Figyelő, 1989. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-10 / 32. szám

­ Demokratizálódó vezetés A tulajdoni és finanszírozási rendszer vál­tozásai önmagukban nem kényszerítik ki a betegek képviseletét is garantáló társadal­mi ellenőrzést (parlament, társadalombiz­tosítás, helyi önkormányzat, tanács, kórhá­zi igazgatótanács), de hatékony működé­süknek mégis alapfeltétele a kontrollme­­chanizmus létrejötte. Legalább ilyen fon­tos, hogy a minden érdekeltségi rendszert alapjaiban torzító paraszolvencia vissza­ A FIGYELŐ 1989. július 27-i számában az egészségügyi alapellátás egyik lehetséges fi­nanszírozási modelljéről fejtette ki vélemé­nyét Papp György és Skrabski Árpád. Nem kívánok vitába szállni a szerzőkkel, mert alapvetően nem velük, tehát nem az általuk vázolt Finanszírozási rendszerrel, hanem az annak alapjául szolgáló alapellátási kon­cepció jelentős részével nem értek egyet. „A puding próbája annak megevése”, ezért a szerzők által javasolt alapellátási finan­szírozási modell működését a gyakorlatban kellene kipróbálni, és néhány év után elfo­gulatlanul értékelni, így meddő vita helyett inkább megfogadom a szerkesztő tanácsát, és az egészségügy másik — kórházi — szek­torának finanszírozásáról a — kórházügyi reformbizottság által — kidolgozott elkép­zelést vázolom fel. A kórházügy reformját csak az igények, a szükségletek ismeretében lehet kellően megalapozni. Az igényeket a demográfiai és a morbiditási adatok és prognózisok ha­tározzák meg. A demográfiai adatok több­nyire feltártak, a morbiditási adatok azon­ban véleményünk szerint nem eléggé széles körűek. Hasonlóan fontos a szociológia kö­rébe tartozó ismeretek, adatok számbavéte­le is. A szükségletek által meghatározott kórházügyi reform fő célja, hogy a magyar kórházak közeledjenek az európai kórhá­zakhoz mind szervezetben, mind gazdálko­dásban, mind a nyújtott ellátás színvonalát illetően. Ez leggyorsabban a hazai viszo­nyokhoz adaptált, nemzetközileg bevált, ki­próbált elvek és módszerek meghonosítása útján lehetséges. A módszerek között — erőszakolt átszervezések helyett — a kedve­ző irányba ható gazdasági kényszerítésnek kell szerepet kapnia. Ennek előfeltétele a tulajdonviszonyok, a finanszírozási, a kül­ső és belső érdekeltségi rendszer újjáalakí­tása. Vegyes finanszírozás Több ország tapasztalatainak elemzése, számos bel- és külföldi szakértő véleménye, a tanácstörvény reformjának iránya, a tár­sadalombiztosítási rendszerre való áttérés­sel kapcsolatos várakozások, valamint a re­ális társadalmi-gazdasági helyzet ismerete alapján úgy látjuk, hogy a közeljövőben a kórházak úgynevezett vegyes finanszírozá­sa a célszerű. Ez a modell egyaránt alkal­mazható állami, tanácsi, egyházi, alapítvá­nyi, magán- és vegyes tulajdonú kórházak esetében. Az új finanszírozási rendszerre való áttérés 3-5 év alatt alaposan előkészít­hető. Úgy gondoljuk, hogy társadalmi rendszerünkben a kórházak esetében to­vábbra is az állami, a tanácsi (közösségi) tulajdon lesz a meghatározó. A tulajdonos feladata a fejlesztés, a rekonstrukció, vesz­teséges üzemelés esetén átmeneti ideig — legfeljebb két-három évig — a fenntartás­hoz való hozzájárulás. Az amortizációt, az épületfenntartást, a gazdaságos működés esetén minimális nyereséget is tartalmazó üzemeltetési költségeket, teljesítménymuta­tók alapján — amennyiben az egészségügyi reform valóban ezt az