Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)
1982-05-26 / 21. szám
FÓRUM © FÓRUM © FÓRUM © FÓRUM © FÓRUM ® FÓRUM A mezőgazdasági szövetkezetek és a külkereskedelem A Figyelő 1982. évi 1. sz. 7. oldalára megjelent cikkben az a kérdés vetődik fel, hogy a közvetlen export érdekében milyen lehetőségek vannak a mezőgazdasági vállalatok élelmiszer-feldolgozó üzemének létesítésére, illetve bővítésére? A választ a mezőgazdasági szövetkezetekre korlátozva kísérlem megadni, mivel az állami gazdaságokkal kapcsolatban részletesebb információim nincsenek. A lehetőségek akárcsak vázlatos, példaszerű felmérését mindenek előtt az előzményekből és a jelenlegi helyzetből kiindulva célszerű kezdeni A mezőgazdasági szövetkezetek közvetlen exportra irányuló élelmiszer-feldolgozó tevékenysége növekvő, de nagyságában még nem jelentős. A volumen elmarad mind a lehetőségektől, mind a termelésben elfoglalt aránytól. A felszabadulás utáni magyar élelmiszer-gazdaság fejlődésének sajátos történelmi útját az jellemezte, hogy kezdetben az agrártermelés és a feldolgozás mereven elhatárolódott egymástól. A szövetkezetek jelentős fáziskéséssel, lényegében a 70-es évek eleje óta foghattak hozzá önálló feldolgozó kapacitásaik és a közvetlenebb értékesítési csatornák kiépítéséhez. A hús, a tej, a zöldség-gyümölcsfeldolgozás kezdetben elsősorban a belső fogyasztás céljait szolgálta és a termékek zöme ma is erre a piacra jut. Egyegy jelentősebb feldolgozó üzemmel rendelkező szövetkezet és szövetkezeti társulás azonban képesnek bizonyult az általában igényesebb külföldi piacokon való eredményes fellépésre is. Ezek között említhetjük például a nagyrédei Szőlőskert Tsz hűtőházát, a Szobi Szövetkezeti Gyümölcsfeldolgozó Vállalatot, vagy a szövetkezetek által alapított baromfifeldolgozó üzemeket. Figyelmet érdemlő felfutás, de különösen a gazdaságos élelmiszerexport lehetőségek feltárására irányuló aktívabb magatartás az elmúlt háromnégy évben tapasztalható. A szövetkezeti gazdaságok és az irányítás számára is nyilvánvalóvá vált a termelői élelmiszer-feldolgozás számos előnye, az igényesebb külpiaci követelményekre való felkészülés szükségessége. Piaci oldalról, tehát a szövetkezeti élelmiszer-készítmények elhelyezhetősége szempontjából a lehetőségeket — minden valós nehézség és magas mi- nőségi követelmény ismeretében is — kedvezőnek ítélhetjük. A főbb, nem rubelelszámolású piacokon például az általános telítettség viszonyai között is növekszik a kereslet a márkázott, tájjellegű élelmiszer-különlegességek iránt. A fogyasztók újabban előnyben részesítik az ún. „természetes” árukat, amelyek kevésbé tartalmaznak vegyi tartósítószereket és kezelést. A „házi”, eredeti falusi jelzőkkel ellátott cikkeknek — a magyar fogyasztói szokásokhoz hasonlóan — növekvő tekintélyük van. Ilyen, gyakran nem nagy volumenű hús-, zöldség- vagy egyéb élelmiszertermék előállítására egy-egy szövetkezet kifejezetten alkalmas termelési bázis. A nagyvolumenű, iparszerű élelmiszer-feldolgozás terén is nyílnak új lehetőségek a szövetkezetek, vagy társulásaik számára. Hűtőipari termékeink jól elhelyezhetők, keresettek. A ráckevei Aranykalász Tsz éppen az elmúlt évben helyezte üzembe 4000 tonna kapacitású korszerű hűtőházát és folyamatban van egy ennél is nagyobb, a szövetkezetek összefogásával létesülő hűtőüzem előkészítése Pest megyében. Említhetjük a tardosbányai Gerecse Tsz. korszerű, minden higiénés követelménynek megfelelő nyúlvágóhídját is, amely néhány hete készült el, és kizárólag exportra termel. Folyik a meglévő feldolgozó üzemek bővítése, rekonstrukciója, az exporttermelésre való alkalmassá tétel is. Ismét Komárom megyei példát hozva, a Sárisápi Új Élet