Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1942-05-08 / 19. szám
Big Rolf, a clown, harmadik napja ivott... A cirkusz melletti artistacsárda vendéglőse megelégedetten konstatálta, hogy Big Rolf félhavi gázsija máris az övé. Big Rolf ivott — dúsan, konokul, magányosan és sokat. Mérges, vad pálinkákat, zöldet és víztisztát felváltva, mert szomorú volt és indulatban robogó szervezetének sok kellett a bódulathoz. Felejteni akart. Vigasztalódni ■nem lehet, — ezt tudta jól — de felejteni! Legalább arra a rövidke időre, amíg a szesz mámora el nem száll.... A clown vörös bikanyakán kidagadtak az erek, amint markával megragadta a pálinkásüveg nyakát. Gyűlölettel, vadul, mintha egy emberi nyakat markolászott volna... Igen, ölni volna jól Verekedni hosszasan, szétzúzni egy pimaszul mosolygó, öntelt arcot, a gondosan lenyalt frizurát véresre borzolni, izmot izom ellen, csontot csont ellen feszíteni és a végén ölni... Vagy meghalni. Elterülni a porondon, ha a másik ott is győzni talál. De így élni tovább? Esténként mopszlipofára maszkírozva bárgyúságokat rikácsolni a manézsban, előadás után szeszeket vedelni pintszámra és hajnalban vérbeborult szemmel, szédülve, öklöndözve, könnyes csuklások közt zuhanni hideg, magányos ágyba?... És hogy kerüli mindenki! Hogy kitérnek az útjából, mint a veszett kutya elől. Hogy sajnálják, hogy szeretné mind vigasztalni, de nem mer senki még csak szólni sem hozzá! Ne is szóljon! Az ördögbe is! Big Roll még ma is »szám« és az is marad... »The best acrobatic clown of the world...« Igen! Mert erő is van! És ügyesség és ötlet és tudás, minden, minden — csak éppen az a szédülés ne volna, ami már akkor is jelentkezik, ha csak egy zsámolyra áll... A szédülés... A nagy zuhanás után maradt vissza__Mikor is volt? Hat éve? Nem, már hetedik éve... Jó szám volt! »Spider in love«__— a »Szerelmes pók« ... A cirkusz tetején, fent a magasban, kifeszített óriási pókháló tizenegy méternyire a porondtól... Az Aquariumban pláne tizenhárom méter volt a távolság... Micsoda sikerek, micsoda reklámok, micsoda gázsi!... Big Rolf és két partnernője... Emily and Daisy, a két aranyos légy, akikre a szerelmes pók vadászik... A nagy ugrás, a háló egyik sarkából a másikba ... Errel a nagy ugrás... A Colosseumban hét évvel ezelőtt... Milyen pánik, milyen zavar és milyen — szerencse! Hiszen minden törésbeforrt, semmi sem maradt viszeSzerelmes pók« ... Good bye, Big Roll!gra — csak az az átkozott szédülés... Adieu: De nem volt azért nagy baj — Lehetett volna rosszabb vége is... Először is ottmaradhatott volna, mint már olyan sokan, vagy elnyomorodhatott volna és ma lehetne rongyfestő, harmadrangú cirkuszokban, mint Van Rennen, az egykori »Repülő hollandi«. Vagy artistaügynök segédje Marseilleben, vagy Altonában, bénán, sántáin, dadogva ... Esetleg koldulhatna a cirkuszok és orfeumok körül, mint Captain Strack, akit nyomorékra kóstolt Szelim, a királytigris... Emily és Daisy — a két aranylégy — elrepült, önállósították magukat. Csinálják a pókszámot — pók nélkül... Egészen szép sikerük van... Kívánom nekik, jó lányok voltak... Daisy ugyan kicsit megvadult, amikor egyszer véletlenül meglátta a betétkönyvemet ... Kis csacsi! ... Megjátszotta a szerelmest ... Engem akart becsapni, az öreg rókát! De aztán látta, hogy nem megy nálam semmire a »szerelemmel«, hát abbahagyta ... Pedig bár ügyesebb lett volna! Bár hagytam volna, hogy »behálózzon«. Akkor nem jött volna — Arabella! Arabella... Milyen sovány volt és milyen kócos. Kis, sápadt, vértelen senki... De hajlékony, mint a bambusz. Hány éves is volt