Film Színház Irodalom, 1941. január-június (4. évfolyam, 9-26. szám)
1941-04-04 / 14. szám
SZERETNÉK Sajnos azonban írni kell. Most talán engedjék el nekem a vallomást, hogy ki, vagy mi kényszerít írásra. Különben sem kell az olvasónak mindent megmagyarázni, annak is van fantáziája, amint egyik kedves kritikusom figyelmeztetett valamelyik regényemmel kapcsolatosan. Na már most, aki ír, akár muszáj neki, akár nem — az nemcsak hogy nem úr (mint Kosztolányi mondotta), de az nem is olvasó. Nem olvasó a szónak abban a kedves, nyájas értelmében. Mert az író vagy azért olvas, hogy tanuljon, vagy hogy forrásmunkát gyűjtsön, néha feszült kíváncsisággal lesi kortársai művét és összehasonlít elemez, osztályoz, lépést tart, versenyez vagy kritizál. (No ezt alaposan megmagyaráztam!) Ifjúkoromban szenvedélyesen faltam a betűt. Addig voltam boldog olvasó, míg nem válogattam a könyveket bizonyos szempontok szerint. Olvastam, ami a kezembe került. Milyen mámoros izgalom volt egy Walter Scott és egy Sue között ,véletlenük, Dosztojevszkij. Karamazov testvérek-jére bukkannom, vagy felfedeznem az unalmas, kötelező ifjúsági olvasmányok során a Falu jegyzőjét! Nyeltem a betűt, nemsokára fölényes kritikám fejlődött és bőszen ítéltem elevenek és holtak fölött. Addig tartott ez a mámoros állapot, míg nem kezdtem írni magam is. Akkor kissé megszeppentem és nyomban elhatároztam, hogy könyvekről kritikát sohasem írok. Hiszen már nem olvasok olyan odaadással, mint olvasó koromban. Időközben kinőttek a szempontjaim. És most rám telefonoz a szerkesztő, hogy e héten könyvekről írjam a cikkemet, írjam meg, mondja, hogy mit olvasok és biztatóan hozzáteszi: írhatja teljesen szubjektíven. Hát úgy lehet, — gondolom — de az ő lelke rajta. Mostanában egy színésznő vaskos művével foglalkozom. Stílusa bűbájosan pongyola. Eredetinen használja, úgy, ahogy az korában divatozott — a német eredetű szókat francia végződéssel. Van humora. Érti az epizódok alkalmazásait, különösen, ha gáláns szerelmi kalandokról mesél. Finoman szatirikus. Mélyen vallásos. Tud filozofálni és közöl pompás ételrecepteket. Tévedésből csak a színésztörténetben tanítják e hölgyet, pedig az irodalomtörténetben is van helye. Míg élt, Déryné volt a neve. Naplóját minden este olvasom egy kicsit s utána mosolyogva alszom el. Azt mondja a szerkesztő úr, hogy nem aktuális? Valóban, nembest seilen e könyv, de megengedjen, e könyv írója, mint típus, mégis csak divatos. Vagy nem ír-e manapság majd mindenik színésznőnk életregényt! S ha már ír a színésznő és én olvasom, akkor miért ne legyen Déryné? A napokban Justh Zsigmond naplóját, a legújabb irodalmi szenzációt fejeztem be. Most aztán ismertethetném székében, hosszában a fin de siécle a csupa ellentmondásból álló, nagytehetségű szép lelkét. Illik tudni róla, hogy dzsentri fiú volt, Páris irodalmi szalonjában élt s itthon paraszt magyarjaival népi színjátékot játszatott. Justhot irodalmi körökben ma felfedezik, újra értékelik és méltó helyére állítják. Mit csináljak, ha az egész naplóból engem a legjobban az gondolkoztatott el, ami nincs is benne, hogy tudniillik, miért volt a jómódú magyar középosztályban annyi tüdővészes ember a múlt század végén? Justhot is az vitte el fiatalon. Valósággal divat volt akkor a hervatag arc, a selymes szakáll, a férfi napernyő és a szűkmellűség. Izgat a kérdés egészségtani része. Mai íróink között hálistennek három tüdőbeteget sem ismerek. S akkor minden második az volt. Kritikai értekezés helyett megkérdem valamelyik orvosprofesszor ismerősömet, hogy a dologról miként vélekedik? Éjjeliszekrényemen fekszik Mórai Kassai őrjárata. Sokáig fog ott feküdni s én időnkint beleolvasok egy kicsit. Néha hátulról, néha elölről. A sorrend nekem nem annyira fontos. Márai minden írása, így kétségtelenül a Kassai őrjárat is szép, ezt hódolattal mondom, jóllehet az ő gondolatvilága tőlem teljesen idegen s cselekvő fantáziámat nem mozgatja meg. De azért mindig elolvasom, ki-ki olvasok magamnak prózai műveiből egy versnyit, elgyönyörködöm bravúrosan tökéletes stílusán. Milyen önmagáért, való. Mennyire kicsiszolt. Hogy játszik egy-egy gondolattal oldalakon át. Ez már valóságos magas matematikai művelet, ahogy egyenletté fejleszti, behelyettesíti, körbe emeli, kombinálja és variálja a gondolatot. Ahogy szép a Xl-ik Szimfóniában egy-egy tétel külön is s érdemes belőle elcsípni néhány hangot is, v úgy szép Márai tételnyi gondolatsora, vagy egyegy mondata ás külön-külön. 