Film Színház Irodalom, 1941. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1941-11-28 / 48. szám

NE KÖTÖTTEM KOMPROMISSZUMOT" — mondja Illyés Gyula „Támadjanak, harcos lap a Magyar Csillag, nem hátrál meg" Babits Mihály halálával az új sajtótörvény rendelkezése értelmében megszűnt a Nyugat lapengedélye. A Nyugat­ot sokan sajnálták, mert benne látták az abszolút irodalom mérték­­hitelesítőjét, de voltak olyanok is, akik örültek, mert a Nyugat­ban látták a szellemiség elszakadását fajtánktól. Illyés Gyula a legnépibb népi­ sorból termett mélylelkű magyar író, odaült Babits szerkesztői asztalához, megindult a Magyar Csillag. Néhányan kimaradtak a régi nyugatosok közül, jöttek és jönnek újak. A lap körül az irodalmi körök vitája hullámzik és ez a hul­lámverés kicsap néha a napisajtó hasábjaira is. Utód, vagy nem utód? * A csendes budai irodalmi kávéházban beszélgetünk Illyés Gyulával. — A Magyar Csillag utód is meg nem is. Mindentől és min­denkitől független. Nem kötöttem kompromisszumot senkivel, legkevésbbé magammal. A lap: irodalom, magáért az irodalomért és ebben Babits Mihály gondolata él tovább. — A támadások? ... — Nem baj, sőt rendben is van. Támadjanak. Harcos lap a Magyar Csillag, nem hátrál meg és irodalmunk sötét zugaiba mindig bele fog világítani. Hogy ezt közelebb hozzam, megmondom, amit már meg is írtam : a primitív korok hitték, hogy ami betű, az egyben irodalom is. A betűáradat mai kora, szemléletében nagyon is hasonló. És ez jellegzetes magyar tévedés. A Magyar Csillag legutóbbi számában erről a következőket mondottam: (Mutatja.) „Nemcsak közönségünk kapcsolja változatlanul össze az iro­dalmat és a keresetből űzött betűrovás százféle fajtáját, nemcsak a betűrovók hiszik azt, hogy közük és képességük van az irodalomhoz, hanem íróink nagy része sem tartja, vagy nem tudja megtartani a szükséges távolságot a kettő között. Holott... Restellném elsorolni mindazt, ami egy igen halott után következhetnék. Ambrus esztendőkig panaszolta, hogyan fojtogatja a hírlap legszebb műfajun­kat, a magyarhoz annyira ülő novellát azáltal, hogy tárcába töri. Sikerült teljesen agyonszorítania, magyar novella már nincs.“ „Költészetünkön a kő alatt küszködő növény színe terjed, regé­nyünket a ponyva felé nyomja a haszon, napi és így általános kriti­kánk hitele a sarki nőké , a tehetség vagy leveti az írói erkölcsöt, vagy bölény­sorsra szorul. A szimbiózis folytán lassanként a szel­lemet is teljesen a zsurnalizmus vezeti, zsurnaliszta módszerrel, zsurnaliszta hanggal, hovatovább az irodalmi folyóiratokban is.“ „Az életösztön első rezzenete a talpraállás, az emelkedés az elkülönülés lehet, megszüntetése ennek az iszonyú egységnek, a határ­vonal pontos meghúzása irodalom és olvasmány között. Ez volna a feladat.“ — Tudom, hogy a Magyar Csillagra még komoly harc vár, — mondja határozottan — de ebben a harcban csak úgy veszek részt, ha a küzdelem első moz­dulata — a tisztelgés... — Falu és város? . .. Elgondolkodik. Fiatal ar­cán nagy nyugalom simul szét. Látszik, fizikailag sugár­zik róla, milyen szívesen beszél erről. — Babits Mihály, a városi élet kvintesszenciája, a leg­nagyobb élvezettel és elismerés­sel olvasta­m Tamási Áront. Csak szemre ellentétes pólusok ők. Magammal magyarázhatom meg, hogy a valóságban nincs ellentét, nincs pólus. Fele életem zsellérházban telt el, legmélyebb népi voltomban is — nyuga­­tos vagyok. József Attilával beszéltünk erről és be kellett látnunk: nincs köztünk ellentét. Irodalmunkat ezen a vona­lon nem fenyegeti kettészakadás. Nem is ebben rejlik a veszély, hanem éppen a szellemi élet látszólagos egyesülésében, az irodalmi határvonalak, sőt színvonal elhalványulásában. Irodalmi életünkbe olyanok nyomultak, akiknek ott semmi keresnivalójuk. — Totális irodalom? . .. — Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy nem az egyöntetű, egy­forma sablonra gondolkodó írást szeretném totálisnak nevezni, hanem azt, hogy minden író egyformán jól fejezze ki a maga egyéni, külön gondolatait. — Újak? Fiatalok?... — A Nyugat ott kezdte, ahol Vörösmarty elhagyta, én Babits Mihály munkáját folytatom. Velem és utánam jönnek az újak, a fiatalok, áthidalunk korokat, hogy a jövőbe vezethessük azokat, akik hisznek az igazi irodalomban, akiknek tehát igazuk van. A fiatalok között sokan vannak rendkívüli intellektusok, akik néha papirosszagú irodalom hibájába esnek, elszakadnak az élet valóságától. De éppen ez az egyik igen rokonszenves feladat: visszahozni őket. — Népi írók? .. . — Csak író van, minden jelző nélkül. Ha népi származású írót gondol, úgy megmondhatom, hogy nagy örömmel csodálko­zom néha, mert soha nem látott, soha nem hallott parasztok, munkások, nagyszerű kifejező készséggel és mélyenlátó szem­mel nyúlnak tollhoz. — Mit jelent ez? Kort? ... — Nem. Ez a kortól független. Ez magyar intelligenciát jelent. — Színház? Film? . . . — Évek óta nem voltam színházban, sem moziban, mert ezeken a helyeken az irodalmat sokszor megcsúfolják. Pedig higyje el és higyyék el azok, akiktől a színház és film színvonala függ, a közönség sokkal hálásabban fogadná az igazi irodalmat. . . BELLA AND­OH Ill.vés Gyula TÜNDÉRI AJÁNDÉKOK JA JÜSXteffjZ, KÖLNIVIZEK

Next