Figyelő, 1994. október-december (38. évfolyam, 40-52. szám)
1994-11-17 / 46. szám
16 FIGYELŐ 1994. NOVEMBER 17. További érdekesség, hogy a hazai magánszektor és a külföldi tőke érdeklődése szempontjából a feldolgozóiparon belül is nagyok a különbségek. A külföldiek ugyanis elsősorban az építőanyag-iparban, az élelmiszeriparban és a gépiparban jutottak pozíciókhoz, míg bizonyos mértékig meglepő módon — a hazai magánszektor a kohászatban és a fémfeldolgozásban, a textil- és ruházati iparban, továbbá a fa-, papír- és nyomdaiparban nagyarányú. Logikus a kérdés, miért áramlik lényegesen különböző irányokba a hazai magántőke és a külföldi tőke. A nyilvánvaló magyarázat egyrészt az, hogy különböző nagyságrendeket igényel egy-egy befektetés, például a szolgáltató szférában vagy a nagyiparban. Ennek az érvnek a jogosságát is elismerve némileg meglepő a kohászat előbb említett magas aránya a hazai magántulajdonban. Érdekes összefüggésre bukkantak a kutatók annak nyomán, hogy a korábbi kutatás elmélyítéseként becsléseket végeztek a magyarországi rejtett jövedelmek ágazati megoszlásának feltárása céljából. Meglepő (vagy talán nem is annyira meglepő) módon a magyarországi rejtett jövedelmek ágazati megoszlása szinte teljesen azonos a hazai magántőke „vonulási irányával”. A rejtett jövedelmek ugyanis igen magasak a kereskedelemben, a vendéglátásban és a szálláshely-szolgáltatásban, az építőiparban, a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatásban és a közúti szállításban. Viszonylag alacsony viszont a rejtett jövedelmek aránya a külföldi tőke által preferált ágazatokban, így a pénzügyi szolgáltatásokban, a hírközlésben és a feldolgozóiparban. Mindezekből egyértelmű a következtetés: a viszonylag kis tőkével rendelkező hazai magánszektor fő célterülete mind ez idáig az adóelkerülésre jobban lehetőséget adó szolgáltatási szféra volt. Ezzel szemben a külföldi tőke kevésbé kedveli azt a formát, amelyben költségnövelő vagy árbevétel-csökkentő módszerekkel szívják ki a jövedelmet a vállalkozásokból. VÉRTES ANDRÁS fim . A FEKETEGAZDASÁG TÁRSADALMI KÖRNYEZETE Kéz kezet mos Ismét párt- és miniszterelnöki expozé témája a feketegazdaság A munkaerő feketén (a társadalombiztosítási járulék és a személyi jövedelemadó fizetését megkerülő módon) történő alkalmazása sokkal inkább a vállalkozó érdeke, mint a munkavállalóé. Bár az utóbbi sem szokott ezzel igazán rosszul járni.Kivételt jelentenek azok a Romániából vagy egyéb környező országokból hozzánk menekültek, akik munkaerejük mindenáron való eladására kényszerülnek. Az ő esetükben akár kizsákmányolásról is szó lehet, hiszen — ha nem kapják meg a szükséges munkavállalói engedélyt — pusztán a létük fenntartása érdekében bármilyen munkabérrel és alkalmazási feltétellel kénytelenek beérni.) Mindkét fél, a feketén foglalkoztatott és a munkaadója is jól jár, ha megkerülik az adó és társadalombiztosítási járulék befizetését, de kettőjük közül a munkaadó takarít meg többet. Két okból sem várható társadalmi fellépés a rejtett gazdaság kinövéseivel szemben. Az egyik, hogy ma kisebb-nagyobb mértékben mindenki részt vesz a rejtett gazdaságban. Van, aki csak a szürke-feketepiacok alkalmi vásárlója, van, aki nagybani adócsaló. Bár az előbbi tudja, hogy az ő „vétke” nem hasonlítható össze a maffiózók, a milliókkal korrumpáltak bűneivel, ám mint kisember, közel sem kerülhet az ilyen nagyarányú ügyletekhez, azokról rendszerint az újságokból értesül. Ekkor mérgelődik és büntetést követ el, de nincsen meg hozzá az eszköze, hogy azt elérje. Amikor pedig a rejtett gazdaság azon részével találja magát szemben, ahol az ő fellépése is hatásos lehetne, akkor megjelenik az egyéni érdek. Szinte senki nem mondja a számla nélkül olcsóbb szolgáltatást ígérő iparosnak, hogy inkább a számlázott, magasabb értéket fizeti... A másik ok az, hogy a demokratikus államiság létrejöttének ötödik, a személyi jövedelemadózási rendszer bevezetésének hetedik évében még mindig nem tud a polgár érdemben beleszólni a közpénzek elköltésébe. (Holott a személyi jövedelemadózás melletti egyik érv annak idején éppen az volt, hogy a közpénzek felhasználása ennek révén az adófizetők ellenőrzése alá kerül.) A polgár nem úgy látja, hogy az általa lerótt adókat, járulékokat számára kedvezően költenék el. Hiszen minden olyan területen, ahol e pénzeket használják, növekednek a problémák. Az egészségügyi ellátás színvonala romlik; a nyugdíjak egyre kevésbé adnak lehetőséget