11 Márai mellett Darvas József: Felidult szeptemberben című könyve vár sorsára. Nagyon becsülöm ezt a fiatal írót és igen sokra tartom. Szívbéli örömmel hallom, hogy megnyerte éppen most a Székesfőváros Ferenc József nagydíját. Eddig két könyvét olvastam. Tudom róla, hogy paraszti sorból származik s családja kitagadta, mert »nadrágossás lett. Kodolányi szerű tehetség. Holnap reggel — újságolvasás helyett, mert azt nem mívelem — kezdeni a könyvét. És előre szeretem. Hiába, bizonyos szempontok miatt — s ez jelen esetben az új magyar, népi irodalom szeretete — én ilyet, elfogult vagyok. Arra az esetre, ha egyszer valemi csoda történnék és rengeteg időm támadna, mondjuk kellemes, hosszú influenzát szereznék. — egész sereg könyvet halmozok fel az körül, melyekről feltételezem, hogy szórakoztatók. Most többek között a következők vannak raktáron: Éjszaka Bombayban (Bromfield új regénye). Az mondják, akik olvasták, hogy van olyan jó, mint a fergeteges közönség-sikerű Árvíz Indiában. Llewelyn: Hová lettél drága völgyünk? Szintén közönség-siker és én ellentétben bizonyos ifjú irodalmárokkal, feltételezem, hogy egy könyv közönségsikere ellenére is néha lehet jó. Baron von Bohl: A kóros földsugárzásúj tudományt talált fel a derék báró a rákot okozó földalatti vízfolyások negatív kisugárzásáról. A tudományos irodalom még nem hisz neki s így mint tudálékos mű lesz felettébb szórakoztató.) Továbbá Agnes Newton Keith útirajza: Amerre a szél jár. Bájos amerikai flapper ez az Észak- Borneoban élő Ágnes asszony. Gyermekesen, üdén ir és rajzol s valóságos lázba hoz, hogy a trópusokra kívánkozzam. Ebéd után olvasom s Észak-Borneoban képzelem magam. Hogy el ne felejtsem, olvastam Makkai Sándor új, nagy családregényét, a Mi Ernyeieket. Miután azonban ő nagybátyám és e művében saját anyai nagyapám ifjúságát írja a meg (Bach korszak Erdélyben), nem illik e könyvről nyilvánosan véleményt mondanom. Azt azonban elpletykálom, hogy Milotay István a napokban »a legtökéletesebb magyar családregénynek« nevezte a Mi Ernyeieket barátai előtt. Ha már a családnál tartunk, elmondom, hogy rengeteget olvasok a fiamnak hangosan. János vitézt olvastuk többször, Toldi első énekét félig, mert még nem értjük, Lagerlőf Zelma »Csodálatos utazás« című gyermekregényét másfélszer. Vannak részek, amelyeket kétszer, ez adja ki a másfélszert. A divatos gyermekirodalomból két külföldi műnek van nálunk óriási sikere. Bűbájos mese az első az 1.Öt kis kínaiéról (Öt neve van a szerzőnek is, nehéz is lemásolni). Az öt kis kínai ikertestvér úgy hasonlított egymáshoz, mint a válogatott tojások. Az első le tudta nyelni a tengert, a másodiknak vasból volt a nyaka, a harmadik akármilyen hosszúra ki tudta nyújtani a lábát, a negyediket nem fogta a tűz, az ötödik akármilyen hosszú ideig vissza tudta tartani a lélekzetét. És történt, hogy az első kis kínai törvénybe keveredett- Halálra íérték és le akarták vágni a nyakát- Vájjon mi történt? Fiam már kívülről tudja és diadalmasan, csillogó szemmel kiáltja: Elment helyette a kivégzésre a második kis kínai, akinek vasbőr volt a nyaka! Minden gyermekes anyának ajánlom e kis mesét , nemkülönben a ■*Hópacsirta* című ifjúsági regényt, Marie Colmons »Prix Jeunesse*szel kitüntetett munkáját. Finnországban játszik és szebb, mint Copperfield Dávid. E beszámoló úgy tüntet fel, mintha olvasnék mégis. Látszat az egész. Csak szeretnék olvasni. Utoljára a nyáron voltam boldog olvasó. A »Palotai álmok«-at forgattam Krúdytól. Dunántúlon egy öreg, dohos kastélyban nyaraltam. Hevertem a porcellángombos, hűvös bőrdíványon. Zümmögő darázs repült szobámba a félig csukott zsalugáteren át. Ott boldogtalankodott a könyvem körül. Fülledt csend volt különben. A falon könnyezett melegében a naiv olajnyomat. A porcellánpohárban összecsuklott s fanyar illatot eresztett néhány fonnyadó rózsaszál. Elolvastam egyetlen Krúdy novellát. Elmosolyogtam. Lustán nyújtózkodtam és elképzeltem, hogy ha egyszer gazdag leszek, így fogok heverészni mindig. Kedves és jóakaraté, lusta ember leszek. Krúdyt olvasom és többé egy betűt sem írok. POUDFLE