utat választja — a társadalombiztosító fedezi. A lényeg a teljesítményfinanszírozás módszere, ami — ha a jelenleg tíz intézet­ben folyó kísérlet eredménye kedvező lesz — a homogén betegségcsoportok (lásd FI­GYELŐ, 1987/14. sz.) alapján történő fi­nanszírozás lehet. Természetesen más nor­matív módszer is elképzelhető. (A járadék­­fizetésen alapuló, elkülönített alap mentes a költségvetési restrikciótól, a biztosító jól befektetett tőkéje pótlólagos forrásokat je­lent.) Az ésszerűtlen szintkülönbségek ki­küszöbölésére, a szakmai fejlesztési progra­mokra a helyi forrásokat is mozgósító, pá­lyázati rendszerben elosztott központi for­rások szolgálnak. A rendszer számos előnye közül kiemel­jük a következőket. A politikai előnyök kö­zé tartozik, hogy nem szünteti meg, hanem inkább növeli a helyi önkormányzatok fele­lősségét az intézmények fejlesztésében, ugyanakkor átgondolt állami — minisztéri­umi — beavatkozásra ad lehetőséget. A fej­lesztések kettős finanszírozása megszünteti a presztízsfejlesztés lehetőségét. Természe­tesen presztízsfejlesztésre kizárólag helyi forrásokból továbbra is lehetőség van. Ezek visszaszorítására azonban módot ad egy­részt a társadalmi ellenőrzés , amelyik jól felhasználhatja a korábban részletezett fej­lesztési ajánlásokat —, másrészt a társada­lombiztosítás, amely személyi, szakmai fel­tételek hiánya esetén a presztízsfejlesztés működési költségeit nem ismeri el az adott intézménynél. Jelentős előny, hogy a nor­matív, teljesítményhez kötött finanszírozás gazdaságos működésre készteti, az intézmé­nyeket. Kikényszeríti a gazdaságtalan tevé­kenységek leépítését, és így elősegíti a struktúraváltást. Ennek eredményeként a tényleges kórházi ágyak száma várhatóan jelentősen csökken, és igazodik a nemzet­közileg is elfogadható szükséglethez. Ez va­lószínűleg úgy érvényesül, hogy a korábbi látszatfejlesztések során a kórházakba be­zsúfolt ágyak kikerülnek az intézmények­ből, tehát a kórházkultúra közvetlenül és hamar javul. Természetesen alapfeltétel az is, hogy a felszabaduló — alacsonyabb ér­tékű — épületek egy részében betegottho­nok, ápolási otthonok létesüljenek, szoruljon, méghozzá a megfelelő jövedelem szavatolásával. Mindezek alapján jöhet lét­re az a tulajdoni-finanszírozási rendszer, amely visszahat a kórház vezetésére is. A Munka Törvénykönyve egyes rendelke­zéseinek a közelmúltban történt megváltoz­tatása, az alternatív szervezetek működése, az orvos- és gyógyszerészkamara megalakí­tása, a nővérszervezet megjelenése már a je­lenben is átalakítja és várhatóan tovább de­mokratizálja a vezetést. A feladatokat csak felkészültebb vezetők oldhatják meg. Ezért sürgősen meg kell te­remteni az orvosmenedzserek, a gazdasági menedzserek, az ápolási menedzserek nem­zetközi színvonalú képzését, méghozzá a szükséges számban. Ezek a szakemberek le­hetnek ugyanis a reform sikerének letéte­ményesei. Az új korporációk várhatóan rövidesen felvetik az irányítás, a kórházfelügyelet po­litikai kérdéseit is. A tulajdoni, a vezetési kérdések mellett várhatóan a jövőben egyre meghatározóbb lesz a lakosság érdemi rész­vétele az intézmények működtetésében, fej­lesztésében. A laikus döntéshozók szakmai felkészítése rendkívül fontos, és szintén az egészségügy feladata. A polarizált érdekek valószínűleg legdemokratikusabban egy kórházfenntartó tanács működésével érvé­nyesíthetők. Ez magában foglalja