Figyelő, 1991. október-december (35. évfolyam, 40-52. szám)
1991-10-03 / 40. szám
AZ ÚJ, EREDETI FELHALMOZÁS Mostani gazdasági és társadalmi átalakulásunkat figyelve óhatatlanul eszembe jut 40 évvel ezelőtt olvasott elemzése Marxnak az eredeti tőkefelhalmozásról, s felmerül bennem a kérdés: napjainkban Magyarországon nem folyik-e valamilyen sajátos eredeti felhalmozás? Jogosan felvethető: szabad-e a tervgazdálkodásban kialakult, olykor a feudalizmusra sokban hasonlító jeleket azonosítani magával a feudalizmussal. És ebből kiindulva megismételni az évszázadokkal ezelőtt Angliában és Európában lezajlott gründolási folyamatot, amelynek társadalmi feszültségei évtizedeken át jellemezték a kialakuló társadalmat. Erre nincs szükség. Magyarországon a tervgazdálkodás időszaka alatt olyan formai koncentrációs folyamat zajlott le, amelyben kialakult egy torz és korszerűtlen ipar és egy nagyüzemi mezőgazdaság. Amikor a rendszerváltást tekintjük, akkor nem kell a zsákutcából évtizedekkel vagy évszázadokkal korábbra visszatérni, az akkor kialakult viszonyokat eszményinek felfogni, hanem a központi tervgazdálkodás által megnyomorított gazdaságból kell kiindulni. A jelenkori kapitalizmusra a tőkék nagyarányú fúziója jellemző és meghatározó szerepük van a multinacionális nagyvállalatoknak, társaságoknak. Nálunk az átalakulás és a privatizáció a meglévő, de kétségtelenül eltorzult tartalmú tőkenagyságok erőszakos szétszabdalásával találkozunk. Ez a folyamat nem hasonlítható az eredeti felhalmozásnál tapasztaltra. Miben van mégis sok hasonlatosság az eredeti felhalmozással? Feltétlenül abban, hogy társadalmunkban egyesek ma igen gyorsan gazdagokká válnak, mások pedig hasonló ütemben elszegényednek. Évszázadokkal ezelőtt ezt a folyamatot a kálvinista felfogás isteni paranccsá avatta. Ma már erre a legkeményebb fejű kálvinisták sem mernének vállalkozni, a legszélsőségesebb neokonzervatívok is — a piac mindenhatóságát vallva — arra törekszenek, hogy annak társadalmi káros hajtásait szociális védőhálóval mérsékeljék. Ez a legtöbb fejlett tőkés országban sikeres is, de nálunk a gazdasági lehetőségek eddig csak a háló lyukait teremtették meg. 2 FÓRUM A REFORMEREK FELELŐSSÉGE A Figyelői 1991/32. számában interjú jelent meg Szalai Júliával, a Társadalombiztosítás jelenlegi helyzetéről és problémáiról. Az interjú fontos probléma tálalását ígérte, ám sajnos nem azt kaptam, amit reméltem. Ezt néhány — sajnos a teljességre sem törekvő — megjegyzéssel kívánom érzékeltetni: Szalai Júlia a nagy társadalombiztosítási rendszer helyett három, ágazati biztosítót hozna létre. Én csak remélni merem, hogy biztosítási ágakra gondolt és nem arra, hogy biztosítási áganként egy-egy biztosítót engedélyezne. Reményemet arra alapozom, hogy az interjú elején piackonform megoldásokat ígért. Az egészségügynek, a társadalombiztosításról történő ismételt leválasztására tesz javaslatot külön járadékfizetési kötelezettséggel. Sajnos nem egyértelmű az interjúból, hogy ezzel milyen kapcsolatban van a javasolt betegkaszsza? Számomra nem világos, hogy ez a járadék milyen kapcsolatban van az eddig fizetett járadékokkal? Azok terhére vagy esetleg azok mellett kellene fizetni? Ha piackonform megoldásokat keres Szalai Júlia, akkor nem zárható ki az egyes biztosítók közötti verseny sem, beleértve a különböző biztosítási ágak közötti „átjárhatóságot” is. Más kérdés, hogy a verseny szabályait rögzíteni ildomos. Milyen próbaszámításokat végeztek egy valóban piackonform biztosítási rendszer működtetését biztosító bevételek nagyságrendjének meghatározására? Milyen arányban állnak az így meghatározott összegek és a jelenleg fizetett járadékok? Milyen átcsoportosítások szükségesek? Hogyan kell megváltoztatni a jelenlegi járadékfizetési rendszert? Milyen kapcsolat van a járadékfizetés és az infláció között?Rémlik, hogy holmi reformközgazdászok szoktak emlegetni valamiféle bér-árspirált, márpedig a biztosítók versenyhelyzetbe hozását én csak az egyének által fizetett és ellenőrzött járadékhányad emelkedésével tudom elképzelni. Természetesen a megfelelő átcsoportosítások elvégzésével.) A TB jelenlegi bevételei az egyének által fizetett 10 százalékos és