Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1942-05-08 / 19. szám

B­ig Rolf, a clown, harmadik napja ivott... A cirkusz melletti artistacsárda ven­déglőse megelégedetten konstatál­ta, hogy Big Rolf félhavi gázsija máris az övé. Big Rolf ivott — dúsan, kono­kul, magányosan és sokat. Mér­ges, vad pálinkákat, zöldet és víz­tisztát felváltva, mert szomorú volt és indulatban robogó szerve­zetének sok kellett a bódulathoz. Felejteni akart. Vigasztalódni ■nem lehet, — ezt tudta jól — de felejteni! Legalább arra a rövid­ke időre, amíg a szesz mámora el nem száll.... A clown vörös bikanyakán kidagadtak az erek, amint markával megragadta a pálin­kásüveg nyakát. Gyűlölettel, vadul, mintha egy emberi nyakat markolászott volna... Igen, ölni volna jól Verekedni hosszasan, szétzúzni egy pimaszul mosolygó, öntelt arcot, a gondosan lenyalt frizurát véresre borzolni, izmot izom ellen, csontot csont ellen feszíteni és a végén­­ ölni... Vagy meghalni. Elterülni a porondon, ha a másik ott is győzni talál. De így élni tovább? Esténként mopszlipofára maszkí­rozva bárgyúságokat rikácsolni a manézs­­ban, előadás után szeszeket vedelni pint­­számra és hajnalban vérbeborult szemmel, szédülve, öklöndözve, könnyes csuklások közt zuhanni hideg, magányos ágyba?... És hogy kerüli mindenki! Hogy kitérnek az útjából, mint a veszett kutya elől. Hogy sajnálják, hogy szeretné mind vigasztalni, de nem mer senki még csak szólni sem hozzá! Ne is szóljon! Az ördögbe is! Big Roll még ma is »szám« és az is marad... »The best acrobatic clown of the world...« Igen! Mert erő is van! És ügyesség és ötlet és tudás, minden, minden — csak éppen az a szédülés ne volna, ami már akkor is jelent­kezik, ha csak egy zsámolyra áll... A szédülés... A nagy zuhanás után ma­radt vissza__Mikor is volt? Hat éve? Nem, már hetedik éve... Jó szám volt! »Spider in love«__— a »Szerelmes pók« ... A cirkusz tetején, fent a magasban, ki­feszített óriási pókháló tizenegy méternyire a porondtól... Az Aquariumban pláne tizenhárom méter volt a távolság... Mi­csoda sikerek, micsoda reklámok, micsoda gázsi!... Big Rolf és két partnernője... Emily and Daisy, a két aranyos légy, akikre a szerel­mes pók vadászik... A nagy ugrás, a háló egyik sarkából a másikba ... Errel a nagy ugrás... A Colosseumban hét évvel ezelőtt... Milyen pánik, milyen zavar és milyen — szerencse! Hiszen min­den törés­­beforrt, semmi sem maradt visz­­eSzerelmes pók« ... Good bye, Big Roll!­gra — csak az az átkozott szédülés... Adieu: De nem volt azért nagy baj — Lehetett volna rosszabb vége is... Először is ott­maradhatott volna, mint már olyan sokan, vagy elnyomorodhatott volna és ma lehetne rongyfestő, harmadrangú cirkuszokban, mint Van Rennen, az egykori »Repülő hol­landi«. Vagy artistaügynök segédje Mar­­seilleben, vagy Altonában, bénán, sántáin, dadogva ... Esetleg koldulhatna a cirku­szok és orfeumok körül, mint Captain Strack, akit nyomorékra kóstolt Szelim, a királytigris... Emily és Daisy — a két aranylégy — el­repült, önállósították magukat. Csinálják a pókszámot — pók nélkül... Egészen szép sikerük van... Kívánom nekik, jó lányok voltak... Daisy ugyan kicsit megvadult, amikor egyszer véletlenül meglátta a­­ betétköny­vemet ... Kis csacsi! ... Megjátszotta a sze­relmest ... Engem akart becsapni, az öreg rókát! De aztán látta, hogy nem megy ná­lam semmire a »szerelemmel«, hát abba­hagyta ... Pedig bár ügyesebb lett volna! Bár hagy­tam volna, hogy »­behálózzon«. Akkor nem jött volna — Arabella! Arabella... Milyen sovány volt és mi­lyen kócos. Kis, sápadt, vértelen senki... De hajlékony, mint a bambusz. Hány éves is volt