Figyelő, 1974. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-03 / 27. szám

FIGYELŐ, 1974. JÚLIUS 3. Felhalmozás és fogyasztás A költségvetésnek a lakosságtól szár­mazó bevétele 13,6 milliárd forint volt. Ez az összes állami bevételnek csak 5,9 százaléka, de a megelőző évihez viszonyí­tott 17,4 százalékos növekedés és a ter­vezettet is meghaladó szint szintén hozzá­járult a költségvetés helyzetének javulá­sához, bár céljuk elsődlegesen a társada­lompolitikai feladatok jobb megvalósítá­sa volt. Azok az adóintézkedések (gépjár­műadó emelése, kisiparosok adóközösségi adóztatása stb.), amelyek révén ezt elér­ték, a központi bér és szociálpolitikai in­tézkedések „másik oldala”-ként a jövede­lemkülönbségekben levő aránytalansá­gok mérséklésére is irányultak. A költségvetés 1973-ban 44,2 milliárd forintot fordított felhalmozásra, az előző évinél mintegy 2 százalékkal többet, de a tervezettnél 4%-kal kevesebbet. Az ezt x­xx KÖLTSÉGVETÉS 1973 Népgazdaságunk 1973-ban is a IV. öt­éves tervben meghatározott irányban fej­lődött. Az előrehaladás azonban az előző éveknél gyorsabb, kiegyensúlyozottabb és tervszerűbb volt. A gazdaság növekedé­sét, egyensúlyának javulását leginkább jellemző mutatók és folyamatok sikeres évről tanúskodnak. A költségvetés pénzgazdálkodásában is kifejeződtek azok a kedvező irányú vál­tozások — köztük a munka termelékeny­ségének és technikai felszereltségének számítottnál gyorsabb emelkedése, a ter­melés és a forgalmazás jövedelmezőségé­nek fokozódása, a hatékonyság jelentős javulása —, amelyek elősegítették a ter­melés és a nemzeti jövedelem tervezett­nél gyorsabb (közel 7 százalékos) növeke­dését. Az ipari termelés 1 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 4 százalékkal volt magasabb a tervezettnél, mindössze az építési teljesítmények 1 százaléknál nagyobb lemaradása okozott — elsősor­ban a beruházások területén — gondot. Az eredmények elérését az export bő­vülése, a KGST-országokhoz fűződő kül­gazdasági kapcsolataink fejlődése, vala­mint a jó mezőgazdasági év is jelentős mértékben elősegítette. Csökkenő deficit A gazdasági fejlődés eredményei a pénzügyekben is éreztették hatásukat A belföldi jövedelemtulajdonosok helyzete általában kedvezőbben alakult, mint ahogy azt vártuk. (A vállalatok és szövet­kezetek nyeresége 19 százalékkal, a la­kosság pénzbevétele­­ jórészt központi A tervezettnél kiegyensúlyozottabb költségvetési helyzet kialakulásában je­lentős szerepe volt annak, hogy a vállala­tok és szövetkezetek költségvetési befizeté­se a számítottnál magasabb szintet és az állami jövedelmek átlagos bővülésénél nagyobb növekedési ütemet (több mint 12%-ot) ért el. A vállalatok és szövetke­zetek 195,1­­milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe, ebből származott az ál­lam bevételeinek 84,6%-a. Ha a támogatá­sodat levonjuk, a növekedés csak 6,7%, ami hozzávetőlegesen megfelel a nemzeti jövedelem bővülésének. A legdinamikusabban (mintegy 20%­­kal) a vállalatok nyeresége nőtt. A válla­latok az általuk realizált 110,3 milliárd forint nyereségből nyereségadó és bérfej­lesztési befizetés címén 66,5 milliárd fo­rintot, az előző évinél 20,7%-kal többet, városi-községi hozzájárulás címén pedig 5 milliárd forintot (19,2%-kal többet) fi­zettek be a központi és a tanácsi költség­­vetésbe. A nyereség és ezzel a nyereség­adó dinamikus bővülését a jövede­mező­­ség emelkedése alapozta meg. A vállala­tok a termelésben felhasznált minden 100 forint értékű erőforrással 1 forint­tal több nyereséget értek el, mint egy év­vel ezelőtt. A nyereség növekedéséhez hozzájárult az értékesítési árak, különö­sen az exportban érvényesített árak szín­vonalának emelkedése is. A javuló költ­séggazdálkodást a költségszintnek az utóbbi években bekövetkezett legjelentő­sebb (1,6%-os) csökkenése jelzi. Különö­sen kedvező, hogy az anyag-, a bér-, és az általános költségek fajlagos szintje egy­aránt csökkent. Az eredményesebb gaz­dálkodást az átlagosnál jövedelmezőbb export arányának növekedése is előse­gítette. A