Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)
1982-06-23 / 25. szám
FÓRUM @R FÓRUM · FÓRUM a FÓRUM 89 FÓRUM @ FÓRUM Versenyben egymással és másokkal A kisvállalkozások közötti versenynyel foglalkozik a Figyelő 1982 19. számában a fenti című cikk. Nagy jelentőségűnek tartom az ilyen cikkeket, mert a központi és helyi szervek igyekezete ellenére, még ma sincs olyan tanácsadó fórum, amely a vállalkozni szándékozók részére azonnali és minden részletre kiterjedő határozott felvilágosítást tudna adni. Éppen az ügy fontossága miatt félrevezetőnek és megalapozatlannak tűnik az a cikkbeli megállapítás , amelyet egyébként más kiadványok is tartalmaznak —, miszerint „a magas bérhányad logikusan a polgári jogi társaságok alapításához vezet, míg a számottevő anyag- és amortizációs hányad a gazdasági munkaközösségek létrehozását indokolja”. Valójában ugyanis a magas bérhányad logikusan nem nagyon vezet a polgári jogi társaságok alapításához, mivel a természetes személyek által alapított polgári jogi társaságok — a cikkben foglaltakkal ellentétben — alkalmazottat nem foglalkoztathatnak, hiszen a Ptk. személyes tevékenységi kötelezettséget ír elő, alkalmazott foglalkoztatásával pedig a „személyes” jelleg meghiúsulna. Más kérdés, hogy indokolt-e fenntartani ezt a szabályozást, amelynek áttörésére egyébként elvétve található — bíróilag is elismert — példa. Az kétségtelen, hogy alacsony bérhányad esetén, polgári jogi társaság keretében vállalkozni nyilvánvaló felelőtlenség. Az előbbiekből következően a polgári jogi társaság számára — alkalmazott hiányában — nem jelent előnyt az alkalmazotti adó hiánya, nagy hátrányt jelent viszont a szellemi tevékenységű polgári jogi társaságnak a 40 százalékos társasági adó, a gazdasági munkaközösség 3 százalékos adójához képest. Véleményem szerint szellemi tevékenységet is lényegesen előnyösebb adózási, jövedelmi selipontból a gazdasági munkaközösség keretében végezni. Az előbbiek bizonyítására nézzük meg egy egész évben folyamatosan dolgozó 4 tagú, főállású társaság adózás utáni jövedelmének alakulását. Polgári jogi társaság: Gazdasági munkaközösség: A feltételezett 1 000 000 Ft összegű adóköteles jövedelem helyett a költségként elszámolható társadalombiztosítási járulék miatt (havi 2720 Ft 122 000 Ft-ot meghaladó adóköteles évi jövedelem fölött) az adóalap 2720x4x12x 130 000 Fttal csökken, tehát a társasági adó alapja 870 000 Ft. (Alkalmazott nincs!) Tehát az egy főre jutó tiszta jövedelem különbsége 46 858 Ft a gazdasági munkaközösség javára! A levezetett példánál nagyobb évi adózatlan jövedelem esetében a különbség valamelyest csökken, de még mindig lényeges marad, nem szólva a társadalombiztosítás által nyújtott előnyökről. Az előbbi számításnál tehát a költségként elszámolható kiadásokat (bevételeket) figyelmen kívül hagytam. Figyelmen kívül maradt az is, hogyha gazdasági munkaközösség alkalmazottat foglalkoztat, az alkalmazott után fizetett 20 százalékos társadalmi adó költségként elszámolható! A példa egyszerűsített, ennek ellenére a különbséget jól mutatja. Amennyiben magas anyag- és eszközigénnyel és alacsonyabb bérhányaddal, azonos árbevétel mellett az előzőhöz hasonló számítást végzünk, a polgári jogi társaság és a gazdasági munkaközösség keretében realizálható adózott jövedelmek közötti különbség még nagyobb lesz. Hogy a fentiek ellenére a szellemi tevékenységet folytató társulások (például programozó) miért polgári jogi társaság és miért nem gazdasági munkaközösség keretében működnek? Feltehetően azért, mert nem kell tanácsi engedély, nincs SZTK-bejelentés, nyilvántartás nem kell munkáltatói hozzájárulás, (bár ez utóbbit a cégbíróság mégis megköveteli a közös név alatt működő polgári jogi társaságtól!) * Talán a polgári jogi társaságok is tartanak alkalmazottat? Netán a 40 százalékos társasági adót a megrendelővel a számlában valamilyen módon költségként elfogadtatják? A vállalkozók érdekében jó lenne ezt tisztázni! Dr. Székács György infrtsnaponc GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ, Gyöngyös mindig 10 ezres nagyságrenden belül maradt, tehát 2-3 százalék körül volt. A könyvárak növekedésének, a szerző szerint a könyvtárak felé kellett volna irányítania a tömegeket. Nem értjük, miért feltételezi a jegyzetíró, hogy a könyvek árának emelkedése ne lett volna hátrányos a könyvtáraknak is. 1980-ban a könyvtárak könyvbeszerzési kerete kétszerese volt az 1970-esnek, de ebből kevesebb könyvet tudtak venni mint 1970-ben. A jegyzet írója négy pontban javaslatot tesz a tennivalókra, ötleteiben sok a jó és megfontolandó, de mind ismertek vagy a könyvtárak napi gyakorlatában megvalósulandó félben vannak. Sokkal nyugtalanítóbb az, ami e javaslatok után következik. Magyarországon rendelet írja elő, hogy a könyvtárak alapszolgáltatásai ingyenesek. A külön szolgáltatásokért a könyvtárak térítési díjat szednek, ennek mértékét a művelődési miniszter határozza meg. Az a javaslat, amely szerint a beiratkozási díjat évi 50 Ft-ra kellene emelni, nem előrelépés, hanem egy jelentős vívmánytól való eltávolodás lenne. Véleményünk szerint a könyvtár az iskoláéhoz hasonló feladatot lát el, ezért a társadalmi gondoskodásnak is ezt a módját kell követnie. Nem lenne jó, ha a művelődés területén is eluralkodna egy abszolút pénzközpontú szemlélet, amely csak adom-veszem alapon tudná mérni a könyvtárat és az olvasót. Valóban, az a 715 millió Ft nem kevés, amit az állami költségvetésből évente a könyvtárakra költünk, de ha ezt kimondjuk, akkor hozzá kell fűznünk, hogy a könyvtárak haszna ennél sokkal nagyobb, bár a költségvetés rovataiból ezt nem lehet számszerűsíteni. Vitatkoznunk kell azzal, miszerint a feltételek olyan jók, hogy azok alapján minden probléma megoldható lenne. A valóság sokkal inkább az, hogy a könyvtárügy fejlettsége elmarad azoktól a követelményektől, amelyeket a társadalom vele szemben támaszt és lemaradása az elmúlt tíz évben nem issokként, hanem növekedett. A hátrányt azonban csak a könyvtárak valóságos társadalmi feladatainak felismerésével, és nem áruba bocsátásukkal lehet felszámolni. Soron László Rumfi Feltételezett adóköteles jövedelem 1 000 000 Ft/év Társasági adó (40 százalék) 400 000 Ft Négy tag részéreelosztásra kerülő összeg 100 000 Ft Egy tag jövedelemadóalapja 150 000 Ft Egyéni jövedelemadó (kedvezmény nincs) —48 820 Ft Községfejlesztési hozzájárulás —4 882 Ft Egy főre jutó adózott jövedelem 96 298 Ft Feltételezett évi adóköteles jövedelem 870 000 Ft Társasági adó (3 százalék) 26 100 Ft Négy tag részéreelosztásra kerülő összeg 843 900 Ft Egy tag jövedelmi adóalapja 210 975 Ft Egyéni jövedelemadó 84 550 Ft Adókedvezmény 22 890 Ft Fizetendő jövedelemadó 61 654 Ft Községfejlesztési hozzájárulás 6 165 Ft Egy tag tiszta jövedelme 143 156 Ft Gondolatok a könyvtárról A Figyelő 1982/14. számában megjelent a „Könyvtár ára” című jegyzet szerzője — vélhetően őszinte aggodalma mellett — nem járt el kellő körültekintéssel, amikor a könyvtári szolgáltatások hatékonyságát, gazdaságosságát vette bűnckés alá.írásának végső kicsengése: a könyvtári költségek egy részét áthárítani az olvasókra. Megállapítja, hogy a jelentősen megnövekedett költségvetési keretet a könyvtárak nem megfelelően használták fel, mert a könyvtári munka hatékonysága 1970— 1980-ig általában romlott. A Statisztikai Évkönyv kevés adatai közül a cikkíró először a költségvetési adatokat ragadja ki. A könyvtárak költségvetési összege 1970-hez viszonyítva 1980-ra valóban 2,5-szeresére növekedett. Ám, a könyvtári látogatók száma nem emelkedett a ráfordítás egyenes arányában, hanem lényegében az 1970-es szinten maradt. Véleményünk szerint a költségvetés növekedésének alapvető oka az volt, hogy az időközben megemelkedett fenntartási költségeket kompenzálja. 1960-ban a könyvtárak részesedése a kulturális kiadásokból 13,2 százalék volt, 1980- ban 10,2 százalék, tehát a könyvtár helyzete a költségvetésen belül valamelyest „leértékelődött”. A következőkben a szerző a magyarországi könyvtárak számát illetően tesz megállapításokat. Megdöbbenten veszi tudomásul, hogy az országban 10 500 közművelődési könyvtár van. Azt hiszszük, a megdöbbenésre még nagyobb oka is lehetne, ugyanis a könyvtárak száma ennél lényegesen több; ha számba vesszük az iskolai, a szakszervezeti könyvtárakat, és a szakkönyvtárakat, akkor e szám közel 16 ezer. A könyvtárak számának növekedését a szerző mint a könyvtári rendszer fejlődését interpretálja. Nem tudjuk, tette volna-e ezt akkor is, ha tudja, hogy az újonnan létesített könyvtárak több mint a fele, ezernél kevesebb kötettel nyitotta meg kapuit, tehát „koraszülöttként” jött a világra. Ha valahol megkérdőjelezhető a gazdaságosság, akkor itt igen. Ezután nézzük meg, hány olvasója is van a könyvtáraknak. A közművelődési könyvtáraknak — a jegyzet szerint is — 2,2 millió olvasójuk van. Ezenkívül az iskolai könyvtárakban az 1979—80- as tanévben 905 614, a szakkönyvtárakban 1978-ban — az utolsó teljes statisztikai adatszolgáltatás idején — 397 243 olvasó volt. Ha mindent összeszámolunk, a könyvtárak használóinak száma egy-egy évben 3,5 millió körül van. (Ez azonban nem azt jelenti, hogy Magyarországon a lakosság 35 százaléka könyvtári olvasó.) Csökkent-e a közművelődési könyvtárakban az olvasók száma? A 70-es években az olvasók száma valóban kisebb-nagyobb csökkenést-növekedést mutatott, de az 1982. JÚNIUS 23. Soktzt ígérő cím — kevés tartalom Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá lapjuk 1982/23. számában megjelent A költségcsökkentés lehetőségei című írásuk olvasásához. Kíváncsiságom fokozatosan csökkent a helyenként közgazdaságilag megalapozatlannak tűnő, esetenként pedig a már közhelyszámba menő, nagy általánosságban érvényes igazságok tételes felsorolása nyomán. A lábjegyzet ugyan figyelmeztetett, hogy itt csupán a Sysdata (Svájc) című folyóiratban közzétett cikk tömörítvényéről van szó, a fordítás eredményezhetett félreérthetőséget, a hazai adaptálásra való „hogyan” kifejtése nélkül. A cikk egyébként helyesen helyezi a hangsúlyt a gondolkodás jövőre irányítására. A felsorolt, lassan már örökzöld gondolatok közé egy nem vadonatúj, de legalább konkrét kalkulációs elemet