Figyelő, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1973-07-04 / 27. szám

. ------------------------------------­ áryf MiMliM MIT Mil ff inli luft lllittiJJliMMBilitiililiHiMJHJffWilliyiillillM " / A reklám elkísér bennünket az utcára is. A plakát, a világítóoszlop, a neonfel­irat, a reklámtábla, a kirakat, a vitrin szerves része a városképnek. Az utcai reklámot sokrétűsége és „kikerülhetet­­lensége” teszi az érdeklődés állandó tár­gyává. Talán nem elég köztudott, mennyire régi ez a nálunk kevésbé méltányolt reklámfajta. Míg a sajtóhirdetések csu­pán 300 évesek — a legfiatalabb film-, rádió- és tv-reklámról nem is beszélve — a kereskedelmi célú utcai hírverést már időszámításunk előtt is alkalmaz­ták. Az árucsere reklám nélkül a közép­korban sem volt elképzelhető, a tömeg­­termelés korszakában pedig az áruérté­kesítés még kevésbé oldható meg a kí­nálat és a kereslet közötti információ­­csere nélkül. Ellentmondásos előzmények Az első, 1888-ban kiadott szabályrende­let Kammermayer Károly polgármester nevéhez fűződik. Ettől kezdve az utcai reklámra vonatkozó hatósági utasítások gyors egymásutánban követték egymást. A millennium előtt még folyt a vita, hogy ki rendelkezzék a közterületi hirdetések jogával. A hazai ipar gyors fejlődése ekkor már világossá tette az érdekeltek előtt a reklám jelentőségét. Hirdetések­kel az utcán megjelenni annyi,­­ mint tért hódítani a piacon. A közterületi reklám 1911-ben érke­zett el egyik legfontosabb állomásához, amikor a Székesfőváros Hirdető Vállalata a hirdetési jogot „házi kezelésbe” vette. Rohamos fejlődés kezdődött. Új meg új szabályok, módosítások váltak szükséges­sé, tucatjával hozták a határozatokat. Azóta több száz rendelkezés látott nap­világot, de a reklámjog ma sem egyértel­mű és nem elég átfogó. A szocialista társadalom kialakulása­kor a reklámtevékenység átmeneti visz­­szaesése legérzékenyebben a közterületi reklámot érintette. Igaz, az ötvenes évek gazdasági környezetében (áruhiány, már­kák hiánya, szűk áruválaszték stb.) a reklámnak ez a formája volt leginkább nélkülözhető. A közterületi hirdetés a reklámtevé­kenység egészének része, mely akkor ha­tékony, ha összehangolt propaganda-stra­tégiába illeszkedik be. Általában még nem tart itt a magyar reklám, de tarta­lék bőven van. (Lásd a Félionpress vagy a Fabulon szinte túlságosan jól sikerült országos kampányát, amikor az eredmé­nyes hírverés hatására robbanásszerűen növekvő kereslettel az ipar csak jókora nekirugaszkodás után tudott ismét lé­pést tartani. Reklám nélkül viszont a di­namikus értékesítést, az új termékek gyors bevezetését aligha érték volna el.) A közterületi reklám egyik fontosabb ismérve, hogy ráfordításai viszonylag hosszú távon térülnek meg. Ily módon ál­talában márkás termékeket, tartós fo­gyasztási cikkeket, szolgáltatásokat, fo­lyamatos tevékenységeket érdemes az ut­cán hirdetni. Vannak persze kivételek: eseményekre invitáló plakátok, az áruházak szezonális (Folytatás a 2. oldalon) REKLÁM AZ UTCÁN Az Állami Tervbizottság (4. oldal) Kereseti arányok a béremelés után (5. oldal) Bútorellátási gondok (6. oldal) mt Felértékelték a márkát (13. oldal) ) Szellemi tőke a parlagon (15 oldal) A tisztességtelen haszon A jog szerepének megértése, külösen az új jogszabályok alkalmazása az átla­gosnál nehezebb feladat azokon a terü­leteken, ahol a gazdasági szabályozóknak van döntő szerepük, illetve a gazdasági törvényszerűségek viszonylag szűk körre szorítják a jogi lehetőségeket. Ez a ta­pasztalat a szabad árakkal is, amelyek most az érdeklődés homlokterébe kerül­tek, a Magyar Közlöny június 27-i szá­mában jelent meg a Minisztertanács ha­tározata a tisztességtelen haszon megál­lapításának irányelveiről [102211973. (VI. 27.) MT. sz.] A rendjeletek... Ismeretes, hogy jelenlegi ármechaniz­musunk bevezetésekor már megjelentek olyan rendelkezések, amelyek eleve