mezőgazdasági szövetkezetek gazdál­kodása tovább javult, a növénytermesz­tés több ágazatában rekord terméshoza­mokat értek el, ennek megfelelően brut­tó jövedelmük 12,7%-kal, költségvetésbe történő adóbefizetésük pedig 10,4%-kal nőtt. A támogatások alakulása Az állami támogatások tehát elsősor­ban annak következtében nőttek ilyen gyorsan, hogy áthidalják a belföldi ter­melői árak elszakadását a tartósan nö­vekvő világpiaci áraktól, s ezzel megte­remtsék a viszonylagos belföldi árstabili­jövedelemnövelő intézkedések hatására 10 százalékkal nőtt.) A végrehajtott valuta- és hitelművele­tekkel áthidaltuk a nemzetközi pénz­piac ingatag helyzetéből fakadó kedve­zőtlen hatásokat. Az aktívabb árfolyam­politika a korábbinál jobban kifejezésre juttatta a külföldi valutáknak a forint­hoz mért értékváltozásait. Az ország de­vizahelyzete javult, a fizetési mérleg is mindkét fő viszonylatban aktívummal zárult. A hitelforrások bővülése — mind a beruházások, mind a forgóeszközök hi­telezése terén — a korábbinál aktívabb és szelektívebb hitelpolitika alkalmazását tette lehetővé. Javult az állami költség­­vetés helyzete is. A bevételek 1,1 milliárd forinttal, a ki­adások pedig mintegy 300 millió forint­tal haladták meg a tervezettet. A hiány nemcsak az előző évinél, de a tervezett­nél is kisebb: 1,8 milliárd forint. A 230,6 milliárd forint bevétel 10,2 százalékkal, a 232,4 milliárd forint kiadás pedig 9,7 szá­zalékkal volt magasabb az 1972. évinél. A gyors növekedés és a kedvező fejlő­dés mögött kedvezőtlen jelenségek is meghúzódnak. Elsősorban a nyugati inf­láció káros hatását ellensúlyozó támoga­tások igen gyors növekedése okoz prob­lémát. Ebből a szempontból célszerű úgy vizsgálni az adatokat, hogy a támogatáso­kat nem kiadásként — ami a gazdálko­dási folyamat gyakorlati áttekintése szempontjából egyébként nélkülözhe­tetlen — hanem bevételcsökkenésként mutatjuk ki. Ebben az esetben az ún. ..nö­vekmény költségvetés” leegyszerűsített sémája a következő­ tájz, amely 1973-ban is igen fontos gaz­daságpolitikai cél volt. A gazdasági folya­matok viszonylagos zavartalanságát csak így lehet elérni, miközben időt nyerünk szervezett és átgondolt lépések kidolgozá­sára és megvalósítására. A külpiaci hatásoktól való teljes elszi­getelés természetesen nem oldható meg, mert az exportarány a nemzeti jövede­lem felhasználásában számottevő és az árváltozásokból eredő előnyök és hátrá­nyok egyenlőtlenül érintették a belföldi jövedelemtulajdonosokat. Az import ár­emelkedésekből származó népgazdasági veszteség túlnyomó részét az állami költ­ségvetés viselte (az áremelkedéseket im­port ártámogatások nyújtásával semlege­sítette), míg a vállalatok élvezték az ex­port­termékek árának emelkedéséből származó többletjövedelem jelentős ré­szét. A vállalatok az importtermékekhez változatlan áron jutottak, az export több­letjövedelmének adózás utáni része pedig náluk maradt. Az állami költségvetés im­porttal kapcsolatos többletkiadásaira vi­szont az export árbevételek emelkedésé­ből származó nyereségadótöbblet távolról sem nyújtott fedezetet. Az eddigi mód­szer két szempontból is hátrányos követ­kezményekkel járt: egyrészt elfedte a valóságos költségviszonyokat, s ezzel ne­hezítette a gazdálkodók tisztánlátását, másrészt indokolatlanul nagy terheket rótt a központi pénzalapra, ezért indo­kolttá válik a termelői árak rendezése. (Erre 1975-ben sor is kerül.) Kiváltó ok: a szocialista szektor összes beruházási ráfordításának a tervezettől való mintegy 7%-os elmaradása a gazda­sági fejlődés perspektivikus szempontjait tekintve általában nem előnyös. Különö­sen az okoz gondot, hogy a jövőbeni gazdasági fejlődés karakterét meghatáro­zó, a termelési szerkezetet lényegesen be­folyásoló egyedi n­algyberuházások szín­vonala nemcsak a tervezettnél, hanem az 1972. évinél is alacsonyabb volt. A cél­­csoportos beruházásokra történt kifizetés bár az előző évinél 3,7%-kal volt több, a tervezettnél ez is 6%-kal alacsonyabb. A lemaradás sajnos éppen ott — a lakás­építésnél — következett be, ahol a