Film Színház Irodalom, 1941. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1941-09-19 / 38. szám
! A HUNYADY-DARABRÓL Megnéztem Hunyady Sándor új darabját, a »Nyári záporát a Vígszínházban és ezennel, különvéleményt jelentek be a kritikának ama vádja ellen, hogy az író felvett egy érdekes helyzetet, de nem meri feltörni a pikáns témában rejlő keserű magot. Mintha bizony azzal lehetne vádolni valakit, hogy jóízűen elfogyasztotta az őszibarack ízes és zamatos húsát, de a magot a tányéron hagyta. A darabban arról van szó, hogy az érett szépségű mama a negyvenes évek küszöbén menyasszonya lesz a gimnáziumi padból csak alig kikerült fiúnak, ugyanakkor az őszülő halántékú elegáns papa — mármint a fiú papája, eljegyzi a szép özvegynek csitri leányát. Hunyady Sándor úgy eljátszik ezzel az ötlettel, mint a cica a pamutgombolyaggal. Gurigázza, pofozza, felemeli, gubancolja, szétzilálja, majd amikor úgy látja, hogy elég volt, helyreállítja a megbolygatott rendet, öreget öreghez ad, fiatalt fiatalhoz s ezzel közmegelégedésre fejezi be a darabot. Egyes kritikusok szerint Hunyady most az egyszer meghökkent az igazi feladattól. Megkerülte, »mellébeszélt«, holott a lélekelemzésnek milyen mélységéig jutott volna el, ha merészebben nyúl a témához. Szerintem ez a darab éppen így jó, ahogy a szerző megírta. Felületesen, mosolygósan, kellemesen. Din ezutáni hangulatot idézve, amikor mindig akad egy jó elbeszélő, aki hasonló érdekes történetekkel szórakoztatja a társaságot. Mert éppen ez a darab érdeme, hogy a szerző nem élezi ki a problémát. Ügyesen elkerüli a dolog kínos, esetleg ízléstelen oldalait. Én például nem tudok elképzelni olyan negyvenéves dámát, aki egy húszesztendős tacskó heves szerelmi vallomására megindultan így felelne: »Jó, hát akkor a felesége leszek!...« Nem akarok hipokrita lenni, elhiszem, hogy egy lányos mamának is megdobog a szíve, ha egy zöld ifjú fellángol érte, talán meg is perzselődik a feléje áramló tűztől, de szerintem ebből minden lehet, csak eljegyzés nem. Abban a társadalmi körben, ahol Hunyady darabja játszódik, a nevetségességtől még jobban félnek, mint a botránytól. Az öregedő gavallér és a romantikus kislány esete már más elbírálás alá esik. Ilyet gyakran produkál az élet és a társadalom is könnyebben hány szemet felettük. Vagy mondjuk, tudomásul veszi, hogy ilyesmi előfordul , és mosolyogva lessük, hogy mi lesz a vége. Mert a természetet ugyanis ideig-óráig be lehet csapni, de a kiábrándulás annál keservesebb lesz. Vénasszonyok nyarán okos ember már nem vásárol fürdőtrikót és strandfelszerelést... Szóval, ez a darab inkább játék, mint élet. De játéknak nagyon kedves és nagyon mulatságos. Én legalább is amerre néztem, mindenütt jókedvű arcokat figyeltem meg. A szomszédaim éppúgy nevettek egy fonák helyzeten vagy szellemes csattanón, mint én. Mein Liebchen, wass willst du noch mehr?! Legfeljebb arról lehetne szó, hogy az író, aki annyira elkényeztetett bennünket mondanivalóinak mély tartalmával, ezúttal nem akart mást, csak mulattatni és ezt, azt hiszem, teljes mértékben el is érte. Az általános kritikának a szereplők játékára vonatkozó részével mindenben egyetértek. Senki sem vonta kétségbe,hogy az előadásnak vígszínházi illata és rangja van. Talán csak azt kifogásolnám, hogy a szép Mezey Máriát kissé túl korán jegyezték el a hervadó szépasszony szerepkörével. Már a »Színháziban is ez volt az érzésem. A tavasszal szemben, amelyet a kis Zsilley Margit annyi hamvas bájjal képvisel, ő inkább a perzselő, sugaras nyár. Ezt nem azért mondom, mintha Mezey virtuóz művészete nem a legjobban oldaná meg a helyzetet, de miért impregnáljunk a közönségbe egy hamis képzetet? A Vígszínház gazdag gárdájában minden árnyalatra akad választék. Mindezt inkább azért mondtam, hogy kifogásoljak valamit. Különben még azt hinnék, hogy elfogult vagyok Hunyadyval szemben. Egyébként számomra feledhetetlen az utolsó jelenet, amikor Mezey elmondja az anyaság himnuszát a sezlongon mellette kuporgó kislányának. Itt, ebben a meleg, Urai vallomásban mutatja meg a szerző az igazi arcát. ^dUa^iUJULI^ uloU. Ellő— 1 P | £ I í to I i t Bubik Árpád száműzi a vicceket az operettből? Kemény elhatározással nyitom be a Fővárosi Operettszínház nagykapuját, azzal az elhatározással, hogy végigverekszem magam a beporosodott páholysorok, a nyári, molytól csipkézett bársonyhuzalok