az egyének bruttó bére után a munkáltatók által fizetett 43 százalékos járulékokból származnak. Az öszesen 53 százalékos kulcs semmi esetre sem tekinthető alacsonynak, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az alkalmazott járadékfizetési rendszer következtében az egyének nettó jövedelmére vetített kulcs valójában 58 és 130 százalék között szóródik. Ugyanezen redszerrel szemben számos kiegészítő kérdés is feltehető: mi a tartama az egyének 10 százalékos járadéka után fizetett 43 százalékos TB-járuléknak? Mi a tartama a bruttó bérek adótartama után fizetett ilyen mérvű TB-járuléknak? Vannak-e olyan jövedelmek, amelyek után nem fizetik vagy csökkentett mértékben fizetik az említett járadékokat? Öszszefoglalva: a jelenlegi járadékfizetési rendszer számomra nem tűnik olyannak, amelyre piackonform biztosítási rendszert lehetne felépíteni. A nem csekély TB-bevételek felhasználásának hatékonysági problémáiról csak abban az értelemben van vitám, hogy az interjúban tárgyaltaknál jelentősebb kérdésnek tartom. Legalább olyan nagyságrendű összegeket érzek ily módon felszabadíthatónak, mint amelyekett a gyógyszertámogatási rendszerből vél Szalai Júlia kivonhatónak. Valamilyen szintű munkáltatók által fizetett járadékhányadnak meg kellene maradnia a csak központilag megoldható problémák fedezésére. Ennek mértékét azonban csak a teljes rendszerre kiterjedő próbaszámítások alapján lehetne meghatározni modellezve az új rendszerre való átállás szükségleteit is. Egy szűk réteg esetében — igaz talán ők a legrászorultabbak — tartalmaz konkrét megoldási javaslatot is az interjú. A javaslat szerint a gyógyszertámogatások ipart támogató részéből kellene 27 milliárd forintot 186 ezer 60 éven felüli nyugdíjas TB ellátásának biztosítására fordítani, így a cikk adatai alapján gyógyszertámogatásra 8 milliárd forint maradna. A javaslat hatásának szemléltetésére végezzünk el egy gondolatkísérletet: kapcsoljuk ki az interjút adó zavaró hazai gyógyszeripart, amely a TB egyik illetékese szerint is a világpiaci termelői árak 35—50 százalékos szintjén állítja elő a hazai gyógyszereket, így a külföldről beszerzett gyógyszerek termelői ára átlagosan mintegy kétszeresére emelkedne. Hazai rendszerünkben a termelői árakra mintegy 32 százalékos kereskedelmi árrés rakódik és az így kialakult árat csökkentve a TB által folyósított támogatással alakul ki a beteg által fizetett térítési díj. A javasolt megoldás a hazai ipar kikapcsolásával végzett gondolatkísérletben a térítési díjak mintegy tízszeres emelkedésével járna. Csak egy szemléleti megjegyzést teszek. A biztosító bevételei járadékokból származnak, kiadásait ezen járadékfizetők érdekében végzi, így a forrásokat a 186 ezer nyugdíjas problémájának megoldására máshonnan kell előteremteni. Erre a célra én javasolnám például az egyéni nyugdíjjárulékok után a költségvetés bevételeit növelő szja hároméves tömegének szokott piaci kamatokkal való visszaigénylését a költségvetéstől. Hasonló gondolatgazdagító ötletek származhatnak a 43 százalékos, szja után fizetett TB-járulékok szerepének végiggondolásából. A reformerek felelősségét azért választottam címül, mivel felrémlett előttem azon 186 ezer 60 év feletti nyugdíjas, akiknek problémájára az előző rendszer után most Szalai Júlia ígért megoldást. E megoldás sajnos tarthatatlannak bizonyult. Csak abban reménykedem (és ezt talán a Figyelő is elnézi nekem, hogy nem olvasnak újságot. Szalai Júliától pedig azt remélem, hogy fogok még tőle olyan okos elemzéseket olvasni, amilyeneket tőle megszoktam. HEGEDŰS LÁSZLÓ Budapest A „SZEGÉNY ROKON” PANASZAI INDOKOLATLANOK A Figyelő 34. számában jelent meg „A szegény rokon” című írás. A cikk szerint a Hollóházi Porcelángyár számára a nagyobb gondot a belföldi piac, illetve annak egyetlen szereplője, az Amfora okozta. A kereskedelmi vállalat ugyanis erre az évre 170 millió forint értékű termék átvételét jelezte, és végül mindössze 40 millió forintért vásárolt az első félévben. Az Amfora új osztrák tulajdonosa ugyanis az importot részesíti előnyben a magyar ipar termékeivel szemben. Az Amfora Kereskedelmi Rt. 1991. július 1-jével jött létre. Az említett új osztrák tulajdonos tehát