Tsz. tojásfeldolgozó üzeme a rekonstrukció ez év közepére tervezett befejezése után az igényesebb külföldi vevők kívánságainak is eleget tud tenni. És még nem is ejtettünk szót kiváló minőségű, tájjellegű borainkról, amelyeket alig ismernek a külföldi piacokon, de megfelelő palackozás és bevezetés esetén minden bizonynyal sikeresen szerepelnének. A szövetkezeti élelmiszer-előállítás dinamikusabb felfuttatása a nyersanyagtermelés oldaláról kellően megalapozott, de nyilvánvalóan nem nélkülözhetők az új feldolgozó és tároló kapacitások, amelyek létrehozása számottevő fejlesztési eszközt igényel. A mezőgazdasági nyersanyag-feldolgozás jelenlegi helyzetére közvetve jól utal az az adat, miszerint 1980-ban a szövetkezetek bruttó állóeszköz-állományának mindössze 1,7 százaléka szolgálta közvetlenül az élelmiszer-termelést. Itt napjainkban fejlesztési igényekről hallunk, hajlamosak vagyunk nyomban kétkedve értékelni a különböző terveket, programokat, hiszen fejlesztési lehetőségeink igencsak beszűkültek a közelmúltban. Vonatkozik ez a szövetkezetek összességére is, ahol nem kis gond a mezőgazdasági termelés beruházási szükségleteinek kielégítése, az elhasználódó termelő alapok pótlása, ezért kevés erő, eszköz jut a feldolgozás megalapozására. Mindez igaz, de általában, az átlagos értékeket tekintve. A szövetkezetek egy kisebb, fejlett, tőkeerős csoportja ma is képes nemcsak a bővített újratermelésre a mezőgazdaságban, hanem új feldolgozó kapacitások létrehozására is. A közeljövőben nyilván e szövetkezeti kör tesz aktívabb lépéseket a feldolgozó üzemek létesítésére, illetve bővítésére, a közvetlen export érdekében. A fejlesztési források egyéb lehetőségeit kutatva, említést érdemel a külkereskedelmi vállalatok fejlesztésialap átengedése. Egy-két esetben az agrár-külkereskedelmi vállalatok már kézzelfoghatóan segítették a szövetkezetek export-árualapot bővítő termelésfejlesztését. Kétségtelen, hogy a fejlesztési hozzájárulások eddig főleg a nyersanyagtermelés növelését célozták, de nem kizárt a készáru előállítás ösztönzése sem. Az e téren való szorosabb együttműködés a termelő szféra és a külkereskedelem között további támogatást érdemel. Fel kell vetni a külföldi tőkének a hazai élelmiszer-feldolgozás fejlesztésébe való bevonásának lehetőségét is. Erre a mezőgazdasági szövetkezetek területén még pédát sem említhetünk, de a népgazdaság más ágazataiban már történtek sikeres kezdeményezések. Összefoglalva tehát, a fejlesztési források oldaláról vizsgálva a kérdést, megállapíthatjuk, ha kedvezőtlenek is a feltételek egy jelentősebb exportoffenzíva megalapozásához, vannak lehetőségeink, amelyeket az eddiginél célratörőbben szükséges feltárni és hasznosítani. Az ismert és a még feltáratlan lehetőségek hasznosításában komoly akadálynak érzem, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek a külpiaccal továbbra is ritkán kerülnek közvetlen kapcsolatba. A kereskedelemben, különösen a külkereskedelemben rendkívül nagy szerepe van a bizalomnak, a személyes kapcsolatoknak, a naprakész informáltságnak. A szövetkezetek vezető szakembereinek azonban kevés alkalmuk van a kereskedelmi munka mechanizmusába érdemben bekapcsolódni. Gyakran nem vesznek, illetve nem vehetnek részt saját árujuk eladásával kapcsolatos üzleti tárgyalásokon, szűkre szabottak a külső piaci változások közvetlen megfigyelését elősegítő kiutazások. Valóságos gond az is, hogy szövetkezeti gazdaságaink jelentős része ma még nincs felkészülve az aktívabb külpiaci fellépésre, kevés a külkereskedelmi szakmai ismeretekkel és megfelelő nyelvtudással rendelkező szakember. A szövetkezetek és a külkereskedelem, a külpiac egymáshoz való közelebb hozása, a szakismeretek fejlesztése talán az a terület, ahol viszonylag kisebb arányú anyagi ráfordítás mellett hatékonyabban aknázhatnánk ki a szövetkezeti élelmiszer-kivitel növelésének potenciális lehetőségeit. Radnóti Huba főosztályvezető-helyettes TOT A szerkesztőségg fenntartja a jogot, hogy a beküldött anyagokat rövidítve közölje. 