Figyelő, 2011. január-március (55. évfolyam, 1-13. szám)

2011-01-06 / 1. szám

nőst a Netes vélemény Internetes oldalunkra (www.fn.hu/hetilap) a vállalati, illetve magánéletbeli újrakezdések, továbbá természeti csapás sújtotta települések által remélt és néhány, korábban akár évtizedeken át válságtól gyötört ország magára találásának történetéről szóló karácsonyi címlap-összeállításhoz, illetve azon belül a brazil és a török újrakezdést, illetve az argentin vergődést elemző cikkhez (Latin végletek - Figyelő, 2010/51-52. szám) érkezett az alábbi hozzászólás: „A brazil sikersztorihoz azért annyit hozzá kell fűzni, hogy a „Lula-modell" szerinti fellendülés a kedvező külső körülmények mellett igen erő­sen támaszkodott az állam által generált ke­resletre, egy­eb­ek közö­tt a szegényeknek bizto­­sított jövedelem-kiegészítő támogatások révén. A Financial Times értékelése szerint az előző el­nök neve által fémjelzett gazdaságpolitikát az „egyik láb a gázon, a másik láb a féken" gya­korlata jellemezte, amennyiben laza fiskális és szigorú monetáris politika (magas kamat­lábak) mellett igyekeztek a növekedés és inflá­ció egyensúlyát fenntartani. Hogy ez mennyire sikerült, azon lehet vitatkozni. Annyi minden­esetre tény, hogy az impresszív, évi 7 százalé­kos gazdasági növekedés mellett a kormány­zati kiadások két év alatt 44 százalékkal nőttek, a brazil valuta pedig 2009 óta 40 százalékos reálfelértékelődésen ment át. Mindez pedig a jö­vő­re nézve legalábbis kétségeket ébreszt a modell fenntarthatóságát illetően. A Financial Times prognózisa szerint az ország hamaro­san súlyos fizetésimérleg-hiánnyal és verseny­képességi problémákkal fog szembesülni, ha­csak az új elnök a választási szezon elmúltá­val nem tesz komoly lépéseket a kormányzati kiadások visszafogása érdekében. A Figyelő cikke érzésem szerint azt sugall­ta, hogy Magyarország a nemzetközi pénz­intézetekkel szembeforduló argentin út he­lyett inkább a simulékonyabb brazil utat vá­lasztva juthat előre. Kicsit korábbra tekintve nem szabad levonni. Az elmúlt 20 évben megtapasztalhattuk, hogy „bezzeg országok" mindig vannak - mi is voltunk már többször ebben a helyzetben - de ezek a megítélések gyorsan változhatnak, és nem feltétlenül állnak összhangban az ország lakóinak saját helyzetértékelésével. libertárius lazaabbnu Akét ország közelmúltbeli történe­­tének lehet akár olyan olvasata is, amely a je­lenlegi magyar kormányzati politikát igazol­ja a keresletet élénkítő brazil megoldások lát­szólagos sikere és a korábbi, IMF-fel kooperá­ló argentin pénzügyi politika bukása fényé­ben. De a lényeg az, hogy a két ország hely­zete egymástól és a magyar sajátosságoktól is erősen különbözik, így messzemenő követ­keztetéseket ezekből az összehasonlításokból Magyar Rádió *rt An,h*umTM* Könyv- te Cikktár 1800 BUdaDMt­SnVfv­RAnHrw .. r -Vélemény? Megjegyzés? Írjon! figyelo@sanomabp.hu A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a leveleket szerkesztve közölje, s azok tartalmával nem feltétlenül ért egyet. fn® Olvasson tovább az FN.hu-n! ■ Az SZDSZ egyik forrásteremtő javaslata volt még 2008-ban az általuk java­solt adócsökkentéshez a Munkaerőpiaci Alap költségvetésének apasztása. Úgy tűnik, az Orbán-kormány egyik „strukturális reformja” éppen ennek megvalósí­tása lesz. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mondta is akkor: rokon­szenvesek az SZDSZ-javaslatok, mert mind jó irányba mutatnak. Az SZDSZ kísértetkarja rángatja Matolcsyt? ■ A világ legnagyobb technológiai show-ja a Las Vegas-i CES (Consumer Electronic Show), ahol idén is akad magyar a kiállítók közt. Az egyikük olyan háromdimenziós tévé­­készülékkel rukkolt ki, amelyhez nem kell speciális szemüveg, a másik cég pedig olyan kiegészítőket gyárt autókba, amelyek révén internetes rádióállomások foghatók. Magyar kütyük Las Vegasban ■ A finnországi Turkuba és az észtországi Tallinnba a kulturális programkavalkád miatt, a 2011-es sportesemények kapcsán Sanghajba és a katari Dohába érdemes az idén elutaz­nunk. A filmturistáknak a filmpremierek alapos indokot szolgáltatnak egy párizsi, egy lon­doni vagy éppen egy New York-i utazásra. A legjelentősebb útikönyvkiadók 2011 -es toplis­tájára azonban Bhután, Pápua Új-Guinea, Nicaragua és Ukrajna is felkerült. Tati úti célok 2011-re www.fn.hu

Next