Figyelő, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-07 / 1. szám

LÉGBŐL KAPOTT MILIÁRDOK Több mint 10 évvel ezelőtt egyik nagy kohászati üzemünkben az év végi leltár felvételekor kellemetlen eset történt: hiányzott 11 ezer, tonna ércpor, a norma szerinti szállítási és tárolási veszteség csaknem háromszorosa. Napokig keresték a hiányt, végül rátaláltak­­ a KÖJÁL helybeli kirendeltségének jelentésében. A leltár előtti hónapokban a városka porszennyezettsége több fokkal megemel­kedett. Azon az őszön a sok évi átlagnál jóval több volt a szeles napok száma, s gyakoribb a viharos szélfúvás. A szél pe­dig az átlagokra épülő szállítási és táro­lási veszteségnormákkal mit sem törődve, a megszokottnál jobban megdézsmálja a beolvasztásra váró érchalmokat, a vasérc­cel rakott vagonokat. Ez a kohászati üzem azóta a hazai kör­nyezetvédelmi szakemberek leglelkesebb követője, beruházási költségvetéseiből a légszennyezést gátló eszközökre szánt összegeket sohasem húzza ki, nem cso­portosítja át. A IV. ötéves tervidőszak­ban — közvetve és közvetlenül — 200 milliónyit költöttek erre a célra. Sajnos, a gyár körüli város így is változatlanul egyike az ipar által legjobban szennyezett településeknek. Legfeljebb az utóbbi években a kohászati üzem nagyszabású bővítésével együtt nem nőtt a város le­vegőjének por- és füsttartalma. Ez sem kis eredmény, de 10 év alatt már ez is 300 millióba került. E feladat megoldása azért is időszerű mert az V. ötéves tervtörvényben most először kapott önálló helyet a környezet­­védelem, a levegő és a szennyvizek tisz­títása. Az V. ötéves tervidőszakban — az anyagi helyzet alakulásától függően —­ nagyjából az előző öt esztendő színvona­lán tervezzük a környezetvédelem ipari hátteréhez szükséges ráfordításokat. A környezetvédelmi kiadásokat ugyan­akkor sokan hajlamosak kizárólag a nem­zeti jövedelmet csökkentő befektetések­nek tekinteni, mert ezek a termelést nem bővítik. A termelést valóban nem bőví­tik, de az vitatható, hogy a hatásos kör­nyezetvédelem a nemzeti jövedelmet so­­ványítaná. Például a hazai ipar jelenlegi fejlettségi szintjén (maradjunk csak a le­vegőnél) csaknem 100 ezer szennyező for­rás évente — szerényen és 1972-es ára­kon számítva — 2,6 milliárd forintot „vesz el” a népgazdaságtól. Ennyit tesz ki évente a szennyezett levegőtől gyor­suló korrózió, a növénykár, az épületek vakolatának romlása, az állatok pusztu­lása. Körülbelül ekkora nagyságrendet tesz ki az egyéb, úgynevezett közvetett károk összege, amelyek egy része pl. az a veszteség, amit évente több ezer em­bernél a szennyezett levegő miatt fellépő, vagy elhú­zódó betegség okoz. Ez a mai 5 milliárdos kár, ha elkerü­lésére semmit sem tennénk, az ipari fej­lődéssel gyorsan emelkedne. Ha például a tüzeléstechnika színvonala és a tüzelő­anyagok összetétele 20 éven át változat­lan maradna, akkor 1985-ben a jelenle­ginél háromszor több kéndioxid, nitro­­génoxid, pernye és por kerülne a leve­gőbe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szennyezettség okozta különféle károk összege is csak a háromszorosára nőne, hiszen a kéndioxid vagy a porkoncentrá­ció mértéke a káros hatások intenzitását mértani haladvány szerint növeli. A fajlesztés konfliktusa A vállalatok azonban nem azért fi­zettek a IV. ötéves terv időszakában a környezetvédelmi szabályok megsérté­(Folytatás a 2. oldalon) Százezer porforrás A tiszta levegőt ma már nem adják ingyen, a tiszta vizet vagy a fertőzetlen termőföldeket sem. Teljes nemzeti ter­melésének az USA 1971—80 között 2,2, Japán 1971—75 között 2,2, az NSZK 1,8, Hollandia 1—1,5, Olaszország 0,4 száza­lékát szánta a környezetvédelem eszköz­parkjának bővítésére. Hazánk a IV. öt­éves terv időszakában a nemzeti jövede­lem 1,0 százalékát fordíthatta erre a cél­ra. Ez azonban erősen becsült