Figyelő, 1981. július-december (25. évfolyam, 26-53. szám)

1981-07-01 / 26. szám

XXV. évfolyam, 26. szám Ára: 4 forint 1981. július 1. KOMPLEX PROGRAM Születésnapi számvetés Június második fele a tanulók számára fontos időszak, a bizonyítványosztás ide­je. Az érdemjegyek egy időszak teljesít­ményét tükrözik, s egyúttal arra is utal­nak, miben kell a következő tanévben ja­vítani. Jelképes bizonyítványosztásra készül­nek Szófiában a KGST-országok is. Ép­pen tíz esztendeje annak, hogy elfogad­ták a szocialista gazdasági integráció komplex programját. Igaz, itt mások a „tantárgyak” és értelemszerűen másként is osztályoznak. De ami közös: az itteni „minősítés” is útbaigazít: mi az, amivel elégedettek lehetünk és mit szükséges ja­vítani a következő időszakban. A hatvanas évek végén egyértelművé vált: a régi keretek között, a régi módon már nehezen fejleszthető tovább a KGST-országok együttműködése. Ezért határoztak úgy az 1969. évi rendkívüli ülésszakon, hogy kidolgozzák a szocialista országok gazdasági integrációjának prog­ramját, amelyet két év múlva a XXV. ülésszakon Bukarestben hagytak jóvá. Az elfogadott dokumentum 17 fejezetében megfogalmazták mit kell tenni a terme­lőerők gyorsabb ütemű fejlődéséért, a ter­melés szerkezetének korszerűsítéséért, a résztvevő országok nyers-, fűtőanyag- és energiaszükségletének fedezéséért, a kor­szerű berendezések, az élelmiszer-gazda­sági termékek és egyéb közszükségleti cikkek iránt növekvő kereslet kielégíté­séért. Konzultációkból cselekvés Az elmúlt tíz évben végzett munka eredményei közé sorolható a komplex programban előkelő helyen említett gaz­daságpolitikai konzultációk megteremté­se; ezek fontos döntések meghozatalát se­gítik elő. A szocialista országok vezetői — két- és sokoldalúan — természetesen korábban is konzultáltak a különböző időszerű gazdasági kérdésekről. Az utób­bi évtizedben azonban az ilyen jellegű és több szinten folyó tanácskozások beépül­tek a sokoldalú együttműködés gyakorla­tába. A végrehajtó bizottságban az elmúlt években foglalkoztak például a szakosí­tás és kooperáció továbbfejlesztésével, valamint a tudományos-műszaki együtt­működés javításával. A szakemberek ugyancsak pozitív példaként említik a hetvenes évek második felében kidolgo­zott öt célprogramot, amelyek előkészíté­séhez a gazdaságpolitikai konzultációk, egyeztetések is nagymértékben hozzájá­rultak. Az ilyen jellegű tanácskozásokra a jö­vőben még fontosabb szerep hárul, hi­szen a KGST-országoknak a 80-as évek­ben az eddigieknél sokkalta nehezebb vi­lággazdasági helyzetben kell továbblép­niük. E konzultációk egyúttal segíthetik a­­hetvenes évek negatív vonásainak felszá­molását , mint például a nem kívánatos versenyt a harmadik piacokon. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy a komp­lex program előirányzatainak megvalósí­tásában egy sor kérdésben lemaradás van. Várhatóan határozottabban körvo­nalazódnak majd a valutáris-pénzügyi együttműködésben szükséges teendők. Ez feltételezi, hogy a gazdaságpolitikai kon­zultációk módszere is továbbfejlődjék, a konzultációkat is figyelembe vevő cse­lekvés irányában. Beruházás közösen jelentősen előreléptek a KGST-orszá­gok — s ez a számvetés pozitív oldalához tartozik — a tervezési együttműködésben. Elsősorban a hosszú távú együttműködési célprogramok kidolgozása volt az elmúlt