Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)

1982-06-23 / 25. szám

FÓRUM @R FÓRUM · FÓRUM a FÓRUM 89 FÓRUM @ FÓRUM Versenyben egymással és másokkal A kisvállalkozások közötti verseny­nyel foglalkozik a Figyelő 1982 19. szá­mában a fenti című cikk. Nagy jelentő­ségűnek tartom az ilyen cikkeket, mert a központi és helyi szervek igyekezete ellenére, még ma sincs olyan tanácsadó fórum, amely a vállalkozni szándékozók részére azonnali és minden részletre ki­terjedő határozott felvilágosítást tudna adni. Éppen az ügy fontossága miatt félre­vezetőnek és megalapozatlannak tűnik az a cikkbeli megállapítás , amelyet egyébként más kiadványok is tartal­maznak —, miszerint „a magas bérhá­nyad logikusan a polgári jogi társasá­gok­ alapításához vezet, míg a számot­tevő anyag- és amortizációs hányad a gazdasági munkaközösségek létrehozá­sát indokolja”. Valójában ugyanis a magas bérhányad logikusan nem na­gyon vezet a polgári jogi társaságok alapításához, mivel a természetes sze­mélyek által alapított polgári jogi tár­saságok — a cikkben foglaltakkal el­lentétben — alkalmazottat nem foglal­koztathatnak, hiszen a Ptk. személyes tevékenységi kötelezettséget ír elő, al­kalmazott foglalkoztatásával pedig a „személyes” jelleg meghiúsulna. Más kérdés, hogy indokolt-e fenntartani ezt a szabályozást, amelynek áttörésére egyébként elvétve található — bíróilag is elismert — példa. Az kétségtelen, hogy alacsony bérhányad esetén, polgá­ri jogi társaság keretében vállalkozni nyilvánvaló felelőtlenség. Az előbbiekből következően a polgá­ri jogi társaság számára — alkalmazott hiányában — nem jelent előnyt az al­kalmazotti adó hiánya, nagy hátrányt jelent viszont a szellemi tevékenységű polgári jogi társaságnak a 40 százalékos társasági adó, a gazdasági munkaközös­ség 3 százalékos adójához képest. Véleményem szerint szellemi tevé­kenységet is lényegesen előnyösebb adó­zási, jövedelmi seli­pontból a gazdasági munkaközösség keretében végezni. Az előbbiek bizonyítására nézzük meg egy egész évben folyamatosan dolgozó 4 tagú, főállású társaság adózás utáni jö­vedelmének alakulását. Polgári jogi társaság: Gazdasági munkaközösség: A feltételezett 1 000 000 Ft összegű adóköteles jövedelem helyett a költség­ként elszámolható társadalombiztosítási járulék miatt (havi 2720 Ft 122 000 Ft-ot meghaladó adóköteles évi jövedelem fö­lött) az adóalap 2720x4x12­x 130 000 Ft­­tal csökken, tehát a társasági adó alap­ja 870 000 Ft. (Alkalmazott nincs!) Tehát az egy főre jutó tiszta jövede­lem különbsége 46 858 Ft a gazdasági munkaközösség javára! A levezetett példánál nagyobb évi adózatlan jövedelem esetében a különb­ség valamelyest csökken, de még min­dig lényeges marad, nem szólva a tár­sadalombiztosítás által nyújtott elő­nyökről. Az előbbi számításnál tehát a költség­ként elszámolható kiadásokat (bevétele­ket) figyelmen kívül hagytam. Figyel­men kívül maradt az is, hogyha gaz­dasági munkaközösség alkalmazottat foglalkoztat, az alkalmazott után fize­tett 20 százalékos társadalmi adó költ­ségként elszámolható! A példa egysze­rűsített, ennek ellenére a különbséget jól mutatja. Amennyiben magas anyag- és esz­közigénnyel és alacsonyabb bérhányad­dal, azonos árbevétel mellett az előző­höz hasonló számítást végzünk, a pol­gári jogi társaság és a gazdasági mun­kaközösség keretében realizálható adó­zott jövedelmek közötti különbség még nagyobb lesz. Hogy a fentiek ellenére a szellemi te­vékenységet