Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)
1982-01-13 / 2. szám
GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP XXVI. évfolyam 2. szám Ára: 4 forint 1982. január 13. Vendéglátás AMIT KIFŐZTEK A gazdaságpolitika — ne szépítsük a dolgot — bedobta a vendéglátóipart a mélyvízbe. Abba a mélyvízbe, amely köztudottan „csak úszóknak” ajánlható, a vendéglátóipar pedig ugyancsak köztudottan nem részesült úszásoktatásban. 1979 közepén ugyanis megdrágult az élelmiszerek — tehát a vendéglátás alapanyagainak — ára, aminek következtében a változatlan haszonikulccsal megemelt vendéglői árak is jócskán nőttek. Ezzel szinte egy időben megvonták a vendéglátóipartól az addig busásan nyújtott állami támogatásokat, a különböző címeken folyósított dotációkat, és ezzel azt mondták a vállalatoknak: ezután éljetek meg a magatok erejéből , ha tudtok. Üres éttermek A megélhetés lehetősége nem csupán a fentiek miatt vált kétségessé, hanem azért is, mert ugyanakkor a vendégek anyagi helyzete is változott. A családokat amúgy is megviselte az élelmiszerek árának emelése, és a háztartások kiadásaiból a legkönnyebben lefaragható résznek éppen a vendéglői étkezés, (sőt, a kocsmai italozás) látszott. Szinte természetes, hogy ilyen körülmények között kiürültek az éttermek, és még a talponállók közönségének egy része is átpártolt a közérthez, vagyis a bolti áron beszerezhető innivalóhoz. Nem túlzás azt állítani, hogy a szakma — a vendéglátóipar — pánikba esett, hiszen létalapját vesztette el: a vendéget, és vele együtt a természetesnek vett borravalót. A változások tehát nemcsak a vállalatokat, a szövetkezeteket sújtották, hanem személy szerint az ott dolgozókat is. Az idő múlt, és a tétlenségre ítélt szakácsok, pincérek egyre idegesebbek lettek. A vállalatok vezetői tiltakoztak a megszorítások ellen, kiskapukat kerestek. Állították, hogy a kialakult árszínvonal még a nyugati vendég számára is magas, és megjósolták, hogy emiatt a tőkés idegenforgalom is vissza fog esni. Tiltakozásuknak, érvelésüknek, kétségbeesésüknek azonban kevés volt a gazdasági alapja, inkább a megszokás szólt belőlük. Megszoktak ugyanis egy állapotot, amelyben lehetett kicsi az adag, morcos a felszolgáló, pecsétes az abrosz, íztelen a pörkölt, felvizezett a leves, meleg a sör és hideg a lágytojás — a vendég jött. A vendégnek így is megérte. Bosszankodott, beírt a panaszkönyvbe, kifogásolta a téves számlát, és ha az ízeket nem is, de az állami ártámogatást élvezte. A mesterségesen alacsonyan tartott ételárak évtizedeken át gondoskodtak a vendéglátóipar kapacitásának kihasználtságáról és a szakma mérhetetlen elkényelmesedéséről. Zóna és árengedmény Az új helyzet dilemma elé állította a vendéglátást: vagy visszaszerzi elvesztett vendégkörét, vagy lehúzza a redőnyt. Akadtak, akik elhagyták a süllyedő hajót, más pályán kerestek megélhetést. A többség azonban maradt, és megkezdődött a harc a vendég visszaszerzéséért. Megindult például a „Szíveslátás - vendéglátás’’ reklámkampány, amely szavakban többet nyújtott, mint szolgáltatásokban; ha „odafent” ki is adták a szíveslátás jelszavát, a vendéggel érintkezők teljes köre nem tudta meggyökeresedett magatartását hirtelen úgy megváltoztatni, hogy a vendég valóban szívesen látottnak érezze magát. A központi és a vállalati reklámkampányokkal párhuzamosan próbálkoztak a vendégcsalogatás leghatásosabbnak ígérkező módszerével: az árengedményA vendéglátó vállalatok