Figyelő, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-07 / 1. szám
LÉGBŐL KAPOTT MILIÁRDOK Több mint 10 évvel ezelőtt egyik nagy kohászati üzemünkben az év végi leltár felvételekor kellemetlen eset történt: hiányzott 11 ezer, tonna ércpor, a norma szerinti szállítási és tárolási veszteség csaknem háromszorosa. Napokig keresték a hiányt, végül rátaláltak a KÖJÁL helybeli kirendeltségének jelentésében. A leltár előtti hónapokban a városka porszennyezettsége több fokkal megemelkedett. Azon az őszön a sok évi átlagnál jóval több volt a szeles napok száma, s gyakoribb a viharos szélfúvás. A szél pedig az átlagokra épülő szállítási és tárolási veszteségnormákkal mit sem törődve, a megszokottnál jobban megdézsmálja a beolvasztásra váró érchalmokat, a vasérccel rakott vagonokat. Ez a kohászati üzem azóta a hazai környezetvédelmi szakemberek leglelkesebb követője, beruházási költségvetéseiből a légszennyezést gátló eszközökre szánt összegeket sohasem húzza ki, nem csoportosítja át. A IV. ötéves tervidőszakban — közvetve és közvetlenül — 200 milliónyit költöttek erre a célra. Sajnos, a gyár körüli város így is változatlanul egyike az ipar által legjobban szennyezett településeknek. Legfeljebb az utóbbi években a kohászati üzem nagyszabású bővítésével együtt nem nőtt a város levegőjének por- és füsttartalma. Ez sem kis eredmény, de 10 év alatt már ez is 300 millióba került. E feladat megoldása azért is időszerű mert az V. ötéves tervtörvényben most először kapott önálló helyet a környezetvédelem, a levegő és a szennyvizek tisztítása. Az V. ötéves tervidőszakban — az anyagi helyzet alakulásától függően — nagyjából az előző öt esztendő színvonalán tervezzük a környezetvédelem ipari hátteréhez szükséges ráfordításokat. A környezetvédelmi kiadásokat ugyanakkor sokan hajlamosak kizárólag a nemzeti jövedelmet csökkentő befektetéseknek tekinteni, mert ezek a termelést nem bővítik. A termelést valóban nem bővítik, de az vitatható, hogy a hatásos környezetvédelem a nemzeti jövedelmet soványítaná. Például a hazai ipar jelenlegi fejlettségi szintjén (maradjunk csak a levegőnél) csaknem 100 ezer szennyező forrás évente — szerényen és 1972-es árakon számítva — 2,6 milliárd forintot „vesz el” a népgazdaságtól. Ennyit tesz ki évente a szennyezett levegőtől gyorsuló korrózió, a növénykár, az épületek vakolatának romlása, az állatok pusztulása. Körülbelül ekkora nagyságrendet tesz ki az egyéb, úgynevezett közvetett károk összege, amelyek egy része pl. az a veszteség, amit évente több ezer embernél a szennyezett levegő miatt fellépő, vagy elhúzódó betegség okoz. Ez a mai 5 milliárdos kár, ha elkerülésére semmit sem tennénk, az ipari fejlődéssel gyorsan emelkedne. Ha például a tüzeléstechnika színvonala és a tüzelőanyagok összetétele 20 éven át változatlan maradna, akkor 1985-ben a jelenleginél háromszor több kéndioxid, nitrogénoxid, pernye és por kerülne a levegőbe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szennyezettség okozta különféle károk összege is csak a háromszorosára nőne, hiszen a kéndioxid vagy a porkoncentráció mértéke a káros hatások intenzitását mértani haladvány szerint növeli. A fajlesztés konfliktusa A vállalatok azonban nem azért fizettek a IV. ötéves terv időszakában a környezetvédelmi szabályok megsérté(Folytatás a 2. oldalon) Százezer porforrás A tiszta levegőt ma már nem adják ingyen, a tiszta vizet vagy a fertőzetlen termőföldeket sem. Teljes nemzeti termelésének az USA 1971—80 között 2,2, Japán 1971—75 között 2,2, az NSZK 1,8, Hollandia 1—1,5, Olaszország 0,4 százalékát szánta a környezetvédelem eszközparkjának bővítésére. Hazánk a IV. ötéves terv időszakában a nemzeti jövedelem 1,0 százalékát fordíthatta erre a célra. Ez azonban erősen