folytató társulások (például programozó) miért polgári jogi társaság és miért nem gazdasági munkaközösség keretében működnek? Feltehetően azért, mert nem kell tanácsi engedély, nincs SZTK-bejelentés, nyilvántartás nem kell munkáltatói hozzájárulás, (bár ez utóbbit a cégbíróság mégis megkö­veteli a közös név alatt működő polgá­ri jogi társaságtól!) * Talán a polgári jogi társaságok is tar­tanak alkalmazottat? Netán a 40 száza­lékos társasági adót a megrendelővel a számlában valamilyen módon költség­ként elfogadtatják? A vállalkozók érde­kében jó lenne ezt tisztázni! Dr. Székács György infrtsnaponc GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ, Gyöngyös mindig 10 ezres nagyságrenden belül maradt, tehát 2-3 százalék körül volt. A könyvárak növekedésének, a szerző szerint a könyvtárak felé kellett volna irányítania a tömegeket. Nem értjük, miért feltételezi a jegyzetíró, hogy a könyvek árának emelkedése ne lett volna hátrányos a könyvtáraknak is. 1980-ban a könyvtárak könyvbeszerzési kerete kétszerese volt az 1970-esnek, de ebből kevesebb könyvet tudtak venni mint 1970-ben. A jegyzet írója négy pontban javas­latot tesz a tennivalókra, ötleteiben sok a jó és megfontolandó, de mind is­mertek vagy a könyvtárak napi gya­korlatában megvalósulandó félben van­nak. Sokkal nyugtalanítóbb az, ami e ja­vaslatok után következik. Magyaror­szágon rendelet írja elő, hogy a könyv­tárak alapszolgáltatásai ingyenesek. A külön szolgáltatásokért a könyvtárak térítési díjat szednek, ennek mértékét a művelődési miniszter határozza meg. Az a javaslat, amely szerint a beirat­kozási díjat évi 50 Ft-ra kellene emel­ni, nem előrelépés, hanem egy jelentős vívmánytól való eltávolodás lenne. Vé­leményünk szerint a könyvtár az isko­láéhoz hasonló feladatot lát el, ezért a társadalmi gondoskodásnak is ezt a módját kell követnie. Nem lenne jó, ha a művelődés területén is eluralkodna egy abszolút pénzközpontú szemlélet, amely csak adom-veszem alapon tudná mérni a könyvtárat és az olvasót. Való­ban, az a 715 millió Ft nem kevés, amit az állami költségvetésből évente a könyvtárakra költünk, de ha ezt ki­mondjuk, akkor hozzá kell fűznünk, hogy a könyvtárak haszna ennél sokkal nagyobb, bár a költségvetés rovataiból ezt nem lehet számszerűsíteni. Vitat­koznunk kell azzal, miszerint a feltéte­lek olyan jók, hogy azok alapján min­den probléma megoldható lenne. A va­lóság sokkal inkább az, hogy a könyv­tárügy fejlettsége elmarad azoktól a követelményektől, amelyeket a társada­lom vele szemben támaszt és lemaradá­sa az elmúlt tíz évben nem issokként, hanem növekedett. A hátrányt azonban csak a könyvtá­rak valóságos társadalmi feladatainak felismerésével, és nem áruba bocsátá­sukkal lehet felszámolni. Soron László Rum­­fi Feltételezett adóköteles jövedelem 1 000 000 Ft/év Társasági adó (40 százalék) 400 000 Ft Négy tag részére­­elosztásra kerülő összeg 100 000 Ft Egy tag jövedelemadó­alapja 150 000 Ft Egyéni jövedelemadó (kedvezmény nincs) —48 820 Ft Községfejlesztési hozzájárulás —4 882 Ft Egy főre jutó adózott jövedelem 96 298 Ft Feltételezett évi adóköteles jövedelem 870 000 Ft Társasági adó (3 százalék) 26 100 Ft Négy tag részére­­elosztásra kerülő összeg 843 900 Ft Egy tag jövedelmi adó­alapja 210 975 Ft Egyéni jövedelemadó 84 550 Ft Adókedvezmény 22 890 Ft Fizetendő jövedelemadó 61 654 Ft Községfejlesztési hozzájárulás 6 165 Ft Egy tag tiszta jövedelme 143 156 Ft Gondolatok a könyvtárról A Figyelő 1982/14. számában megje­lent a „Könyvtár ára” című jegyzet szerzője — vélhetően őszinte aggodal­ma mellett — nem járt el kellő körül­tekintéssel, amikor a könyvtári szolgál­tatások hatékonyságát, gazdaságosságát vette bűnckés alá.