időszak fontos munkája. Meghonosodott az együttműködésben a prognosztikai te­A KGST-országok egymás közötti kereskedelmének aránya egyes cikkek importjában (1980) vékenység, továbbá a komplex program előirányzatának megfelelően egyes ipar­ágakra és termékcsoportokra kísérletkép­pen megvalósították az együttes tervezést. A tapasztalatok alapján azonban kide­rült, hogy az együttes tervezésre csak fő vonalakban kerülhet sor Például szolgál­hat erre a konténerizációs program, a KGST-országok közösen mérték fel és határozták meg az áruszállítás igényeit, s együttműködtek a szabványok megal­kotásában is. A gyártásban és bevezetés­ben azonban már az egyes országok be­ruházási lehetőségei szabják meg az elő­rehaladás ütemét. Úgy tűnik, a követke­ző időszakban az lesz a jellemző, hogy az együttes tervezés egy-egy konkrét feladat megoldására irányul, mint például a cse­peli szabad kikötő konténerterminálja, vagy a Nahodkából kiinduló és a Balti­­tengerig vezető konténeres irányvonal feltételeinek megteremtése. A tervezési együttműködés legrégebbi és legjelentősebb formája a tagállamok népgazdasági terveinek összehangolása. A hagyományos együttműködési forma is tovább fejlődött, tartalma gazdagabb lett. A hetvenes évek együttműködésében igen fontos és nagyrészt új együttműkö­dési formát jelentettek az energiahorda­(Folytatás a 10. oldalon) A KGST-országok néhány jellemző gazdasági mutatójának alakulása (1970—80.) GÉPIPAR Ha a nyereség, vagy a tiszta jövede­lem nagyságát nézzük, az első, de ha az összes termelési tényezőre (nettó álló­eszköz, készlet, bér) vetített eredményt, akkor a hatodik helyen állt 1980-ban a gépipar az ipari ágazatok között. A ki­lenc ágazat (villamosenergia-ipari, bá­nyászat, kohászat gépipar vegyipar, épí­tőanyag-ipar, könnyűipar, egyéb ipar, élelmiszeripar) sorrendjében egyébként az árbevételben is elöl áll a gépipar, s így annál feltűnőbb a komplex hatékonyság mutatója szerinti nem túl előkelő hato­dik hely Ebben többek között kifejező­dik az eredményt befolyásoló költséggaz­dálkodás színvonala is. Változó szabályozók Szélesebb értelemben a költséggazdál­kodáson nemcsak az egységnyi termék előállításához felhasznált erőforrások mi­nimalizálására való törekvés értendő, hanem minden olyan vállalati jellemző alakítása (termelés-értékesítés nagyság­rendje, összetétele, eszközigényessége, irányító apparátus nagyságrendje, szer­vezettség, likviditási helyzet stb.), amely a ráfordításokat meghatározza. A ráfordítások előbbiek szerint meg­különböztetésének az V. ötéves tervidő­szakon belül 1980-ban volt különös je­lentősége, mivel — megszűnt az eszközlekötési járulék és a relációs jövedelemarányok befolyá­solása céljából 1976-ban bevezetett bel­földi termelési adó — 35 százalékról 24 százalékra mérsék­lődött a bérköltség után fizetendő járu­lék és­­ teljes körben változtak az ipari ter­melői árak. Mindezek azt jelentették, hogy a költ­ségek struktúrája, a termelési költség­­szerkezet 1980-ban a vállalati gazdálko­dási színvonal változatlanságát feltéte­lezve is jelentősen átrendeződött az elő­ző évekhez képest. 