Film Színház Irodalom, 1941. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1941-07-04 / 27. szám
ESTE KILENCKOR, úgy, amint ezt az esti lapok közül, — felöltöd fekete fátyolruhádat, szépséges királynő, Budapest és suhanó sejtelmességedben tűnsz elénk, amerre csak lépünk: utcáidon, tereiden, parkjaidban, partjaidon, terraszokon és erkélyeken, ablakokban és kapumélyedésekben — gyönyörű, rejtelmes és királynő, kacér és könnyelmű, forró és szerelmes, bizarr és kiszámíthatatlan Budapest... Egy hete már, hogy nem látjuk orcádat, kilenc óra után, csak emlékezni próbálunk szépséges vonásaidra, gyakorlatból, megszokásból, fantáziánk, ábrándjaink és vágyaink segítségével : elképzeljük, hogy itt milyen vagy, ott hogy hajlanak vonalaid, erre milyenek a formáid, amarra hogy omlanak füstjeid a gyér szent János-világításban... Rejtelmes lepleidben újra beléd szerettünk, Citta Morta, ahogy talán D'Annunzio nevezne és éppen Duse tiszteletére, aki a legfőbb és legtisztább szépség volt, minden szép között, az egész világon ... ... Csak éppen csendesebb lettél szépséges és vidám Budapestünk, hogy kihúnyt homlokodról lángjaid gyémánt-girlandja, amely tetszelegve nézhette magát a mély és néma folyam mesebeli tükrében, csendesebb lettél, mert néped is, mintha lábujjhegyen tipegne a fátylakba burkolt, fénytelen éjszakában — s mintha még a hangját is elhalkítaná, hogy fel ne ébredj szépséges, feketébe öltözött alvajáró, dunaparti királynő .. . AZ UTCA is olyan gyöngéd és figyelmes, mint egy elsötétített szanatóriumi folyosó. Mintha a házkapuk is megannyi betegszoba-ajtók volnának, zaj, tolongás és torlódás nélkül járnak az emberek ide-oda, szembe és keresztbe, tágra nyitják a pupilláikat, figyelnek és ügyelnek, önmagukra és egymásra ... Csupa gyöngédség és udvariasság minden ember a közös fátyol-lepel sötét sátra alatt, mintha csak bizonyos külön lelki szabályok is érvényesek volnának a fényt kikapcsoló és eltiltó materiális rendeletek özönében. Igen, ami tegnap szabad volt, az ma tilos, vigyáznod kell, ahogy a cigarettádra rágyújtasz, — talán még a szemed se tüzelhet oly könynyelmű hévvel, mint mikor a szemed lángján kívül más fény is világíthatott, — igaz viszont, hogy éppen ezért és kárpótlásul sok minden más egyéb szabad, ami eddig a világosságban tilos volt. Szabad mindenek előtt, hogy férfiak és nők egymást szorosan átölelve andalogjanak egymás mellett az utcák fekete félhomályában, senki sem ütközik meg rajta. És „szabad a csók" is a kapualjban, az autóbusz lépcső előtt, a kávéházi terraszon egymás mellett ülve, egyáltalában és mindenkor és általában szabad , s az emberek úgy viselkednek, ahogy általában a sötétben szoktak, vagy mondjuk így , ahogy a sötétben viselkednének ... Egymáshoz bújnak, inni, ragaszkodnak egymáshoz, még talán az is lehet, hogy rájöttek : szeretik egymást... A TERRASZOKOK is úgy ülnek egymás mellett, olyan szelíden és csendesen, mint a szelíd juhok az éjszakai akolban. Különben hogyan volna lehetséges, hogy egyetlen hangos, vagy ingerült szót a csöndes és megilletődött sötétben nem hallottam elhangzani, mintha minden harag, kelletlen érzés, türelmetlenség egy csapásra megszűnt volna az ádáz város utcáin és terein, ablakpárkányai mögött és kapumélyedéseiben. S a jó emberek, akik megszűntek veszekedni egymással és egyelőre, íme nem bántják egymást, egy új és csodálatos szekta tagjaiként, mint valami külön jelvényt, hordják magukkal a titokzatos új rend rejtelmes kis eszközét, az önműködő, parányi villanylámpát... külön viLLANYLÁmpa-divat terjedt el a pesti éjszakában két-három este alatt, mindenféle fajta alakú és térfogatú lámpácskák foglalnak helyet a rúzs és púdertartó mellett a női retikülökben, kaucsukból, fémből, fából, celluloidból, sőt láttunk olyan villanylámpácskát is, amelynek foglalata ezüstből volt, hogy egy színarany Dunhill öngyújtó-szerű kis lámpácskáról ne is beszéljünk ... (Egy magasrangú német tiszt kedveskedett vele egy pesti dámának . ..) íme a háború perverz luxusa ... A lámpácskák mellett lábrakapott a világító ékszerek divatja is, a világító brossok, küpszek, tűk, csattok kényszerű hóbortja, amelyek pisla fényvédelme alatt imbolyognak az utcákon a hölgyek, — hogy rossz emberek beléjük ne ütközzenek a sötétség örve és leple alatt... Mert AZ IGAZI SZERELEM ÉS FÉLTÉKENYSÉG vehemensen védelmezi jogait az utca veszélyes és nehezen felelősségre vonható sötétjében, amelyre egy röpke „pardon “-nal oly könnyű és kényelmes hivatkozni. Az egész újfajta hemzsegés, közlekedés, tájékozódás és csoportosulás, a legnagyobb csendben, zaj és feltűnés nélkül és persze láthatatlanul és szellemszerűen bonyolódik le, mintha az emberek nemcsak az előírt sötétséget, de az elő nem írt csendet is kötelezőnek tartanák: suttogva beszélgetnek egymással, a dumaparti kávéházak terraszain és az elsötétített világítású pisla étterem-kertekben. A pincérek gyűszűvilágításnál szervírozzák a ropogós libasültet, amelyhez súgva rendelnek még egy kovászos uborkát és íme, az élet gyönyörűen és rendületlenül folyik tovább a sötétben is, csak úgy, mint nappal világítás mellett... S A JÓTÉKONY LEPEL zsongitó hatása általános : a kontúrok nemcsak a Margit-híd túlsó oldaláról hatnak megtévesztő módon másképp, de közvetlen közelről is. És nemcsak a paloták ormai változnak át a fekete világ sötét fátyolsátra alatt, de az emberek is, sőt a velük szemben táplált érzéseink is. Aki a tegnapi fényben csúnya volt és kellemetlen, ma a sötétben nem okvetlenül az, annyi örömünk tehát feltétlenül van a sötétből, hogy talán szebbnek látjuk egymást, jobbnak, kedvesebbnek, — arra a rövid időre, este kilenctől reggel háromig, amely időre a jótékony sötétség fátylát a városra borítja a rendelet... Nappal aztán kezdhetjük megint élőtről az egész csúnya, fényes, nappali életünket, a tiszta tekintetünkkel, amely mindent lát, tehát mindent élesen, elfogulatlanul és hazugságmentesen kritizál, tehát nem is bocsát meg semmit. .. Gondolkozzunk egy kicsit, hát akkor hogy is jobb végeredményben !... ÍRTA: EGYED ZOLTÁN Magányos hajós a kávéházi terrasz sötétjében . . . Ahol legalább az orrok hegyéig látnak az emberek: kerti étterem ponyvák alatt »csökkentett« világításban