­írásának végső ki­csengése: a könyvtári költségek egy ré­szét áthárítani az olvasókra. Megálla­pítja, hogy a jelentősen megnövekedett költségvetési keretet a könyvtárak nem megfelelően használták fel, mert a könyvtári munka hatékonysága 1970— 1980-ig általában romlott. A Statisztikai Évkönyv kevés adatai közül a cikkíró először a költségvetési adatokat ragadja ki. A könyvtárak költségvetési összege 1970-hez viszo­nyítva 1980-ra valóban 2,5-szeresére növekedett. Ám, a könyvtári látogatók száma nem emelkedett a ráfordítás egyenes arányában, hanem lényegében az 1970-es szinten maradt. Vélemé­nyünk szerint a költségvetés növekedé­sének alapvető oka az volt, hogy az időközben megemelkedett fenntartási költségeket kompenzálja. 1960-ban a könyvtárak részesedése a kulturális kiadásokból 13,2 százalék volt, 1980- ban 10,2 százalék, tehát a könyvtár helyzete a költségvetésen belül vala­melyest „leértékelődött”. A következőkben a szerző a magyar­­országi könyvtárak számát illetően tesz megállapításokat. Megdöbbenten veszi tudomásul, hogy az országban 10 500 közművelődési könyvtár van. Azt hisz­­szük, a megdöbbenésre még nagyobb oka is lehetne, ugyanis a könyvtárak szám­a ennél lényegesen több; ha szám­­ba vesszük az iskolai, a szakszervezeti könyvtárakat, és a szakkönyvtárakat, akkor e szám közel 16 ezer. A könyvtárak számának növekedését a szerző mint a könyvtári rendszer fejlődését interpretálja. Nem tudjuk, tette volna-e ezt akkor is, ha tudja, hogy az újonnan létesített könyvtárak több mint a fele, ezernél kevesebb kö­tettel nyitotta meg kapuit, tehát „kora­szülöttként” jött a világra. Ha valahol megkérdőjelezhető a gazdaságosság, akkor itt igen. Ezután nézzük meg, hány olvasója is van a könyvtáraknak. A közművelődé­si könyvtáraknak — a jegyzet szerint is — 2,2 millió olvasójuk van. Ezenkívül az iskolai könyvtárakban az 1979—80- as tanévben 905 614, a szakkönyvtárak­ban 1978-ban — az utolsó teljes sta­tisztikai adatszolgáltatás idején — 397 243 olvasó volt. Ha mindent össze­számolunk, a könyvtárak használóinak száma egy-egy évben 3,5 millió körül van. (Ez azonban nem azt jelenti, hogy Magyarországon a lakosság 35 százalé­ka könyvtári olvasó.) Csökkent-e a közművelődési könyvtárakban az olva­sók száma? A 70-es években az olva­sók száma valóban kisebb-nagyobb csökkenést-növekedést mutatott, de az 1982. JÚNIUS 23. Soktzt ígérő cím — kevés tartalom Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá lapjuk 1982/23. számában megjelent A költségcsökkentés lehetőségei című írá­suk olvasásához. Kíváncsiságom foko­zatosan csökkent a helyenként közgaz­daságilag megalapozatlannak tűnő, ese­tenként pedig a már közhelyszámba menő, nagy általánosságban érvényes igazságok tételes felsorolása nyomán. A lábjegyzet ugyan figyelmeztetett, hogy itt csupán a Sysdata (Svájc) cí­mű folyóiratban közzétett cikk tömö­­rítvényéről van szó, a fordítás eredmé­nyezhetett félreérthetőséget, a hazai adaptálásra való „hogyan” kifejtése nélkül. A cikk egyébként helyesen helyezi a hangsúlyt a gondolkodás jövőre irányí­tására. A felsorolt, lassan már örök­zöld gondolatok közé egy nem vadonat­új, de legalább konkrét kalkulációs elemet