Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)

1982-03-17 / 11. szám

Győri Keksz- és Ostyagyár ^ 11 A győriek általában spéci­nek hívják a nápolyit. Az el­nevezés nem akármilyen ha­gyományra utal, hiszen a vá­ros egyik legrégibb és legna­gyobb ipari üzeme, a Győri Keksz- és Ostyagyár száza­dunkkal egyidős. A­­ Győr vá­ros melletti Sziget község egyik legrégibb üzemépületé­ben, az egykori Gőzmalom té­ren kezdte meg működését Koestlin Lajos és Társai Keksz- és Biszkvit gyára. Az ipar kiválóságainak több gene­rációja élt és működött a gyár­ban, cukrászok, csokoládé- és bonbonkészítők, pékek, két­szersült-, piskóta- és desszert­mesterek. A nápolyi különle­ges győri neve is két helyi, szakmai híresség: Specziál Er­nő és Specziál János nevét őrzi. Mai nevét 1950-ben kapta a gyár, amely — csakúgy, mint az iparág általában — hatal­mas fejlődésnek indult a fel­­szabadulás után. Persze, ezt a hatalmast úgy kell érteni, hogy például 1951 karácsonyán még rekordnak számított a napi 2— 3 vagonos termelés. Minden­esetre a gyár életében akkor kezdődtek a látványos sikerek, akkor kezdtek olyan eredmé­nyeket produkálni, amelyek nyomán mind több elismerést, kitüntetést nyerhettek el, töb­bek között a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzász­laját. Az első ötéves terv vé­gére, 1955-re a gyár hat és fél­szer annyit termelt, mint öt évvel korábban. És nőtt, szinte megszakítás nélkül a termelés mennyisé­ge, az új gépek, de a dolgozók száma is. És mind gazdagabb lett a gyártmányok választéka, mind sokoldalúbb, mind igé­nyesebb lett a munka. 1963- tól a Magyar Édesipar nagy­­vállalat egyik gyára lett, s et­től kezdve a műszaki fejlesz­tés és a szakemberképzés fon­tos évei következtek a lét­számában és jelentőségében is mind nagyobbra növekvő kö­zösség életében. Jellemző adat, hogy 1965-ben a létszám már meghaladta az ezerkétszázat s rohamosan nőtt a nők aránya. Ám a mennyisé­gi növekedés kétségtelen ered­ményei ellenére egyre inkább előtűntek a gazdálkodás külön­féle problémái: a gazdaságos­ság, a minőség, a választékbő­vítés, a műszaki fejlettség hiá­nyosságai. Nemsokára a győri gyárhoz csatolták a jánossomorjai üze­met, és szinte szakadatlan tempóban folyt a termelőbe­rendezések cseréje — már nemcsak Győrött, hanem Já­­nossomorján is. 1973-tól csök­ken a munkáslétszám, de 1975-re — amikor a gyár 75 éves születésnapját ünnepük — már ezerhatszáznál is töb­ben voltak. "Három műszak­ban folyt a termelés, hiszen a hazai piac igényei nemcsak egyszerűen ösztönzők a gyár számára, hanem olykor szinte nyomásként nehezednek rá. Ám már akkor, tehát a ju­bileum napjaiban is jól látha­tók a jövő csöppet sem köny­­nyű feladatai: a munkaerő­­hiányt nagy teljesítményű gép­sorokra alkalmazott, korszerű technológiával lehet és érde­mes megszüntetni. Emelni kell a szakmunkások számát s ál­talában a szakmai tudást, sürgősen javítani kell a mun­kakörülményeken. 