akkor? Tizenöt? Tizenhat! Várjunk csak... Most volt húsz és három éve jött... Tizenhét éves volt, de olyan fejletlen, olyan nyápic, tisztára kislány még... Remek anyag... A rendes koszton ki­­gömbölyödött, kivirágzott, megizmosodott — de egy deka zsírja sem volt! És hogy bírta a tréninget! Hat órát dolgozott na­ponta... Ő nem szédült, ő nem! Én — saj­nos — akkor is szédültem, ha sokáig néz­tem fel a magasba, amikor a próbákon dol­gozott ... Micsoda szám lett volna a kettőnk új száma! Úristen, micsoda szám! Mennyi öt­letet, mennyi raffinériát, mennyi finom­ságot adtam bele ... Senki sem sejthette volna, hogy Big Rolf, a »szerelmes pók«, a »levegő ura« — szé­dül, mint egy fejbekólintott boxoló. Milyen ravasz trükkök sorakoztak egymásután! Arabella is azt hitte, hogy én vagyok a sztár a számban, peddig ő volt De nem tudta... Senki se tudott semmit, csak én! Én! Big Rolf, aki öt éve vagyok »a világ legjobb akrobatikus slownja«, aki gyűjtöm a pénzt és titkolom a szédülést mert ki akartam jönni Arabellával a Nagy Számban. Pötyögő nadrág helyett újra feszes, hófehér selyemtrikó, mopszlipofa helyett a saját ar­com, lángvörös paróka helyett a saját hajam... Befesttettem volna barnára vagy szőkére... igen, szőkére... Arabellának tet­szettek a szőke férfiak... Ivan Kozakov, a lánctörő is szőke... Ohóhó! De milyen szőke! Majdnem platina! A szemöldöke és szempillája alig látszik... És lánctörő ... Szép mesterség, mondhatom — Semmi ötlet, semmi munka, puszta trükk! Akinek jó teste van és meg­tanulja a homlokereit kellő időben ki­dagasztani és jól vicsorít a fogaival —■ elmehet lánctörőnek. A publikumnak tetszik és a direktorok remekül fizetik. Lánc­­törő!... Ivan Kozakov, a lánctörő... Har­madik szám, legjobb esetben negyedik... Egy ilyen kóklerért otthagyni Big Rollot! Mielőtt kijöttünk volna a Mutatvánnyal! Nem első rész harmadik szám, nem! Máso­dik rész utolsóelőtti szám! A »Mutatvány«! Ami előtt a cirkusz minden artistája fel­húzza a lila dolmányt és sorfalat áll. Elől a direktor és a Stallmeister, fehérkesztyű­sen, fekete frakkban... Teljes fény, harsogó hármas tuss... és belibeg sarkig érő, prémes selyem­belépőben Miss Arabella, a levegő királynője, Big Rolf, az utolérhetetlen mester oldalán... Zúg a taps. Halk, finom zene. Miss Ara­bella ledobja a belépőt és kúszik a selyem kötélhágcsón a magasba... De Big Rolf lent marad. Lent dolgozik... Brilliánsan, de — lent__ Mert szédül. De ezt nem tudja senki, csak ő maga... Pereg a dob, azután néma csend, azután harsonák és tomboló taps ... Ezt hagyta itt egy — lánctörőért... * Big Rolf az asztalra borul A szesz ködje jótékony fátylat borít az agyára. .. * — Hej, Rolf, ébredj! Mindjárt záróra... — kiáltja az alvó clown fülébe Herr von Werner, a spanyol­ iskolalovas. Big Rolf felriad, felállana, de megtánto­­rodik és erőtlenül, tehelenül visszarogy a székbe. — No, cimbora... Ne búsulj... — mond­ja a lovas. — Hát érdemes! Egy nőért! Ugyan, szedd össze magad! Elment — el­ment! Egy nő megy — jön helyébe száz! .. . Big Rolf nagynehezen feltápászkodik és csodálkozva mered vigasztalójára. — Mit mondasz? Ne búsuljak a nőért? Ezt mondod, Herr von Werner? Nekem? Szamár vagy, Herr von Werner, mint a többiek... Nő! Kell is nekem! Fütyülök valamennyire... Belekarol a műlovarba, körülnéz, mutató­ujját szája elé teszi, azután odahajlik a lovashoz és fülébe súgja a titkot: — Nem a nőt siratom! Bolondok, értsé­tek végre meg! Hanem a Művet! A műve­met, a terveimet, az álmaimat, a Mutat­ványt! ... És keservesen zokogni kezdett, mert fel­­rémlett előtte Arabella sovány, sápadt, nyeszlett kis alakja ... NOVELLA

Next