között és tiszta vizet töltök a pohárba: mi van hát a Fővárosiban, amelynek dolgairól, de különösen szezonkezdéséről olyan keveset tuti a publikum" De a nagymező utcai teátrum előcsarnokában a nyári, antik por helyett nyájas és biztató firnájszillat leng körül és álmukból felvert denevérek helyett feltárt szoknyás, padlósúroló asszonyok lármája teszi élettel teljessé a helyiségeket. A sarkig kitárt hatalmas színpadfeljárón szeptemberi, iskolás jókedvvel sétálnak ki s de a kóristalányok, remekül maszkírozva a lázas készülődést egy hamarosan megnyitandó szezon előtt. Bubik Árpád igazgatói szobájában meg éppen teljes illúziót keltő forgalom dúl, ahogy belépek. Széles jókedvvel fogad, mint egy vidéki kastély ura, csöppet sem keltve azt a benyomást, hogy ebben a percben jött haza s nem is lehet tudni, milyen hosszú tartózkodásra, berlini utazásából. — Mondja, kedves direktor úr, hogy van az, hogy a közönség olyan keveset tud a Fővárosi Operettszínház dolgairól? Teszem például, lesz-e egyáltalán szezon az időnk ? Megértem a közönség tájékozatlanságát, hiszen ebben a pillanatban még magam is meglehetősen tájékozatlan vagyok. Mindenképpen magyar darabbal szerettem volna nyitni, de mint ismeretes, Németh Antal nehézségeket támasztott a Csodatükör előadásával szemben. Mindenesetre eljártam a minisztériumban és remélem, hogy mégis sikerül. A próbákat rendületlenül folytatjuk a darabból. — S a Diadalmas... — ... asszonyt azért vettem tervbe, mert az egyetlen szóbajöhető klasszikus operett, melyet szándékaimnak megfelelően, reprezentatív kiállításban, magasabb zenei igényeket kielégítő előadásban adhatnánk elő. A szövegkönyve ennek is meglehetősen gyengécske volt, de átdolgoztam és összhangba hoztam terveimmel. — Mit jelentenek ezek a tervek? — Le akarok számolni az utóbbi években Magyarországon dúló operettdivattal, mely voltaképpen nem is operetteket adott, hanem zenés vígjátékokat. — És megvannak ehhez a haditervhez a kiszemelt darabok! — Nem hiszik el az urak, milyen nagy probléma manapság egy jó operettműsor összeválogatása. Egyszerűen: egyetlenegy operett sincs készen! Éppen az előbb említett ok miatt, hogy az operettszínházak igazgatói hosszú éveken át zenés vígjátékokat kerestek az operettek helyett. A Lehár-operettek szövegkönyvei meg olyan elavultak ma már, hogy egész alapos átdolgozásra szorulnának. Kivétel a Víg özvegy. De mondja, nyithat egy új színház a Víg özveggyel? Akár hiszi, akár nem, ezekben a napokban hatvan operett merült fel, hogy előadjuk, de ezek közül csak egyetlenegyet tudunk használni. — Nem gondolt még arra a direktor úr, hogy ezek a zenés vígjátéknak nevezett mostani operettek talán azért burjánzottak el annyira, mert ez kellett a publikumnak. — Nem hiszem. A közönség azért nézte ezeket, mert nem volt más. Meggyőződésem, hogy hozzá lehet szoktatni a publikumot a jó zenéhez. A Margitszigeten megpróbáltam. Kitöröltem a Három a kislányból minden »viccet«, amit annyira, szerettek a magyar operettek és a darab mégis tetszett Ami vicc mégis fellelhető volt a darabban, azt a színészeim loptak Vissztiébete—L. — Direktor úr, nem fog ez a közönségnevelés egy kicsit sokba kerülni. — Aki színházat és jó színházat akar csinálni, annak nem szabad megijednie a kiadásoktól. Kötött büdzsével indult színház mindig megbukott. — Az utolsóelőtti kérdésnek a közönség körében terjedő aggodalmak adnak aktualitást. A szélesebb körök ugyanis nem tudják, hova sorozzák a direktor urat: most jött haza Berlinből s nem mindenki tudja, hogy ez csakugyan visszatérés volt. — Értem. Hát kérem, magyar vagyok én, alfödi magyar gyerek. Eszembe sincs másnak lenni. És az utolsó kérdés, mert ez volt az utolsóelőtti, ugy-e. — Az utolsó: készen, van-e már a társulat az említett nagy feladatok megoldására! — Készen. íme: Honthy Hanna, Szondy Biri, Barabás Sári, Egyed Lenke, Raffay Blanka, Simon Marcsa, Madarász László, Halmay Tibor, Solthy György, Pártos Gusztáv, Fülöp Sándor, Ihász Alajos, Ujváry Lajos, dr. Sikolya István, Ignáth Gyula, Wessely Pál, Erényi Béla, Antók Ferenc, Vincze Ottó (zenei vezető), Török Emil (karmester), Innocent Vincze Ernő (dramaturg), Márk Tivadar (kosztümtervező), Brada Rezső (balettmester). Az első két díszletet Jaschik Álmos tervezi. Papp Antal Bubik: «Hatvan operettről is szó volt, de esti egyetlenegyet tudunk használni!« (Eschar fahr.)