1930-ban az energiahordozók, a nyers- és alapanyagok árainak tényleges világ­piaci árak alapján történő megállapítása, a kompetitív termelési ágakban — így a gépiparban is — a belföldi árszintnek az exportárszinthez és -jövedelmezőséghez való igazítása, az eszközlekötési és bér­járulék megszüntetése, illetve mérséklé­se, a támogatások és külön elvonások mérséklése együttesen azt a célt szolgál­ták, hogy növekedjen a vállalatok költ­ségérzékenysége, erősödjön az anyag- és energiatakarékosságra való ösztönzés, és csökkenjen a termelői árak tisztajövede­lem-tartalma. Hogyan valósultak meg ezek a célok? Az összes bevételben csökkent az ár­bevételen kívüli tényezők aránya, a rá­fordítások között pedig nőtt a költsége­ké, ezáltal a költségérzékenység is. Az ár- és szabályozó módosítások ha­tására 1980-ban az összes költséghányad a korábbi mintegy 83 százalékról 90,5 százalékra növekedett. Ez alapvetően az anyagköltségeknél, illetve fajlagosainál bekövetkezett változásra vezethető visz­­sza. A termelési értékre vetített anyagkölt­ség „fajlagosa” (a termelés anyaghánya­da) 1976 és 1979 között 51,7 és 53,3 száza­lék között kismértékben ingadozott. 1980-ra viszont 7,3 százalékponttal növe­kedett és 59,6 százalékot tett ki. Ennél ugyan kisebb mértékben változott az ösz­­szes költségen belül az anyagköltség ará­nya (62,7-ről 65,9 százalékra, azaz 3,2 szá­zalékponttal), de a költségérzékenység, az anyagtakarékosság jelentősége a nye­reségnövelés szempontjából előtérbe ke­rült. (Egy százalék feltételezett anyag­költség-megtakarítás 1979-ben az ered­ményt 4,1 százalékkal, 1980-ban viszont már 7,4 százalékkal növelte volna!) Az (Folytatás a 7. oldalon) Nyereségben, árbevételben az élen , hatékonyságban hátul A TA­RTALOMRÓL Gondolatok a pénzügyekről A vállalatok működőképessége szempontjából sok, a költségvetés számára viszont kevésnek bizonyult a keletkezett jövedelmek centralizált része. E témával kapcsolatban még az is tisztázásra vár, hogy gazdaság­irányítási rendszerünk a jövedelmek mekkora hányadának decentralizálá­sát igényli, illetve mekkora hányadá­nak centralizálását viseli el. (3. oldal) A kórházak finanszírozása Az egészségügy irányításának re­formját sürgető cikksorozat befejező része a fekvőbeteg-intézmények évi öt­milliárd forintos költségvetési ellátá­sának olyan „újraelosztását” javasol­ja, amely egyaránt szolgálná a beteg­­ellátás javítását és a gyógyítás „ter­mészetbeni” erőforrásainak jobb hasznosítását. (4. oldal) Amiért az igazgatóiknak aggódniok kell Egyes vállalatvezetőknek álmatlan éjszakáik vannak, mert nem tudják, valójában miért kell aggódniuk, mert látásmódjuk nem eléggé hosszú távú. Ez merült fel azon a tanácskozáson, amely a vállalati stratégiai tervezés helyzetével, elterjesztésének feltételei­vel foglalkozott. (5. oldal) . Tak­snhis export fejlesztésre és vállalkozásra A külkereskedelmi vállalatok társu­lása, az Interinvest egyrészt fejleszté­si alap átengedésével segíti a terme­lők exportfejlesztési akcióit, másrészt — s ez az első számú célja —, termelő- és értékesítő vállalkozásokban kíván részt venni. Pénz, megfelelő alaptőke van, ötletek, vállalkozótársak keres­tetnek. (9. oldal) A „szalmabányászat” lehetőségei Hz alternatív energiaforrások igé­nye világszerte növelte az érdeklődést a növények által megkötött és tárolt biomassza - ezek egyike a szalma­­ iránt. Hektáronként 2,5 tonna olajnak megfelelő biomassza keletkezik. En­nek - kisebb-nagyobb mértékű - energetikai hasznosítását technikai­technológiai problémákon kívül a szubjektív tényezők is akadályozzák. (13. oldal.)

Next