Figyelő, 1987. július-december (31. évfolyam, 27-53. szám)
1987-07-02 / 27. szám
2 Ózdi tanulság Az utóbbi hetekben a sajtó többször is foglalkozott Ózd és térsége növekvő munkaerőgondjaival. A publikációk többsége azt sugallta: a nyugat-borsodi iparvárosban és környékén megindult szerkezetátalakítás következtében a kilátástalanság tragikus légköre üli meg a térséget. A tavalyi átlaglétszámhoz képest 3500 dolgozóval kevesebben kapják az év végén fizetésüket a kohászati üzemekben. A feleslegessé váló munkaerő számára pedig nincs elegendő munkahely. Ezért aztán gyengélkedik a város, s a gyógyítás — ez csengett ki a publikációkból — valamiféle közös, az állami szervekkel és pénzekkel való, mentőakció révén lehetséges. Súlyos és szerfölött kényes gond ez, amit senki sem vitat. Hiszen, ha az OKÜT nem kapja meg az újabb munkahelyek létesítésére a mintegy 270 millió forintos központi fejlesztési forrást, továbbá nem sikerül mintegy félezer dolgozót korkedvezménnyel nyugdíjazni, akkor 1000-1500 dolgozó problémáját kell minél előbb megoldani. Bár ez az utóbbi adat kevésbé tűnik tragikusnak, aligha lehet egyik pillanatról a másikra ennyi ember számára munkaalkalmat teremteni, így a rendezéshez vélhetően az ágazat többi vállalatának segítségére is szükség lesz. Ám, hogy ez valós segítséggé válhasson, Ózdnak fel kellene adnia azt az elképzelést, hogy a munkaalkalmakat mindenáron a városba telepítse. Miért? A közeli Lenin Kohászati Művekben például — Ózdról autóbusszal egy óra alatt elérhető — 400 dolgozót, többnyire hengerészeket, darusokat, kemencekezelőket tudnának foglalkoztatni. (Amúgy zárójelben megjegyzem, hogy az Alföldről és a távoli Nyírségből évtizedek óta ingáznak munkások a főváros üzemeibe). Továbbá az LKM arra is hajlandó, hogy a szűk keresztmetszetű kohászati kapacitásokat bővítse Ózdon, vagyis gépeket telepítsen és rendelést adjon. A Dunai Vasmű hasonlóképpen kész rendeléseket adni alkatrészgyártásra, és Dunaújvárosban is szívesen látnának 300 dolgozót: kohászokat, olvasztárokat, villanyszerelőket és lakatosokat. Elsősorban fiatalokat, mivel lakást — egyelőre — csak munkásszálláson tudnak biztosítani. Mindez — e sorok írásakor — javaslat csupán, s nem állítható, hogy egyben a foglalkoztatási gondok megoldása is. Ám kellő rugalmasság nélkül aligha enyhíthetőek a fogyókúra okozta görcsök, azok a fájdalmak, amelyeknek kiváltó oka alighanem az iparpolitika számára is tanulság: kockázatos, ha például az ózdi vagy ahhoz hasonló homogén profilú nagyvállalat szinte kizárólagosan uralja egy adott térség iparát. Vitatható ármegállapítás Az alumíniumárakról szólunk — és mégis sokkal többről. Arról, hogy a valóságos importverseny hiánya arra kényszeríti a felhasználókat: fogadják el azt az árat, amelyet az alapanyaggyártó diktál. Célszerű, ha a belföldi felhasználók az alumíniumtermékeket a világpiaci árszinten vásárolják meg. A világpiaci árelv alkalmazása azonban nemcsak az alumíniumárakra helyénvaló, hanem más nyers- és alapanyag jellegű termékekre is. Nyilvánvaló, hogy csak ilyen ár alkalmazása esetén lehetséges a felhasználók és az alapanyaggyártók hatékonyságának nemzetközi összehasonlítása és a világpiaci folyamatokba való bekapcsolódás. Ez a világpiaci ár alkalmazása melletti döntő érv. Nem lehet tehát figyelembe venni azokat az érveket, amelyek az alumínium feldolgozók vagy felhasználók eredményessége oldaláról közelítik meg a problémát. De az sem lehet érv, hogy a MAT jelenlegi 1,5 milliárdos nyeresége nem elegendő a fejlesztésekhez. Ha világpiaci árszinten számított árbevétel mellett nem képződik megfelelő