Figyelő, 2007. április-június (51. évfolyam, 14-25. szám)

2007-05-31 / 22. szám

Ha a monetáris tanács következetes, augusztus előtt nem vág a kamaton. EFEKTETŐI ISKOLA Mire jó az 5 százalék? CÉGVÉDELEM Mivel az 5 százalék feletti tulajdonrész elérését kötelező bejelenteni Magyarországon, gyakran találkozhatunk új tulajdonossal még a nagyobb társaságok­nál is. Az 5 százalék egy nyilvános cégben a hagyományos részvényesi jogokon kívül nem biztosít többletjogokat. Bejelentése inkább a társaságot védi meg attól, hogy va­laki észrevétlenül szerezzen jelentős tulajdonrészt. ÚTON A 10 SZÁZALÉK FELÉ A 10 százalékot elérő tulajdonrész több szempontból is értékesebb az 5 százalékosnál, hiszen ekkora pakettel már közgyűlést hivathat össze a részvényes, illetve biztosítva van a kiszorítás ellen egy nyilvános vételi ajánlat során. Még ekkora tulajdoni hányad birtokában sem lehet azonban beleszólni a társaság irá­nyításába a közgyűlések kivételével, igazgatósági tagság nem jár hozzá. ALKUPOZÍCIÓ A nagyobb cégek esetében nem könnyű egy 5 vagy 10 százalékos cso­magot megszerezni; leginkább akkor kerülhet rá sor, ha nincs erős intézményi kereslet az adott részvény irányában. Ugyanakkor ezek a pakettek már akkorák, hogy feljogosí­tanak egy különalkura, ha nagyobb átrendeződés történik a tulajdonosi szerkezetben. A legmagasabb hozamú befektetési alapok toplistája, 2007. V. 25. Megjegyzés: A legalább 12 hónapja működő alapokra vonatkozóan, a 12 hónapos hozam alapján rendezve ALAP- BEFEKTETÉSI ALAP HOZAM (százalék) NETTÓ ESZKÖZ­TÍPUS _________________MEGNEVEZÉSE______________________12 HÓ 3 HÓ ÉRTÉK (millió forint) ■ü 1. Aegon Pénzpiaci Befektetési Alap 6,87 1,92 5 596 11 2. Futura Pénzpiaci Alap I sorozat_6,84 1,96 6 514 ____3. Access Pénzpiaci Nyíltvégű Bef. A. 6,74 1,72__________4 733 a.^ 1. Aegon Belföldi Kötvény Bef. Alap 8,94 3,74 8 320 I­I 2. ConCorde Kötvény Befektetési Alap 8,02 3,50_____ 5 408 Quaestor Borostyán Nyílt. Köt. Bef. A. 7,50 2,72__________1 578 ^ Té 1. Credit Suisse Bubor Plusz I 9,46 2,64 1 093 I | 2. Credit Suisse Bubor Plusz B___8,80 2,48__________1 313 ^ 2 3. Pioneer Eurobond Kötvény Alap______­3,10­­1,95________402 I.­­ Pioneer Magyar Részvény Alap______40,82 817__________3 049 I­I 2. ConCorde Részvény Befektetési Alap 32,77 7,08 6 413 __3. Raiffeisen Részvény Alap 24,48 8,06__________4 086 g ts Pioneer Közép-Európai Részvény Alap 37,34 7,46 12 621 | jjj Aegon Közép-Európai Részv. Bef. Alap 32,52 8,49_______3 487 * _ 3. OTP Közép-Európai Részvény Alap 21,96 2,79________705 „ 1. ConCorde 2000 Nyíltvégű Bef. Alap 18,83 4,71 _____11 686­­| 2. OTP Paletta Nyíltvégű Értékpapír Alap 13,41 3,63 12129 __3. Budapest Vegyes Befektetési Alap 12,53 4,28 1 379 |­­ 1. Erste Nyíltvégű Ingatlan Befekt. Alap 8,28 2,11_________135 682 f, f 2. Raiffeisen Ingatlan Alap___ 8,26 2,53________102 457 [origo] klikk Nyíltv. Ingatl. AI. Alapja 7,85 1,95 109 Az euró árfolyama A 3 hónapos EURIBOR Lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség mutatója Referenciahozamok, 2007. V. 25. FUTAM- HOZAM VÁLTOZÁS (százalék) IDŐ (százalék) 1 hét alatt 3 hónap alatt 3 hó 7,65 0 -37 6 hó 7,55 -5 -50 7,33 -4 -77 7,00 -4 -75 1­5 év 6,82 -5 -58 10 év 6,55 -3 -35 15 év 6,32 VT 2007 május 31 -június 6. FIGYELŐ 65

Next