Figyelő, 1975. július-december (19. évfolyam, 27-53. szám)

1975-07-02 / 27. szám

Lehet, hogy az SZTK-rendelőkbe sűrűn járók számára meglepően hangzik, de nálunk jobbára csak „relatív orvos­hiányról” beszélhetünk. Orvosellátottság­ban azonos színvonalon állunk Ausztriá­val,­­Olaszországgal, a Német Szövetségi Köztársasággal, és megelőzzük például Svédországot, Svájcot és Dániát. Évente ezer fiatal orvos lép munkába (1950 és 1975 között 10 ezerről 25 ezerre növeke­dett a számuk). Csakhogy — s itt kezdődnek a bajok —, a frissen végzett orvosok fele a nyug­állományba vonulók helyébe lép, a má­sik 500 számára pedig évenként 600 — volt esztendő, amikor 900 — új állást szerveztek. Egy nemrégiben lezárt KNEB vizsgálat erősen megkérdőjelezte ezt a gyakorlatot, mondván: itt feltétlenül munkaerő-gazdálkodási és szervezési hi­báknak kell lenniük. A vizsgálatban részletes alapossággal feltárt hibák elem­zése mondandónk szempontjából most nem lényeges. Kiegészítő megjegyzésként csak annyit, amennyit ugyanerről a témáról az egyik folyóiratban olvashattuk: „A bürokrácia útvesztői jóval nagyobb akadályt jelen­tenek a szocialista egészségügy útjában, mint további 4-5 ezerrel növelni az or­vosok számát. Körülbelül 15—20 ezerrel több középfokú képzettségű és egyéb egészségügyi dolgozóra lenne szükség, ha ezeket a nemlétező orvosokat foglalkoz­tatni akarnánk ... Olcsóbb lenne a bü­rokrácia megfékezése” ..., hogy az orvo­sok jelenlegi munkaidejük jóval nagyobb részét tölthessék aktív gyógyító munká­val. Meglehet: lesznek akik vitatják, de a július 1-én életbe lépett új társadalombiz­tosítási törvény egyik különleges jelentő­sége — s persze a törvényalkotók érdeme —, hogy ha nem is szünteti meg, de ala­posan mérsékeli az egészségügyben már­­-már tűrhetetlenül elburjánzott bürokrá­­t (Megjegyzendő: az a majd két tv-­­ kormány­határozat és rendelet, ■unnyi miniszteri rendelet, illetve sok száz szabályzat, elvi állásjog­­utasítás, ami eddig szabályozta az­gyintézők és általában az egész­­k munkáját, szükségképpen hal­­t egymásra, s tette végül is ne­­ittekinthetővé a társadalombizto­­s­ágrendet. . s egyáltalán kell-e mondani? \f«\o£t,oX' paragrafus sem fogalmazó­itok«. Vtorz gondolattal, hogy „bo- „ '\\'c hb a dolgokat”, de minden in /? ' ^v' megannyi egyéb tényezőt, társj­e­gyeket és gazdasági lehe­tőség meglevő jogokat és továb­bi elk­e­ré­set, célokat kellett figye­­lte ven­. Az új tö­ fény nem kevesebb, mint 500 jogszabály helyébe lép és úgy egyszerű­sít, hogy közben nagyobb távlatokra is megteremti a társadalombiztosítás racio­nális fejlesztésének lehetőségét. Sokszoros ráfordítás Egy kis történelem: Az egységes tár­sadalombiztosítási intézmény igazgatását az Elnöki Tanács 1950. évi 36. számú tör­vényerejű rendelete — a SZOT felügye­lete és irányítása mellett — a szakszer­vezetbe tömörült dolgozókra bízta. Az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátásá­ra megalakították a Szakszervezeti Tár­sadalombiztosítási Központot, az SZTK-t. Ugyanakkor létrehozták az Egészségügyi Minisztériumot, ennek irányítása és fel­ügyelete alá került az állami egészség­­ügyi szolgálat, tehát különvált a társa­dalombiztosítás és az egészségügyi ellá­tás. 1965. január 1-vel az SZTK-t átszer­vezték, helyette létrehozták a Társada­lombiztosítási Főigazgatóságot, és tevé­kenységét kiterjesztették a munkavi­szonyban állók mellett az egyéb dolgozó rétegek társadalombiztosítási feladatai­nak ellátására is, de az ügyviteli appará­tust ismét a SZOT felügyelete és irányí­tása alá rendelték. Az állami és szövetkezeti szektorból, vagy bármilyen más forrásból származó társadalombiztosítási járulékokkal a SZOT rend­elkezik, vagyis ezeket hozzá kell eljuttatni, s önállóan számol el velük az állami költségvetésnek, ott azután megtervezik belőlük az egészségügyi és szociálpolitikai feladatok ágazati költség­­vetését. Társadalmi fogyasztásunk évi értéke több mint 100 milliárd forint. Ebből 45— 50 milliárd forintot fordítanak a társada­lombiztosításra. A biztosítottak számának