Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1942-05-08 / 19. szám

­ Egy svájci lap híradása szerint a gyönyörű filmsztár, Paulette Goddard egyetemi „tanár" lett, s katedrát kapott a los­ angelesi Film-Szépség és Művészeti Egyetemen. A hír komoly­ságát megerősíti az is, hogy Paulette Goddard a Szépség fakultáson hir­dette meg előadásait és ehhez nem­csak saját egyéni szépsége alapján van jogcíme, de, — amit csak keve­sen tudnak róla — valaha első asszisztense volt dr. L. B. Honelly-nek, a híres amerikai kozmetikus apostol­nak. Paulette Goddard, akinek Chaplin­nel kötött házassága és válása még ma is felderíthetetlen rejtély, dr. Ho­­nelly szépségklinikáján működött hosz­­szú évekig, mielőtt a film számára fel­fedezték. A gyönyörű színésznő ellen­sége minden túlzásba vitt kozmetiká­­­­zásnak, felfogása szerint a női szépség kiindulópontja a szép arcbőr és a legszabálytala­nabb arc is széppé válik, ha az illetőnek szép az arcbőre. Ez az elmélet különösen a mostani időkben érdekes, amikor a nők ezer olyan poszton veszik ki részüket a munkából, ahol a körülmények a bő­rüknek ártanak. Paulette tanárnő sze­rint az arcbőr ellenségei ellen véde­kezni kell, elsősorban táplálni kell azt, hogy a túlzott szárazságnak és ráncosodásnak ellent tudjon állni. A bőr táplálásának ma már meg­vannak a kipróbált módszerei, táp­szerei, elsősorban nemes zsira­dékanyagokból készült krémek, melyek a bőrt táplálva leküzdik a­­ beteges szárazságot és megaka­dályozzák a ráncosodást. Ilyen elismert krém, amelyhez nem­csak a gazdag amerikai filmsztárok, de Európában is minden dolgozó nő hozzájuthat a Hvg. Guerlain-gyártmá­­nyú „Cyclone" Cold-Cream, amely nemes anyagokból készül és kitűnően alkalmas a bőr táplálására, a száradás, repedezés és ráncosodás megakadá­lyozására. A „Cyclone" Cold-Cream a pórusokba hatol be és azok meg­tisztításával lehetővé teszi a bőr lé­legzését. A Hug. Guerlain „Cyclone" Cold-Cream minden nőt széppé tesz. Magyarországi töltőtelepe: VII. Damjanich-u. 30 BESZÉLGETÉS PERUS PALIVAL Égőszemű, mosolygós, kerekarcú ember ez a Peru­s Pali, Pest egyik legdivatosabb cigányprímása, akiről ki hinné, hogy csak harminchat esztendős és már huszonkét éve­s prímás. Be sok szép magyar nótát húzott azóta az urak fülébe, meg a mikro­fonba, hogy a rádión át ország-világ élvezhette megtanulhatatlan tudományát, a remek cigányzene­muzsikálást. Este van, éppen vacsorázik a söntésben, körülötte a banda. Az asztalfőn ül, tip-top-elegán­­san, feltűnően szép aranyórával a csuklóján. Fél­óra múlva kezdi a nótázást... Boldognak és elé­­g­dettnek látszik. — Ma jó kedve van, Pali! — mondjuk neki. — Jó kedvem van mindennap­ — feleli. — Szeretem az éjjeli életet, ezért lettem cigányprímás. Negyedik gimnazista voltam a Tavaszmező­ utcá­­ban, mikor rájöttem, hogy a muzsikálás az én igazi hivatásom. Abbahagytam a tanulást és azóta le se tettem a hegedűt. Mert, ha a hegedű a kezemben van, más ember vagyok . . . — Milyen ember ? — Arra mosolygok, akire akarok ! — Hogyan ? Hát a cigányprímásnak nem az a kötelessége, hogy mindenkire egyformán moso­lyogjon ? Pali fejét rázza és így válaszol: — A vonó éppen úgy szúr és kedveskedik, mint a toll. Azt mondják a toll élesebb a kardnál. Én pedig azt mondom, hogy a vonó élesebb a tollnál. . . Elmondja, tulajdonképpen hogyan is lett belőle híres, pesti prímás. — A Keszelynél játszottam tizennyolc eszten­dővel ezelőtt. Bejárt oda egy zömök, energikus, roppant érdekes és szuggesztív ember. Ha szabad mondanom, valahogy olyan „nótázási barátság“ keletkezett köztünk. Gömbös Gyula volt. Valahány­szor bejött vacsorázni a vendéglőbe, én