leg­sürgetőbb lenne az igények kielégítése (2000 állami lakás). Az egyéb állami be­ruházások , amelyek közvetve szintén a lakosság jobb infrastrukturális és kom­munális ellátását hivatottak javítani, kö­zel 10%-kal maradtak el az előirányzat­tól. Az 1973. évi beruházások sajátossága, hogy a vállalati beruházási tevékenység — bár az előző évihez viszonyítva 4,5%­­kal bővült — szintén elmaradt (3%-kal) a tervezettől. Az 1973. évi állami és válla­lati beruházási tevékenységre egyaránt igaz, hogy pénzügyi források hiánya nem akadályozta a gyorsabb fejlődést, s a rendelkezésre álló pénzeszközök nem tel­jes felhasználásának okai a beruházások tervezésének előkészítésének, a kivitele­ző munka megszervezésének általánosan fellelhető hiányosságaiban keresendők. A társadalmi közös fogyasztásra a költ­ségvetés összesen 96,8 milliárd forintot — lényegében a tervezettnek megfelelő ösz­­szeget — fordított. Ez azt jelenti, hogy az 1973-ban a költségvetés a lakosság egész­ségügyi, szociális, kulturális ellátására, oktatására és az infrastruktúra fejlesztésé­re az állami jövedelmek nagyobb hánya­dát fordította, mint egy évvel korábban, s az ilyen célra fordított összegek aránya a nemzeti jövedelem felhasználásában is emelkedett. A társadalmi közös fogyasztás kiadá­sainak 35%-át — csaknem 29 milliárd forintot — a lakosságnak közvetlenül ki­fizetett pénzbeni társadalmi juttatás, a nyugdíj, a családi pótlék, a gyermekgondo­zási és egyéb szociális segély, a táppénz alkotja. Az e címen együttesen kifizetett összeg 16°/0-kal nőtt az 1972. évihez vi­szonyítva. A költségvetési szervek kiadásainak 37%-a a lakosságnak közvetve nyújtott természetbeni ju­tatás, amit a szociális, egészségügyi, valamint oktatási és köz­­művelődési intézmények által nyújtott szolgáltatások ráfordításai alkotnak. E kiadások 31 milliárd foritot tettek ki és 11%-kal haladták meg az egy évvel ko­rábbit. A felhasznált pénzeszközök lehe­tővé tették az egészségügyi törvény fo­kozatos megvalósítását, a fiatalok széle­sebb körű társadalmi segítését, az alsó­fokú oktatás személyi és tárgyi feltételei­nek fokozottabb javítását, a szakmunkás­­képzés korszerűsítését, a közművelődés támogatását, az ország különböző terüle­tei között a szociális, kulturális és kom­munális ellátásban meglevő különbségek kiegyenlítésének folytatását. A társadalmi közös fogyasztás kereté­ben a költségvetés közel 23 milliárd fo­rintot, az előző évinél 9%-kal többet for­dított egyéb célokra. (Az országos utak és hidak fenntartására, felújítására és kor­szerűsítésére, a gazdasági és kommunális feladatok ellátására, a tudományos kuta­tás, az államigazgatási feladatok megala­pozására és a költségvetési szervek keze­lésében levő állóeszközök felújítására.­ Tanácsi gazdálkodás A lakosság helyi igényeinek kielégíté­sében, az ellátás javításában jelentős sze­repet töltöttek be a 33 milliárdos költség­­vetéssel és 25 milliárd forintos fejlesztési alappal gazdálkodó tanácsok. 1973-ban is eredményesen oldották meg a lakosság alapvető ellátását, jól szervezték a tele­püléshálózat fejlesztését, a rendelkezésre álló eszközök összehangolt társadalmi felhasználását A tanácsok pénzgazdálko­dása, bevételeiknek a különböző tanács­szintek közötti megoszlása kiegyensúlyo­zottabb volt, mint korábban. Költségve­tési kiadásaik több mint 10%-kal, fejlesz­tési alapjaik felhasználása pedig 6%-kal haladta meg az előző évit. A több vonat­kozásban elért jelentős eredmények mel­lett pénzmaradványaik további növeke­dése arra utal, hogy még nem mindenhol és nem minden esetben találták meg esz­közeik megfelelő felhasználási lehetősé­geit az időszerű helyi társadalmi-gazda­sági problémák megoldására. A központi szervek pénzmaradványainak növekedé­sében sajnos főképpen a felhasználási le­hetőségek nem megfelelő kiaknázása jel­lemző és sokkal kevésbé­­az ésszerű gaz­dálkodásból származó tényleges megtaka­rítás. . Az 1973. évi eredmények a legtöbb te­rületen tehát kedvezőbbek voltak a ter­vezettnél és jobbak annál is, mint amit az 1974. évi előirányzatok