1981. január 1-től a győri gyár kivált a nagyvállalatból s önálló lett. Milyen állapot­ban találta ez a változás a vállalatot, melyek voltak a legjellemzőbb adatai, tulajdon­ságai ? Mindenekelőtt talán az, hogy a Magyar Édesipari Vállalat termelési volumenének 23 szá­zalékát, termelési értékének 10,3 százalékát adta a vállala­ti összlétszámnak csaknem az egyötödével. Profiljába általá­ban az olcsóbb édesipari ter­mékek tartoztak, s a termelő­berendezések elavultsága miatt alacsony volt a gyártás terme­lékenysége. A gyárnak válto­zatlanul nagy hazai igényeket kellett kielégítenie: néhány termékcsoportból a hazai fo­gyasztás jelentős részét, má­sokból pedig a teljes egészét. Például a hazai lisztesáruk­nak csaknem az egyharmadát itt állították elő. Évenként 6500 tonna kekszet és teasüteményt készítettek a hetvenéves keksz- és a negyvenéves tea­­sütemény-gyártó kemencékkel. Töltött ostyából évenként 6500 tonnát, de berendezéseik mű­szaki színvonala elavult. A lisztesárukon kívül még más termékeket is gyártanak: cukorkaárut, kávészert és ve­gyesárut. Ez utóbbihoz tarto­zik a sütőpor, a vaníliás cukor, a teaízesítő, az italporok, a sü­teményporok, a tortaporok, a pudingporok, az Oetker-pudin­­gok és a sózott mogyoró. Ta­valy ősszel BNV-díjat nyertek a Gála pudingporral. A díj a gyár életében külö­nösen sokat jelentett, hiszen 1981 volt az első olyan évük, amelyet ismét önállóan, tehát nem egy nagyvállalat része­ként dolgoztak végig. Minden régebbről örökölt gond és baj ellenére, kétségte­len, hogy az önállósodás ered­ményeket hozott. Mindenekelőtt teljesítették a tervüket. Sőt! A kávészerek termékcsoportjának kivételé­vel mindenben túlteljesítették. A legnagyobb kiugrást egyéb­ként az a termékük hozta, amelyről az eddigiekben még nem esett szó, ez a cikória­­aszalvány. A tervezett 3000 tonna helyett csaknem 6700 tonnányit gyártottak és expor­táltak, ami több mint 222 szá­zalékos tervteljesítést jelent. 1976 óta pörkölt cikóriatöretet is készítenek és ezt mind na­gyobb mennyiségben exportál­ják. Jelenleg tíznél is több or­szágba jutnak el ezek a termé­keik, például Franciaországba, Svájcba, az NSZK-ba, Auszt­riába, Kanadába, Japánba és Izraelbe. Túl a piacszerző és a piacot tartósan rögzítő, sikeres ex­porttevékenységen, ez a példa is mutatja, milyen egységes a gyárban végbemenő termék­szerkezet-váltás. Emellett nem szüntették meg például a sütőporgyártást sem, jóllehet 49 százalékos a vesz­teségük rajta. S még jó né­hány ilyen termékük van, de a belföldi igények kielégítését elsőrendű kötelességüknek ér­zik. 1980-ban nyolc új termékkel bővítették gyártmányaik vá­lasztékát, 1981-ben már tizen­héttel, az idén pedig a már eddig bevezetett, illetve előké­szített új termékek száma: 22. Az önállóság lehetőséget nyújtott arra, hogy éljenek a bérmunka-, illetve a kooperá­ció adta lehetőségekkel. A másoktól átvállalt profilt, pél­dául a Negró cukorka gyártá­sát Pázmánd, Mosonszolnok, Agyagos termelőszövetkezetei­vel együttműködve készítik. Két új kapcsolatuk azonban különös jelentőséggel bír. A siófoki kenyérgyár — a bala­toni holt szezon idején — a sza­bad kapacitását teasütemények gyártására kötötték le, úgy, hogy berendezést és technoló­giát is adtak a munkához. Ugyanilyen jelentősnek és si­keresnek bizonyult, hogy át­vették a mihályi téesz tulajdo­nában levő üzemet, amely sa­játos felszerelése révén külö­nösen alkalmasnak bizonyult az energiaigényes keménycu­korka és nyalóka gyártására. Ide is elvitték a megfelelő gyártósort, így Mihályiban a napi termelés mennyisége már eléri a tíz tonnát. Az energiatakarékosságot természetesen a Győri Keksz- és Ostyagyárban is napirenden tartják, tehát a kazánok tüze­lésénél az olajról ők is áttér­nek a gázra. De vállalták bi­zonyos geometrikus energia felhasználását is. A Győri Víz- és Csatornamű Vállalat