Figyelő, 1991. október-december (35. évfolyam, 40-52. szám)

1991-10-03 / 40. szám

INFLÁCIÓ Tények és várakozások „Svájcnak hosszú és keserves utat kell megtennie ahhoz, hogy eljusson az árstabilitásig. Az inflációs ráta jelenleg 6,6 százalék.”— nyilatkozta a Schweizer Volksbank képviselője nemrég, ők tudják... És mi? 3. oldal KAUFMANN MESÉI A Siemens­ Telefongyár Kft. 2,5 milliárdos alaptőkével szeptember elsején alakult meg. A vállalkozás vezetői bizakodóak, ami egy erőtől duzzadó multival a hátuk mögött — tökéletesen érthető. 11. oldal A TŰZOLTÓ, A PÉNZ ÉS A PÁRTPOLITIKA A kistelepüléseinken uralkodó észak-balkáni állapotokat tükröző közszolgáltatási gondok a szerző szerint aligha csak a mindenható privatizációval enyhíthetők. 15. Oldal ADÓZZUNK, DE MIRE? Első változatában arrogánsnak, érdemi tárgyalásra alkalmatlannak találták az érdekképviseletek és egyes ellenzéki pártok a kormány új adókoncepcióját. Az áfa-kulcsok lényegi átalakítását a kormány máris elvetette, de hogy végül is mi kerül a T. Ház elé, azt egyelőre nem tudni. 29. oldal SZOVJETUNIÓ Jeffrey Sachs borúlátó A Harvard Egyetem közgazdász professzora a bankvilág képviselői után esetleg a politikusokat is magára haragítja azzal a nyilatkozatával, amelyet lapunknak adott. 24. oldal AZOK A CSODÁLATOS KICSIK A kisvállalkozásoknál foglalkoztatottak száma és megoszlása A piacgazdaságba való átmenet je­lenlegi szakaszának kulcsszereplői a kisszervezetek, a vállalkozások. E gazdálkodó kör megítélése a ma­gyar gazdaság fejlődésében betöl­t Kisszervezeteken a legfeljebb 50 főt fog­­lalkoztató, jogi személyként működő gaz­dasági társaságokat értjük, tett szerepét illetően vegyes. Ebben feltehetően az is szerepet játszik, hogy a kisszervezetekről­ eddig évente csak egyszer jelent meg adat­sor, e szervezetek évente csak egy­szer voltak kötelesek statisztikai adatokat szolgáltatni. Ebből adódó­an, két adatgyűjtés közötti időszak­ban — információk hiányában — e szervezetek a magyar gazdaság fej­lődésében betöltött szerepét illetően becslésekre kellett szorítkozni, ame­lyek eredményét sok esetben befo­lyásolták a velük kapcsolatos elvá­rások, s ez az esetek jelentős részé­ben e gazdálkodó kör súlyának túl­becsülésével járt. (i®- 28. oldal.) KIFULLADT A GONOSZ? Kupa Mihályt optimista prognózi­sai, Kádár Bélát az állami beavatko­zásokhoz fűzött túlzott reményei miatt szokták bírálni — mutatta be Erdős Tibor, a Magyar Közgazdasá­gi Társaság elnöke a XXIX. Köz­gazdász Vándorgyűlés két, prog­ramadóként ismert előadó miniszte­rét. Az egymást a hírek szerint nem különösebben kedvelő gazdaságpo­litikusok közötti pengeváltás azon­ban elmaradt. Bár a pénzügyminisz­ter az állami újraelosztás amúgy is túlzott mértéke, s a magas infláció miatt nálunk alkalmazhatatlannak tartja a recesszió állami beavatko­zással való enyhítését, emellett kü­lön is bírálta a különböző ágazati pénzügyi alapok öncélú­ elköltését; e megjegyzéseket az NGKM mi­nisztere nem vette magára. Sőt a pénzügyminiszterrel való nagyfokú nézetazonosságáról beszélt, mely annak optimizmusához való, bár né­mileg árnyaltabb csatlakozásában is megnyilvánult. Igaz, a pénzügy­­miniszter nem zárta ki, hogy átme­netileg valamit tenni kellene az ese­tenként túlzott, a hazai ipart fojtoga­tó importliberalizálás ellen. A kormányzat egységének örül­nünk kellene, ha ez nem jelentené egyúttal a szinte teljes elszigetelődé­sét is. A vándorgyűlésen ugyanis egy-két, kormányzatban dolgozó szakember kivételével szinte senki sem osztotta a miniszterek hitét a közeli mélypont utáni fellendülés­ben. (Emellett egyesek szerint a mi­niszterek közötti egyetértés talán az­zal is összefügg, hogy az NGKM apparátusa az általános jövő évi szi­gorítás közepette is viszonylag ked­vező költségvetésre számíthat.) Mire alapozza optimizmusát a kormányzat? A fizetési mérleg, a fejlett országokba irányuló ex­port és az infláció kedvező alaku­lására, arra, hogy a magyar gaz­daság már inkább piacgazdaság. (1- 5. oldal.) ÖNÖK OTT FENN... Csak egy vállalati közgazdász vagyok — kezdte hozzá­szólását egy