az elfogadható megélhetésre; az iskolák egyre több pénzt kérnek a szülőktől stb. Eközben a költségvetési hiány, az adósságállomány nő, a bürokratikus közhivatalok gomba módra szaporodnak, a sajtó pedig hangos a hatalmas jövedelmekről, a különféle korrupciós botrányokról, az állami tulajdon elkótyavetyélésével szerzett pénzekről szóló történetektől. Az állampolgár tehát egyszerűen nem hiszi el azt, hogy az általa befizetett pénzekkel jól gazdálkodnak. Ezért szinte jogosnak érzi, hogy a befizetendő pénzekből lecsaljon. Ezáltal viszont kialakul egyfajta kollektív bűntudat és cinkosságérzet a „csak” kis csalásra képesek között. E csalásokat annál jogosabbnak érzik, minél inkább azt látják, hogy mások hatalmas összegekre képesek szert tenni a rejtett gazdaságban. Sajnálatos következménye ennek a helyzetnek az is, hogy a közvélemény a magas jövedelem és a feketegazdasági részvétel közé egyre inkább egyenlőségjelet tesz. Akik nagy jövedelemhez jutnak, már eleve gyanúsak. A közvélemény egy része nemigen hiszi el róluk, hogy a pénzt valóban tudásukkal, rátermettségükkel, az átlagosnál jobb teljesítményükkel szerezték meg. Minél több olyan eset fordul elő, amely a hatalommal, a lehetőségekkel való visszaélés révén teremt vagyont, nagy jövedelmet, annál kevésbé lehet bízni abban, hogy az értékítéletben és az értékrendben alapvető fordulat következik be. Az államigazgatásnak persze valamit tennie kell, ha egy országban a rejtett, illetve a feketegazdaság nagyon kiterjedtté kezd válni. Ilyenkor jönnek azok a kényszerű szankcionáló lépések, amelyek hatása gyakran éppen ellentétes lehet az elérni kívánt eredménnyel. A rejtett gazdaság működési törvényei ugyanis mások, mint a „normál” gazdaságé. Ezért a szankcionálások miatt éppenhogy bővülhet is a feketegazdaság terjedelme ahelyett, hogy szűkülne. (Például aki korábban adózatlanul értékesített árukat, most lopott vagy csempészett árukat fog értékesíteni a nagyobb haszon reményében.) A adó elkerülése nemcsak tudati kérdés. Önmagában a hallatlanul bonyolult és nemzetközileg is kimagaslóan nagyarányú állami elvonási kényszer a fő gerjesztő. Nemzetközi intézmények országtanulmányai is kimutatták: a rejtett gazdaság növekedésének egyik alapvető oka a túlzott állami elvonás, az adó (és az adójellegű befizetés) magas mértéke. Nálunk a vállalkozói szféra számítása szerint a termelési érték 70—80 százalékát különféle jogcímeken be kell fizetni az államháztartásba, ha a szabályokat pontosan betartják. Ez olyan arány, ami mellett aligha lehet rentábilis egy üzlet. Tehát az előírások megkerülésére kényszerülnek, nemcsak a nem regisztrált, hanem a hivatalos vagy elsődleges gazdaságban is. A költségvetés azonban növekvő hiányára hivatakozva nem mérsékli az elvonásokat. Az 1995. évi adótörvény-módosítás ugyan tartalmaz némi könynyítéseket a vállalkozói szférában, ennek várható hatásáról azonban megoszlanak a vélemények. Mindenesetre érdemes felidézni: 1982-ben az akkori, sokkal szűkebb magánszektornál egy hasonló lépés eredményes volt: a Pénzügyminisztérium akkori jelentése szerint a bevallott jövedelem és némileg a befolyt adó is növekedett. Talán most sem marad el a kedvező hatás, ám az is tény, hogy ilyenkor mégiscsak időszerűvé válik a fokozottabb ellenőrzés is, különösen az évszámra veszteséget és minimálbéreket jelentő vállalkozásoknál. Kisvállalkozó, nagyvállalkozó, átlagpolgár, mindmind tud számolni. Egy-egy változtatás kapcsán azonnal kiszámolja lehetséges hasznát-veszteségét. Ha a költségvetés ezzel számol, maga is jól jár. DR. ÉKES ILDIKÓ A fejlett nyugati országokban sem lehet biztonsággal becsülni a rejtett gazdaság nagyságát, ráadásul különböző módszereket alkalmaznak a számításoknál. Angliában például a láthatatlan jövedelmek részeként veszik számba azokat a jólétet növelő elemeket, amelyeket valaki rangjából, funkciójából eredően kaphat (például üzleti vacsorák, reprezentációs ajándékok stb.). Az Egyesült Államokban ennél lényegesen nagyobb arányokat becsültek még a ’70-es évek közepén, végén. A módszertől függően 1976-ra 3,9—22 százalékot, 1979-re 13,5—33 százalékot valószínűsítettek a szakértők. A témakör szempontjából nagyhatalomnak számító Olaszországban a Statisztikai Hivatal a ’80-as évek elején—közepén a GDP 20 százalékára becsülte a feketegazdaság nagyságát. Más vizsgálatok ennél jóval magasabb értéket valószínűsítenek. A közép-kelet-európai országokban még nem igazán alakult ki a téma átfogó vizsgálata. TH