a kórház vezetői mellett a fenntartó szervek és a la­kosság képviselőit, valamint a szükséges egészségügyi szakembereket. Szervezete, működése, összetétele a bevált európai mo­dellek szerint alakulhat. A tanácsnak ter­mészetesen figyelembe kell vennie a­ szak­­mai felügyeletek véleményét is. Szabad orvosválasztás A lakosság egyik lefontosabb igénye — s ez egybeesik reformelképzeléseinkkel — a szabad orvosválasztás lehetővé tétele. Ez ügyben számos kérdés tisztázásra vár. Kö­zöttük meghatározó az alapellátás és a kór­ház kapcsolata, más szavakkal az integrá­ció jövője. Azt hiszem, nem mondhatunk mást, mint hogy­ sokkal szorosabbra kell fűzni az intézmények és az alapellátás kap­csolatát. Az alapellátás számára meg kell nyitni a kórházak elsősorban diagnoszti­kus, de sok esetben terápiás lehetőségeit is. Ezzel elő kell segíteni azt a csak későbbiek­ben megoldható, igen beruházásigényes struktúraváltást, a körzeti alapellátás jelen­tős fejlesztését, amely a lakóhelyi — igazá­ból —, a társadalmi esélyegyenlőtlenség megszüntetésének egyik előfeltétele. Tisztázandó, hogy az elvárások között a szabad orvosválasztáson túl a szabad kór­házválasztás is reális igény-e. A beteg, vagy alapellátó orvosa választja-e a konziliátust vagy kórházat? Meggyőződésünk, hogy ezek megoldható, technikai jellegű kérdé­sek, az alapvető tulajdoni, finanszírozási, vezetési kérdések eldöntése. Kisebb jelen­tőségűnek látszik, pedig rendkívül fontos a kórházi — tágabb értelemben az egészség­­ügyi — információs rendszer fejlesztése. A kórházi információs rendszer korszerűsí­tése nélkül a reform ugyanis nem valósítha­tó meg, ráadásul az eredmények sem lesz­nek értékelhetők. Befejezésül hangsúlyozni kell, hogy a magyar egészségügy évtizedek óta króniku­san alulfinanszírozott. Ésszerű finanszíro­zása megszüntetheti a pazarlást, teljesít­­ménycentrikusabbá teheti a működést, azonban jelentős színvonal-emelkedés csak többletráfordításoktól várható. Ezt bizonyí­totta az alapellátási-finanszírozási modell is, hiszen a vitacikk szerzőinek véleménye szerint is a jelenlegi ráfordítás duplájára lenne szükség. Ez az, amiben teljes mérték­ben egyetértünk. DR. LÉPES PÉTER Vita az egészségügyről A kórházak gyógyítása A Magyar Kórházszövetség főtitkára, a Tétényi Úti Kórház főigaz­gató főorvosa alábbi írásában a kórházügy reformjának egyik le­hetséges útját vázolja fel. A végső következtetést illetően azon­ban aligha talál vitapartnerre, hiszen ő sem mondhat mást: a szer­vezeti, finanszírozási rendszer átalakításához, az egészségügy hatékonyabbá tételéhez sok egyéb mellett pénzre, méghozzá sok pénzre van szükség. A Budalakk Festék- és Műgyantagyár a vevőszolgálati osztályára (Budapest V., Balassi Bálint u. 7.) felsőfokú szakirányú és reklám-propaganda szaktanfolyami végzettségű osztályvezetőt, valamint gépírónőt keres. Jelentkezni lehet a 698-513-as telefonon, a kereskedelmi igazgatónál. 