Film Színház Irodalom, 1941. január-június (4. évfolyam, 9-26. szám)
1941-04-18 / 16. szám
BABAY JÓZSEF NYÍLT LEVELE A HÚSVÉTI CSORTOS VYJ.'Jg'^ ‘T tew«TM Az olvasó meg fogja bocsátani, ha ezen a héten, ezen a hasábon, elérzékenyült egyéni örömömnek nyitok zsilipet. A történelem kerékfordulása visszaadta Magyarországnak a Bácskát. Magyarrá lett a szabadkai temető, egy magyar muzsikus nyugovóhelyével. A szerény kőemlék melyen domborművű képmása fehérlik, tizennyolc éven át kegyeletes zarándokhelye volt a szabadkai magyaroknak. Özvegye, gyermekei az anyaországból nem látogathattak el úgy oda, hogy ne leltek volna a síron friss virágot. A nagytehetségű zeneköltőnek szólt a kegyeleti Szép magyar dalok, nemesen szárnyaló kórusok, finom hangszeres művek szerzőjének? A lelkes pedagógusnak, az ihletett karmesternek, a vidéki zenekultúra önfeláldozó munkásának és apostolának? Vagy a tártszhű, fentölt gondolkodású, jó és igaz embernek, öleihez a megszállás nehéz esztendeiben senki sem fordult hiába bölcs tanácsért, művelt útbaigazításért, okos vigasz balzsamáért? Nem tudom, de ez a néma kegyelet valahogy mindig átáradt onnét, fiúi szívem enyhülésére, olyan jelképes muzsikával, amilyen a temetés napján szólalt meg.„ Emlékszem, azon a bús, ködös márciusi napon elindultunk a koporsóval, keresztül a városon a temető felé. S ahogy mentünk, a főutcákon végesvégig, előttünk sorban egymásután, hangos robajjal húztál le a boltosok a redőnyeiket. Senki sem szervezte, de nem is akadályozhatta meg senki a szabadkai polgárságnak ezt a spontán tüntetését. És kint a simát sem merte volna senki a gyászolók torkára forrasztani az elhunyt zeneköltő dalát, hogy: »Régi nóta, híres nóta«, — amely pedig, mint »irredenta, megnyilatkozás, évekig tilalmas volt a Bácskában. Szállt, búgott a híres nóta, mialatt a fekete koporsóra ráhulltak a rögök s a hantra odatűzték a fejfát, rajta Lányi Ernő felejthetetlen nevével. Lányi Viktor Általános feltűnést keltett a számában megjelent, nagy Csőrtől őszinte véleményét mondta el életomról. Csortos ritkán szokott eny megszólalására érdekelt részről Csortos Gyula is helyeselni fog, tilluspontunknál fogva teljes térjen nyílt levélnek, amelyet Babay J szóvá és népszerű képviselője tett-Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! B. lapjának húsvéti száma igen nagy örömet szerzett. Elvittem magammal a hegyek közé. Egyetlen cikk dúlt fel, mondhatnám hasogatott, — az a noszszú, egyébként ragyogóan megírt »beszélgetést Csortos Gyulával, a »Nagy Magányos Farkassal«, amelyet kegyed két bőséges oldalán át tolmácsolt Olvasóközönségének. íme egy részlet: »— Mi a véleménye. Gyula Mester, a mai irodalomról, a mai írókról s a mai színdarabokról!« Hamiskásan hallgat s aztán megszólal (már t. L a »Nagy Magányos Farkas«). — A mai írók közül éli Gárdonyit, Mikszáthot, Csokonai Vitéz Mihályt szeretem legjobban. Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! A hegyeket borító erdők elsötétedtek előttem. Nem, mondom, ez nem igaz. Mondom, a sajtóhiba. No de ilyen logikával felépített nagy sajtóhiba nem igen szokott előfordulni napjainkban s lapjainkban. Különben is a logika nem alapeleme a sajtóhibának. A szójáték , úgy mondjuk, a feleletbe rejtett, s egyébként kedves gondolatjáték »csortosi« — ez tagadhatatlan. Hogy ő, a »Nagy Magányos Farkas«, a mai írók közül az áldott Gárdonyit, a napsütötte szívű Nagy Palócot s a kínzó fogfájósoktól üldözött, zseniális, csurgói professzort szereti legjobban. A felelet az ön kérdésére. Igen Tisztelt Szerkesztő Úr: precíz, merész, szellemes, de hihetetlenül lesújtó. Biztosra veszem, hogy a római Capitoliumot őrző hidak gágogása hangosabb,bátrabb és gondolatibb volt, mint a néhai római birodalom bármely más halandó láttáé, de azért, engedelmet, lassan ludak, lassan, van túlhan«»s gágogás, amit talán megelégel a Forum Romania is. Majd alább megmondom, hogy miért. Gondolkodtam. Csortos Gyula színművész, a Nemzeti Színház tagja ezt mondja: a mai írók közül legjobban szereti Gárdonyit, Vikszáthot és Csokonait. Hátha úgy érzi a mester, hogy az említettek is mai írók. Egyszóval e kor, e világnézet s e sorsközösség írói. Nem. Csortos ennél műveltebb ember. Csortos Gyula egyszerűen azt mondja: nekem nem kellenek a jelen kék. Hát ez bizony szomorú dolog. Sajnálom ezt a kiváló színészt, ezt a »Nagy Magányos Fal-Csakugyan“ magányos, Klasszikusan erős, tisztán át- gondolt, szívben, orgánumban, alkatban, lélekben, egységes. Isteni ajándékai nagyszerűen egyesültek Csortos Gyulában: férfi, hatalmas fizikumú, erőshitű, abszolút tehetségű, művelt és színész. Ordas, akinek ordítására fel is figyel, meg is remeg (a gyönyörűségtől) ez a nagy, magyar vadon. Ám ezúttal kissé túl nagyot ordított a Farkas. Magányosan. Egy nemzet lelki erejének mindenkori éltetője mai irodalma. A Ma Irodalma. Felsoroltam az imént pár nevet. Folytathatnám, hála Isten. Babits Mihályon, Kodolányin, Szabó Lőrincen, Szabó Dezsőn, Márai Sándoron, Bókayn és sokakon keresztül e »névsort«. Nem kell állításaimat igazolni vagy bizonygatni, — a nemzet áll e nevek mögött. Talán ott a hiba, hogy Csortos a csortosi magányban finom mélyült el egészen a ma irodalmában ... Mint színész és filmszínész ragyogóan megél belőle. Polgári értelemben vagyon az, amit a mából keres. A ma irodalma tehát »megállja a helyét« a »Nagy Magányos Farkas« anyagi ellátásával szemben. Sajnálom, szinte fáj, hogy ekkorát gágogtak a Capitoliumon, önnek viszont, igen Tisztelt Szerkesztő Úr, kötelessége volt Csortos Gyula színművész úr szavait híven visszaadni. Én nem hiszem, ha a pünkösdi számban interjút csinál magyar íróval, hasonló kérdésre az író egy felelne: — Éva a mai színművészek közül legjobban szeretem Lendvayt, Bakó Lászlót, Hegedűs Gyulát és Ódryt. őszinte híve Babay József lilom nélkül figyel. RAGYOGÓ FOGAK ÜDE LEHELET