és szövetkezetek áruforgalmának összetétele 1980-ban és 1985-ben nyer. Egy sor étteremben 15-30, sőt 40 százalékos kedvezménnyel hirdetik a vasárnapi ebédet, másutt hol ezt, hol azt az ételt kínálják alacsonyabb haszonkulcssal. Bár ezek a kísérletek ma is folynak, nem bizonyultak igazán célravezetőnek. Az derült ki ugyanis, hogy bár az árengedmények visszahoznak valamit az elvesztett forgalomból, de ugyanakkor veszélyeztetik a vállalati gazdálkodás eredményességét. Sok szakember ma már úgy látja, hogy az áremelés utáni, az 1979-es augusztusi árak voltak a reálisak; ilyen magas árszint kell ahhoz, hogy a vendéglők eltartsák önmagukat. Találkozunk más természetű próbálkozásokkal is, amelyek nem az árrésből engednek, ezért reálisabbak. Ilyen például, hogy helyenként újra feltűntek a zónaételek, a főzelékek feltéttel, az olcsóbb alapanyagokból készíthető tész Az állami vendéglátás I—III. negyedéves nyereségének alakulása (Millió Ft) tak. Bár szintén az árat nyomja le, de ugyanakkor a költséget is jelentősen csökkenti az utcán át megszervezett értékesítés. Először Debrecenben és környékén kezdték a vendéglők ablakaiban, ruhatáraiban kínálni hazavitelre a kész vagy félkész ételeket, süteményeket, hidegkonyhai készítményeket, a „nagy forgalom — szerény haszon” jegyében. Más vállalatok az élelmiszer-kereskedelmet látják el mind nagyobb mennyiségben kocsonyával, pitével, bejglivel, sült húsokkal. Az utcán át, illetve a kereskedelmen keresztül történő értékesítés azonban lehet jó ötlet, de nem vendéglátás a szó eredeti értelmében. Inkább az, sőt a hagyományokhoz való visszatérés, hogy néhány helyen a vendégeket nemcsak etetik-itatják, hanem színi- és zenés programokkal szórakoz(Folytatás a 7. oldalon) fiAIMAIOMNOI: Az idegenforgalom szervezetéről A nagyméretű, ezért nehézkes szervezetek potenciális versenytársat látnak a vállalkozásokban. Ugyanakkor nyilvánvaló, ha a kis- és közepes méretű vállalkozásokat nem illesztjük be szervesen gazdasági rendszerünkbe, nem fejlődnek ki a szükséges mértékben, így van ez az idegenforgalommal foglalkozó szervezetek esetében is. (2. oldal) Átszervezés után Az önállósuló vállalatok vezetőivel az önállósításról szóló döntést nem közölték idejében, sőt az érdekelt vezetők nagy részét még az ezzel kapcsolatos alapvető információkkal sem látták el — többek között ez derült ki abból a vizsgálatból, amit az MKT pénzügyi szakosztálya végzett. (4. oldal) A kisvállalatok számlakerete A kisvállalatok és kisszövetkezetek hatékony gazdálkodását az egyszerűbb számviteli rendszer segíti. A számlakeret lehetőséget nyújt arra, hogy a kisvállalatok sajátosságainak megfelelően ésszerű számviteli megoldásokkal alakítsák ki a jól áttekinthető vállalati adminisztrációt. (5. oldal) Az olajárrobbanás hatása a külkereskedelmi árveszteségre Nem elfogadható érvelés, hogy a cserearány-veszteség egyedüli, vagy legfőbb oka az olajárrobbanás. A teljes árveszteségnek csak hozzávetőleg a fele vezethető vissza - közvetve és közvetlenül — az energia-árrohanásra. A fennmaradó rész magyarázatát más tényezőkben kell keresni. (9. oldal) Szemben az „árral” Sokféleképpen lehet megtartani a vevőket, de az mindenképpen hatásos módszer, amikor egy mezőgazdasági tervező és beruházó vállalat 100-120 ezer forint helyett 40-60 ezer forintért épít fel egy férőhelyet. (13. oldal) Változások az árrendszerben Az 1980. január 1-i árrendezés után az új árarányok, a külpiaci árak