1982. MÁJUS 26. Miért topog egy helyben a vállalati tervező tevékenység? A vállalati tervezés korszerűsítésének egyik fontos feltétele a jelenlegi helyzet átfogó és alapos megismerése, elemzése. Ebben nagy segítséget nyújtanak az olyan típusú felmérések, melyek egyikéről dr. Faragó Katalin ír cikkében (Figyelő 1982. május 12.). Három középtávú tervkészítési időszak áll a vállalatok mögött. Igaz-e Faragó Katalinnak az a megállapítása, hogy „...a vállalati középtávú tervezés fejlődött és differenciálódott a megelőző időszakokhoz képest”...? Szerintem a fejlődés igen lassú, a vállalatok kisebbségére vonatkozik, és lényegesen elmarad a szükségestől. Lényegében nem változott a gyakorlat a tervezés időhorizontját illetően. Tíz évvel ezelőtt ugyanazok a megállapítások hangzottak el, mint ma. A hetvenes évek elején és közepén is kemény kritika érte a tervezés és a tervek uniformizáltságát, túlformalizáltságát, a készítés rutinjellegét, tervarlapcentrikusságát. Gyakran felvetődött a bizonytalanság figyelembe vételének hiánya, kezelésének módszertani nehézsége. A bíráló tanulmányok és publikációk sora foglalkozott a módszertani útmutatók negatív hatásaival, a minisztériumi tervinformációs rendszer fejlődést gátló szerepével stb. A lényegében egy helyben topogásból azonban — úgy tűnik — a stratégiai tervezés terén kiléptünk (lásd: a cikk idevonatkozó részeit). A vállalatok kétharmada ugyanis támaszkodott valamilyen stratégiai tervre. Ez komoly eredménynek tekinthető, még a néhány évvel ezelőtti állapotokhoz képest is, annak ellenére, hogy a stratégiai terv értelmezésében valószínűleg nem voltak egységesek a válaszadók. A tervezőmunka fejlődésében a továbblépés kényszere már 10-15 évvel ezelőtt is ismert volt. Ez arra figyelmeztet, hogy a helyzetet előidéző tényezőkben a legutóbbi időkig sem következett be lényegesebb változás. Ennek egyik oka az a gyors változás, ami az élet minden területén lezajlik, de a megoldásokat még a vállalati tervezés területén sem találtuk meg. A másik ok a népgazdasági és vállalati tervezés kapcsolatainak történeti fejlődésében keresendő. Az ágazati minisztériumok a direkt irányítás elemeit a tervinformációs rendszeren keresztül mentették át az 1968-at követő időszakra. A tervinformációs értekezletek (konzultációk, zsűrik stb.) a vállalatokra való ráhatás legfontosabb eszközévé váltak. A népgazdasági feladatokból az ágazatra vonatkozók „továbbadásának” tehát ez maradt az egyetlen csatornája. Ilyen körülmények között prioritást kapott az összesíthetőség, az egységesség, a változatlanság, a tervek uniformizáltsága. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a vállalatok egy részének kényelmes megoldásként szolgált az „előre kidolgozott” metodika. Ez a jelenség jól tükrözi azt, hogy a vállalatok a korszerű tervezésben, az erőteljes előkészítő munkában, az intenzív tapasztalatcserében, a korszerű módszerek tanulmányozásában csekély mértékben voltak érdekeltek. Az egyenlősdi a tervezéssel kapcsolatban is érvényesült. A már a hetvenes évek elején stratégiai tervet készítő vállalatok ebből származó többleteredményét éppúgy lecsapolták, mint az egyik napról a másikra áremelésekből, támogatásokból élőkét Természetesen itt nemcsak a tervezésről van szó. A változásoknak viszont az irányítás e fontos területére is ki kell terjednie. Amíg ugyanis a vállalatok nem érdekeltek a jobb tervezésben, amíg az új keresése már az időhorizont, akár a bizonytalanság, akár a demokratizmus területén nem válik kényszerré, addig a legjobb módszertani útmutató is csak „sillabusszá” degradálódik. Dr. Mészáros Tamás gazdasági igazgatóhelyettes Akadémiai Kiadó Szemetelő szemetesek A Figyelő 1982 6. számában jelent meg Forgács T. Katalin környezetvédelemről szóló cikke. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat, azelőtt Köztisztasági Vállalat, sajátos módszerű környezetszennyező tevékenységére. A helyzet az, hogy e tiszteletreméltó intézmény dolgozói — hatósági minősítést tulajdonítva maguknak — „ezt elviszem, azt otthagyom” jelszóval osztályozzák a háztartási hulladékot, elsősorban azt hagyva a kukák mellett, amit az ember a másodlagos újrafeldolgozás lehetőségét remélve nem aprít fel teljesen. Ott marad egyébként mindenféle más is, a lyukas vödör, törött WC-csésze, a most vásárolt mosógép hullámpapírdoboza, levált talpú női csizma, összekötegelt újságpapír stb. Mindezek elszállításáért a közterület-fenntartó dolgozói külön „jattot”, csúszópénzt, kenést, borravalót követelnek és remélnek. Ha aztán az üzlet nem jön létre, mi a szemét szükségszerű sorsa? Bekerül este a kocsi csomagtartójába és onnan az árokpartra, autóparkolót szegélyező bokor tövébe, erdei sétaútra, vagy átdobjuk valakinek a kerítésén. Ha az ember nem ezt az utat választja, felhívhatja a Közterület-fenntartó Vállalat közönségszolgálatát. Ott egy bájos női hang felháborodva utasítja vissza a feltételezést, hogy a vállalat hulladék elszállításával foglalkozik. Ilyesmiről szó sem lehet. Ellenben megadhatják, meg is adják egy vállalkozó telefonját, aki hajlandó a cuccot, a cucc bolti új árát megközelítő díjért kimustrált GAZ terepjárója rakterébe tenni, hogy onnan aztán az első kanyar után ugyanúgy az árokpartra, bokrok tövébe, vagy a kerítésen túlra dobja. Jogszerű ez az eljárás? És ha történetesen jogszerű, mert hiszen minden monopolvállalat eljut a jogalkotásig a maga hatáskörében, vajon ésszerű-e? Nem lehet-e a Közterület-fenntartó Vállalattól megkövetelni, hogy tartsa magát a saját jelszavaihoz? Mi lenne, ha a szemetesek nem minősítenék, hanem elhordanák a szemetet? Oda, ahova kell! Révész András Budapest •• üzletvitel és siker a vendéglátásban A határidő, melyet a Belkereskedelmi Minisztérium a gebines rendszer állami vendéglátásban való megszüntetésére meghatározott, még kissé távol van, de bizonyos következtetések már a szerződéses rendszer eddigi tapasztalataiból is levonhatók. Az üzletek szerződéses vezetőinek gazdasági kérdésekben is önállóan kell dönteniük. Az üzletvitelnél például a korábban megszokott elszámoltató leltárak elmaradása csak növelte az üzletvezető felelősségét, az áru átvételénél, értékesítésnél és megőrzésnél. Az árubeszerzés gondjai teljes mértékben az üzletvezetőre hárulnak. Ha a vásárlás után a tulajdonos vállalat ki is fizeti a szállítónak a vásárolt tételt, de a vállalkozónak a szerződésben rögzített napokon belül végül is ki kell fizetnie a tulajdonosnak ezt az összeget, amire a forgóalapnak rendelkezésre kell állnia. Nem mindegy tehát, milyen cikkeket tart raktáron és az utánpótlási időn belül tud-e megfelelő optimális kínálatot teremteni. A vállalkozónak a dolgozók jövedelmét is saját forrásból kell az előírt napon kifizetnie, amihez azt a segítséget kapja, hogy központilag elkészítik a kívánt bérjegyzéket. A sikeres üzletvitel csak akkor valósul meg, ha jó partneri együttműködéssel a reális érdekek tiszteletben tartása mellett, de mind jobban megtanulnak a vállalkozók önállóan gondolkodni és cselekedni, mert csak ez adja meg számukra a jogos önbecsülést. Szabó József ny. igazgató Budapest (Átívelő) 15