Figyelő, 2017. április-június (61. évfolyam, 14-26. szám)
2017-05-11 / 19. szám
I VALÓ VILÁGI INTERJÚ - Mindig a devizaterületen dolgoztam, amely jelentős tétel volt mind az MNB, mind pedig a magyar gazdaság vonatkozásában. Hiszen 1990-ben elérte a 18 milliárd dollárt hazánk bruttó külföldi adóssága. Antall József nevezett ki 1990 júniusában a devizaterület alelnökévé, s ez önmagában olyan óriási feladat volt, hogy nem vágytam arra, hogy feljebb lépjek. Bőven volt munkám: túlzás nélkül 24 órás szolgálat. Több adósságfinanszírozási problémával néztünk szembe. - Konkrétan? - Magyarország a gazdasági teljesítményéhez képest nagyon eladósodott volt, árgus szemmel nézték a külföldi befektetők, hogy a nagypolitikai átalakulás ellenére változik-e valami a hitelek visszafizetése terén, valamint az adósságmegújítás, a refinanszírozás kapcsán. - S mi változott? - Nézze, a higgadt szakértők, a konzervatív-jobboldali kormányhoz közel álló közgazdászok - és maga Antall József is - a tudatában voltak annak, hogy vissza kell fizetni az országnak a korábbi években felvett hitelt, még akkor is, ha más politikai garnitúrához kötődött a ránk háruló tartozás. Ráadásul a KGST szétesett, vagyis alapanyagokért is dollárban kellett fizetnünk. Az adósságszolgálat mellett tehát az ország működése szempontjából a devizafinanszírozásra szintén konstrukciót kellett kitalálnunk, például zöldhasúval fizettünk az olajért vagy a gázért is. Eközben több párt azt sürgette, hogy ne fizessük vissza az egykori rezsim által felvett hiteleket, vagyis ne törlesszük az államadósságot! Különösen az SZDSZ! A szabad demokraták ezt akarták megvalósítani hatalomra jutásuk esetén. Antall József 1990 márciusában, mikor már látszott, mely pártok kerülhetnek be az Országgyűlésbe, összehívta a politikai tömörülések vezetőit, hogy legyenek kicsit csendben, mármint ami az államadósság vissza nem fizetését illeti, előfordulhat ugyanis, hogy a választások után már nem kapunk devizát. Harcolni kellett azért, hogy megmaradjon a fizetőképességünk. Mégis: volt olyan kelet-európai ország, amely meglépte az adósság vissza nemfizetését. Mélységes meggyőződésem, hogy ha mi ezt tettük volna, kivonul az országból a működő tőke, elfordulnak tőlünk a nemzetközi pénz- és tőkepiacok, s előbb-utóbb pénzügyi káosz tört volna ki. Pedig Pesten és Budán akkoriban azt beszélték, készült erről tanulmány is. - Pontosan! Egy akkori IMF-szakértő készített erről tanulmányt az SZDSZ-nek. Harcolni kellett azért, hogy megmaradjon a fizetőképességünk, amelynek vezetői, politikusai, közgazdászai nem akarták törleszteni a szocialista Magyarország tartozását. Teljesen egyértelmű, hogy a háttérben Soros György állt. Antall Józsefnek dicsekedett is arról, hogy milyen jó mentő terve van. - Részletesebben, ha lehet! - A 18 milliárd dolláros adósságból mintegy 16 milliárdnyi volt, amely a nyugati szférával szemben fennállt. Abból mintegy 2 milliárd IMF-Világbank-hitel volt, amelyre azt mondták, vissza kell fizetni, ugyancsak 2 milliárdot tett ki a jenben és német márkában denominált tartozásunk, mely szintén a fenti kategóriába esett. S volt még egy 1,5-2 milliárd dolláros tétel, amely abból származott, hogy nemzetközi bankoknál létesültek egy-két napos betétek. S a fennmaradó 10 milliárdos adósságra az SZDSZ képviselői azt mondták, ha hatalomra kerülnek, akkor bejelentik: ezt nem fizetik vissza. Annak az értéke majd lemegy a másodpiacon 30 százalékra, amelyet nyugati befektetők vásárolnak meg, s ebből a tételből lehet majd elindítani a privatizációt. Ez volt a helyzet gyakorlatilag nulla devizatartalék mellett! Antall József közbelépésére azonban visszakoztak az ötlet kiagyalói, nem? - Olyannyira, hogy az SZDSZ újságjában, a Beszélőben később visszavonták tervüket a szabad demokrata szakértők. - Utóbbi táborba sorolták Surányi Györgyöt is. Miközben az MDF adta a kormányt, Surányi lett a jegybankelnök a paktum részeként? - Valószínűleg igen, az MDF-SZDSZ- paktum része volt, hogy Surányi György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki addig töltötte be a pozíciót, amíg alá nem írta a Demokratikus Chartát. Visszatérve a korabeli budapesti folklórra: az igaz, hogy Antall József felkért arra, hogy ideiglenesen legyek az MNB elnöke. Újból rögzíteni szeretném: azért nem vállaltam el, mert az ország devizaadósságát kellett menedzselnem, a fizetőképesség fenntartása mellett. Egyik napról a másikra éltünk. Miként lehetett akkoriban érvelni az adósság törlesztése mellett? - Az Antall-kormány úgy érvelt, hogy a privatizációból befolyt pénzt, valamint a külföldi működő tőkéből származó devizaforrásokat fordítsuk a tartozás törlesztésére, a lejáró hitelek regenerálására. 1996 végéig mintegy 13-14 milliárd dollárnyi hitelt tudtunk a 18 milliárdból átíratni hosszú távú kölcsönökké, s a devizatartalék elérte a 10 milliárd dollárt. Az ország adóssághelyzete teljes mértékben stabilizálódott. Többek között ennek köszönhetően lehettünk tagjai az OECD-nek is. -A stabil pénzügyi helyzetből fakadóan a monetáris politikának úgyszólván adott volt az út. Hogy értékeli a különböző elnöki korszakok lefutását? - Nagyjából azt csinálta a monetáris politika, a jegybankárok, amit kellett. Volt azonban ennek egy negatív sajátossága. A konvertibilitásnak fokozatosan eleget tettünk, s hagytuk, hogy a külföldi befektetők is vehessenek magyar állampapírt, jöttek is csőstül. A két számjegyű inflációt két számjegyű kamattal honorálta a jegybank, ami tetszett a külföldi vásárlók