akkor? Tizenöt? Tizenhat! Várjunk csak... Most volt húsz és három éve jött... Tizenhét éves volt, de olyan fejletlen, olyan nyápic, tisztára kislány még... Remek anyag... A rendes koszton kigömbölyödött, kivirágzott, megizmosodott — de egy deka zsírja sem volt! És hogy bírta a tréninget! Hat órát dolgozott naponta... Ő nem szédült, ő nem! Én — sajnos — akkor is szédültem, ha sokáig néztem fel a magasba, amikor a próbákon dolgozott ... Micsoda szám lett volna a kettőnk új száma! Úristen, micsoda szám! Mennyi ötletet, mennyi raffinériát, mennyi finomságot adtam bele ... Senki sem sejthette volna, hogy Big Rolf, a »szerelmes pók«, a »levegő ura« — szédül, mint egy fejbekólintott boxoló. Milyen ravasz trükkök sorakoztak egymásután! Arabella is azt hitte, hogy én vagyok a sztár a számban, peddig ő volt De nem tudta... Senki se tudott semmit, csak én! Én! Big Rolf, aki öt éve vagyok »a világ legjobb akrobatikus slownja«, aki gyűjtöm a pénzt és titkolom a szédülést mert ki akartam jönni Arabellával a Nagy Számban. Pötyögő nadrág helyett újra feszes, hófehér selyemtrikó, mopszlipofa helyett a saját arcom, lángvörös paróka helyett a saját hajam... Befesttettem volna barnára vagy szőkére... igen, szőkére... Arabellának tetszettek a szőke férfiak... Ivan Kozakov, a lánctörő is szőke... Ohóhó! De milyen szőke! Majdnem platina! A szemöldöke és szempillája alig látszik... És lánctörő ... Szép mesterség, mondhatom — Semmi ötlet, semmi munka, puszta trükk! Akinek jó teste van és megtanulja a homlokereit kellő időben kidagasztani és jól vicsorít a fogaival —■ elmehet lánctörőnek. A publikumnak tetszik és a direktorok remekül fizetik. Lánctörő!... Ivan Kozakov, a lánctörő... Harmadik szám, legjobb esetben negyedik... Egy ilyen kóklerért otthagyni Big Rollot! Mielőtt kijöttünk volna a Mutatvánnyal! Nem első rész harmadik szám, nem! Második rész utolsóelőtti szám! A »Mutatvány«! Ami előtt a cirkusz minden artistája felhúzza a lila dolmányt és sorfalat áll. Elől a direktor és a Stallmeister, fehérkesztyűsen, fekete frakkban... Teljes fény, harsogó hármas tuss... és belibeg sarkig érő, prémes selyembelépőben Miss Arabella, a levegő királynője, Big Rolf, az utolérhetetlen mester oldalán... Zúg a taps. Halk, finom zene. Miss Arabella ledobja a belépőt és kúszik a selyem kötélhágcsón a magasba... De Big Rolf lent marad. Lent dolgozik... Brilliánsan, de — lent__ Mert szédül. De ezt nem tudja senki, csak ő maga... Pereg a dob, azután néma csend, azután harsonák és tomboló taps ... Ezt hagyta itt egy — lánctörőért... * Big Rolf az asztalra borul A szesz ködje jótékony fátylat borít az agyára. .. * — Hej, Rolf, ébredj! Mindjárt záróra... — kiáltja az alvó clown fülébe Herr von Werner, a spanyol iskolalovas. Big Rolf felriad, felállana, de megtántorodik és erőtlenül, tehelenül visszarogy a székbe. — No, cimbora... Ne búsulj... — mondja a lovas. — Hát érdemes! Egy nőért! Ugyan, szedd össze magad! Elment — elment! Egy nő megy — jön helyébe száz! .. . Big Rolf nagynehezen feltápászkodik és csodálkozva mered vigasztalójára. — Mit mondasz? Ne búsuljak a nőért? Ezt mondod, Herr von Werner? Nekem? Szamár vagy, Herr von Werner, mint a többiek... Nő! Kell is nekem! Fütyülök valamennyire... Belekarol a műlovarba, körülnéz, mutatóujját szája elé teszi, azután odahajlik a lovashoz és fülébe súgja a titkot: — Nem a nőt siratom! Bolondok, értsétek végre meg! Hanem a Művet! A művemet, a terveimet, az álmaimat, a Mutatványt! ... És keservesen zokogni kezdett, mert felrémlett előtte Arabella sovány, sápadt, nyeszlett kis alakja ... NOVELLA