Figyelő, 1976. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1976-07-07 / 27. szám

2 Öntözni rendszeresen, gazdaságosan Gyönyörű, napfényes meleg volt június második felében — örvendeztek az üdülők. Hom­lokegyenest ellenkező a mező­gazdászok hangulata­ vélemé­­nye. Szerintük túlzott volt a napfény, a meleg, de kevés az eső. A száraz időjárás pedig kárt okoz a növénytermesztés­nek. A mezőgazdasági termelők szorongva várják, mikor nyíl­nak meg az ég csatornái. Az időjárás nem az embertől függ. Hozzá alkalmazkodni kell. A mezőgazdasági üzem, ahol lehet, öntözéssel védekezik az aszály ellen. Most az a veszély fenyeget, hogy a hosszantartó napos, száraz időszak nagy veszteséget okoz a burgonyá­nak, a cukorrépának, a zöld­ségnek és öntözetlen növények­nek. Hogy a szárazság okozta kár kisebb legyen, fontos, hogy a termelők minden öntözési le­hetőséget kihasználjanak. Az aszály idején nyilvánvaló, hogy öntözni kell. Átlagos csa­padékos időjárás esetén azon­ban sokan vitatják az öntözés gazdaságosságát. De az, aki csak akkor gondol az öntözés­re, és készül fel rá, miután el­jött a száraz nyári időszak , súlyos mulasztást követ el, né­ha jóvátehetetlen veszteséget okoz saját gazdaságának. Saj­nos, nem kevés az olyan mező­­gazdasági vezető, aki elkésve, a vízhiány beköszöntésekor kezdi szervezni az öntözést, kapkod, fut az öntözőberendezések után, keres öntözőmunkásokat... Az ilyen szemléletű mezőgaz­dasági vezetőknek nagy szere­pük van abban, hogy az öntözési lehetőségeket az elmúlt évek­ben országos méretben 50—60 százalékban használták csak ki Ennek az öntözésellenes ma­gatartásnak szemléleti okai is vannak. Az öntözés a nagy­üzemben — költséges technoló­gia. Ha a nyár esősnek bizo­nyul — nem lehet előre tudni milyen lesz — akkor az öntö­zési ráfordítások olyan költsé­gekké válnak, amelyeket „meg lehetett volna takarítani”. Ami­kor ez a bölcselkedés szemlé­letté, vezérelvvé kristályosodik, akkor a mezőgazdasági vezető nem készül fel idejében az ön­tözésre. Számos mezőgazdasági üzemünkben elterjedt ez az ál­talános szemlélet és magatar­tás. Több év átlagában az öntö­zött búza hektáronként 9—10 mázsával (2800—3000 Ft), a lu­cerna 18—20 mázsával (3600— 4000 Ft), a paradicsom 100 má­zsával, a cukorrépa 50—60 mázsával, a hagyma 30—10 rsrizsával több termést hozott, mint az öntözetlen szántóföl­dön. Forró, száraz nyáron azonban ezek az átlagos kü­lönbségek két-háromszorosára emelkednek. Előfordul, hogy az öntözetlen növénytermesztés veszteséges, az öntözött pedig nyereséges. Az a gazdaság te­hát, amely minden évben, rendszeresen öntöz, mindenkép­pen nagyobb jövedelmet ér el, mint az alkalomadtán és szük­ségből, az esők elmaradása miatti kényszerből öntöző. Bi­zonyítja ezt olyan nagyszerű gazdaságok példája, mint a Hajdúszoboszlói Á. G., ahol az öntözött táblákon nem ritka a 100 mázsás kukoricatermés hektáronként, vagy a szentesi Árpád Tsz., amely rendszere­sen öntözi zöldségtermelő föld­jeit, s emiatt a leggazdagabbak egyike az országban. L. M. MILLIÓK ASZTALA (Folytatás az 2. oldalról) az üzemi étterem és konyha technológiá­jának, felszerelésének kialakításához, és gondoskodjanak jól képzett szakem­berekről. A Belkereskedelmi Minisztérium a mű­szaki fejlesztéshez hozzájárul. Az elő­ző tervidőszakban 1100 hűtő-, 260 mo­sogató- és 100 egyéb konyhai gép be­szerzéséhez nyújtott anyagi támogatást a minisztérium. Ezzel 1975 végéig sikerült gépesíteni az üzemi vendéglátásban a nehéz fizikai munkát igénylő tésztakészí­tést, mosogatást, burgonyahámozást. Ez pedig a súlyos létszámgondokkal küszkö­dő konyhákban elengedhetetlen. A követ­kező években átlagosan 50 százalékos ál­lami támogatásban részesíti a miniszté­rium a munkahelyi vendéglátó vállalatok technikai-technológiai korszerűsítését, emellett mintegy 200 millió forinttal hoz­zájárul 20—22, nagy alapterületű önki­­szolgáló étterem létesítéséhez. A nagyüzem előnyei e szakmában is szembeszökőek. Éppen ezért vált e fej­lesztések vezérfonalává az az elv, hogy a kisebb vállalatok közösen építsenek nagy konyhákat, amelyekből az étel elszállít­ható, s az üzemi dolgozókon kívül mások étkezése is megoldható. Hasonló elvek alapján fejlesztik a gyermekélelmezést is. Itt a legnagyobb gondot az általános iskolások ellátása okozza, elsősorban az éttermek hiá­nya miatt. Főként napközis gyerekek kap­nak meleg ételt, a többiek kiszorulnak. Iskolai konyha elvben minden új iskolá­val együtt épülhet, de ez nem mindig gazdaságos. Nagyobb iskolavárosokban sokkal célszerűbb egy-egy területi bázis­konyha felépítése, másutt így csak tá­lalókonyhák és éttermek szükségesek. Ilyen sokcélú — lakossági étkezésre is alkalmas — nagy létesítmények épültek (minisztériumi, tanácsi és vállalati forrás­ból) Pécsett és Szombathelyen. 1980-ig még 9—10 ilyen „bázisüzem” épül, ebből kettő Buda­pesten. Megvalósításukkal a fővá­rosban 26 ezer, vidéken 28 ezer felnőtt és gyermek kapcsolódhat be a szervezett ét­kezésbe. Az összköltséget 320 millió fo­rintra becsülik, ebből — a Belkereskedel­mi Minisztérium 100 millióján kívül — 140 millió a tanácsokat, 80 millió forint pedig a vállalatokat terheli. A nagyüzem előnyei Az V. ötéves terv időszakában fontos feladat a gyermekétkeztetés bővítése. Ezt tükrözte a Minisztertanács legutóbbi ülé­sén megtárgyalt jelentés is. Az ele­ve konyhával, étteremmel épülő óvo­dáknál, a szakmunkásképzők és a főisko­lák,egyetemek jól megszervezett étkez­tetésénél viszonylag kevés a gond, a szük­séges rekonstrukciók elvégzésével elegen­dő a kapacitás. A legszűkebb a „kereszt­­metszet” az általános és a középiskolák­ban, márpedig a dolgozó szülők gondjain a gyermek napi többszöri étkeztetése so­kat segít. 1980-ig 153 ezerrel több gyer­meknek kívánnak étkezési lehetőséget te­remteni. Ebből 27 ezer válik valóra az új­ báziskonyhák felépítésével. 45 ezer gyer­mek fizethet elő a vendéglátóipar étter­meiben, 40 ezres bővülés érhető el tech­nológiai változtatással, 11 ezres új isko­lák építésével, és 30 ezres a meglevő is­kolák konyháinak-éttermeinek rekonst­rukciójával és technológiai fejlesztésével Budapesten a gyermekétkeztetést lénye­gében egy szolgáltató-vendéglátó vállalat, a Gyermekélelmezési Vállalat látja el. 900 iskolában és óvodában naponta 130 ezer gyermeket étkeztet. Két diákétterme is működik a fővárosban (az I. és a XIV. kerületben), és még kettő épül Újpalotán (az egyik az idén elkészül). A vállalat 140 konyhájából 50 ún. bázisüzem (innen több mint 100 gépkocsi szállítja az ételt), a többi befejező konyha. Az utóbbi évek­ben ötezer adagos báziskonyha épült a vállalat saját beruházásaként (a kisebb — lakótelepi — konyhák és éttermek cél­­csoportos keretből épülnek). A következő hónapokban-években fel­tehetően megnő a közétkeztetés iránti igény, hiszen — a kényelem mellett — itt az árak is lényegesen kedvezőbbek, ép­pen a nagyü­zem előnyei miatt. A kapaci­tásbővítésnek persze nem az egyetlen útja az építés. Már eddig is sokat segített az éttermek önkiszolgálóvá alakítása: az a tény, hogy az üzemi éttermek több mint 80 százaléka önkiszolgáló, önmagában 30—40 százalékkal több ember étkezését teszi lehetővé. Emellett megfigyelhető egy nagyszabá­sú technológiai változás, amelyet az igé­nyek növekedésén kívül a korszerű táp­lálkozásra való áttérés szükségessége és a létszámhiány is sürgetett. A Pest-Bu­dai Vendéglátó Vállalat például — amely a főváros legnagyobb munkahelyi vendéglátó vállalataként 30 egyetemi és főiskolai, 70 üzemi és hivatali éttermé­ben napi százezer felnőttet és diákot lát el évi 500 millió forintos termelési érték­ben — bevezette az ún. szűkített meleg­­étel-termelési