Figyelő, 2009. január-március (53. évfolyam, 1-13. szám)
2009-03-05 / 10. szám
gyobb mértékben nőttek, ez pedig már nem csupán a devizakölcsönbe „tudatlanul" - az árfolyamkockázatok ismerete nélkül - beugrókat, de a kurzusváltozással számoló tájékozottabbakat is nehéz helyzetbe hozhatja. Teljesen bizonytalan, hogy az ügyfelek rendelkeznek-e hosszú távra is megnyugtató tartalékokkal a forintgyengülés következtében megugrott tartozások visszafizetéséhez. Az viszont egyértelmű, hogy a mostani helyzetre a bankszakemberek sem voltak felkészülve, békeidőkben a havi részleten túl maguk is legfeljebb 10-15 százalékos biztonsági ráhagyást láttak szükségesnek. BEÁLDOZOTT TARTALÉK. A fedezethiány főleg az új szerződéseket érinti, hiszen minél hosszabb ideje törleszt valaki, annál kisebb maga a tőketartozás. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata szerint 2006 előtt a hitelbiztosítéki érték (az ingatlan vagyonértékelése során a bank számára megállapított érték; ez az, amelyen a bank meg tudna szabadulni tőle) az ingatlan állapotától, elhelyezkedésétől és egyéb jellemzőitől függően a piaci ár 40- 90 százaléka között mozgott, az erre adható maximális hitelöszszeg pedig ritkán haladta meg a 80 százalékot. A két paraméter együttesen határozza meg az elérhető hitelösszeget, amely a piaci érték átlagosan 50-60 százalékán mozgott 2006-ot megelőzően. Ez azt jelenti, hogy akkoriban mintegy 40-50 százalékos „tartalék" képződött a fedezet értéke és a hitelösszeg között. Ám ezt követően a mind kevesebb verseny közepette a bankok egyre magasabb rátákig elmenve hiteleztek. A lehetőségeket piaci információk szerint az ügyfelek jövedelme határolta be. A minimálbér legfeljebb a piaci érték 70 százalékára rúgó hitelhez volt elegendő, ám ahol a havi nettó jövedelem elérte a törlesztő részlet 2,5-3-szorosát, ott akár 90 százalékig is elment a bank (ez nagyjából a fedezeti érték 100 százalékával egyezett meg). Ezt a mértéket is lehetett azonban tovább fokozni. Az OTP-nél például - ha az ügyfél hajlandó volt a zsebébe nyúlni és kifizetni az úgynevezett jelzáloghitel-biztosítás magas díját, megfelelően nagy összegű hitel esetén akár több százezer forintot - a fedezeti értéket meghaladó összegű kölcsönhöz is hozzá lehetett jutni, önerő nélkül. Szabad felhasználású jelzáloghitel esetén a piaci érték 90 százalékát, lakáshitelnél pedig a 95 százalékát is elérhette a folyósított hitel. Az Ersténél is kapható volt az ingatlan teljes piaci értékével egyező kölcsön (a termék ma is él), önerő nélkül, ha a családnak az „Erste-standard szerinti megélhetési költség" feletti jövedelme elérte a havi törlesztés nagyságát. Noha Magyarországon az elmúlt esztendőkben nem alakult ki ingatlanpiaci lufi, ezért a szakemberek sokáig makacsul bíztak az ingatlanpiac stabilitásában, mostanra nálunk is lejtmenetbe kerültek az árak. Januárban 5-6 százalékos volt a csökkenés, s a tendencia februárban is folytatódott, azaz e körülmény miatt a fedezetek értéke is zsugorodott. Az utóbbi két évben kötött hitelszerződések fedezetei így már rég nem fedik be a megnövekedett forintösszegű devizahiteleket, s a 2006 előt- ► MUNÍCIÓ A BANKOKNAK Bármely, a pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került magyarországi pénzintézetnek kölcsönt adhat az állam a jegybank által kibocsátott kötvény formájában, a pénzt a bankok kötelesek vállalkozásoknak hitelként kihelyezni. A kölcsön nem járna együtt a banknál az állam tulajdon- és befolyásszerzésével, így rendelkezik a bankmentő csomag tegnap elfogadott kiegészítése, amely szintén a hétfőn megszavazott lakáscélú kölcsönökről szóló törvénybe került be. Emellett a tőkeellátottságukban megrogyott hazai bankok közül a Raiffeisen Bank Zrt. máris levegőhöz jutott: tőkehelyzetét a Raiffeisen International anyabankja, a Raiffeisen Zentralbank Österreich 20 millió euró alárendelt kölcsöntőke nyújtásával erősítette meg 2009. február 27-én. A közvetlen tulajdonos Raiffeisen International nyilatkozata értelmében teljes mértékben támogatja itteni leánybankja működését, biztosítja folyamatos tőkeellátottságát.« A lakáshitel-állomány jellemzői: 2009. január* corvinus KARRIER EXPÓI 10-12.000 álláskereső, több mint 40 felsőoktatási intézményből 90% 20-26 éves korosztály Átlagosan 303 érdeklődő standonként 3 szinten, több mint 1500 m2-es helyszínen mintegy 800 m2-es beépített terület A standos kiállítás mellett számos megjelenési lehetőség „Networking Reggeli" országos, integrált állásbörze diplomázóknak, friss és fiatal diplomásoknak ♦ Tel.: 482 5047,30/ 279 7432 Fax: 482 5577 ♦ www.karrierexpo.hu, karrierexpo@uni-corvinus.hu a nyitva: 10h-17h-ig # KIEMELT SZAKMAI PARTNER profession.hu NftVIMI ALOI fmffis 1-2. ~~~ • -