Film Színház Irodalom, 1941. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1941-08-01 / 31. szám

HÁROM SZERENCSÉTLENSÉG Aradi lány vagyok. Édes­apám­ Gajdzsinszky Pál volt és Lengyelországból szárma­zott. Szép ember volt, szí­nész volt. Színész volt az édesanyám is, aki most együtt él velem. Fiatalkorom­ból három szerencsétlenségre emlékszem. Az első: nincs az a gyerek­betegség, amin én ne men­tem volna keresztül. Igen élénk gyermek voltam és négyéves lehettem, amikor könnyen végzetessé válható eset történt velem. Gyulán nyaraltunk. A csordában le­törték a bika egyik szarvát. Ott ácsorogtam a kapuban, piros ruhácskában, amikor a megsebzett bika hazaro­hant. Vérbenforgó szemek­kel — nekem rohant, felka­pott a szarvával, majd leej­tett és éppen át akart döfni, éppen le akart szúrni a földbe, az mikor apukám elé­­beugrott és az utolsó pere­ljen elkapott. A második: nyolc évig az i­umaculatáknál nevelked­tem a zárdában. Egyszer megszöktünk a zárdából aká­cot szedni. Amint ugrándoz­tam­,­­ beleestem a Kőrös­be. Már sodort az ár, lét aléltan fuldokoltam a víz­­ben­, amikor l­esztaladtak a hídról és kimentettek. A harmadik: négyéves le­hettem, amikor édesapámék a Budai Színkörben játszot­tak. Egy napon elvittek ma­gukkal a próbára. Az egyik első emeleti páholyban ültem és bámészkodtam. Aztán mászkálni kezdtem és a szü­leim egyszerre csak észre­vették, hogy­ átmászom a páholy karfáján, majd bele­esem a zenekarba. A gyere­keknek azonban őrangyaluk van, esés közben beleka­paszkodtam egy nagybőgő nyakába és azzal együtt zuhantam a földre. Néhány horzsolással megúsztam. Nagy szerencsém, hogy s­zínészgyerek vagyok. Apám­tól a hangomat, anyámtól tehetségemet örököltem. Úgy lettem színésznő, hogy egy­ Rabindranath Tergore szer egyik versét szavaltam az aradi kultúrpalotában és egy színigazgató is ott volt, aki ajánlatot tett, hogy legyek színésznő. Szüleim hallani sem akartak róla, hiszen or­vosnak készültem. A szín­­igazgató azonban csodálko­zott s azt mondta, már pedig miután ilyen tehetséges va­gyok, ő szerződtet Halvá­nak, így indult el a kar­rierem. Később látogatóba jöttem fel Budapestre és egy szerencsés véletlen következ­tében találkoztam Sebestyén Géza színigazgatóval, aki szerződtetett a Városi Szín­házhoz. Felléptem. Sikerem volt. Egész életemben segít­ségemre volt az, hogy sze­retek tanulni. A második dolog, hogy van kitartásom és precíz ember vagyok. Szeretem a dolgokat befe­jezni. Mikor Pestre kerül­tem, tudtam, hogy csak úgy lehet népszerű vallaki, ha mindig írnak róla a lapok. Megjátszottam a túl naivat. Most már elárulhatom, hogy az a bizonyos Zilahy Irén­­féle naívság nem volt más, mint egy mesterfogás. Azok a bizonyos viccek, amelyek rólam szóltak, csak utólag kerültek el hozzám és vég­eredményben karrierem elő­mozdítói lettek. S az élet azt bizonyítja, hogy ugyan­csak a helyén volt az eszem! AZ ELSŐ KÜ­LFÖLDI SZEREP Egy napon bosszantott, hogy én Budapesten nem ér­vényesülhetek a tehetségem­nek megfelelően. Akkor egy átbúsult éjszaka után szü­letett meg bennem a gondo­lat, hogy én külföldön nagy színésznő leszek. Megtanu­lok németül! Akkor fogtam magamat, — épp szabad voltam — magamhoz vettem egy német tanárnőt és le­mentem vele az olaszországi Santa Margheritába. Négy hét alatt bevágtam Margit szerepét a sFaust--ből és hu­szonkét Heine verset. És ezenkívül a német nyelvtan minden tende-bindé­ jé. Négy hét múlva a Theater an der Wien ajánlatot tett, hogy elvállalnám-e az »Álom­­express”­ című darab prima­donna szerepét. Habozás nélkül elvállaltam. Milyen érzés volt? Fantasztikus. Ott álltam a színpadon és nem tudtam improvizálni. Mint­ha félálomban lettem volna. Transzban. Azóta sem érez­tem ezt soha. A 125-ik elő­adás táján hirtelen előfor­dult, hogy megfeledkeztem a szerepről és kihagyott az agyam. Ilyenkor egy piruet­tet csináltam vagy­­megigazí­tottam a partnerem nyak­kendőjét és eszembe jutott a szöveg. AMERIKA! Mindig vágyódtam Ame­rikába. Annál is inkább, mert egy amerikai filmszer­­ződés minden színésznő ál­l m­a! Én pedig egy ragyogó amerikai filmszerződé­st, amit mindenki boldogan elfoga­dott volna,­­ visszautasí­­­­tottam egy férfiért. A férfit nem kell bemutatnom, mert ő a férjem. Hogy helyesen cselekedtem-e, erre azt hi­szem, mindenki azt vála­szolná, hogy igen. Részemről egy percig nem bántam meg. Sőt! Így is kijutottam Amerikába és megadatott az a szerencse, hogy ezúttal nem, mint egy kis reszkető, ■a jaj, várjon sikerülni fog-és színésznő jutottam ki, hanem abszolút fölényesen, felülről nézhettem meg magamnak az Újvilágot. Az annyira vágyva­ vágyot­t Hollywoo­dot. Legyek őszinte? Nem tetszett! Minden kulissza kint, a legszebb villa is — papír massé, fából készült díszlet. Azt mondják, hogy Pest pletykás város? Hatvá­nyozzuk meg Hollywoodot ezerrel. Hollywoodban a pletykázók vagyont keres­nek. Gáncs, pletyka, intrika, mind olyan dolgok, amik egy művész életének tartozékai. Ez az, ami visszariasztja, ami boldogtalanná teszi. Ez az, ami Hollywoodban sok­kal veszélyesebb és undorí­tóbb. Persze, ez csak a film­re vonatkozik. Én a filmvi­lágot csak tíz napig szem­léltem, mi tulajdonképpen Amerika természeti szépsé­geire voltunk kíváncsiak. Nem a­­»csinált« Amerikáé, hanem a valódié! A MESTERFOGÁS Anyám­ G. Szabó Mária Apám Vajdzsinszky Pál, pályadíjnyertes Petőfi­­m­aszkjában Négyéves koromban Aradon Férjemmel dr. Benedek László egyetemi tanárral

Next