összeállításakor számításba lehetett venni. Az 1973. évi állami költségvetés sikeres végrehajtása jó alapot ad arra hogy az 1974. évre ter­vezett jövedelmek rendelkezésre álljanak és a kijelölt feladatokat teljesíteni tud­juk. 1974-ben is a hatékonyság javítására, a jövedelmek további gyors növekedésére illetve azok ésszerű, lehetőségeinkkel és adottságainkkal összhangban történő fel­­használására van szükség. Ez lehet a leg­főbb záloga annak, hogy a Magyar Szo­cialista Munkáspárt XI. kongresszusán és hazánk felszabadulásának 30. évforduló­ján népünknek az 1974. évről is mint si­kerekben gazdag esztendőről, a TV. öt­éves terv céljai felé történő további elő­rehaladásról adhassunk számot. Madaras­ Attilla Növekmény költségvetés 1973.* (Milliárd forint) Bevételek Kiadások Vállalatok és szövetkezetek Felhalmozási kiadások + 1,0 befizetése -1­­21,1 Közületi fogyasztás és társadalmi Támogatások (levonva) — 12,4 Juttatások + 0,3­­ --------------------------------------Egyéb kiadások — 2,4 Vállalatok nettó befizetése + 8,7 —_________________________________________________ Lakosság befizetése + 2,0 Kiadások támogatások nélkül -1 7,9 Egyéb betetek — 2,0 Költségvetési hiány csökkenése 4*­0,8 összesen: + 8,7 + 8,7 (+) több, (—) kevesebb, mint 1972-ben. gazdasági joggyakorlat. Az ingatlan minősítése kisajátításnál A kisajátítások miatt keletkezett sok per­ben gyakran felmerülő és vitatott prob­léma: valamely telek mezőgazdasági in­gatlannak, vagy pedig beépítésre szánt területnek minősül-e. Ebben a kérdésben hangzott el iránymutatóul szolgáló állás­­foglalás a Legfelsőbb Bíróságon. Egy kisajátított ingatlant a községi ta­nács mezőgazdasági rendeltetésűnek nyil­vánított és kártalanításul ennek megfe­lelő összeget ajánlott fel, amit a tulajdo­nos nem fogadott el és a tanács ellen pert indított. A járásbíróság álláspontja az volt, hogy városok és községek belterü­letén beépítésre szánt minden terület te­leknek minősül. Az pedig nem vitás, hogy a szóban forgó ingatlant beépítés­re kijelölték. A kárösszeget a kihallgatott mezőgazdasági és ingatlanforgalmi szak­értő véleménye alapján állapították meg. Fellebbezésre a megyei bíróság ki­mondta: annak elbírálásánál, hogy a ki­sajátított ingatlant miként kell minősí­teni, az az irányadó, hogy a kisajátítás időpontjában mi volt a rendeltetése. A ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt álló, de a kisajátításkor beépítésre kije­lölt terület teleknek minősül, és ezért az erre vonatkozó szabályok szerint kell ér­tékelni. A jogerős ítélet ellen emelt tör­vényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely mindkét alsó­fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra utasította. A határozat indoklása szerint ebben a perben nincs olyan adat, illetve az építés­ügyi hatóságtól származó közlés, amely­ből megnyugtatóan kiderülne, hogy a ki­sajátított ingatlan magánerőből történő beépítésre ki volt e jelölve. Csupán a me­zőgazdasági szakértő véleménye tartal­mazza azt a — konkrét adattal alá nem támasztott — megállapítást, hogy a ki­sajátított ingatlan házhely céljára ki volt-e jelölve, így tehát az eljárt bíróságoknak az ingatlan minősége kérdésében elfog­lalt álláspontja megalapozatlan. A he­lyes minősítés érdekében az építésügyi hatóság megkeresésével tisztázniuk kel­lett volna, hogy a kisajátítás időpontjá­ban az ingatlan a község belterületének magánerőből történő beépítésre kijelölt része volt-e. Ha igen, az ingatlant való­ban leteknek kell minősíteni, amennyi­ben viszont nem volt az, az értékelésnek a mezőgazdasági ingatlanokra vonatkozó szabálya szerint kellett volna történnie. A határozat még arra is rámutatott, hogy a telek értékelésénél a közművesítés fokát csak akkor lehet figyelembe venni, ha a közművet a tulajdonos létesítette, vagy annak költségeihez hozzájárult, il­letve ha a közmű a tulajdonos tulajdoná­nak megszerzésekor már megvolt. E kö­rülményeket a járásbíróság nem vizsgál­ta és így ítéletének a közművesítésre vo­natkozó része is megalapozatlan. 3

Next