technológiát. Ez így elég ijesztően hangzik, de a szűkítés nem az adagokra vonatkozik. Korszerűbben főzni és táplálkozni A lényeg: a munkahelyi éttermekben maximálisan előkészített félkész és mély­hűtött nyersanyagokat, készételeket hasz­nálnak fel, feleslegessé téve ezzel a na­gyon munkaigényes előkészítő fázisokat, megnövelve a konyhák kapacitását, és pótolva a­­hiányzó munkaerőt. Egyidejű­leg a korszerű táplálkozás követelmé­nyeinek is könnyebb eleget tenni. Ehhez három feltételnek kell teljesül­nie. Az első a konyha megfelelő berende­zése (mélyhűtők, gyorssütők stb.). A má­sik: a korszerű technológiát szolgáló árualap. A húsféléket például a vállalat a Maglódi úti központi húsüzemből szer­zi be előkészítve, a tisztított zöldárut a Nagy­vásártelepről. Mirelite-készítmé­­nyekből 1970-ben 15, 1975-ben 105 va­gonnyit használtak fel. Gastrofol ételek­ből a vállalat tavaly 5,5 millió adagot gyártott, ebből 5 milliót maga használt fel, félmilliót pedig a kiskereskedelem­ben (részben saját boltjában) értékesített. A Gyermekélelmezési Vállalat nagy visszhangot kiváltott — egyébként táp­lálkozási szakemberekkel megtárgyalt — kezdeményezése, hogy heten­ként egy-két alkalommal a kevés tápértékű leves helyett vitamint és ásványi sókat tartalmazó zöldség- és gyü­­mölcsleveket ad a kicsinyeknek (hátha felnőtt korukra megszokják a korszerűbb táplálkozást). A harmadik feltétel a dolgozók szak­­képzettségének emelése. Ezt mind az új technológia, mind pedig a korszerű táp­lálkozási normák közelítése megköveteli, és nem is csupán a gyermekétkeztetés­ben. Az új technológia alkalmazásának egyik jó példája a Semmelweis Orvos­­tudományi Egyetem Rezső téri konyhája (a Pest-Budai VV kezelésében). Itt feb­ruárban 23 ezer adag étel készítéséhez 10 500 adag Gastrofol húsételt és 2200 kg Mirelite-készítményt használtak fel, s a többi étel is előkészített nyersanyagok­ból készült. A vállalat 1980-ig 15 egységét korsze­rűsíti, és csupán 2,3 marad hagyomá­nyos, összesen 150 (100 munkahelyi, 50 üdülőhelyi és egyéb) konyhájukat és ét­termüket három technológiai csoportba sorolják. Az elsőbe tartozik az a 30, ahol csak Mirelité és Gastrofol ételeket tálal­nak fel; a második, tíztagú csoportban emellett frissensülteket is kínálnak, a har­madik — 110 tagot számláló­­ csoport­ban a korszerű és a hagyományos tech­nológiát együtt alkalmazzák, de a nyers­anyag tisztítva és előkészítve érkezik. A szakmában tapasztalható igen súlyos létszámhiány csak gépesítéssel ellensú­lyozható, ez viszont óhatatlanul növeli az ételkészítés költségeit. A Gyermekélelme­zési Vállalat például olyan, rendkívül termelékeny süteményformázó gép meg­vételéről tárgyal, amely 8—10 fillérrel emeli minden darab költségét. A növekvő eszközigényt részben ellensúlyozhatja a kapacitások jobb kihasználása, ez esetben az előfizetéses vacsoraszolgáltatást, ez azonban ma még csupán napi 6-7 ezer adag. Még mindig a normák... A munkahelyi vendéglátó vállalatok sohasem voltak különösen jövedelmező vállalkozások; 4 százalék körüli nye­reségük elérését 1975 végéig 12, 1976- tól 20 százalékos állami támogatás teszi lehetővé. A munkahelyi étkeztetés alap­formája az előfizetéses menürendszer. Ennek évek óta fájó pontja a nyers­anyagnormák ügye. Ezeket vagy közpon­ti utasítás (költségvetési szerveknél), vagy a gazdálkodó egység — a megren­delő — társadalmi és gazdasági vezetői határozzák meg, és a vendéglátó vállalat­tal kötött megállapodásban rögzítik. Eb­ből adódik, hogy a normák nagysága igen eltérő. Részint a fizikai megterhe­lés mértékétől függ (így az átlagos 7 fo­rinttal szemben a bányászatban 8—8,50 forint volt eddig), részint a munkáltató „bőkezűségétől”. Az utóbbi régóta sok kívánnivalót hagy maga után. A normák többsége évek óta változatlan, s már „születésekor” elavult