adat. A hi­vatalos vállalati, ágazati statisztikák egy­mástól eltérő szempontok alapján rög­zítik a környezetvédelmi ráfordításokat. Helyi megítélés dolga — egységes néző­pont hiányában —, mi számít környezet­­védelmi beruházásnak, mi nem. Egyesek szerint például a távfűtésre való átál­lás, vagy a gőzmozdonyok kivonása a for­galomból — környezetvédelem. Mások szerint csak egyik hatásukat sorolhatjuk oda, különben a korszerűsítés körébe tar­toznak. Az egységes számbavételi szem­pontok és ennek alapján a statisztika összeállítása ezért ma halaszthatatlan fel­adata a környezetvédelem irányításának. Az improduktív költségek (3. oldal) Q Kereskedelmi kilátások­­ öt évre (5. oldal) Mi változott a külkereskedelemben? (7. oldal) Lakásépítés az NDK-ban (3. oldal) Q „Olajozottabb” kenőanyaggazdálkodást (13. oldal) ‘OWul, 'Yyrp)n ki v­aj (fiy \ u ' } Sorozatunk korábbi cikkeiben a lakáshoz ju­tás esélyeit latolgattuk, felvázoltuk a lakás­­politika kialakítását célzó tervezési munka ne­hézségeit. (Figyelő, 1975 /39. és 41.) Ebben az írásban a lakáspolitika és az építőipar köl­csönhatását igyekszünk elemezni. ★ ★ ★ Növekvő gonddal figyeltük a lakásépí­tésről szóló statisztikai adatokat 1975- ben, mert az összes mutató (a megkez­dett, a kivitelezés alatt álló, az átadott lakások száma) az év folyamán elma­radást jelzett a megelőző év hasonló­­időszakától. Az elemzéshez viszont tudni kell, hogy 1974-ben kiugró mértékű volt a kivitelező építőipar teljesítése (például körülbelül 42 ezer lakást adtak át az ál­lami építőipari vállalatok, ám az 1975-ös terv szerényebb, 39,5 ezres teljesítéssel számolt). Végül is nagyon nagy erőfeszí­tések árán sikerült némileg túlteljesíteni a szerényebb tervet. Az immár folyamatosan sok éve, egyenletesen keletkező gondok oka sok mindenben keresendő: az állami la­kásépítést kézben tartó tanácsok pénz­ügyi lehetősége nem volt teljesen össz­hangban a kivitelezőknek az új hatósági előírások és a magasabb igények miatt keletkező költségeivel; a korábbi és gyakran jelentkező „hajrák” során a be­fejezett lakások mennyisége rontja a befejezetlen állomány készültségi fo­kát (a kivitelezés alatt álló lakások száma 1975 második felében az előző évi­nél mintegy 10 százalékkal kevesebb), ezért az úgynevezett átmenő állomány — építési területben, befejezetlen termék­ben — rendre gátolja a folyamatos épí­tést. A kivitelező építőipar 1974-hez viszo­nyított szerényebb tervével szemben a népgazdasági terv lakásfejezete az előző évinél több, mintegy 90 ezer lakás fel­építésével számolt 1975-re. A terv pénz­ügyi és anyagellátási oldalról megköze­lítő számításon alapul, ám mindig a házilagos kivitelezésben épülő lakások tétele a „sötét ló”, hiszen csak a haszná­latbavétel után értesülnek a hivatalos szerveit a lakások elkészültéről. 1975-ben az összlakásszám tekintetében a terv megvalósult. Látni kell, hogy az országos lakásépítés elválik a kivitelező építőipar teljesít­ményétől. A köztudatban 15 évre az 1 millió lakást, a IV. ötéves tervidőszakra a 430 ezres mennyiséget, vagy évenként 85—90 ezer új otthont jelző statisztikai adatok élnek. A kivitelező építőipar (állami és tanácsi építőipari vállalatok, szövetkezetek) összesen az elmúlt 5 év­ben valamivel több mint 210 ezer lakást adtak át. A lakások tehát több mint fele kisipa­rosok és fekete munkaerők bevonásával úgynevezett házilagos kivitelezésben épül. Ez kényszerűség, ám egyben mu­tatja, hogy a manufaktúra, a kézműves­ség ma is versenyképes a házépítő nagy­iparral. Igaz, a jelenlegi impozáns mennyiségi adatok elképzelhetetlenek lennének a korszerű, nagyipari technoló­gia alkalmazása nélkül. A szervezetlenül ellenőrzés nélkül épülő lakások körében viszont rengeteg gond adódik. (Folytatás a 6. oldalon) X CA LAKÁST ÉPÍTÜNK Az építőipar egyharmada

Next