Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1942-10-30 / 44. szám
Engedjenek meg, hogy váratlanul kopogtatok, ahogy mondani szokás, de van pár elmondani valóm. Miről? íme... Itt, a hasáb felett szembenéz önökkel egy »ábra«. Felismerik? Ez a vakablak. Bizonyára méltóztatnak tudni, mi a vakablak. Régi, nagyon régi találmány, talán olyan öreg, mint a kerék, vagy a virágcserép, vagy maga a piros muskátli. Ablak, ablak, csak nem lehet kilátni rajta. S belátni sem lehet. Mégis ablak. Szeme befele fordul, ablak nem fedi s mert nem a nagyvilág felborzolt utcáit kémleli, hát vakablak... Pedig nem is vak. Befelé él. Olyan, mint az elzárkózott lélek. Ezért szeretem oly nagyon. .. Soha el nem halványuló emlékek fűznek a vakablakhoz. Gyermekkorom emlékei. Ott »élt« a konyha melletti kisszobában. Nevezhetném gyerekszobának, de én olyan szegénysorból jöttem, hogy ezt nem mondhatom. Nekem nem volt gyerekszobám, cselédszobám se volt, nekünk szobáink voltak. Kicsi szobák, s együtt oly nagy világ. Anyám királynő volt e szobákban, magam királyfi... Ó, a korona sokszor hiányzott... Sokszor egy krajcárunk se volt... A mi vakablakunk ott, a kisszobában mély volt, boltíves tetejű, kettőpolcos, alul könyöklővel, és meleg és barátságos. Sokáig itt laktak a játékaim. És pár könyv az indiánokról, a búgócsigám, a pergődióm, a csuszlim, a levágottfejű harisnya, amelyben üveggolyók sűrűsödtek, pár apró szerszám és a titokban írt versek. Néha anyám különös apróságai is idemenekedtek, egy-egy beteg muskátlis-cserép, bögre, ha az orra letörött s ha ottfeledte, litánia után: Gyulassyné tekintetes asszony szent olvasója. * Valósággal ott laktam a Vakablakban. Lelkem átlátott rajta s téglafalát oly sokszor törték át álmaim .. . Az idei filmszezon eddig legnagyobb sikerévé nőtte ki magát a Mikszáth Kálmán bűbájosnovellájából készült »Gentry-fészek«. , Tizenkettedik hétre prolongálták a filmet,most már kizárólag az Omnia játszat s az érdeklődés még mindig változatlanulm nagy: táblás Házak Feltettem magamban, hogy hetenként elmondok egy apróságot. Drága jó Hunyady Sándortól hallottam mindig: a nagy dolgokban sok a hősiesség. A kicsi dolgok szépek. Kiszedem a vakablakból a kicsi dolgokat. Manapság úgysem igen érdemes kinézni... Manapság nem könyökölök szívesen az életem ablakában, bár szeretem a harcot. Aztán meg sírnom kell, ha négy fekete lovat látok a kocsiúton. Aztán meg, aztán ... jó a vakablakban kikönyökölni, nem látok semmit s mégis azt látom, ami akarok. És nem kémlelhet be rám senki. Magam vagyok. Telerakom a vakablakot mondanivalóimmal s kikiszedek egyet-egyet akár-olykor. .. Kiteszem az ablakba a gondolatok tarisznyáját s mégis láthatatlan. Már tudniillik az utca számára. Mert én nem az utcának akarok mesélni. A zsivaj számára semmi mondanivalóm nincs. Én azokkal akarok a »Vakablak«-ban könyökölni, akik a belül való világot szeretik, ámen. Most az a kérésem, jöjjenek néha könyökölni. . . Nézegessünk belülről befelé. Hej, mi mindent megláthat az ember, ha a lelkével néz. Néha olyat lát, hogy csak versben szabad elmondani. Máskor pattogó, robogó, sikoltó, mámoros, vésztokádó szavak rohannak a toll alá. Ezeket, bevallom, nem szeretem. A csendet szeretem. A lárma csókjától idegen az én szám. Úgy neveltek engem abban a vakablakos gyerekcselédszobában, szeressem jobban az orgonahangot, mint az éles füttyöt. Mit fogunk látni a vakablakban? Igen sok mindent. Miről fogunk beszélgetni? Igen sok mindenről. Fűszálról, csillagokról, betűkről, néha talán egy »i« betűről, amely úgy jár néha, — az egyik igen kedves barátom meséli, — »hogy egyszerre csak leesik róla a pont.. . Micsoda kedves türelem kell hozzá, hogy az ember megkeresse. És visszategye. A pontot... Az »i« betűre...« Beszélgetünk majd fákról, amelyeket ismerünk s egyszerre csak ledönti őket a vihar. Agyról, vérről, szívről beszélgetünk, akik mind, de mind közösséget vállalnak velünk és együtt jelentik az életet. Tehát a szenvedést is. Mindenről beszélgetünk majd, csendes szóval, indulatok nélkül, békén. És ha lesz valami elrejteni valónk a világ elől, betesszük a vakablakba ... S ha tetszik, be is függönyözzük... Jó hely Biztos. Csendes. Meg aztán őrzi a szeretetem is, mulatnak az ízes,szellemes, fordulatos történeten (Deák Zoltán írta a forgatókönyvet) és a kitűnő színészek játékán, elsősorban Tolnay Klárién, Hajmássyén és Vaszary Piroskáén. Külön élményt jelent Csortos remekbeszabott inas-figurája és Fényes Szabolcs zenéje. (Kárpát-film; GENTROFÉSZEK: 12. PREMIERHