Figyelő, 1976. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-07 / 27. szám
2 Öntözni rendszeresen, gazdaságosan Gyönyörű, napfényes meleg volt június második felében — örvendeztek az üdülők. Homlokegyenest ellenkező a mezőgazdászok hangulata véleménye. Szerintük túlzott volt a napfény, a meleg, de kevés az eső. A száraz időjárás pedig kárt okoz a növénytermesztésnek. A mezőgazdasági termelők szorongva várják, mikor nyílnak meg az ég csatornái. Az időjárás nem az embertől függ. Hozzá alkalmazkodni kell. A mezőgazdasági üzem, ahol lehet, öntözéssel védekezik az aszály ellen. Most az a veszély fenyeget, hogy a hosszantartó napos, száraz időszak nagy veszteséget okoz a burgonyának, a cukorrépának, a zöldségnek és öntözetlen növényeknek. Hogy a szárazság okozta kár kisebb legyen, fontos, hogy a termelők minden öntözési lehetőséget kihasználjanak. Az aszály idején nyilvánvaló, hogy öntözni kell. Átlagos csapadékos időjárás esetén azonban sokan vitatják az öntözés gazdaságosságát. De az, aki csak akkor gondol az öntözésre, és készül fel rá, miután eljött a száraz nyári időszak , súlyos mulasztást követ el, néha jóvátehetetlen veszteséget okoz saját gazdaságának. Sajnos, nem kevés az olyan mezőgazdasági vezető, aki elkésve, a vízhiány beköszöntésekor kezdi szervezni az öntözést, kapkod, fut az öntözőberendezések után, keres öntözőmunkásokat... Az ilyen szemléletű mezőgazdasági vezetőknek nagy szerepük van abban, hogy az öntözési lehetőségeket az elmúlt években országos méretben 50—60 százalékban használták csak ki Ennek az öntözésellenes magatartásnak szemléleti okai is vannak. Az öntözés a nagyüzemben — költséges technológia. Ha a nyár esősnek bizonyul — nem lehet előre tudni milyen lesz — akkor az öntözési ráfordítások olyan költségekké válnak, amelyeket „meg lehetett volna takarítani”. Amikor ez a bölcselkedés szemléletté, vezérelvvé kristályosodik, akkor a mezőgazdasági vezető nem készül fel idejében az öntözésre. Számos mezőgazdasági üzemünkben elterjedt ez az általános szemlélet és magatartás. Több év átlagában az öntözött búza hektáronként 9—10 mázsával (2800—3000 Ft), a lucerna 18—20 mázsával (3600— 4000 Ft), a paradicsom 100 mázsával, a cukorrépa 50—60 mázsával, a hagyma 30—10 rsrizsával több termést hozott, mint az öntözetlen szántóföldön. Forró, száraz nyáron azonban ezek az átlagos különbségek két-háromszorosára emelkednek. Előfordul, hogy az öntözetlen növénytermesztés veszteséges, az öntözött pedig nyereséges. Az a gazdaság tehát, amely minden évben, rendszeresen öntöz, mindenképpen nagyobb jövedelmet ér el, mint az alkalomadtán és szükségből, az esők elmaradása miatti kényszerből öntöző. Bizonyítja ezt olyan nagyszerű gazdaságok példája, mint a Hajdúszoboszlói Á. G., ahol az öntözött táblákon nem ritka a 100 mázsás kukoricatermés hektáronként, vagy a szentesi Árpád Tsz., amely rendszeresen öntözi zöldségtermelő földjeit, s emiatt a leggazdagabbak egyike az országban. L. M. MILLIÓK ASZTALA (Folytatás az 2. oldalról) az üzemi étterem és konyha technológiájának, felszerelésének kialakításához, és gondoskodjanak jól képzett szakemberekről. A Belkereskedelmi Minisztérium a műszaki fejlesztéshez hozzájárul. Az előző tervidőszakban 1100 hűtő-, 260 mosogató- és 100 egyéb konyhai gép beszerzéséhez nyújtott anyagi támogatást a minisztérium. Ezzel 1975 végéig sikerült gépesíteni az üzemi vendéglátásban a nehéz fizikai munkát igénylő tésztakészítést, mosogatást, burgonyahámozást. Ez pedig a súlyos létszámgondokkal küszködő konyhákban elengedhetetlen. A következő években átlagosan 50 százalékos állami támogatásban részesíti a minisztérium a munkahelyi vendéglátó vállalatok technikai-technológiai korszerűsítését, emellett mintegy 200 millió forinttal hozzájárul 20—22, nagy alapterületű önkiszolgáló étterem létesítéséhez. A nagyüzem előnyei e szakmában is szembeszökőek. Éppen ezért vált e fejlesztések vezérfonalává az az elv, hogy a kisebb vállalatok közösen építsenek nagy konyhákat, amelyekből az étel elszállítható, s az üzemi dolgozókon kívül mások étkezése is megoldható. Hasonló elvek alapján fejlesztik a gyermekélelmezést is. Itt a legnagyobb gondot az általános iskolások ellátása okozza, elsősorban az éttermek hiánya miatt. Főként napközis gyerekek kapnak meleg ételt, a többiek kiszorulnak. Iskolai konyha elvben minden új iskolával együtt épülhet, de ez nem mindig gazdaságos. Nagyobb iskolavárosokban sokkal célszerűbb egy-egy területi báziskonyha felépítése, másutt így csak tálalókonyhák és éttermek szükségesek. Ilyen sokcélú — lakossági étkezésre is alkalmas — nagy létesítmények épültek (minisztériumi, tanácsi és vállalati forrásból) Pécsett és Szombathelyen. 1980-ig még 9—10 ilyen „bázisüzem” épül, ebből kettő Budapesten. Megvalósításukkal a fővárosban 26 ezer, vidéken 28 ezer felnőtt és gyermek kapcsolódhat be a szervezett étkezésbe. Az összköltséget 320 millió forintra becsülik, ebből — a Belkereskedelmi Minisztérium 100 millióján kívül — 140 millió a tanácsokat, 80 millió forint pedig a vállalatokat terheli. A nagyüzem előnyei Az V. ötéves terv időszakában fontos feladat a gyermekétkeztetés bővítése. Ezt tükrözte a Minisztertanács legutóbbi ülésén megtárgyalt jelentés is. Az eleve konyhával, étteremmel épülő óvodáknál, a szakmunkásképzők és a főiskolák,egyetemek jól megszervezett étkeztetésénél viszonylag kevés a gond, a szükséges rekonstrukciók elvégzésével elegendő a kapacitás. A legszűkebb a „keresztmetszet” az általános és a középiskolákban, márpedig a dolgozó szülők gondjain a gyermek napi többszöri étkeztetése sokat segít. 1980-ig 153 ezerrel több gyermeknek kívánnak étkezési lehetőséget teremteni. Ebből 27 ezer válik valóra az új báziskonyhák felépítésével. 45 ezer gyermek fizethet elő a vendéglátóipar éttermeiben, 40 ezres bővülés érhető el technológiai változtatással, 11 ezres új iskolák építésével, és 30 ezres a meglevő iskolák konyháinak-éttermeinek rekonstrukciójával és technológiai fejlesztésével Budapesten a gyermekétkeztetést lényegében egy szolgáltató-vendéglátó vállalat, a Gyermekélelmezési Vállalat látja el. 900 iskolában és óvodában naponta 130 ezer gyermeket étkeztet. Két diákétterme is működik a fővárosban (az I. és a XIV. kerületben), és még kettő épül Újpalotán (az egyik az idén elkészül). A vállalat 140 konyhájából 50 ún. bázisüzem (innen több mint 100 gépkocsi szállítja az ételt), a többi befejező konyha. Az utóbbi években ötezer adagos báziskonyha épült a vállalat saját beruházásaként (a kisebb — lakótelepi — konyhák és éttermek célcsoportos keretből épülnek). A következő hónapokban-években feltehetően megnő a közétkeztetés iránti igény, hiszen — a kényelem mellett — itt az árak is lényegesen kedvezőbbek, éppen a nagyüzem előnyei miatt. A kapacitásbővítésnek persze nem az egyetlen útja az építés. Már eddig is sokat segített az éttermek önkiszolgálóvá alakítása: az a tény, hogy az üzemi éttermek több mint 80 százaléka önkiszolgáló, önmagában 30—40 százalékkal több ember étkezését teszi lehetővé. Emellett megfigyelhető egy nagyszabású technológiai változás, amelyet az igények növekedésén kívül a korszerű táplálkozásra való áttérés szükségessége és a létszámhiány is sürgetett. A Pest-Budai Vendéglátó Vállalat például — amely a főváros legnagyobb munkahelyi vendéglátó vállalataként 30 egyetemi és főiskolai, 70 üzemi és hivatali éttermében napi százezer felnőttet és diákot lát el évi 500 millió forintos termelési értékben — bevezette az ún. szűkített melegétel-termelési technológiát. Ez így elég ijesztően hangzik, de a szűkítés nem az adagokra vonatkozik. Korszerűbben főzni és táplálkozni A lényeg: a munkahelyi éttermekben maximálisan előkészített félkész és mélyhűtött nyersanyagokat, készételeket használnak fel, feleslegessé téve ezzel a nagyon munkaigényes előkészítő fázisokat, megnövelve a konyhák kapacitását, és pótolva ahiányzó munkaerőt. Egyidejűleg a korszerű táplálkozás követelményeinek is könnyebb eleget tenni. Ehhez három feltételnek kell teljesülnie. Az első a konyha megfelelő berendezése (mélyhűtők, gyorssütők stb.). A másik: a korszerű technológiát szolgáló árualap. A húsféléket például a vállalat a Maglódi úti központi húsüzemből szerzi be előkészítve, a tisztított zöldárut a Nagyvásártelepről. Mirelite-készítményekből 1970-ben 15, 1975-ben 105 vagonnyit használtak fel. Gastrofol ételekből a vállalat tavaly 5,5 millió adagot gyártott, ebből 5 milliót maga használt fel, félmilliót pedig a kiskereskedelemben (részben saját boltjában) értékesített. A Gyermekélelmezési Vállalat nagy visszhangot kiváltott — egyébként táplálkozási szakemberekkel megtárgyalt — kezdeményezése, hogy hetenként egy-két alkalommal a kevés tápértékű leves helyett vitamint és ásványi sókat tartalmazó zöldség- és gyümölcsleveket ad a kicsinyeknek (hátha felnőtt korukra megszokják a korszerűbb táplálkozást). A harmadik feltétel a dolgozók szakképzettségének emelése. Ezt mind az új technológia, mind pedig a korszerű táplálkozási normák közelítése megköveteli, és nem is csupán a gyermekétkeztetésben. Az új technológia alkalmazásának egyik jó példája a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Rezső téri konyhája (a Pest-Budai VV kezelésében). Itt februárban 23 ezer adag étel készítéséhez 10 500 adag Gastrofol húsételt és 2200 kg Mirelite-készítményt használtak fel, s a többi étel is előkészített nyersanyagokból készült. A vállalat 1980-ig 15 egységét korszerűsíti, és csupán 2,3 marad hagyományos, összesen 150 (100 munkahelyi, 50 üdülőhelyi és egyéb) konyhájukat és éttermüket három technológiai csoportba sorolják. Az elsőbe tartozik az a 30, ahol csak Mirelité és Gastrofol ételeket tálalnak fel; a második, tíztagú csoportban emellett frissensülteket is kínálnak, a harmadik — 110 tagot számláló csoportban a korszerű és a hagyományos technológiát együtt alkalmazzák, de a nyersanyag tisztítva és előkészítve érkezik. A szakmában tapasztalható igen súlyos létszámhiány csak gépesítéssel ellensúlyozható, ez viszont óhatatlanul növeli az ételkészítés költségeit. A Gyermekélelmezési Vállalat például olyan, rendkívül termelékeny süteményformázó gép megvételéről tárgyal, amely 8—10 fillérrel emeli minden darab költségét. A növekvő eszközigényt részben ellensúlyozhatja a kapacitások jobb kihasználása, ez esetben az előfizetéses vacsoraszolgáltatást, ez azonban ma még csupán napi 6-7 ezer adag. Még mindig a normák... A munkahelyi vendéglátó vállalatok sohasem voltak különösen jövedelmező vállalkozások; 4 százalék körüli nyereségük elérését 1975 végéig 12, 1976- tól 20 százalékos állami támogatás teszi lehetővé. A munkahelyi étkeztetés alapformája az előfizetéses menürendszer. Ennek évek óta fájó pontja a nyersanyagnormák ügye. Ezeket vagy központi utasítás (költségvetési szerveknél), vagy a gazdálkodó egység — a megrendelő — társadalmi és gazdasági vezetői határozzák meg, és a vendéglátó vállalattal kötött megállapodásban rögzítik. Ebből adódik, hogy a normák nagysága igen eltérő. Részint a fizikai megterhelés mértékétől függ (így az átlagos 7 forinttal szemben a bányászatban 8—8,50 forint volt eddig), részint a munkáltató „bőkezűségétől”. Az utóbbi régóta sok kívánnivalót hagy maga után. A normák többsége évek óta változatlan, s már „születésekor” elavult volt. A 11 vendéglátó szakvállalat 3000 munkáltatóval áll kapcsolatban, s 1971 óta „agitál” a normák emelése érdekében — kevés sikerrel. Bár az átlag 6,20- ról 7 forintra emelkedett, 1975 végén még mindig sok volt a 6—6,50 közötti norma. A nyersanyagértékhez a szakvállalatok eddig 37, a kereskedelmi vendéglátók 46 százalékos haszonkulcsot számítottak hozzá. Ez nem befolyásolja a munkáltatói hozzájárulás mértékét, amelyet a vállalatok kollektív szerződésükben határoznak meg. Ezek az összegek 1967 óta lényegében nem változtak, és a szociális, munkaerőgazdálkodási szempontoktól függetlenek. A hozzájárulás átlagban 55 százalékos, de ez igen nagy szóródást takar. A HVDSZ vállalatainál és intézményeinél például a legkisebb hozzájárulás értéke 1,56, a legnagyobbé 5 forint volt. A mostani húsáremelés alkalmat adhatott volna a normák gyökeres rendezésére, ideértve a minimum egységes meghatározását és a nyersanyagárak emelkedését követő automatizmus beiktatását. Nos, erre a gyökeres rendezésre nem került sor. (Ezt némiképpen indokolja, hogy a vállalatok még maguk sem ismerik pontosan jóléti alapjaik várható alakulását.) A húsáremelés hatását a munkahelyi vendéglátó vállalatok oldaláról azzal mérséklik, hogy egységesen 2 százalékkal csökken minden étel haszonkulcsa. (A vendéglátó vállalatok saját hatáskörükben ennél nagyobb arányú csökkentést is elhatározhatnak). Hogy az árváltozás ne csak árkalkulációs tényező legyen, a Belkereskedelmi Minisztérium — az Árhivatallal együtt — üzletpolitikai irányelveket adott ki. Ebben felhívják a vállalatok, szövetkezetek vezetőinek figyelmét: tudatosan, üzletenként és ételcsoportonként áttekintve alakítsák át konyhai technológiájukat és választékukat. Az alapanyagok gondosabb megválogatásával (olcsóbb húsrészek felhasználásával, főzelékek, tejes ételek kínálatának bővítésével) lényegesen mérsékelhető a húsáremelés mintegy 10 százalékos árnövelő hatása. A nem munkahelyi vendéglátó vállalatok figyelmét külön felhívták arra, hogy várhatóan megnő az előfizetéses étkezés iránti igény. A kétfogásos előfizetéses menü nyersanyagnormája 4,66-ról 5,90-re nő, a háromfogásosé 7,64 forint lesz, ehhez járul a korábbi 46 helyett a 44 százalékos haszonkulcs. Az üzemi vendéglátás nyersanyagnormái átlagosan 1,20 forinttal emelkednek. Nagyon ajánlatos azonban — különösen ott, ahol eddig is alacsony volt — ennél nagyobb emelést végrehajtani. A költségvetési szerveknél (így a gyermekétkeztetésben is) átlagosan 15 százalékos normaemelést határoztak el. E normaemelések azonban csak a meg- levő helyzet konzerválására elegendőek (a költségvetési intézményeknél 1973-ban végrehajtott 20 százalékos normare,idézés hatása is eltűnt már), ezért a nyersanyagnormák ügye az V. ötéves tervidőszak későbbi éveiben várhatóan újra napirendre kerül. S. G. GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: dr. Garám József FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: dr Follinus János és dr. Varga György SZERKESZTŐSÉG: Budapest V., Alkotmány u. 10. Telefon: 312-553, 311-564, 117-064, 311-302 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat IMfr Budapest Vill., Blatta Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100, 142—220 Fejelő kiadó: Csollány Ferenc igazgató. Hirdetések felvétele: a Hírlapkiadó Vállalat reklámszolgálatánál Telefon: 142—654 Előfizetési díj egy évre forint. Belföldön terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalban, a kézbesítőknél, a Posta hirlapüzemében és a Posta Központi Hírlapirodájánál (1900 Budapest V., József Nádor tér I.) Külföldre a Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat terjeszti. HW Budapest, 11976—2531 Készült a Szikra Lapnyomdában. Felelős vezető: Roder Imre Igazgató FIGYELŐ, 1976. JÚLIUS 7.