Film Színház Irodalom, 1941. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1941-11-28 / 48. szám
NE KÖTÖTTEM KOMPROMISSZUMOT" — mondja Illyés Gyula „Támadjanak, harcos lap a Magyar Csillag, nem hátrál meg" Babits Mihály halálával az új sajtótörvény rendelkezése értelmében megszűnt a Nyugat lapengedélye. A Nyugatot sokan sajnálták, mert benne látták az abszolút irodalom mértékhitelesítőjét, de voltak olyanok is, akik örültek, mert a Nyugatban látták a szellemiség elszakadását fajtánktól. Illyés Gyula a legnépibb népi sorból termett mélylelkű magyar író, odaült Babits szerkesztői asztalához, megindult a Magyar Csillag. Néhányan kimaradtak a régi nyugatosok közül, jöttek és jönnek újak. A lap körül az irodalmi körök vitája hullámzik és ez a hullámverés kicsap néha a napisajtó hasábjaira is. Utód, vagy nem utód? * A csendes budai irodalmi kávéházban beszélgetünk Illyés Gyulával. — A Magyar Csillag utód is meg nem is. Mindentől és mindenkitől független. Nem kötöttem kompromisszumot senkivel, legkevésbbé magammal. A lap: irodalom, magáért az irodalomért és ebben Babits Mihály gondolata él tovább. — A támadások? ... — Nem baj, sőt rendben is van. Támadjanak. Harcos lap a Magyar Csillag, nem hátrál meg és irodalmunk sötét zugaiba mindig bele fog világítani. Hogy ezt közelebb hozzam, megmondom, amit már meg is írtam : a primitív korok hitték, hogy ami betű, az egyben irodalom is. A betűáradat mai kora, szemléletében nagyon is hasonló. És ez jellegzetes magyar tévedés. A Magyar Csillag legutóbbi számában erről a következőket mondottam: (Mutatja.) „Nemcsak közönségünk kapcsolja változatlanul össze az irodalmat és a keresetből űzött betűrovás százféle fajtáját, nemcsak a betűrovók hiszik azt, hogy közük és képességük van az irodalomhoz, hanem íróink nagy része sem tartja, vagy nem tudja megtartani a szükséges távolságot a kettő között. Holott... Restellném elsorolni mindazt, ami egy igen halott után következhetnék. Ambrus esztendőkig panaszolta, hogyan fojtogatja a hírlap legszebb műfajunkat, a magyarhoz annyira ülő novellát azáltal, hogy tárcába töri. Sikerült teljesen agyonszorítania, magyar novella már nincs.“ „Költészetünkön a kő alatt küszködő növény színe terjed, regényünket a ponyva felé nyomja a haszon, napi és így általános kritikánk hitele a sarki nőké , a tehetség vagy leveti az írói erkölcsöt, vagy bölénysorsra szorul. A szimbiózis folytán lassanként a szellemet is teljesen a zsurnalizmus vezeti, zsurnaliszta módszerrel, zsurnaliszta hanggal, hovatovább az irodalmi folyóiratokban is.“ „Az életösztön első rezzenete a talpraállás, az emelkedés az elkülönülés lehet, megszüntetése ennek az iszonyú egységnek, a határvonal pontos meghúzása irodalom és olvasmány között. Ez volna a feladat.“ — Tudom, hogy a Magyar Csillagra még komoly harc vár, — mondja határozottan — de ebben a harcban csak úgy veszek részt, ha a küzdelem első mozdulata — a tisztelgés... — Falu és város? . .. Elgondolkodik. Fiatal arcán nagy nyugalom simul szét. Látszik, fizikailag sugárzik róla, milyen szívesen beszél erről. — Babits Mihály, a városi élet kvintesszenciája, a legnagyobb élvezettel és elismeréssel olvastam Tamási Áront. Csak szemre ellentétes pólusok ők. Magammal magyarázhatom meg, hogy a valóságban nincs ellentét, nincs pólus. Fele életem zsellérházban telt el, legmélyebb népi voltomban is — nyugatos vagyok. József Attilával beszéltünk erről és be kellett látnunk: nincs köztünk ellentét. Irodalmunkat ezen a vonalon nem fenyegeti kettészakadás. Nem is ebben rejlik a veszély, hanem éppen a szellemi élet látszólagos egyesülésében, az irodalmi határvonalak, sőt színvonal elhalványulásában. Irodalmi életünkbe olyanok nyomultak, akiknek ott semmi keresnivalójuk. — Totális irodalom? . .. — Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy nem az egyöntetű, egyforma sablonra gondolkodó írást szeretném totálisnak nevezni, hanem azt, hogy minden író egyformán jól fejezze ki a maga egyéni, külön gondolatait. — Újak? Fiatalok?... — A Nyugat ott kezdte, ahol Vörösmarty elhagyta, én Babits Mihály munkáját folytatom. Velem és utánam jönnek az újak, a fiatalok, áthidalunk korokat, hogy a jövőbe vezethessük azokat, akik hisznek az igazi irodalomban, akiknek tehát igazuk van. A fiatalok között sokan vannak rendkívüli intellektusok, akik néha papirosszagú irodalom hibájába esnek, elszakadnak az élet valóságától. De éppen ez az egyik igen rokonszenves feladat: visszahozni őket. — Népi írók? .. . — Csak író van, minden jelző nélkül. Ha népi származású írót gondol, úgy megmondhatom, hogy nagy örömmel csodálkozom néha, mert soha nem látott, soha nem hallott parasztok, munkások, nagyszerű kifejező készséggel és mélyenlátó szemmel nyúlnak tollhoz. — Mit jelent ez? Kort? ... — Nem. Ez a kortól független. Ez magyar intelligenciát jelent. — Színház? Film? . . . — Évek óta nem voltam színházban, sem moziban, mert ezeken a helyeken az irodalmat sokszor megcsúfolják. Pedig higyje el és higyyék el azok, akiktől a színház és film színvonala függ, a közönség sokkal hálásabban fogadná az igazi irodalmat. . . BELLA ANDOH Ill.vés Gyula TÜNDÉRI AJÁNDÉKOK JA JÜSXteffjZ, KÖLNIVIZEK