növekedése mellett jelentősen befolyásolta a kiadó­(Folytatás a 2. oldalon) . X­IVIII . KOLLEKTÍV TEHER - EGYÉNI BIZTONSÁG A társadalombiztosítás főbb kiadásai (millió Ft-ban). Vállalati gazdálkodás 1974-ben (3. oldal) Karbantartást szorul a TMK (4. oldal) Vita az alkalmazotti létszámról (6. oldal) Miért nem öntöznek? (19. oldal) Hová lettek a vaskohászat­ termékek? „1975 elején annyira kevés volt az anyagunk, hogy egy-egy üzem­rész munkásait kényszerszabadság­ra kellett küldenünk. Volt üzem, amelynek termelésével több hétre leálltunk.” (A Hajdúsági Iparmű­vek nyilatkozata arról, hogy miért nem tud elegendő háztartási gépet gyártani.) „Az anyaghiány akadályozza ter­veink valóra váltását, mérsékelni kellett termelésünket, pedig igen jól jövedelmező exportfelfutásunk forog kockán. A vasműtől rendelt hideghengerel­ finom acéllem­ez mennyiségnek csupán töredékére kaptunk ígéretet, de ennek szállí­tása is kritikán aluli.” (Részlet egy gépipari vállalat 1975. évi tervét ismertető jelentésből.) Újságcikkekben, vállalati jelentések­ben, vállalati vezetőkkel folytatott be­szélgetésekben is igen gyakori a fenti idézetekben megfogalmazott panasz. Valódiságukat, hitelességüket nem le­het kétségbe vonni: néhány vállalatnál valóban előfordult 1974-ben is, 1975 ele­jén is, hogy anyaghiány miatt szünetel­tetni, vagy lassítani kellett a termelést. Az okok igazán mély feltárása valószí­nűleg csak későbbi gazdasági elemzések révén válik majd lehetővé, amikor már megfelelő távlatból, tárgyilagosan lehet megítélni az eseményeket. Növekvő termelés — csökkenő export Néhány tény azonban már most is egy­értelműen felszínre került és ezek alap­ján tanulság is levonható — sajnos, mint általában mindig, ezúttal is utólag. Ez azonban nem csökkenti annak jelentősé­gét, hogy e tanulságokkal mégis szembe­nézzünk. Kiindulópontként leszögezhető, hogy az anyaghiány okát nem a termelés növeke­dési ütemében kell keresni. A vaskohá­szat termelése ugyanis általában kisebb­­nagyobb ingadozásokkal, de évről évre emelkedett. 1971-ben 8,2 százalékkal, 1972-ben 2,9 százalékkal, 1973-ban 5,8 Amint az adatokból kitűnik, a vasko­hászat termelése általában megfelelő ütemben nőtt a hetvenes években és ez az irányzat a rendelkezésre álló adatok szerint 1975-ben is folytatódott. 1975. első negyedében a hengerelt acél­termelés 13 százalékkal, a vaskohászat termelése összesen 5 százalékkal nőtt. Az anyaghiány okait tehát feltehetően máshol kell keresni. Sokkal reálisabbnak tűnik az a feltételezés, hogy 1973-tól kez­dődően igen nagy rés keletkezett a hazai és a nemzetközi árak között, és ez termé­szetesen kedvezett a magas vaskohászati terméktartalmú cikkek exportjának, ez pedig már felte­hetően inkább közreját­szott a hazai „hiányban”. (A dollár elszá­molású exportban a vaskohászati értéke­sítési árak 1970-ben 36, 1973-ban szintén 36 százalékkal, 1974-ben 94 százalékkal nőttek az előző évi árakhoz viszonyítva. százalékkal, 1974-ben 6,6 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyított bruttó terme­lési érték a vaskohászatban, (összehason­lító árakon mérve.) Az összefoglaló adatokon belül a leg­fontosabb vaskohászati termékek terme­lése is általában megfelelőképpen nőtt, amint azt az alábbi táblázat adatai is tükrözik: A tőkés exportárak még jelenleg is — a csökkenés ellenére is — mintegy 20 szá­zalékkal magasabbak a felemelt belföldi áraknál.) Az alábbi táblázat acélexportunkról nyújt áttekintést: Az acélexport alakulása 1966—1974. években (Folytatás az 5. oldalon) Fontosabb vaskohászati termékek termelésének alakulása (ezer tonnában): Megnevezés 1970 1971 1972 1973 1974 Nyersvas 1821,7 1970,3 2014,3 2087,5 2289,* Nyersacél 3108,2 3110,8 3273,5 3327,1 3486,1 Hengerelt acél 2038,1 2062,7 2220,0 2279,9 2391,2 Rúd- és idomacél 1087,3 1080,2 1152.0 1180,7 126S,* Acéllemez 950,8 982,5 1067,9 1099,2 1121,4 ______ Az előző év év 1000 tonna százalékában 1967 792 — 1967 765 96,6 1968 698 91,2 1969 872 125,2 1970 918 105,0 1971 938 101,4 1972 1113 116,2 1973 1152 103,5 1974 914 79,3

Next