kezelé­sében levő termálfürdő nincs messze tőlük, s az 50—60 fo­kos meleg vizet felhasználják a gyár szociális létesítményei­ben, például a fürdőben. A gyár közvetlen érdekein túlmutató az a törekvésük, hogy segítsenek a megváltozott mozgásképességű emberek foglalkoztatásában. A szándék egyik legsikeresebb megnyil­vánulása az az egy éve folyta­tott gyakorlat, hogy foglalkoz­tatják a Győrtől mintegy 80 kilométerre fekvő Zsira köz­ség szociális otthonának la­kóit: körülbelül negyven em­bernek szállítják helybe a munkát, hogy dolgozhassanak és jövedelemhez jussanak. A Győri Keksz- és Ostya­gyár dolgozóinak csaknem a fele bejáró, s a dolgozóknak csaknem 80 százaléka nő. Ezt szem előtt tartva, sokat áldoz­nak közművelődési célokra. 1981-ben — külső vállalko­zó hiányában — maguk végez­ték el nagy teljesítményű üze­mi teherfelvonó liftjeik felújí­tását. Üzembe helyezték a pneumatikus lisztszállító silós lisztfogadó berendezést. Gépe­ket újítottak fel, homlokzatot állítottak helyre, javítottak, csiszoltak, tökéletesítettek be­rendezést és munkafolyamatot egyaránt. Jellemző, hogy meg­élénkült az újítási kedv is, mintegy 80 százalékkal nőtt az előző évekhez képest, ami azt jelenti, hogy 1981-ben az újí­tások utókalkulált eredménye elérte a másfél millió forintot. Az elért eredmények ellené­re a vállalat a lakossági igé­nyek jelentős részét nem tud­ja kielégíteni. A gyár vezetői alternatív ja­vaslatokat készítettek. A saját erőfeszítések, az átgondolt ter­vek s a hazai fogyasztók érde­kei még a nehéz gazdasági helyzetben is indokolttá tették az 1982. február 4-én kimon­dott döntést: a gyár 440 mil­lió forintos állami kölcsönt kap. A kölcsönből létrehozha­tó beruházás kivitelezése 1983-ban kezdődik meg s 1985 első félévétől már nagyobb ka­pacitással lehet számolni. A fejlesztés legfőbb célja mindenekelőtt az, hogy a je­lenlegi 6500 tonnáról 12 300 tonnára növeljék a kekszek, illetve a teasütemények meny­­nyiségét. A felmérések szerint ugyanis jelenleg körülbelül 5000 tonnával többre volna ha­zai igény, mint amennyit Győ­rött gyártani tudnak. Legalább ilyen fontos a lét­szám-megtakarítás, illetve a termelékenység növelése. A már említett hetvenéves be­rendezések mellett foglalkoz­tatott dolgozók 90 százaléka (száznegyven ember) úgyneve­zett technológiai anyagmozga­tást végez. Amikor kétszer ek­kora lesz a termelés — a be­ruházás korszerűsítő jellege folytán —, ugyanazt a munkát körülbelül 28—35 ember is el tudja majd látni. Ezzel együtt javulni fog a munkakörül­mény, bővül a termékek vá­­ltsztéka, új gyártmánycsoport „lép be"’ majd: a kréker és a koktélsütemény (ilyeneket ed­dig nem készítettek hazánk­ban). Javulni fog a termékek minősége. Az új berendezése­ken jelentősen csökken az energiaköltség,­ csökkennek a gyártási veszteségek, vissza­szorítható a selejt. Aki Albert vagy Pilóta kek­szet, Balaton szeletet, csokolá­dés-vaníliás karikát, babapis­kótát, földimogyorós csókot, Negrót, különféle pudingporo­kat vásárol és fogyaszt —, hogy csak néhányat soroljunk fel a legnépszerűbb termé­keikből —, vagy friss, ropogós spécit vásárol, az tudja, hogy az immár önálló, nagy múltú győri gyár termékeit fogyaszt­ja. Ebben a gyárban a soron következő fejlesztés, de még inkább a dolgozók tudása és szorgalma a garancia arra, hogy Győr édesipari termékei a jövőben is kedvenceink lesz­nek. 1982. MÁRCIUS 17. (mvevű) 31

Next