csak ettől az időponttól lépett, léphetett színre. A 14 százalékos részarányt képviselő tulajdoni hányada nem ad alapot számára, hogy „az importot részesítse előnyben a magyar ipar termékeivel szemben” de semmiképpen nem okolható a Hollóházi Porcelángyár első féléves eredményeiért. Az Amfora 1991. első félévében nem 40, hanem több mint 46 millió forintért vásárolt csak hollóházi termékeket, 1990 hasonló időszakában ez 63 millió forintot tett ki. Az idén azonban a piac már az első negyedévben nem igényelt annyi árut az Amforától, mint korábban. Azt hisszük, hogy ennek mélyebb elemzésére nincs szükség, az egész magyar gazdaság hasonló cipőben jár. Az — akkor még — Amfora Kereskedelmi Vállalat azonnal jelezte a gyárnak, hogy a piac viszszaesett, a gyár termékei drágák, s egyre nehezebben adhatók el. A termelés azonban hasonló ütemben és összetételben folytatódott. Már korábban is voltak javaslataink, a gyár termékszerkezetének a változtatására — a kézzel festett háztartási és díszmű részarányának csökkentésére — a matricás, olcsó termékek javára. A kézifestő-kapacitás foglalkoztatására hivatkozva azonban érdemi változás nem történt. A piac szabályait nem lehet figyelmen kívül hagyni, a piachoz alkalmazkodnunk kell, mind termelőnek, mind kereskedőnek. S mivel Mahalek úr is úgy ítéli meg a nevezett cikkben, hogy túl drágák voltak, s ezáltal piacot vesztettek; nem értjük, hogy miért nem a számukra döntő belföldi piacnak ajánlják áruikat mérsékeltebb áron, miért csak az olasz kereskedőknek? Olcsóbb termékekkel az Amfora is sikeresebb lehetne a piacon. S még egy pontosítás: az Amfora 1991. első félévében lényegesen kevesebbet importált, mint az előző év hasonló időszakában. Ez évi importpolitikánkkal csak a választékot kívánjuk bővíteni, s ez semmiképpen nem lehet akadálya belföldi szállítóink értékesítésének. JAKAB FERENC kereskedelmi vezérigazgatóhelyettes DR. TARABÁNÉ KOVÁCS JUDIT termékcsoport-igazgató GAZDASÁGI HETILAP Az EUREVANSION tagja Főszerkesztő: dr. Varga György Főszerkesztő-helyettesek: dr. Follinus János, Vértes Csaba Olvasószerkesztők: Bertalanfy Judit, Varga András Műszaki vezető: Tóth Attila Művészeti szerkesztő: Paczkó János Tervezőszerkesztők: Babay Zsolt, Dávid Gábor, Toman János Fotó: Erdei Katalin Grafika: Fintor: Gerse László Dokumentáció: Kápolnai Györgyné Titkárságvezető: Kiss Jánosné Munkatársak: Fórum: Steiger Ödön Gazdaságpolitika: dr. Karsai Gábor Hétközben: Hajnóczy Árpád Társadalom: Fricz Tamás Vállalatvezetés: Meixner Zoltán Magyar gazdaság: dr. Becsky Róbert, Eller Erzsébet, Kurcz Adrienne, dr. Sebők Emília Vállalkozók — vállalkozások és Tőzsdevilág: Gallai Andrea Mezőgazdaság — Környezetvédelem: dr. Bonyhádi Péter Pénz- és tőkepiac: dr. Ferber Katalin, Garamvölgyi István Nemzetközi gazdaság: Gömöri Endre Főmunkatárs: dr. Wiesel Iván A szerkesztőség címe: Budapest V., Alkotmány u. 10. Levélcím: Budapest, Pf. 18. 1355. Telex: 22-66-13. Telefax: 132-2990. Titkársági telefon: 112-7664. Üzenetrögzítő 16 óra után: 111-7064. Munkatársak: 111-2014, 111-7064, 131-1302, 111-7201, 111-9664, 131-1564. Szedés és nyomdai előkészítés: Figyelő szerkesztősége Textline 5 rendszerrel CCS Hamburg ♦ ♦♦ Grafikai előkészítés, nyomás: SEMIC INTERPRINT Kft. Budapest Nyomdavezető: Molnár György HU ISSN 0015—086 X. Index: 25 283 Papír: FINNPAP, Helsinki ♦ ♦♦ SÜRGŐS HIRDETÉSEIT, ÜZLETI KÖZLEMÉNYEIT EGY HÉTEN BELÜL KÖZZÉTESSZÜK! HÍVJA A FIGYELŐ REKLÁMSZERKESZTŐSÉGÉT: 153-1935 131-0395, TELEFAX: 153-0106 I ♦ ♦ ♦ Kiadja a Figyelő Rt. Budapest V., Alkotmány utca 10. Telefon: 131-0395, 131-5372, 111-2137. Telefax: 153-0106 Felelős kiadó: Vince Mátyás, a Figyelő Rt. elnöke Ügyvezető igazgató: Doktor Ferenc ♦ ♦♦ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlen befizetéssel, postautalványon, illetve átutalással a POSTABANK RT. 219-98636, HELIR 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldi terjesztés: Kultúra Külkereskedelmi Vállalat, Budapest I., Fő u. 32. Előfizetési díj: egy évre 1500 Ft, félévre 750 Ft, negyedévre 375 Ft. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A Figyelőben megjelent írások másodközlésével kapcsolatban minden jogot fenntartunk. 1991. OKTÓBER 3.