nyereség, akkor más a baj. Például az, hogy az alumíniumipar sem világpiaci árszinten kapja a jelentős volument képviselő energiát, de ide tartozik az is, hogy a hitelkamatok mértéke sem felel meg a világpiacon kialakult kamatszintnek, valamint az, hogy Magyarországon jelenleg rendkívül magasak a vállalati nyereséget terhelő adók. A világpiaci árelv alkalmazása ellen természetesen az sem lehet érv, hogy a felhasználóknál drágul a termelés, romlik az önköltség, illetve a versenyképesség. Vitatható ugyanakkor a világpiaci ár meghatározásának módszere. A MAT azt az álláspontot képviseli, hogy a világpiaci árszintet úgy lehet meghatározni, hogy megbízza a PROGNOSZ Európai Alkalmazott Gazdaságkutató Központot (NSZK cég) és annak vizsgálatai alapján Anglia, Franciaország és az NSZK belpiaci átlagárát a mindenkor érvényes devizaszorzóval átszámítva megkapjuk a világpiaci árszintet. A MAT által ilyen alapon kimutatott árszint a jelenleg érvényes belföldi árakhoz képest minimum 30—40 százalékot meghaladó áremelést indokolna. A szóban forgó három ország a világ alumíniumfélgyártmány-termelésének a töredékét képviseli. A világ összes alumíniumtermelése 1985-ben 15 506 ezer tonna volt, amelyből az NSZK 720, Franciaország 300, Anglia 345 ezer tonnát termelt. A MAT tehát kiválasztotta az alumíniumfélgyártmány-gyártásban a világ termelését nem reprezentáló, de közismerten a legdrágább belföldi árszintű országokat. Nyilván nem véletlen az sem, hogy például a lényegesen olcsóbb árszintű spanyol belpiaci árakat, vagy valamelyik dél-amerikai vagy ázsiai ország alumíniumárait már nem vette figyelembe. A kiválasztott reprezentáns országokon túl az is probléma, hogy a MAT, illetve az általa megbízott PROGNOSZ cég nem közli azokat az alapvető, ármeghatározó kondíciókat, amelyekkel a kötések létrejöttek. Nem vették figyelembe, hogy nyugaton az árakhoz szorosan hozzátartozik a fizetési feltétel és a határidő. Közismert, hogy a PROGNOSZ által megvizsgált mindhárom országban a felhasználók napi és óraütemezés szerinti szállítást, illetve kiszolgálást kapnak, ami egymaga a magyar szállítási feltételekhez képest 8—10 százalékos árszintkülönbözetet is indokol. Nem veszik figyelembe azt sem, hogy a MAT által gyártott félgyártmányok minősége sem a felhasznált alapanyag, sem a feldolgozást illetően nem azonos a mintául választott országokéval. További gond a PROGNOSZ árképzésével, hogy az árak nem fejezik ki, milyen tételekhez tartoznak. Nagy felhasználóknak és folyamatosan vásárlóknak jelentős engedményt adnak a szállítók, rabbat vagy egyéb címen. A Kereskedelmi Kamarában folytatott tárgyalásokon mindegyik felhasználónak szakít a bázisszemlélettel Megítélésem szerint a szerzők által vázolt elképzelések valóban lényeges előrelépést jelentenének a vállalati jövedelemszabályozás, a nyereség adóztatása terén. Az általuk megfogalmazott célok — a nyereségérdekeltség növelése, egyszerűbb és így áttekinthetőbb stabil adórendszer, a források elkülönült szabályozásának oldása, a forint vállalaton belüli konvertibilitásának fokozatos megteremtése, a vagyonérdekeltség kialakítása — helyesek, és egyre sürgetőbb feladatot jelentenek. Pozitívnak tartom, hogy az ismertetett nyereségadózási rendszer szakít végre a bázisszemlélettel, bár afelől kétségeim vannak, hogy az alkalmazandó keresetszabályozás is mentes lesz-e ettől. Erre utal az a tény, hogy a nyereségadózás bemutatott sémája is tartalmaz kereseti adót — ami megítélésem szerint a javasolt rendszerrel nem is komform — így várhatóan még 1988-ban is szükségesnek tartják a vásárlóerő ily módon történő