrendelő kívánságára — komp­resszoregységet is tud szállítani a szö­vetkezet. Annál is figyelemre méltóbb a VISZÉK Szövetkezetnek ez a gépe, mert folyamatos, automata működteté­sű, egy dolgozó két gépet is kezelhet. Dobozba, tégelybe egyforma biztonság­gal csomagol a kitűnő automata gép, 2,5 dekás súlytól 1 kilóig, esetleg ezen felül is. A VP Univerzal, a VP Minor és a többi, különböző típusú vákuum-formá­­zó és csomagológép a legkülönbözőbb igényeket elégíti ki. Valamennyinek kö­zös tulajdonsága a megbízhatóság, a korszerűség. Ma, a műanyagok mind szélesebb körű felhasználásának korá­ban, az iparban és a kereskedelemben szinte napról napra nélkülözhetetleneb­bé válnak azok az okos gépek, amelye­ket a VISZEK Szövetkezet készít. Szá­mos előnyük közül elegendő megemlí­teni, hogy szerszámaik úgynevezett szí­vószerszámok: műanyagból vagy köny­­nyűfémből készülnek, és élettartamuk szinte korlátlan. A vákuum-formázó és csomagológépek építőkocka-rendszer szerint készülnek, ami lehetővé teszi többirányú felhasználásukat. Ezekhez az okos gépekhez vezérlőbe­rendezéseket és kapcsolótáblákat is ké­szít a szövetkezet. Ilyen automatikus rendszerű készülékeket más gépekhez is készítenek a megrendelő kívánsága, il­letve a szövetkezet jelenlegi és távlati tervei szerint. A tervek ugyanis hosszú időre mutat­nak előre, és mind nagyobb arányú fej­lődést körvonalaznak. Az eddigi ered­mények is elismerésre méltóak: a szö­vetkezet — nem egy telepen mostoha körülmények között — jelenleg évi 120 millió forint értéket termel. Gépei, ké­szülékei jó hírnévre tettek szert, s hogy nem csupán itthon, hanem az ország­határokon túl is, azt mindennél jobban bizonyítja, hogy termékeinek csaknem egyharmadát exportálják.­­ Jövőjükről jóelőre gondoskodnak. Már épül a VISZÉK Szövetkezet új üzemháza Budafokon, ahol megszűnnek az eddigi helygondok, mód és lehetőség lesz a termelési profil és a kapacitás további bővítésére. A tervek szerint 600-an fognak dolgozni a budafoki üzemházban — a jelenlegi létszám en­nek alig a fele. A hegesztő áramforrá­sok, a műanyagformázó és csomagoló­gépek, valamint a vezérlőberendezések gyártása azonban máris megteremtette a VISZEK Szövetkezet jó hírét, amelyet minden egyes, munkába álló gépük még tovább öregbít. A VP tinipack univerzális automata csomagolóberendezés HELGA Ct.2 védőgázas hegesztőberen­dezés FIGYELŐ, 1971. OKTÓBER 13. 31

Next