igazgató. Mintegy elismerve, hogy amíg az előadók állami hivatalnokok és kutatók az ország gaz­daságát szeretnék kivezetni a válságból, ő­, mint vállala­ti menedzser „csak”200, 600 vagy 1000 dolgozó boldo­gulásáért vállalt felelősséget Érdekli a társasági tör­vény újrafogalmazása, hogy ne érdekelné. Ahogy a munkavállalói részvényekről kialakított elképzeléseket, a privatizációs elveket, még azt is szívesen meghallgat­ja, hogy a kutatók szerint milyen formaváltozásokon mentek keresztül általában a vállalkozások. Mindezek­re azonban — állítja —, csak azért kíváncsi, mert a sa­ját privatizációja során a saját döntéseivel alkalmazkod­nia kell a fentiekhez (Alkalmazkodni, ezt az egyet már jól megtanulta.) Esze ágában sincs tehát vitatkozni ar­ról, hogy szerencsés döntés lenne-e például a kft-k kö­telező­ alaptőkéjének felemelése, csupán tudni szeretné, hogyha már beszélnek róla, valóban felemelik-e. S ha kérdezhet, tudni szeretné itt és most azt is, hogy konkrét ügyében mi a konkrét teendője az átalakuláshoz, kinek és milyen papírokat nyújtson be. Nagyon sajnálnám, ha szavaimból bárki is azt érez­ni, alulértékelem a vállalati vezetők gondjait. Szó sincs erről, sőt azt vallom, többé-kevésbé azért műkö­dőképes még ma is a magyar gazdaság — a magyar ipar —, mert a gazdaságpolitika — az iparpolitika — nem lát bele, hogy mit csinálnak a 200 fő alatti vállal­kozások. De igazából az ennél nagyobb méretek ese­tén sem képes (szerencsére) beavatkozni a gazdaság­­irányítás a termelési folyamatokba. S mivel én még csak nem is vállalati közgazdász vagyok, hanem mezei újságíró, aki figyel és jegyezget, egyebek között egy közgazdász vándorgyűlésen is, meg sem próbálok vitat­kozni az előadókkal vagy a hozzászólókkal. Csupán halkan megjegyzem, hogy a résztvevők között évről évre nő a vállalati szakemberek aránya, miközben problémáik legfeljebb úgy kerülnek napirendre, hogy valakik fent a pulpituson elmondják, mit és hogyan csináljanak mások ott lent, a termelésben. S mivel a kritika csupán rombol, építő javaslatom: Sárközy Ta­más, Antal László, Vissi Ferenc, Tardos Márton és Csaba László (elnézést az önkényes felsorolásért) elő­adásain kívül hallhassunk jövőre továbbgondolható vállalkozói esettanulmányokat is. Legalább a vállalko­zói szekcióban! ER. SURÁNYI A TÉT? Valójában mirő­l is van szó? — kérdezheti a jegybank­törvény tervezete körül kialakult, olykor a személyeskedés határát súroló vitáról szóló közleményeket olvasó polgár. Pusztán közgazdasági és közjogi kérdések tisztázásáról, vagy netán ezek ürügyén politikai, esetleg pozícióharc folyik? A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslathoz nagy számú módosító indítványt fűztek a képviselők. E javaslatok közül is kiemelkedik Szabó Iván MDF képviselő 51 pontból álló kiegészítése. A napisajtóban részletes felvilágosítást kaphattunk a módosító indítványok legfontosabbjairól, melyeknek úgy tűnik, a legnagyobb közös (meg)osztója a jegybanki autonómia, s ezen belül természetesen a jegybank felelős vezetői cselekvési szabadságának korlátozása. Kupa Mihály pénzügyminiszter a tőle szokásos óvatos derűlátással nyilatkozott, Bakó Ede pedig (volt MNB ügvezető igazgató, volt IMF-összekötő jelenleg a PM felelős beosztású tisztviselője) érdekes módon, éppen akkor képviselt munkaadójával szögesen ellentétben álló álláspontot, amikor Kupa Mihály Washingtonban tartózkodott, íme a mi igazi demokratikus időzítésünk! A vitában részt vevő személyiségeket ismerve, aligha lehet kétséges, nagyon is tudatában vannak javaslataik, módosító indítványaik következményeinek. Nem állítom, hogy a vitában részt vevő szakemberek közvetlen szándékaként, de szakmai körökben —­­­ immár nemcsak Budapesten — úgy tűnik, hogy a vita tétje Surányi György elnöki pozíciója. Márpedig aligha kell e helyütt hangsúlyozni, hogy az ország nemzetközi megítélését rontaná, a hitelezők és a nagy befektetők bizalmát aláásná, ha a jegybank elnöke valóban távozásra kényszerülne. Remélhető, hogy sem a törvényhozás, sem a kormány nem vállalja fel ezt a kockázatot? FERBER KATALIN

Next