1989. augusztus 10. Szociális és ápolási otthonok Levél a miniszterhez Az alábbi levelet a Magyar Kórházszövetség elnöksége juttatta el dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszterhez azzal a céllal, hogy — az ezúton is, igaz, csak kivonatosan közzétett — javaslatai felkarolását kérjék. A levél sajtóban való megjelenteté­séről a minisztert értesítették. Mélyen Tisztelt Miniszter Asszony! A Magyar Kórházszövetség — a kórházi betegellátás, a magyar kórházügy fejlesztéséért ér­zett felelősségétől vezettetve — a szociális otthoni hálózat bővítését, a jelenleg hiányzó ápolási otthoni (nursing home) hálózat megteremtését célzó programra tesz javaslatot. Úgy látjuk, hogy a konkrét helyzet rendkívül kedvező a több évtizedes gond megoldására. Közismert, hogy kórházainkban a szociális ellátás nem kellő fejlettsége miatt jelentős számban ápolunk szociális indokból beutaltakat. Sokszor a betegségéből meggyógyult, de ko­ra, rossz általános állapota miatt gondozásra szoruló idős beteget az otthoni ellátatlanság miatt nem tudjuk időben hazaküldeni. Ezeknek az ápoltaknak (betegeknek) aránya egyes osztályokon a 25-30 százalékot is el­éri. Ez zsúfoltságot okoz, kedvezőtlen a többi beteg számára. Ugyanakkor a kórházi környe­zet kedvezőtlen az ápolt számára is, hiszen egy megfelelően kialakított, de a kórházitól feltét­lenül eltérő élet- és napirend, a speciális szükségletnek megfelelő segítség kedvezőbb életminő­séget biztosítana. Ma Magyarországon 22 ezer szociális otthoni férőhely van időskorúak számára. A szá­mos országban jól bevált ápolási otthoni ellátás viszont teljesen hiányzik. Véleményünk sze­rint további 12-15 ezer szociális otthoni férőhelyre volna szükség. Ezek egy részét ápolási ott­honként kellene kialakítani. Ezeknek a férőhelyeknek a megteremtése jó alapja volna az egészségügyi reform részét képező kórházi reformnak is, amely többek között az ágyszám szükségleteknek megfelelő változtatását, az osztálystruktúra kívánatos átalakítását tűzte ki célul. Már most is — de vélhetően a közeljövőben még inkább — számos, az MSZMP, a KISZ, a szakszervezetek, a többi társadalmi szervezet, esetleg a megyei tanácsok tulajdoná­ban levő intézmény válik feleslegessé. Ezeknek az épületeknek jelentős része végső soron köz­pénzekből épült, így jogos igény, hogy a jövőben az egész társadalom érdekét szolgálja. A Ma­gyar Kórházszövetség javaslatának lényege, hogy ezeknek az épületeknek egy részében szo­ciális otthonok, ápolási otthonok létesüljenek. Tudatában vagyunk, hogy a funkciót vesztett épületek egy része az oktatási tárca céljait szolgálja majd, de előzetes — természetesen csak részleges információkon alapuló — felméré­sünk azt bizonyítja, hogy országosan — az oktatási tárca igényeinek kielégítésén túl is­­ szükséges 12-15 ezer férőhely kialakítható. Az épületek többsége 15-20 évesnél nem öregebb, többnyire jó állapotban van. Az építé­szeti adottságaik miatt viszonylag egyszerűen, nem nagy költséggel a célnak megfelelően át­alakíthatók. A kialakuló intézményhálózat jelentős munkaerőigénye a felszabaduló munka­erőből — elsősorban vidéken — biztosítható. Segítséget jelenthet a fegyver nélküli katonai szolgálat bevezetése is. Az intézmények működtetése viszonylag kis állami (tanácsi, közösségi stb.) támogatást igényel, hiszen a beutaltak többsége nyugdíjjal rendelkezik — amiből ellátá­sának jelentős részét fedezheti —, vagy úgyis szociális támogatásban részesül. Az intézmé­nyek létrehozása, átépítése azonnal megkezdhető, 3-5 év alatt befejezhető. A szükséges pénz — kormányprogramszinten — véleményünk szerint biztosítható. Jól működő, megfelelő kom­­fortú intézmények — a szociális gond humánus megoldásán túl — számos lakást is felszaba­dítanának, amelyekkel elsősorban a fiatalok lakáshoz juttatását lehetne meggyorsítani. A Magyar Kórházszövetség Elnöksége

Next