már rázen­dítettem kedvenc nótájára: — „Szépen legel a kisasszony gulyája . . — Szegény kegyelmes úr mondta is nekem, hogy lesz belőlem valaki. Aztán úgy alakult a dolog, hogy egy évvel később Siófokra kerültem, a Kaszinóba. Ott találkoztam Egyed Zoltánnal, aki nem volt rest és lehozatta Siófokra Tarján Vilmost, hogy hallgasson meg és szerződtessen az akkor legdiva­tosabb étterembe, a New-Yorkba. ősztől kezdve már híres, pesti cigányprímás voltam ... El is játszom rögtön, ha meglátom Egyed Zoltánt, a kedvenc nótáját, hogy aszongya : „Születtem én Kiskunságon, csikós lettem Hortobágyon . . . “ — Úgy látszik, kedves Pali, maga a nótájá­ról ismeri meg az embereket. Mosolyogva feleli: — Nem mondom, elég nagy az ismeretségem. — Hány magyar nótát tud ? — Azt én még kapásból se tudom kiszámítani! Rászól a bandára : — No, eredjetek kezdeni, majd én később jövök. Mint a primadonnák. A banda felszedelőz­­ködik az asztaltól és néhány perc múlva már át­szűrődik a muzsikájuk a szomszédos étteremből. — Áriája el, — faggatjuk, — kinek mi a nótája? Vontatottan, kelletlenül mondja : — Hát azt nem olyan könnyű . . . Mit monda­nának az urak, ha úgy elárulnám őket. . . — Nincs abba semmi . . . Mindenki szereti a magyar nótát / — Nem bánom . . . Mert azért én is nagyon szívesen gondolok azokra, akiknek megpillantásakor mosolyog a vonó a kezemben. Örül a szívem, mikor azt játszhatom, hogy „Valamikor úgy szerettem a világot . .. “ Ez Kánya Kálmán kedvenc nótája. Vagy például Hóman kegyelmes úr nótáját azt, hogy: „Mély a Rima, zavaros, ha megárad“. A leges­legkedvesebb vendégem szegény gróf Jankovich-Bésán Endre volt, akinek ezt játszottam : „Keresem az Istent . . . “ örültem, amikor nemrég miniszter lett Lukács Béla kegyelmes úr, akinek a kedvenc dala : „Könnyű neked sólyom madár . ..“ Bárdossy volt miniszterelnök úr, a „Három bokor salátá“-t szereti, viszont a Kállayak egészen termé­szetesen : a Kállay-kettőst. Nagyon szereti a magyar nótát gróf Cziráky József (,,Ablakomon be­sütött az esti fény . . . “) és gróf Pálffy Pál (­„Két virágom volt énnékem. . . “). — És a színészvilág ? — Azok a szívbéli magyar népdal-rajongók ! Például Fedák Sári, akinek ezt kell elhúzni, hogy : „Csak azt mondd el rózsám, melyik úton mész el. ..“ De sokat játszottam Jávor Palinak, azt hogy „Bala­toni nyárfák alatt“, Szörényi Évának : „Nem való bokréta . .Aztán Kiss Ferenc volt elnök úrnak ... — Neki mit játszik ? — „Amerre én járok ... “ A noteszét mutatja : — Tessék csak idenézni, ezt kaptam a múlt héten. Német szöveget olvasunk a noteszben: „Cigány­zene ! A legszebb zene! Günther Lützow“. A leg­híresebb német repülő írta ezeket az emléksorokat. Félkilenc. Palinak oda kell állni a banda élére, még csak egyet kérdezünk tőle : — Árulja el, hogy magának mi a nótája ? — Ezt csak a feleségemnek, meg Pali fiamnak húzom el: „Reggel, este, csak Te vagy az eszemben . . .“ (b) Pertis Pali és kisfia: Pertis Pali Jenő VIZAFOGÓ Gyerekkorom hajdan boldog vidéke, szomorú látni mily szegény, mennyire csupasz lettél! Hová lett a sötét dunaparti erdő, hol oly sokat fürödtem nyaranta a piócákkal­ teli állóvizekben játszótársaim víg seregével? Öreg fák alatt kanyargó, szeszélyes Rákospatak, s te régi Vuk-gyár a gát mögött, szólaljatok meg már, mely ördög irtott ki titeket? Mint idegen arc, úgy bámul most reám e vidék, mintha csak intene, nincs mit keresned többé e tájon! Marny,h­a néni se mosogat már, nem sulykolja a beáztatott ruhát a tavaszi parton, megha­l ő is azóta, mint minden érzelmes s mulandó szépsége e világnak, mely nem jó vissza soha már, akár a tündöklő ifjúság. Berda József

Next