Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)
1982-03-17 / 11. szám
Győri Keksz- és Ostyagyár ^ 11 A győriek általában spécinek hívják a nápolyit. Az elnevezés nem akármilyen hagyományra utal, hiszen a város egyik legrégibb és legnagyobb ipari üzeme, a Győri Keksz- és Ostyagyár századunkkal egyidős. A Győr város melletti Sziget község egyik legrégibb üzemépületében, az egykori Gőzmalom téren kezdte meg működését Koestlin Lajos és Társai Keksz- és Biszkvit gyára. Az ipar kiválóságainak több generációja élt és működött a gyárban, cukrászok, csokoládé- és bonbonkészítők, pékek, kétszersült-, piskóta- és desszertmesterek. A nápolyi különleges győri neve is két helyi, szakmai híresség: Specziál Ernő és Specziál János nevét őrzi. Mai nevét 1950-ben kapta a gyár, amely — csakúgy, mint az iparág általában — hatalmas fejlődésnek indult a felszabadulás után. Persze, ezt a hatalmast úgy kell érteni, hogy például 1951 karácsonyán még rekordnak számított a napi 2— 3 vagonos termelés. Mindenesetre a gyár életében akkor kezdődtek a látványos sikerek, akkor kezdtek olyan eredményeket produkálni, amelyek nyomán mind több elismerést, kitüntetést nyerhettek el, többek között a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját. Az első ötéves terv végére, 1955-re a gyár hat és félszer annyit termelt, mint öt évvel korábban. És nőtt, szinte megszakítás nélkül a termelés mennyisége, az új gépek, de a dolgozók száma is. És mind gazdagabb lett a gyártmányok választéka, mind sokoldalúbb, mind igényesebb lett a munka. 1963- tól a Magyar Édesipar nagyvállalat egyik gyára lett, s ettől kezdve a műszaki fejlesztés és a szakemberképzés fontos évei következtek a létszámában és jelentőségében is mind nagyobbra növekvő közösség életében. Jellemző adat, hogy 1965-ben a létszám már meghaladta az ezerkétszázat s rohamosan nőtt a nők aránya. Ám a mennyiségi növekedés kétségtelen eredményei ellenére egyre inkább előtűntek a gazdálkodás különféle problémái: a gazdaságosság, a minőség, a választékbővítés, a műszaki fejlettség hiányosságai. Nemsokára a győri gyárhoz csatolták a jánossomorjai üzemet, és szinte szakadatlan tempóban folyt a termelőberendezések cseréje — már nemcsak Győrött, hanem Jánossomorján is. 1973-tól csökken a munkáslétszám, de 1975-re — amikor a gyár 75 éves születésnapját ünnepük — már ezerhatszáznál is többen voltak. "Három műszakban folyt a termelés, hiszen a hazai piac igényei nemcsak egyszerűen ösztönzők a gyár számára, hanem olykor szinte nyomásként nehezednek rá. Ám már akkor, tehát a jubileum napjaiban is jól láthatók a jövő csöppet sem könynyű feladatai: a munkaerőhiányt nagy teljesítményű gépsorokra alkalmazott, korszerű technológiával lehet és érdemes megszüntetni. Emelni kell a szakmunkások számát s általában a szakmai tudást, sürgősen javítani kell a munkakörülményeken. 