becsült adat. A hivatalos vállalati, ágazati statisztikák egymástól eltérő szempontok alapján rögzítik a környezetvédelmi ráfordításokat. Helyi megítélés dolga — egységes nézőpont hiányában —, mi számít környezetvédelmi beruházásnak, mi nem. Egyesek szerint például a távfűtésre való átállás, vagy a gőzmozdonyok kivonása a forgalomból — környezetvédelem. Mások szerint csak egyik hatásukat sorolhatjuk oda, különben a korszerűsítés körébe tartoznak. Az egységes számbavételi szempontok és ennek alapján a statisztika összeállítása ezért ma halaszthatatlan feladata a környezetvédelem irányításának. Az improduktív költségek (3. oldal) Q Kereskedelmi kilátások öt évre (5. oldal) Mi változott a külkereskedelemben? (7. oldal) Lakásépítés az NDK-ban (3. oldal) Q „Olajozottabb” kenőanyaggazdálkodást (13. oldal) ‘OWul, 'Yyrp)n ki vaj (fiy \ u ' } Sorozatunk korábbi cikkeiben a lakáshoz jutás esélyeit latolgattuk, felvázoltuk a lakáspolitika kialakítását célzó tervezési munka nehézségeit. (Figyelő, 1975 /39. és 41.) Ebben az írásban a lakáspolitika és az építőipar kölcsönhatását igyekszünk elemezni. ★ ★ ★ Növekvő gonddal figyeltük a lakásépítésről szóló statisztikai adatokat 1975- ben, mert az összes mutató (a megkezdett, a kivitelezés alatt álló, az átadott lakások száma) az év folyamán elmaradást jelzett a megelőző év hasonlóidőszakától. Az elemzéshez viszont tudni kell, hogy 1974-ben kiugró mértékű volt a kivitelező építőipar teljesítése (például körülbelül 42 ezer lakást adtak át az állami építőipari vállalatok, ám az 1975-ös terv szerényebb, 39,5 ezres teljesítéssel számolt). Végül is nagyon nagy erőfeszítések árán sikerült némileg túlteljesíteni a szerényebb tervet. Az immár folyamatosan sok éve, egyenletesen keletkező gondok oka sok mindenben keresendő: az állami lakásépítést kézben tartó tanácsok pénzügyi lehetősége nem volt teljesen összhangban a kivitelezőknek az új hatósági előírások és a magasabb igények miatt keletkező költségeivel; a korábbi és gyakran jelentkező „hajrák” során a befejezett lakások mennyisége rontja a befejezetlen állomány készültségi fokát (a kivitelezés alatt álló lakások száma 1975 második felében az előző évinél mintegy 10 százalékkal kevesebb), ezért az úgynevezett átmenő állomány — építési területben, befejezetlen termékben — rendre gátolja a folyamatos építést. A kivitelező építőipar 1974-hez viszonyított szerényebb tervével szemben a népgazdasági terv lakásfejezete az előző évinél több, mintegy 90 ezer lakás felépítésével számolt 1975-re. A terv pénzügyi és anyagellátási oldalról megközelítő számításon alapul, ám mindig a házilagos kivitelezésben épülő lakások tétele a „sötét ló”, hiszen csak a használatbavétel után értesülnek a hivatalos szerveit a lakások elkészültéről. 1975-ben az összlakásszám tekintetében a terv megvalósult. Látni kell, hogy az országos lakásépítés elválik a kivitelező építőipar teljesítményétől. A köztudatban 15 évre az 1 millió lakást, a IV. ötéves tervidőszakra a 430 ezres mennyiséget, vagy évenként 85—90 ezer új otthont jelző statisztikai adatok élnek. A kivitelező építőipar (állami és tanácsi építőipari vállalatok, szövetkezetek) összesen az elmúlt 5 évben valamivel több mint 210 ezer lakást adtak át. A lakások tehát több mint fele kisiparosok és fekete munkaerők bevonásával úgynevezett házilagos kivitelezésben épül. Ez kényszerűség, ám egyben mutatja, hogy a manufaktúra, a kézművesség ma is versenyképes a házépítő nagyiparral. Igaz, a jelenlegi impozáns mennyiségi adatok elképzelhetetlenek lennének a korszerű, nagyipari technológia alkalmazása nélkül. A szervezetlenül ellenőrzés nélkül épülő lakások körében viszont rengeteg gond adódik. (Folytatás a 6. oldalon) X CA LAKÁST ÉPÍTÜNK Az építőipar egyharmada