Figyelő, 1997. március-április (41. évfolyam, 10-17. szám)

1997-03-06 / 10. szám

MELLIK & BAKÓ A SIKER ALAPKÖ [NY] VEI angol-magyar tükör for­dításos szakkönyvek A „Pénzügyekről nemcsak pénzügyi szakembereknek" című szakkönyv immár harmadik kiadásban jelenik meg. A könyv amellett, hogy a számviteli, pénzügyi és vezetői információs rendszerek alapvető kérdéseit tárgyalja, segít a szakmai nyelv terminológiájának elsajátításában is. A könyv olvasása során bizonyára néhány ismerős elemmel, eljárással találkozik majd. Úgy gondoljuk, kinek,kinek magának kell felfedeznie, mi az, amiről ebben a könyvben olvasott először, és mi az, ami „csak” rendszer­­ezését, felelevenítését jelenti a már ismert összes függéseknek. Ennek eldöntését az olvasóra bíz­zuk, remélve, hogy a könyv mind a gyakorló gaz­­dasági szakemberek, mind a pénzügyi informá­­ciókkal csak most ismerkedők számára hasznos és praktikus ismereteket nyújt majd. A „Business Plan Guide” amerikai szer­­zői vállalkozási, vezetési és adó­tanács­­adási szakemberek. Könyvüket elsősor­­ban azoknak ajánlják, akik új vállalkozás beindítását vagy egy már működő vállalko­­zás fejlesztését tervezik. Egy olyan szak­­könyvet kívántunk megjelentetni, amely egy­­részt összefoglalja az üzleti tervek készítésé­­nek „szabályait”, másrészt a tervkészítési fo­­lyamatok során hasznos segédanyagként szol­­gál használóinak. Az első kiadás nem egészen 3/4 év alatt szinte teljesen elfogyott a könyv második kiadása 1996. elején jelent meg. J. Markham Collins neve valószínűleg nem ismeretlen a számvitellel, pénzügyekkel foglalkozó szakemberek körében. Collins professzor ezúttal a készpénzforgalom ak­­tuális kérdéseivel foglalkozik. Az optimális cash flow megteremtése és folyamatos biz­­tosítása nehéz, de fontos feladat. A „Cash' flow' és likviditásmenedzsment" összefoglal­­ja a készpénzforgalom legfontosabb elemeit, és hasznos ötleteket ad a cash flow minél több előnnyel járó kezeléséhez. A könyv a sorozat harmadik tagja és 1995. novemberében jelent meg. A könyvek kétnyelvű, tükörfordításos kiadásával az angol nyelvű számvi­­teli, pénzügyi szakirodalom olvasását, a nyilvántartások pontos értelmezé­­sét, a szakkifejezések alkalmazását, fordítását szándékoztuk megkönnyíte­­ni. Bízunk benne, hogy a könyvek olvasásakor értékes tanácsokra és ötle­­tekre fognak találni. 1 I példányban a Pénzügyekről nemcsak pénzügyi szakembereknek I__j példányban az Üzletiterv' kalauz I 1 példányban a Cashflow- és likviditás' menedzsment című kétnyelvű, tükörfordításos szakkönyvet 1960,­ Ft/darab + postaköltség áron. A fenti szakkönyvek megrendelhetők postán vagy faxon, illetve készpénzért megvásárolhatók a helyszínen. Figyelő Rt. 1071 Budapest, Városligeti fasor 47'49., 1406 Bp. Pf. 25. Fax: 351'0325 Megrendelem 1997. március 6. figelő 3 HÁROM NAPIG TARTÓ PÁNIKSZERŰ ÜGYFÉLROHAM után hétfőre lecsengett a Postabank-hisztéria: a bank vezetőinek nyilatko­zata szerint hétfő délutánra helyreállt a normális ügyletmenet. Hét­főn reggel a Pénzügyminisztériumban összegyűlt bankvezetők szoli­daritásukról biztosították