Figyelő, 2011. január-március (55. évfolyam, 1-13. szám)
2011-01-27 / 4. szám
FIGYELŐ SZALON Vekerdy Tamással kettesben Mielőtt ránk ég a maszk Vekerdy Tamás érkezését. „A professzor úr csak üres húslevest eszik és palacsintát" - jósolja, s mint utóbb kiderül, jól őrzi a fejében a visszajáró vendég fogyasztási szokásait. Nagyot sóhajt, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a többre hivatott konyhának ma sem sikerül kibontakoznia. Dunakesziről jár át hetente többször Solymárra Vekerdy Tamás - no nem az Aranykorona, hanem a Waldorf miatt, ahol ma is tanít. Ezen a pilisi sváb településen nyílt meg 1989-ben „az első nem állami általános iskola, Hegyeshalomtól Vlagyivosztokig". A lelkes helyi szervezők - Czitán Gábor, Jakab Tibor - tették bele a praktikumot, a witteni Waldorf-képző intézetet nem sokkal korábban hat hétig tanulmányozó gyerekpszichológus pedig az engedélyezéshez elengedhetetlen szakmai ajánlást. De az alapítványi kuratóriumban ott volt Makovecz Imre építész és a solymári tanács elnökasszonya is - valószerűtlen nagykoalíció a kádárizmus végnapjaiból. A működési engedélyt pedig 1988 decembere végén Gazsó Ferenc oktatási miniszterhelyettes adta ki, aki egy nappal később lemondott, főnöke dilettantizmusa miatt nyilvánosan tiltakozva. Legendás idők. Ma a világban több mint 2 ezer Waldorf-iskola működik, és Magyarországon is húszegynéhány. „Talán követhetetlenül gyorsan is nőtt a mozgalom, kevés a waldorfiánusan képzett szakember. Különösen a középiskola hasonlít emiatt túlságosan a hagyományos tanintézetekre" - állapítja meg kritikusan Vekerdy. De a solymári négy éves nappali speciális tanárképzés státusa egyelőre tisztázatlan, az egyetemi posztgraduális képzéseknél például nem fogadják el diplomaként, most dolgoznak a hivatalos akkreditálásán. Ez azért kevésbé kemény diónak ígérkezik, mint azt elintézni, hogy tizenkét év Waldorfot ugyanúgy elfogadjanak az érettségihez, külön vizsgák nélkül, mint Norvégiában (idehaza most egy év felkészülés jut az állami érettségire). „Számtalan bizonyíték van arra, hogy tizenkét év után a gyerekek képesek egyetemre, akár külföldire is menni, jó a felvételi arány. De így is éppen elég híve van a központosított iskolarendszernek, akik minden alternatívát a legszívesebben kiirtanának" - érzékelteti a szakmai viták korlátait Vekerdy. Ráadásul a mostani oktatási reform célkitűzései is erősen központosítanak. „Holott nagyon jól kell tud issé lemondóan bólint a solymári Aranykorona szolidan tudálékos főura, amikor beharangozom neki i, mi az, amit decentralizálok, és mi az a kevés, amit központosítok a működtetésben" - teszi hozzá a szakember, aki szerint ezt az arányt Magyarországon nem sikerült jól eltalálni. A legjobb kezdeményezések is kisiklanak. Ott vannak például a zenei általános iskolák. „Nem zenészeket nevelünk, mondta Kodály, nincs botfülű gyerek, mindenkit fel kell venni. A lényeg, hogy a gyerekek művészet körelben legyenek, mert a személyiségük kibontakozásában ez fontos. Nagyszerű gondolat." Ebből jöttek létre azok az iskolák, amelyeknek a tanárai az óvodába járnak kiválogatni a kitűnő hallásérzékű, kiváló ritmusú gyerekeket, akikkel majd megnyerhetik a különböző kerületi, meg országos versenyeket. A botfülűeket meg - tisztelet a kivételnek - eltanácsolták. De nagyszerű gondolat az integráció is, hiszen nincs más út, azt viszont meg kell tanítani, miként kell csinálni, különben katasztrófához vezet. „Az északi államok élenjárnak abban, hogy a gyerekeknek a magukkal hozott társadalmi különbségük minden évvel jelentősen csökken. Ezzel szemben a magyar gyerekeké minden évvel nő. Ez egy öngyilkos szisztéma. A Kodály-gondolat vagy az integráció elve, amikor bekerültek a magyar közoktatás nagy állóvizébe, hozzáidomultak a közoktatási üzemhez, amely nem működik jól." A hazai iskolarendszerrel a jelenlegi formájában nagy bajok vannak. Az oktatás célja nem a személyiség fejlesztése, így annak kibontása helyett testi-lelki értelemben „betegíti" a gyerekeket. Vekerdy Tamás mindezt szóban és írásban - meggyőző példákkal, kutatásokkal alátámasztva - már a hetvenes évek vége óta hangoztatja. A magyar gyerekeknek többet akarnak megtanítani, mint talán a franciákat leszámítva - Nyugat-Európában és Amerikában bárhol, egy ömlesztett, és a nebuló szükségleteihez, életkorához hozzá nem igazított kvázi tudásanyaggal. „Az információk túlzott tömege dezinformál és dezorientál. Magyar vizsgálatból tudjuk, hogy a gimnáziumot végzettek húsz- és harmincéves koruk között csupán a 9 százalékára emlékeznek a tananyagnak úgy, hogy használni is tudják. Tehát a felejtésnek tanultak, óriási anyagot." Ráadásul egy olyan K ■H 20 FIGYELŐ 2011. január 27-február 2. FOTÓ: HARTYÁNYI NORBERT