szeretnék megemlíteni. Ugye a cím „A költségcsökkentés lehetőségei”. Nos, sokirányú tapasztalat, számos felmérés, publikáció felvetette már, hogy vállalataink egy-egy fejlesztésnél a kalkulált költségeket nemegyszer az éppen érvényes világpiaci árakkal számolják, pedig a dinamikusan fejlődő iparágakban egyes termékek árai gyakran tetemesen csökkennek. Természetesen legalább ilyen hiba, ha piaci ismeretek hiányában kifejlesztenek egy olyan új terméket, amely magas önköltsége miatt eleve nem lehet versenyképes. Végül a „Költségcsökkenés és hozamok” fejezetben a cikk feltehetően a termelési folyamatban részt vevők létszámcsökkentésére utaló megállapítása után az „Ésszerű vezetés és ügyintézés” fejezetben sommásan megállapítja: „Az ügyviteli apparátust csökkenteni kell.” A két tézist egybevetve hiányolom a munkaerő-átcsoportosítás kérdésének elmaradását. A párhuzamos leépítések hazai vonatkozásban vállalati vagy iparági sajátosságoknak megfelelően alapos elemzést igényelnek, komoly társadalompolitikai vonzatuk van. Dr. Seregi György közgazdász Lehet egy kérdéssel több? A napokban jelent meg a pénzügyminiszter 6002/1982. (IK. 4.) PM számú elvi állásfoglalása a tehergépkocsi-járulékról szóló 50/1981. (X. 31.) PM számú rendelet egyes rendelkezéseinek értelmezéséről. A cím is sejteti, hogy egy újabb oyan rendelettel van dolgunk, amely korántsem az egyszerűségre és a korszerűségre törekszik, hanem ehelyett inkább újabb útvesztőket és buktatókat, illetőleg kiskapukat kínál azoknak, akikre a rendelet vonatkozik. Úgy gondolom, nem felesleges idő- és helyfecsérlés az állásfoglalás néhány sorának idézése. A rendelet bizonyos esetekre mentséget ad a tehergépkocsijárulék fizetése alól, az iránymutatás szerint „a mentesség csak azokra az az R. 3. § (2) bekezdésében meghatározott, a mezőgazdasági tevékenység keretében talajművelési, trágyázási, vetési (palántázási), vetőgépfeltöltési, ültetvénytelepítési, növényápolási (mechanikus és vegyszeres), növényvédelmi és betakarítási, valamint takarmánykiosztási munkaműveletek végzésére alkalmas — tehergépkocsikra terjed ki, amelyek eredeti gyári konstrukciójukból adódóan e munkaműveletek elvégzésére adapterekkel felszerelhetők és az adapterek meghajtására szolgáló teljesítményleadó tengellyel rendelkeznek”. Miután alaposan elmélyültünk a különböző furclójú mezőgazdasági gépek megismerésében, jegyezzük meg hogy „nem vonatkozik a járulékfizetési mentesség azokra a tehergépkocsikra, amelyek nem eredeti gyári konstrukciójuk szerint, hanem csak valamilyen átalakítás után alkalmasak az említett mezőgazdasági munkaműveleteket végző adapterek hordására, illetve azok különböző áttételekkel való működtetésére.” Végül jól véssük agyunkba, hogy „a takarmánykiosztási munkaműveletet végző adapterrel felszerelt tehergépkocsi is hordoz takarmányszekrényt. Az ilyen tehergépkocsi mentesített a járulék fizetése alól. Járulékot kell azonban fizetni minden olyan tehergépkocsi után, amely takarmányszállításra alkalmas a felépítménnyel, önmagát töltő és ürítőberendezéssel, stb. fel van ugyan szerelve, de takarmánykiosztó szerkezettel nem”. Azt hiszem, a fentiekből alaposan megértettünk mindent, most már csak az van hátra, hogy kiszámoljuk, menynyi is tulajdonképpen a járulék és mire is kell azt értelmezni. Palla Gábor oki, közgazda Budapest A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. 15