a Postabankot, s kinyilvánították, hogy a kialakult helyzetet nem használják fel piacszerzésre. A Postabank ve­zetői ugyanakkor feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen, akiket rémhírterjesztéssel vádolnak. NŐTTEK A LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon tavaly csaknem 25 százalékkal nőtt a lakossági megtakarítások állománya (lásd grafikonunkat). Az 543,4 milliárd forintos növekményből 332 milliárd a bankoknál landolt, 213 milliárd volt a forintbetét-állomány, 82,5 milliárd a banki értékpapírok és 36,4 milliárd forint a deviza­betétek növekedésének értéke. MEGKEZDŐDÖTT A HÁ­GAI PER, amely arra hiva­tott, hogy lezárja a Magyaror­szág és Szlovákiai között évek óta húzódó vitát. Szénási György, a magyar küldöttség vezetője szerint azt várják a bíróságtól, hogy döntésével állapítsa meg a Duna elterelésének jogellenességét, és Magyarországot juttassa vissza az elterelés előtti pozícióba. Ugyan­­ő tényként említette, hogy Szlovákia a Duna elterelésével megsértet­te Magyarország szuverenitását. FELJELENTÉST TESZ AZ OEP FŐIGAZGATÓJA meg nem neve­zett OEP-alkalmazottak ellen. Cser Ágnes, az Országos Egészség­­pénztár vezetője annak nyomán tette meg ezt a lépést, hogy kide­rült: az OEP 250 millió forintot fizetett ki a Hi-Care Kft.-nek a mind­máig nem működő Országos Vényellenőrzési Rendszer kivitelezőjé­nek. Mi több, 1996 tavaszán újabb 15 millió forintot utaltak át a nem létező rendszer karbantartásáért. ÚJABB DEMONSTRÁCIÓKRA KÉRTEK ENGEDÉLYT a múlt heti Kuncog a krajcár tiltakozó akciók szervezői, miután a pénzügyminiszter elhárította az egyik frissen létrejött agrár-érdekképviseleti szervezet keddre szóló meghívását, mondván: nincs ideje minden szervezettel külön egyeztet­ni. A parlamentben Horn Gyu­la azt is kifogásolta, hogy a de­monstráció szervezői folyama­tosan bővítették igényeiket. A gazdakörök érdekképviselete március 10-étől az ország összes megyéjére kiterjedő tiltakozó akciót szervez, amelyben mind a 830 gazdakör részt venne. MÓDOSÍTOTTA ÁLLÁS­PONTJÁT A KORMÁNY a nyugdíjreform ügyében, Kö­kény miniszterrel szemben, aki néhány hete még fix pontként említette a tőkefedezeti pillér­be kerülő egyharmados (a bruttó bér 10 százaléka) járu­lékhányad mértékét. Med­­gyessy Péter pénzügyminiszter a szombati ÉT-egyeztetés nyo­mán úgy nyilatkozott: indulásként csupán 6 százalék (a járulékhányad egyötöde) kerülne a tőkefedezeti pillérbe, majd ez két év alatt 8 szá­zalékra nőne. További két százalék befizetésére önkéntes alapon nyíl­na lehetőség, amit az állam adókedvezményekkel támogatna. VÁRHATÓAN 12-14 MILLIÁRD DOLLÁRNYI MŰKÖDŐTŐKE áramlik az idén a közép- és kelet-európai, továbbá a FÁK-országokba - jósolja a bécsi székhelyű összehasonlító Tanulmányok Intézete (WIIW). Tavaly Lengyelország vonzotta a legtöbb külföldi beruhá­zást, az összesítésben azonban továbbra is Magyarország áll az élen. A HÁZTARTÁSOK BRUTTÓ MEGTAKARÍTÁSAI 1995. 1996. XII. 31. XII. 31.­­f)W Készpénz ■ és Értékpapír­­ Pénzintézeti ízt. Devizabetét forintbetét ggyf Egyéb Forrás: MNB­A Harmadik oldal

Next