szabályozását. Nem tartom helyesnek a felhalmozási adó további érvényesítését sem, sőt ellenkezőleg, a magyar gazdaság közismerten alacsony műszakitechnikai színvonala következtében inkább preferálnám a vállalatok korszerűsítési elképzeléseit. Túl azon, hogy az elképzelésekkel egyetértek, egy-két észrevételem is van. Nem tartom indokoltnak a jóléti, kulturális és szociális kiadások megkülönböztetését. A javasolt módszer szerint ebben az esetben változatlanul „pántlikázott” forintokról van szó, holott ezen a területen is meg kellene teremteni a valóban önálló döntés lehetőségét. Javaslom, hogy az új nyereségadózási rendszer végleges kidolgozása során ezt a kérdést vizsgálják felül. Az amortizációs rendszer, illetve a veszteségrendezés mechanizmusa bizonyos szempontból a kétszeres adóztatás veszélyét rejti magában. Arra gondolok, hogy amennyiben az amortizáció nem térül meg a bevételekben, úgy — a vállalati vagyon eszközoldalon történő csökkenésével egyezően — a forrásoldalon a vállalati vagyont kell csökkenteni és a különféle bevételeket — azaz a vállalati eredményt — növelni mindaddig, míg az egyensúly helyre nem áll. A vállalati vagyon azonban már — többek között — a korábbi időszakok adózott nyereségéből képződött, így egyszer már adózott forrást kell igénybe venni a veszteség elkerülése érdekében. Megfontolandónak tartom a veszteségrendezés ilyen technikai megoldásának átgondolását. Nem tisztázott, hogy a jelenleg érvényes elszámolási rendszerben szereplő egyes tételeknek mi lesz a sorsuk a jövőben. Elsősorban a vállalatok tartalékalap-visszapótlási kötelezettségének rendezése tűnik megoldandó feladatnak, mivel ebben az esetben is fennállhat a kétszeres adóztatás veszélye, amennyiben az adózott eredményt követően kell e kötelezettségnek eleget tenni. A tartalékalapot a vállalatok — még 1985 előtt — a nyereségadózást követően képezték, abból — visszapótlás terhe mellett — igénybe vehettek bizonyos hányadot. Végül is az összeg a vállalat saját „tulajdona”, saját eredményéből képződött, így az igénybe vett összeg visszapótlása már önmagában is vitatható. Amennyiben viszont ez nem kerülhető el, úgy törekedni kellene az adóhalmozódás elkerülésére. Nem teljesen egyértelmű, hogy a pótlóberuházásokat meghaladó állóeszözállomány-bővítés finanszírozása a vagyonalap meglevő pénzeszközein túl a tárgyévi adózott vagy tiszta eredményből történik-e, de ez utóbbit tartom valószínűnek. A félreértések elkerülése érdekében a végleges megfogalmazáskor célszerű a pontos fogalommeghatározásra törekedni. Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy az egységes eszközfinanszírozás megteremtése mellett a bázisszemlélet megszüntetése az ismertetett rendszer legfontosabb erénye. Ez utóbbi különösen a hosszú átfutási idejű termékeket előállító vállalatok számára jelenthet érdemi változást, hiszen közismert, hogy ezek a vállalatok nem minden esetben tudnak egyenletes nyereségnövekedést produkálni, míg egyes években nagyobb, addig más években kisebb eredményt érnek el. Soós László gazdasági vezérigazgató-helyettes Ganz Danubius Hajó- és Darugyár Vállalati jövedelemszabályozás ’88 „Vállalati Jövedelemszabályozás ’88” címmel a FIGYELŐ 1987/19. számában közöltük Nagy Istvánnak és munkatársainak előzetes elgondolásait a vállalati adórendszer továbbfejlesztésére. Ezúttal folytatjuk a szerkesztőséghez beérkezett hozzászólások és javaslatok közlését. A szerkesztőség címe: Budapest V., Alkotmány u. 10. Levélcím: Pf. 18. 