1981. január 1-től a győri gyár kivált a nagyvállalatból s önálló lett. Milyen állapotban találta ez a változás a vállalatot, melyek voltak a legjellemzőbb adatai, tulajdonságai ? Mindenekelőtt talán az, hogy a Magyar Édesipari Vállalat termelési volumenének 23 százalékát, termelési értékének 10,3 százalékát adta a vállalati összlétszámnak csaknem az egyötödével. Profiljába általában az olcsóbb édesipari termékek tartoztak, s a termelőberendezések elavultsága miatt alacsony volt a gyártás termelékenysége. A gyárnak változatlanul nagy hazai igényeket kellett kielégítenie: néhány termékcsoportból a hazai fogyasztás jelentős részét, másokból pedig a teljes egészét. Például a hazai lisztesáruknak csaknem az egyharmadát itt állították elő. Évenként 6500 tonna kekszet és teasüteményt készítettek a hetvenéves keksz- és a negyvenéves teasütemény-gyártó kemencékkel. Töltött ostyából évenként 6500 tonnát, de berendezéseik műszaki színvonala elavult. A lisztesárukon kívül még más termékeket is gyártanak: cukorkaárut, kávészert és vegyesárut. Ez utóbbihoz tartozik a sütőpor, a vaníliás cukor, a teaízesítő, az italporok, a süteményporok, a tortaporok, a pudingporok, az Oetker-pudingok és a sózott mogyoró. Tavaly ősszel BNV-díjat nyertek a Gála pudingporral. A díj a gyár életében különösen sokat jelentett, hiszen 1981 volt az első olyan évük, amelyet ismét önállóan, tehát nem egy nagyvállalat részeként dolgoztak végig. Minden régebbről örökölt gond és baj ellenére, kétségtelen, hogy az önállósodás eredményeket hozott. Mindenekelőtt teljesítették a tervüket. Sőt! A kávészerek termékcsoportjának kivételével mindenben túlteljesítették. A legnagyobb kiugrást egyébként az a termékük hozta, amelyről az eddigiekben még nem esett szó, ez a cikóriaaszalvány. A tervezett 3000 tonna helyett csaknem 6700 tonnányit gyártottak és exportáltak, ami több mint 222 százalékos tervteljesítést jelent. 1976 óta pörkölt cikóriatöretet is készítenek és ezt mind nagyobb mennyiségben exportálják. Jelenleg tíznél is több országba jutnak el ezek a termékeik, például Franciaországba, Svájcba, az NSZK-ba, Ausztriába, Kanadába, Japánba és Izraelbe. Túl a piacszerző és a piacot tartósan rögzítő, sikeres exporttevékenységen, ez a példa is mutatja, milyen egységes a gyárban végbemenő termékszerkezet-váltás. Emellett nem szüntették meg például a sütőporgyártást sem, jóllehet 49 százalékos a veszteségük rajta. S még jó néhány ilyen termékük van, de a belföldi igények kielégítését elsőrendű kötelességüknek érzik. 1980-ban nyolc új termékkel bővítették gyártmányaik választékát, 1981-ben már tizenhéttel, az idén pedig a már eddig bevezetett, illetve előkészített új termékek száma: 22. Az önállóság lehetőséget nyújtott arra, hogy éljenek a bérmunka-, illetve a kooperáció adta lehetőségekkel. A másoktól átvállalt profilt, például a Negró cukorka gyártását Pázmánd, Mosonszolnok, Agyagos termelőszövetkezeteivel együttműködve készítik. Két új kapcsolatuk azonban különös jelentőséggel bír. A siófoki kenyérgyár — a balatoni holt szezon idején — a szabad kapacitását teasütemények gyártására kötötték le, úgy, hogy berendezést és technológiát is adtak a munkához. Ugyanilyen jelentősnek és sikeresnek bizonyult, hogy átvették a mihályi téesz tulajdonában levő üzemet, amely sajátos felszerelése révén különösen alkalmasnak bizonyult az energiaigényes keménycukorka és nyalóka gyártására. Ide is elvitték a megfelelő gyártósort, így Mihályiban a napi termelés mennyisége már eléri a tíz tonnát. Az energiatakarékosságot természetesen a Győri Keksz- és Ostyagyárban is napirenden tartják, tehát a kazánok tüzelésénél az olajról ők is áttérnek a gázra. De vállalták bizonyos geometrikus energia felhasználását is. A Győri Víz- és Csatornamű Vállalat kezelésében