Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére 1835-1836 (2. évfolyam, 1-51. szám, Pozsony, 1835)

1835-10-10 / 36. szám

Második évi folyamat. ([October’ 10-kén) Czélja az eletre megkí­­vántató ’s valóban hasznos tárgyak’ közlése,és tudomá­nyos oktatás. Meg­yeien minden szom­baton. Előfizethet­ni reá a’ kiadás’ helyén kivűl min­den posta-hivatal­nál, könyvárosok­­nál ’s vidéki besze­dőknél , kik aztán a’ példányokat is kiosztják, mindennemű közhasznú is­m­é­r­e­t­e­k’ terjesztésére. Ára az egész évi folya­matnak valami no kőmetszésű’s külön hozzá csatolt kép­pel a’ beszedőknél csak 5, a’ könyv­­árosoknál 5 for. 36 kr., postán pedig nyomtatott czím alatti elküldéssel 6 forint p. p. Eszten­dő’ végével csinos boríték járuland hozzá a’ foglalat’ lajstromával. H­a­u­s­e­r G­á­s­p­á­r: A’ vas-álarczu ember’ rejtélyes története óta nem vala világrészünkön ilynemű eset, melly a’ publicum’ részvételét ’s ujságkivánságát jobban ingertette volna, mint a’ norimbergai szerencsét­len talált ifjú’ története. Fellépése az emberi tár­saságban rejtélyes vala, épen úgy lelépése is. Mai napig nem valának képesek Németország’ éles elméjű törvénytudói eloszlatni a’ homályt, melly e’ történetet borítja. Mindjárt eleinte va­lami borzasztó titok gyanítatott a’ dologban , de a’ gyanúnál tovább nem lehetett menni; azért a’ képzelődés, találékony ész vagy tréfás elmélke­­kedés mindenkép igyekeztek a’ gyanítás’ hiá­nyait költeményekkel pótolni ,­­s a’ szegény Ilau- Ber Gáspárról számtalan kaland hir keletkezett. Eredetét majd keleti majd nyugoti Németországban keresték, majd az Izárnál, majd a’Dunánál, majd az Rajnánál és Nekkárnál. Némellyek egy magyar nemes’ fijának mondották’, mások egy papénak, mások ismét iszonyú gazdagság’ tulajdonosává, mások fejedelmi trón’ örökösévé tevék. Majd ár­tatlan természetű gyermekének tartatott, majd igen ravasz csalónak majd ostobának, majd valami nagy­­ra türekedő gén­nek. Ügyészek, policziatisztek kuta­­tók származását; philosophusok, természetvizsgá­­lók, orvosok phyzikai, chémiai, medicai experimen­­tumokat tettek rajta , katechizáltak, eleetrizáltak, magnetizáltak, homöopathizáltak, allapothizáltak össze vissza a’ szegény ifjún , hogy maga sem tudta hányadán van. Papok és oskolamesterek úgy megtömték gyenge szédelgő velejét tudá­­kossággal, phrazisokkal, dogmákkal, hogy az a’ kis természetesség, melly a’ töm­löczben rá ra­gadt , nem sokára kiűzeték belőle, így a’ néze­tek , vélemények végtelenségig szaporodtak, és gordiusi csomóvá bonyolódott a’ történet, melly­­nek nehezen lesz valaha Nagy Sándora. Midőn írni tanult Hauser Gáspár, Daumer professor leíratta vele korábbi történetét a’ men­nyiben arra emlékezett, ’s eképen irta azt le ma­ga a’ szerencsétlen. „Azon tömlöcz, mellyben szabadulásomig éltem, lehetett valami 6 — 7 láb hosszú, 4 — 5 szélességű. Alja vert földnek látszott ; előrészén két kis ablak volt, fával elrácsolva. A’ földön szalma hevert, mellyen ülni ’s aludni szoktam. Lábaim térdig lepellel voltak fedvék; fekvőhe­lyemnél bal oldalt fazék volt egy lyukban. Öl­tözetem egy ingből és rövid nadrágból állott; nadrágtartómat csupasz testemen, az inget azon felül viseltem. Táplálatom kenyérből és vízből állott, de vizem néha szűken volt, kenyerem min­dig elég. Kevés kenyeret ettem, mert nem sokat mozogtam; nem tudtam hogy felállhatok, mivel járni senki sem tanított; soha sem is jutott eszem­be, hogy fel kellene állanom. Két fa­lovam volt és egy kutyám; mindig ezekkel mulattam magamat. Veres és kék pántlikáim is voltak; ezekkel czif­­rázgattam a’ lovakat és kutyát, de sokszor lel­ ál­lottak a’ pántlikák, mert nem tudtam azokat fel­kötni. Ha felébredtem, mellettem volt egy da­rab kenyér ’s a’ kancsó viz; előbb a’ vízhez nyúltam, utána ettem a’ kenyeret; azután a’ lovakat ’s utóbb a’ kutyát vettem elő, darabig mu­latván, megittam a’ többi vizet, és ismét felővet­tem a’ pántlikákat, ékesgetni az állatokat,"azután kenyeret ettem, inni is akartam, de viz már nem valt. Nem is mulathatok azután a’ kutyával, mert szám igen megszáradt. Gyakran sokáig számhoz tartottam a’ kancsót, de csak nem jött viz belőle; visszatettem helyére ’s darabig vár­tam, nem fog e ismét viz jönni belé, mivel nem tudtam, hogy a’ kenyeret és vizet hozni szokták, képzetem sem lévén arról, hogy raj­tam kívül mások is lételeznek; soha sem lát­tam, sem nem hallottam embert. Egy darabig várakozván, de viz nem lővén, hanyatt feküd­tem ’s elaludtam, és valahányszor felébredtem, mindig újra volt vizem és kenyerem. A’ vizet mindig, kiirtam, és olyankor semmi bajom nem

Next