1355. Telex: 22-6613. Telefon: titkárság 127-664. Munkatársak: 119-664, 117-201,311-564, 117-064, 112-014, 311-302. Hirdetésekkel kapcsolatos felvilágosítással a Hírlapkiadó Vállalat hirdetési osztálya szolgál: Bp. VIII., Blaha Lujza tér. 3. Telefon: 343-100. Készpénzes hirdetésfelvétel 9-től 17.30-ig: Bp. VIII., József körút 7. Telefon: 133-246 vagy 343-100/489 mellék. HU ISSN 0015—086 X. Index: 25 283. GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP Főszerkesztő: Dr. VARGA GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes: Dr. FOLLINUS JÁNOS Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. 1959. Telefon: 343-100, 336-130. Felelős kiadó: VÁGNER FERENC vezérigazgató. 87—1103 Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató. 1416 * * * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapelőállítási Irodánál (HELIR), Budapest V. József nádor tér 1. (1900), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 576 forint. Külföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat terjeszti (Budapest L. Fő u. 32.). az volt az alapvető kifogása, hogy a PROGNOSZ által végzett ármegállapítás, amelyet a MAT megbízásából teljesített, nem alkalmas a világpiaci ár kifejezésére. A MAT álláspontja szerint viszont a fémtőzsdei árak nem használhatók az alumínium nyersanyagár-változásának, illetve világpiaci árszintjének kifejezésére. Senki sem gondol arra, hogy a fémtőzsdei mozgások mértékének és ütemének megfelelően naponta változtassuk a belföldi árakat. Olyan világpiaci árkövetést tartok indokoltnak, mint amilyet például a rézpiacon is alkalmaznak, ahol a hozzáadott értéket a tőzsdei jegyzések átlagárfolyamához igazítva veszik figyelembe és így alakítják ki az egyes gyártmányok árait. Megoldás lehet az is, hogy az alapanyagárakat fémtőzsdei átlagáron veszik figyelembe és az egyes gyártmányok árarányait valamelyik nyugati ország, például a PROGNOSZ által feldolgozott országok belföldi árarányaihoz igazítják. Az elmúlt években a világpiacon az alumínium félgyártmányok árai és a fémárak is jelentősen csökkentek: 30—40 százalék közötti árcsökkenés következett be a vizsgált időszaktól és mérési módszertől függően. A világpiaci árszintcsökkenéssel szemben belföldön mintegy 11 százalékos áremelkedés következett be, így állott elő az a helyzet, hogy — amit a MAT képviselői is többször hangoztattak — a korábbi alacsonyabb belföldi árszint és a MAT átlagos exportára közelített egymáshoz. 1985-ben a MAT által exportált termékek árszintje már csak egy százalékkal volt magasabb, mint a belföldi eladási ár. Kérdés: ha a MAT valóban a világpiaci árszinten exportálja termékeit a konvertibilis piacokra, akkor hogyan lehet az, hogy ilyen minimális különbség alakult ki a MAT exportárai és belföldi árai között. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amennyiben a világpiaci árak 30—40 százalékkal magasabbak, mint a belföldi ár — és a MAT így érvel — akkor ennek a különbségnek meg kellene mutatkoznia a MAT által exportra eladott és belföldre eladott termékek árszint-különbözőségében is. A világpiaci árszint megállapítására és a változások követésére más módott kell találni, mint a MAT által javasolt megoldás. Azzal sem lehet egyetérteni, hogy az Országos Anyag- és Árhivatal ilyen helyzetben a MAT-ra és a belföldi felhasználókra bízza a világpiaci árszintnek megfelelő belföldi árak kialakítását, akkor, amikor alapvető nézetkülönbségek vannak az alkalmazott módszerrel szemben, és ezek — úgy gondolom, az előbbi indokok alapján — nem alaptalanok. Szalay Géza Hűtőgépgyár 1987. július 2. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött kéziratokat rövidítve közölje. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.