szeretnék megemlíteni. Ugy­e a cím „A költségcsökkentés lehetőségei”. Nos, sokirányú tapasztalat, számos felmérés, publikáció felvetette már, hogy vállalataink egy-egy fejlesztésnél a kalkulált költségeket nemegyszer az éppen érvényes világpiaci árakkal szá­molják, pedig a dinamikusan fejlődő iparágakban egyes termékek árai gyak­ran tetemesen csökkennek. Természe­tesen legalább ilyen hiba, ha piaci is­meretek hiányában kifejlesztenek egy olyan új terméket, amely magas ön­költsége miatt eleve nem lehet ver­senyképes. Végül a „Költségcsökkenés és hoza­mok” fejezetben a cikk feltehetően a termelési folyamatban részt vevők lét­számcsökkentésére utaló megállapítása után az „Ésszerű vezetés és ügyintézés” fejezetben sommásan megállapítja: „Az ügyviteli apparátust csökkenteni kell.” A két tézist egybevetve hiányolom a munkaerő-átcsoportosítás kérdésének elmaradását. A párhuzamos leépítések hazai vonatkozásban vállalati vagy iparági sajátosságoknak megfelelően alapos elemzést igényelnek, komoly társadalompolitikai vonzatuk van. Dr. Seregi György közgazdász Lehet egy kérdéssel több? A napokban jelent meg a pénzügymi­niszter 6002/1982. (IK. 4.) PM számú elvi állásfoglalása a tehergépkocsi-já­rulékról szóló 50/1981. (X. 31.) PM szá­mú rendelet egyes rendelkezéseinek ér­telmezéséről. A cím is sejteti, hogy egy újabb oyan rendelettel van dolgunk, amely korántsem az egyszerűségre és a korszerűségre törekszik, hanem ehelyett inkább újabb útvesztőket és buktató­kat, illetőleg kiskapukat kínál azoknak, akikre a rendelet vonatkozik. Úgy gondolom, nem felesleges idő- és helyfecsérlés az állásfoglalás néhány sorának idézése. A rendelet bizonyos esetekre mentséget ad a tehergépkocsi­járulék fizetése alól, az iránymutatás szerint „a mentesség csak azokra a­z az R. 3. § (2) bekezdésében meghatározott, a mezőgazdasági tevékenység keretében talajművelési, trágyázási, vetési (palán­­tázási), vetőgépfeltöltési, ültetvénytele­pítési, növényápolási (mechanikus és vegyszeres), növényvédelmi és betakarí­tási, valamint takarmánykiosztási mun­kaműveletek végzésére alkalmas — te­hergépkocsikra terjed ki, amelyek ere­deti gyári konstrukciójukból adódóan e munkaműveletek elvégzésére adapte­rekkel felszerelhetők és az adapterek meghajtására szolgáló teljesítményle­adó tengellyel rendelkeznek”. Miután alaposan elmélyültünk a kü­lönböző furclójú mezőgazdasági gépek megismerésében, jegyezzük meg hogy „nem vonatkozik a járulékfizetési men­tesség azokra a tehergépkocsikra, ame­lyek nem eredeti gyári konstrukciójuk szerint, hanem csak valamilyen átala­kítás után alkalmasak az említett me­zőgazdasági munkaműveleteket végző adapterek hordására, illetve azok kü­lönböző áttételekkel való működtetésé­re.” Végül jól véssük agyunkba, hogy „a takarmánykiosztási munkaműveletet végző adapterrel felszerelt tehergépko­csi is hordoz takarmányszekrényt. Az ilyen tehergépkocsi mentesített a járu­lék fizetése alól. Járulékot kell azonban fizetni minden olyan tehergépkocsi után, amely takarmányszállításra alkal­mas a felépítménnyel, önmagát töltő és ürítőberendezéssel, stb. fel van ugyan szerelve, de takarmánykiosztó szerke­zettel nem”. Azt hiszem, a fentiekből alaposan megértettünk mindent, most már csak az van hátra, hogy kiszámoljuk, meny­nyi is tulajdonképpen a járulék és mire is kell azt értelmezni. Palla Gábor oki, közgazda Budapest A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. 15

Next