Figyelő, 2011. január-március (55. évfolyam, 1-13. szám)
2011-01-27 / 4. szám
FIGYELŐ SZALON kettesben Vekerdy Tamással ma is leginkább konzervatív vagy nemzeti liberálisnak vallanám magamat. De ahogy a keresztény szót nem szeretném kiejteni, úgy nem szeretném a nemzetit se ma már, mert annyira lejáratták előttem e fogalmakat." Gyerekkorában erős nosztalgiát érzett a Horthy-korszak, az úri élet, az előkelőség, a finom angol szövet öltönyök, kivillanó fehér mandzsetták, csináltatott puha bőr cipők - azaz az apai ág, a hódmezővásárhelyi úri család - világa iránt. Sokáig buzgón terjesztette a viccet, hogy hányféle dúlás volt Magyarországon: tatárdúlás, törökdúlás meg a felszabadulás. Élete csúcspontjának ma is 1956-ot tartja. „Alászállt a géniusz. Mások, jobbak voltak az emberek azokban a napokban, és értették egymást, teljesen függetlenül attól, hogy addig mi volt." Évtizedekig úgy fogta fel, hogy a szovjet megszállás személyét és nemzeti létét akarta megsemmisíteni. Negyven évig-az individualitás és a nemzeti mivolt kérdése mellett - a legintenzívebben a spirituális lét érdekelte. Gyakorta forgatta a Bibliát. Kortárs fogalmazásban „mélymagyarnak" számított. Manapság tudatosan hangsúlyozza, hogy anyai ágon zsidó. „Semmiképpen nem harsognám, hogy keresztény lennék. Ha erről feltétlen mondani kell valamit, akkor úgy fogalmaznék, hogy az orientációm zsidókeresztény." A Horthy-rendszerről ma már azt gondolja, elviselhetetlen lett volna, ha felnőttként kell megélnie, és számára egyértelmű, hogy 1945 felszabadulás volt, bármi történt is három évre rá. „Egy olyan konzervatív legitimista, mint Szekfű Gyula írta, hogy nem volt a világon még egy olyan állam, amely a saját állampolgárait kiadta volna megsemmisítésre, vagy ha nagyon jóakaratúak akarunk lenni, tömeges munkára. Magyarország máig nem nézett szembe ezzel, márpedig szerintem addig nem lesz boldog léte." Üres jelképpé torzult a szívének egykor oly kedves '56-os lyukas zászló is. „Kétségbeesve láttam, hogyan próbálta kisajátítani egy néha ocsmányságba fajuló tömeg." Soha életében eszébe nem jutott, hogy baloldali lenne, „ma viszont azt látom, hogy abban a felállásban, ami kialakult, én bizonyára csakis a baloldalhoz soroltatom és sorolódom, és ez ellen nem is tiltakozom." Antall Józsefre anno több ügyben haragudott, ma már úgy látja, hogy tulajdonképpen makulátlan úriember volt, aki sokat botladozott. „S nagyszerűen alakította ki Tölgyessy Péterrel együtt a magyar jogállamiság alapjait, mert nagyon nehéz volt most szétszedni." De mégis, az a kormányzat és az MDF csurkista szárnya hozta vissza a közéletbe az egyre kevésbé kódolt antiszemitizmust, amit kibírhatatlannak tart. „A gyűlölködj, ez egy nagyon fontos jelszó, s könnyen megy nekünk, magyaroknak. De nem csak a másikat roncsolja a mi gyűlöletünk, hanem a saját személyiségünket is. Sokszor késő, mire erre rájövünk." Egy közösség szempontjából szerinte életveszélyes, ha nincs egyensúlyban a racionalitás az érzelmekkel, mert nagyon könnyű az érzelmi ösztönökre apellálni. „Sok példát tudnék mondani arra is, mi mindent nem tudnak azok a fiatalok, akik - egyébként helyesen, érthetően - fájlalják Trianont." Mert azt valóban vétségnek tartja, hogy a békeszerződések nem 10-30 kilométerrel arrébb húzták meg a határokat. Tehát színmagyar települések is a szomszédokhoz kerültek. „De, mondjuk Erdélyben már a XIX. században is többségben volt a románság, mint Fényes Elek első statisztikáiból tudjuk, sőt, már a XVIII. században is." Bánffy Miklós gróf pedig, aki 1926-ban Budapestről visszaköltözött az elcsatolt országrészbe, hogy tevékenyen segítse a kisebbségi kultúra és közösség fennmaradását, trilógiájában nagyszerűen írja le, miként játszotta el a magyar arisztokrácia és a hihetetlenül korrupt közigazgatás Erdélyt, adta el a fontos földterületeket is a Bukarestből pénzelt pópáknak. „Ez a bonyolult megközelítés, amely egyébként az egyedül egészséges, mindig sokkal nehézkesebb, mint egy jelszóba csomagolt szemlélet, amely a mindnyájunkban meglévő alantasabb ösztönökre épít." Ezen boldog nációk kultúrával felül tudnak kerekedni, a boldogtalanokat viszont elragadják a démoni ösztönök. Ez mindig tragédiához vezet, és ebből nagyon nehéz kimászni - állít fel kórképet a pszichológus. A múlt feldolgozására az iskolák elvileg képesek lehetnének - ad hozzá terápiát is -, ha nem a tananyagot hajszolnák, hanem azt tennék, ami a legfontosabb: beszélgetnének, drámajátékot játszanának. „Számtalan módszer van ma már, amivel nem egy nagyszerű magyar iskolában élnek is: kooperatív feldolgozási technikák és hasonlók. Ezeket kellene tanítani a pedagógusok számára." De tisztában van vele, hogy ez nem szakmai feladat. A legsúlyosabb nemzeti kérdések megoldása lehetetlen a politikai erők akarata és konszenzusa nélkül. Sok példát tudnék mondani arra, mi mindent nem tudnak azok a fiatalok, akik - egyébként helyesen, érthetően -fájlalják Trianont. FOTÓ: HARTYÁNYI NORBERT „a kávé *^Uv'r9a*i)«ö«teteL LAMBERT GÁBOR teaH 22 FIGYELŐ 2011. január 27-február 2.