volt. A 11 vendéglátó szakvállalat 3000 munkáltatóval áll kapcsolatban, s 1971 óta „agitál” a normák emelése érdeké­ben — kevés sikerrel. Bár az átlag 6,20- ról 7 forintra emelkedett, 1975 végén még mindig sok volt a 6—6,50 közötti norma. A nyersanyagértékhez a szakvállalatok eddig 37, a kereskedelmi vendéglátók 46 százalékos haszonkulcsot számítottak hozzá. Ez nem befolyásolja a munkálta­tói hozzájárulás mértékét, amelyet a vállalatok kollektív szerződésükben ha­tároznak meg. Ezek az összegek 1967 óta lényegében nem változtak, és a szociális, munkaerőgazdálkodási szem­pontoktól függetlenek. A hozzájárulás át­lagban 55 százalékos, de ez igen nagy szóródást takar. A HVDSZ vállalatai­nál és intézményeinél például a legki­sebb hozzájárulás értéke 1,56, a legna­gyobbé 5 forint volt. A mostani húsáremelés alkalmat adha­tott volna a normák gyökeres rendezésé­re, ideértve a minimum egységes megha­tározását és a nyersanyagárak emelke­dését követő automatizmus beiktatását. Nos, erre a gyökeres rendezésre nem ke­rült sor. (Ezt némiképpen indokolja, hogy a vállalatok még maguk sem ismerik pontosan jóléti alapjaik várható alaku­lását.) A húsáremelés hatását a munka­helyi vendéglátó vállalatok oldaláról az­zal mérséklik, hogy egységesen 2 száza­lékkal csökken minden étel haszonkulcsa. (A vendéglátó vállalatok saját hatáskö­rükben ennél nagyobb arányú csökken­tést is elhatározhatnak). Hogy az árváltozás ne csak árkalkulá­ciós tényező legyen, a Belkereskedelmi Minisztérium — az Árhivatallal együtt — üzletpolitikai irányelveket adott ki. Eb­ben felhívják a vállalatok, szövetkezetek vezetőinek figyelmét: tudatosan, üzleten­ként és ételcsoportonként áttekintve ala­kítsák át konyhai technológiájukat és vá­lasztékukat. Az alapanyagok gondosabb megválogatásával (olcsóbb húsrészek fel­­használásával, főzelékek, tejes ételek kí­nálatának bővítésével) lényegesen mér­sékelhető a húsáremelés mintegy 10 szá­zalékos árnövelő hatása. A nem munkahelyi vendéglátó válla­latok figyelmét külön felhívták arra, hogy várhatóan megnő az előfizetéses ét­kezés iránti igény. A kétfogásos előfizeté­ses menü nyersanyagnormája 4,66-ról 5,90-re nő, a háromfogásosé 7,64 forint lesz, ehhez járul a korábbi 46 helyett a 44 százalékos haszonkulcs. Az üzemi ven­déglátás nyersanyagnormái átlagosan 1,20 forinttal emelkednek. Nagyon ajánlatos azonban — különösen ott, ahol eddig is alacsony volt — ennél nagyobb emelést végrehajtani. A költségvetési szerveknél (így a gyermekétkeztetésben is) átlagosan 15 százalékos normaemelést határoztak el. E normaemelések azonban csak a meg-­­ levő helyzet konzerválására elegendőek (a költségvetési intézményeknél 1973-ban végrehajtott 20 százalékos normare,idézés hatása is eltűnt már), ezért a nyersanyag­normák ügye az V. ötéves tervidőszak későbbi éveiben várhatóan újra napi­rendre kerül. S. G. GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: dr. Garám József FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: dr Follinus János és dr. Varga György SZERKESZTŐSÉG: Budapest V., Alkotmány u. 10. Telefon: 312-553, 311-564, 117-064, 311-302 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat IMfr Budapest Vill., Blatta Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100, 142—220 Fejelő kiadó: Csollány Ferenc igazgató. Hirdetések fel­vétele: a Hírlapkiadó Vállalat reklámszolgálatánál Telefon: 142—654 Előfizetési díj egy évre forint. Belföldön terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalban, a kézbesítőknél, a Posta hirlapüzemében és a Posta Központi Hírlapirodájánál (1900 Budapest V., József Nádor tér I.) Külföldre a Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat terjeszti. HW Budapest, 119­­76—2531 Készült a Szikra Lapnyomdában. Felelős vezető: Roder Imre Igazgató FIGYELŐ, 1976. JÚLIUS 7.

Next