levő termálfürdő nincs messze tőlük, s az 50—60 fokos meleg vizet felhasználják a gyár szociális létesítményeiben, például a fürdőben. A gyár közvetlen érdekein túlmutató az a törekvésük, hogy segítsenek a megváltozott mozgásképességű emberek foglalkoztatásában. A szándék egyik legsikeresebb megnyilvánulása az az egy éve folytatott gyakorlat, hogy foglalkoztatják a Győrtől mintegy 80 kilométerre fekvő Zsira község szociális otthonának lakóit: körülbelül negyven embernek szállítják helybe a munkát, hogy dolgozhassanak és jövedelemhez jussanak. A Győri Keksz- és Ostyagyár dolgozóinak csaknem a fele bejáró, s a dolgozóknak csaknem 80 százaléka nő. Ezt szem előtt tartva, sokat áldoznak közművelődési célokra. 1981-ben — külső vállalkozó hiányában — maguk végezték el nagy teljesítményű üzemi teherfelvonó liftjeik felújítását. Üzembe helyezték a pneumatikus lisztszállító silós lisztfogadó berendezést. Gépeket újítottak fel, homlokzatot állítottak helyre, javítottak, csiszoltak, tökéletesítettek berendezést és munkafolyamatot egyaránt. Jellemző, hogy megélénkült az újítási kedv is, mintegy 80 százalékkal nőtt az előző évekhez képest, ami azt jelenti, hogy 1981-ben az újítások utókalkulált eredménye elérte a másfél millió forintot. Az elért eredmények ellenére a vállalat a lakossági igények jelentős részét nem tudja kielégíteni. A gyár vezetői alternatív javaslatokat készítettek. A saját erőfeszítések, az átgondolt tervek s a hazai fogyasztók érdekei még a nehéz gazdasági helyzetben is indokolttá tették az 1982. február 4-én kimondott döntést: a gyár 440 millió forintos állami kölcsönt kap. A kölcsönből létrehozható beruházás kivitelezése 1983-ban kezdődik meg s 1985 első félévétől már nagyobb kapacitással lehet számolni. A fejlesztés legfőbb célja mindenekelőtt az, hogy a jelenlegi 6500 tonnáról 12 300 tonnára növeljék a kekszek, illetve a teasütemények menynyiségét. A felmérések szerint ugyanis jelenleg körülbelül 5000 tonnával többre volna hazai igény, mint amennyit Győrött gyártani tudnak. Legalább ilyen fontos a létszám-megtakarítás, illetve a termelékenység növelése. A már említett hetvenéves berendezések mellett foglalkoztatott dolgozók 90 százaléka (száznegyven ember) úgynevezett technológiai anyagmozgatást végez. Amikor kétszer ekkora lesz a termelés — a beruházás korszerűsítő jellege folytán —, ugyanazt a munkát körülbelül 28—35 ember is el tudja majd látni. Ezzel együtt javulni fog a munkakörülmény, bővül a termékek váltsztéka, új gyártmánycsoport „lép be"’ majd: a kréker és a koktélsütemény (ilyeneket eddig nem készítettek hazánkban). Javulni fog a termékek minősége. Az új berendezéseken jelentősen csökken az energiaköltség, csökkennek a gyártási veszteségek, visszaszorítható a selejt. Aki Albert vagy Pilóta kekszet, Balaton szeletet, csokoládés-vaníliás karikát, babapiskótát, földimogyorós csókot, Negrót, különféle pudingporokat vásárol és fogyaszt —, hogy csak néhányat soroljunk fel a legnépszerűbb termékeikből —, vagy friss, ropogós spécit vásárol, az tudja, hogy az immár önálló, nagy múltú győri gyár termékeit fogyasztja. Ebben a gyárban a soron következő fejlesztés, de még inkább a dolgozók tudása és szorgalma a garancia arra, hogy Győr édesipari termékei a jövőben is kedvenceink lesznek. 1982. MÁRCIUS 17. (mvevű) 31