Figyelő, 2015. április-június (59. évfolyam, 14-26. szám)

2015-06-04 / 23. szám

THE END ! Mert nagyot álmodni egy kecskeméti testvérpár. Az erőltetett ütemű növekedés a kezdetek óta fenntarthatatlannak tűnt, és a bukás sem váratott magára sokáig. K­ezdjük a történet végével! A Bu­dapesti Értéktőzsde a szabályza­tai alapján törölte listájáról a BTel (Business Telecom­ Nyrt. értékpapírja­it, mert a cég felszámolás alá került. Az MNB már korábban felfüggesztette a ke­reskedést mindenféle mulasztások miatt. A részvények vélhetőleg nullát érnek, bár maga a felszámolás a kötvényesek és a részvényesek kielégítéséről szól, csodát senki sem várhat. PR-BAN AZ ERŐ Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz le­gyen, akkor valószínűleg nem is igaz. Röviden talán így foglalhatnánk össze a cég tündöklését és bukását. Országha­tárokon is túlnyúló, innovatív megoldá­sokra épülő terjeszkedést ígért, de kevés tőkével, kicsi piaci részesedéssel semmi esélye nem volt annak, amibe még a leg­nagyobb távközlési multi­k is csak óvato­san mernek belevágni. Erőltetett ütemben vettek ügyfeleket, kommunikáltak, nagy és erős vállalat képét mutatták, idegen tő­kéből finanszíroztak, de a valódi üzleti teljesítmény végig hiányzott. Ezért vol­tunk a szerkesztőségben is gondban ezzel a társasággal. Különös, de a Figyelő című hetilapban most írunk először a BTelről. Ez furcsa lehet, hiszen a tőzsde kibocsá­tóit követjük, a közvéleménynek fontos lehet tájékozódni az új magyar értékpa­pírokról. Mint minden gyors növekedés­re és sok kötvénykibocsátásra apelláló cégnek, a BTelnek is fontos volt a média. Sűrűn változó PR-ügynökségei, illetve a vállalat értékpapírjait nagy kedvvel terí­tő értékpapírcégek gyakran ajánlották a figyelmünkbe a magyar sajtót sok cikkel és interjúval megjáró társaságot. Mi azonban mindvégig szkeptikusak maradtunk. Hiszen megfelelő tőke és szaktudás nélkül nehéz volt komolyan elhinni, hogy egy kis magyar vállalat át­alakítja a régiós telekommunikációs pia­cot. Ráadásul minimum gyanúsnak kellett volna lennie, hogy érdemi méretű piaci részesedés nélkül egy cég rögtön a tőzs­dén és kötvények kibocsátásával keresi a forrásokat. Minimum fel kellene merül­nie annak, hogy egyáltalán képes-e egy társaság saját cash flow-ból fenntartani magát, amikor folyamatosnak tekinthető a külső forrásbevonás. Ezen nemcsak a befektetőknek illett volna jobban elgon­dolkodni, hanem a kötvények jegyzésé­ben részt vevő pénzügyi vállalkozások­nak, esetleg valamely hatóságnak is. A KEZDETEK De hogyan is indult a BTel-sztori? A 3D Telekom ADSL üzletágának felvásárlá­sa révén internetszolgáltatóként 2007-ben kezdte el működését a cég. Az ADSL technológia már akkoriban is kifutóban volt, ám gyakorlatilag csak ezzel fog-A BTEL-KÖTVÉNYEK UTÁN VISSZAFIZETENDŐ TŐKE ÉS KAMAT (millió forint) Forrás: Figyelő-gyűjtés ÖSSZESEN 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 7377 125 292 431 2632 1472 223 2202­ 58 FIGYELŐ 2015/23.

Next