azt a célt szolgálják, hogy a szabad árak és díjak képzését a kívánt keretek között tartsák és megakadályozzák a közgazda­ságilag indokolatlan, visszaé­lésszerű át­alakítást, így az árszabályozásról szóló 56/1967 (XII. 19.) Korm. sz. rendelet a nem hatósági árak meghatározott köré­ben előírta az árváltozás előzetes bejelen­tését, árverések kötelező készítését; a gazdasági bírság új jogintézményének kialakítása is számolt az említett vissza­élések szankcionálásával. A gyakorlat megfelelő alakításához azonban még nem álltak rendelkezésre kellő tapasztalatok. A 2070/1967 (XII. 20.) Korm. sz. határozat ezért csak a legki­rívóbb visszaélések elleni fellépést ígérte , és követelte meg. E szerint a nem ha­tósági árak körében a „tisztességtelen ha­szon” tekintetében elsősorban azt kellett vizsgálni, hogy azt fondorlattal, csalárd­sággal, a monopolhelyzettel visszaélve, áruszűkét előidézve érték-e el, vagy sem. ...és a gyakorlat Szokás szerint az élet bővebb fantáziá­val rendelkezett. A visszaélésszerű vagy egyébként káros árképzés sokkal tarkább és leplezettebb eseteit vetette fel. Az em­lített határozat egyoldalú értelmezése olyan nehézségeket támasztott, hogy az említett visszaéléseket általában a válla­lat egész tevékenységével összefüggés­ben vizsgálták, így tág lehetősé­g nyílott a felelősség elkerülésére. A gyakorlati nehézségek leküzdésére több intézkedés történt, így az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének 1970. évi állásfoglalása is meghatározott néhány tisztességtelen árképzési módszert [1/1970 (ÁT. 28.) ÁH sz. állásfoglalás.] A tisztességtelen haszon kérdése akkor éleződött ki, amikor a Büntető Törvény­­könyv 1971. évi kiadása az új viszonyok­nak megfelelően fogalmazta meg az ár­drágítás bűntettét. Az új büntetőjogi szabály — mint ismeretes — az árdrágí­tás elkövetésének két formáját ismeri. Egyik szerint árdrágítás az, ha az árat úgy állapítják meg, hogy tisztességtelen módon elért nyereséget foglal magába. A hangsúly itt a nyereség megszerzésének tisztességtelen módszerein van; a kifogá­solható haszon ennek csak tükröződése. A másik árdrágítási forma, ha az ár az indokolt hasznot meghaladó nyereséget tartalmaz. Ilyenkor maga a nyereség mértéke mutat jogellenességet. E büntetőjogi szabály érdeklődést és izgalmat váltott ki. Ezt nemcsak azok körében lehetett tapasztalni, akik — bármely okból — úgy érezhették, hogy tilos területre tévedtek, hanem olyan gaz­dasági vezetők és szakemberek körében is, akik a szükséges és helyes kockázat­­vállalás további megerősödését féltették, mondván: az új szabályozás kellő kifejtés és kiforrott gyakorlat nélkül állít fel fe­nyegető jogkövetelményt a gazdasági döntések egyik legnehezebb válfajával szemben. Ezért a Minisztertanács intéz­kedésére igen beható közgazdasági és jogi vizsgálódások indultak meg, azzal a cél­lal, hogy a gyakorlati követelményeknek megfelelően tisztázzák a tisztességtelen haszon fogalmát, és az ennek megállapí­tásával kapcsolatos ellenőrzési, jogalkal­mazási irányelveket. Hároan következtetés Ezek a tárgyalt kormányhatározat előz­ményei. A határozat megértése és helyes alkalmazása érdekében ebből három lé­nyeges következtetést vonhatunk le.­­ Nem vadonatúj rendelkezésekről, hanem a gazdasági életben is bevált, jogrendszerünkbe szervesen beilleszkedő magasszintű szabályok hivatalos értel­mezéséről, érvényesítésük elősegítéséről és egyes részletszabályok továbbfejlesz­téséről van szó.­­ Bár a közvetlen előzmény a bünte­tőjogi szabályozás, továbbá az irányelvek egyik fontos célja a büntetőjogi követ­kezmények tisztázása, az új irányelvek címzettjeinek köre sokkal tágabb, mint a bűnüldöző szervek, vagy az árdrágítá­­si ügyekben döntő bíróság. A gazdálkodó szervezetek vezetői és szakemberei, to­vábbá a felügyeleti szervek és az elle­nőrző hatóságok is közvetlen címzettnek (Folytatás a 6. oldalon)

Next