Figyelő, 2014. április-június (58. évfolyam, 14-25. szám)

2014-05-15 / 20. szám

Irányított jackpot • Nyilvánosak a szerződések, a kormányzat mégis átláthatatlanul osztotta ki a kaszinó­koncessziókat, akárcsak a trafikok esetén. Nyertesek: Andy Vajna és Szima Gábor. • A Szerencsejáték Zrt. még a meglévő fővárosi kaszinóját is elbukta, ez is átkerülhet Vajna érdekeltségébe. • Jövőre minimum kilenc helyen kockáztathatjuk a pénzünket, az ágazat forgalma a 30 milliárd forintot is elérheti. E­gy vacsorába fogadott, de vesztett az a rutinos szerencsejáték-ipari szerep­lő, aki hónapokkal ezelőtt arra tippelt, hogy az állami Szerencsejáték Zrt. kapja majd mind a 11 kaszinókoncessziót. „Ez egy jól kommunikálható döntés lett vol­na. A cégre nem lehet mondani, hogy nem megbízható vagy nem tőkeerős, a nyere­sége pedig 100 százalékban az államé” - idézi fel utólag gondolatmenetét a neve el­hallgatását kérő szakember. Ehhez képest múlt hét kedden a Nemzetgazdasági Mi­nisztérium (NGM) közleményben tudat­ta, hogy hét engedélyt osztott ki: öt közép­magyarországi üzemeltetésére a Las Vegas Casino Kft.-vel, két tiszántúliéra pedig az Aranybonusz 2000 Kft.-vel kötött 10 évre koncessziós szerződést. A közlemény nem tartalmazta, de tudható, hogy az előbbi vál­lalkozás Andy Vajna filmipari kormánybiz­tos, az utóbbi pedig Szima Gábor debrece­ni nagyvállalkozó érdekeltsége. Pontosab­ban a fiáé. Ahogy egyébként a debreceni futballklub többségi tulajdonosaként is az utóbbit mutatja már egy ideje a cégregisz­ter egy vállalkozáson keresztül. VAJNA MINDENT VITT Jól tippelt tehát lapunk év eleji cikké­ben, amikor a két üzletembert említette a kaszinóbiznisz nagy esélyeseként (Szeren­­csepatkolók-Figyelő, 2014/3. szám). Igaz, az csak a megjelenést követően vált bizo­nyossá, hogy a Szerencsejáték Zrt. is bene­vez a versenybe. Mindenesetre az a jósla­tunk is beigazolódott, hogy a kormány nem sokkal a választások után már eredményt is hirdet (Halasztott ügyek minisztériuma - Figyelő, 2014/15. szám). A szakmában sem lepett meg minden­kit a győztesek személye. „Az 50 forgató­­könyvből az egyik jött be, keringtek hírek, egy ilyen is be volt árazva” - fogalmazott egy m­ásik forrásunk. A Szerencsejáték Zrt. teljes mellőzésén azonban ő is meglepődött. Annál is inkább, mert az állami vállalat leánycége, a Tropicana Casinót működte­tő Belvárosi Kaszinó Kft. engedélye az év végén lejár. A Vajna-féle vállalkozás pedig ugyebár elvitte az összes fővárosi koncesz­­sziót. „A mostani döntés értelmében a tár­saság Budapesten és Pest megyében ezen időpont után nem működtethet kaszinót” - erősítette meg a helyzetből december 31. CÉGVILÁG mit it­t •* Andy Vajna és Rogán Antal. Valamiből meg kell élni­e . 52 FIGYELŐ 2014/20.

Next