Film Színház Irodalom, 1941. január-június (4. évfolyam, 9-26. szám)
1941-05-16 / 20. szám
Azonnal meglátszik, ha nem mesterember fúrja, faragja a történetet, hanem író nyúl hozzá egy témához. Ilyenkor az ember a nézőtéren felfigyel, ez a film végre nemcsak beszél, de mond is valamit. Ritka tünemény ez nálunk és bizonyos ünnepi áhítatot érez az ember a moziban ahova, »ne gyerünk be, üssük agyon az időt!« alapon, betévedt A »Havasi napsütés« egyike Hunyady Sándor legíróibb munkájának. A magyar film sokkal, de sokkal kevesebbet engedhet meg magának, mint a magyar színpad s így a legveszélyesebb területen kalandozott Ráthonyi Ákos rendező, aki »A tüzes hópehely« hallatlanul finom drámáját ültette át a celluloidszalag jót olyan nehezen termelő anyagába. A tüzes hópehely egy tizennyolcéves fiatal leány hótiszta lelkével, kis ártatlan örömök utáni vágyával, harmincnyolc-harminckilenc fok között ingadozó láztáblával az ágya fölött, gyilkos kórral alig-alig pihegő tüdejében és az el-ellobbanó gyertyalángnyi kis életével. Mikor egyszer táncolni leszökött a szanatórium halljába és amikor ettől az aprócska kis forgástól szédülten hullik sítréner-táncosa karjaiba, a fiú megérzi a kislány hófehér bőre alatt lüktető lázhullámot: olyan volt karomban, mondja, mint egy tüzes hópehely! Hogyan harcolja ki ez a halál rászánt, de elmúlásában is nyiladozó leányszív az utolsó napok kis boldogságát és örömét sírással, könyörgéssel, ravasz kis praktikákkal ez az igazi írói munka a filmen, amelynek elkerülhetetlen tragikus vége mégis csak megnyugtat és ami után szívünkben talán egy kicsit sajgó rezignációval gondolunk erre a tiszta hópehelyre, aki talán nem is halt meg, csak elolvadt és felszívódott a havasi napsütés tűrő erejében. A történet mögött zajos és ellentmondó keretként természetesen ott kavarog egy ilyen havasi szanatórium élete, amely inkább hotel, mint gyógyintézet táncos teáival, flörtjeivel, szerelmeivel, intrikáival. Bár ezen a vonalon inkább a szakemberek vették át a szót, de az író sem hallgatott el, hiszen felvetődik a probléma és ítélnünk kell: a kínosan korrekt pedánsan fegyelmet tartó, vagy bohémesen könnyelmű és néha nem a fejével, de a szívével gondolkozó orvosa hasznosabb az élet kritikus fordulataiban! Szabad-e a gyógyászat minden törvénye ellenére egy-egy cseppnyi boldogsággal elrabolni, ellopni egy halódó beteg leány még itt tölthető néhány napját. Szabad-e az élet kis örömeit megkóstoltatni azzal, akit már úgyis halálra ítélt a gyilkos kór... írónak kellett lenni annak, aki ezt a témát mégis úgy oldotta meg, hogy mindezek a súlyos nagy és emberi kérdések csak futó felhőcskék módjára homályosítsák el néha-néha a havasi napsütést, amely oly szikrázóan és néha nagyon is jókedvűen és optimizmust hirdetően ragyog hegyek és völgyek felett, Its az írók között is Hunyady Sándornak kellett lennie, hogy a szívünk annyit fájjon, amennyit egy derűs mosoly könnyen meggyógyít. Ezért olyan nagyon szép film a »Havasi napsütés«. A film szerelmespárja a sítréner, akinek hat ragyogó sportfelszerelése van, de nincs " egy zakója sem (Perényi László) és az érdekházasságot hajszoló tüdőcsúcshurutos leány (Turay Ida) Csortos Gyula, a »tfixes hópehely« édesapja és a két ellentétes világnézetet jelentő főorvos: Vértes Lajos és Rajnai Gábor Ravasi napsütés a szanatórium terraszán (Turay Ida és Tolnay^JKlárt^^^ . . .