rugalmasabb követése és az iparban bevezetett kompetitív (a külkereskedelmi árakhoz igazodó) árképzés minden korábbinál jobban segíti gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását. Az új árrendszer kedvező hatásai megmutatkoztak a külkereskedelmi ármunka — nehéz külső feltételek között megvalósult — javításában. Az árarányok jobban ösztönöznek a takarékos anyagfelhasználásra és kedvezőbb feltételeket teremtenek a különböző takarékossági programok végrehajtásához. Az árarányok folyamatosan igazodtak a nemzetközi árarányok változásaihoz, s e közben is megvalósult az árszínvonal tervszerű szabályozása; a késztermék-árak a nyersanyagárak emelkedése által indokoltnál kevésbé emelkedtek, mégpedig hatósági beavatkozás nélkül, amire 1980 előtt nem volt példa. Előzmények nélkül Az új árrendszer működtetéséhez sem hazai, sem pedig nemzetközi tapasztalatok nem álltak rendelkezésre. Így hát nincs benne semmi különös, hogy már 1980-ban, de különösen 1981-ben folytatódott az árképzési előírások módosítása. Ennek keretében, többek között a gazdaságos nem rubelelszámolású kivitel növelését — illetve a kivitel csökkentése esetén a belföldi áremelések fokozott hatósági ellenőrzését —, az import gazdaságos helyettesítését, a pótalkatrész-ellátás javítását stb. célzó korrekciókat hajtottak végre az árhatóságok a kompetitív árképzés szabályain. Egyidejűleg megkezdődött azoknak az árképzési jogszabályoknak a kidolgozása is, melyek a hazai marketingtevékenység ösztönzését hivatottak segíteni (ennek egyik megnyilvánulási formája a forgalmi költségeket csökkentő bizományi és ügynöki tevékenység bővítését ösztönző árképzési jogszabály kiadása). Sikerült áthidalni a tőkés válságperiódus által érintett termékek (például a kohászati termékek, a PVC) árképzésében keletkezett problémákat, megkezdődtek a kompetitív árképzés kiterjesztését előkészítő munkák a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban; megindult a felkészülés a versenyárrendszer bevezetésére a népgazdaság más területein, mindenekelőtt az építőiparban stb. Egyszóval: az árrendezés után intenzíven folytak azok a munkák, melyek az új árképzési koncepció kiteljesedését hivatottak szolgálni. Új lendületet vettek e munkák az 1982. évi népgazdasági tervezőmunka során — a vállalatok széles körének bevonásával — már közel két év tapasztalatait elemezve lehetett következtetéseket levonni a további teendőkre. Új árképzési jogszabályok születtek, melyek azt jelzik, hogy az árszabályozás eddigi eredményeivel minden előrehaladás ellenére nem lehetünk elégedettek, s hogy a megkezdett úton következetesen tovább kell haladni. Szükséges, hogy az árképzés gyakorlata jobban összhangba kerüljön az érvényes elvekkel. Az utóbbi hónapokban kiadott árképzési rendelkezések és más előírások lényegében a következő gazdaságpolitikai célokat szolgálják: — a népgazdaság számára kedvező nem rubel export növekedésének eddigi hatásosabb ösztönzését az ipar kompetitív árképzésű területein, — a belső piaci viszonyokhoz alkalmazkodó termelési (struktúra-) és kereskedelmi politika elősegítését, — az árnövekedést fékező állami politikának a kompetitív árképpen kívüli körre való kiterjesztését, a kompetitív és a nem kompetitív árképzés kényszerítő erejének közelítését. Volumen és hatékonyság A kompetitív árképzés 1979-ben kialakított szabályai erőteljesen ösztönöztek a reális exportárszínvonal elérésére, va(Folytatás a 3. oldalon)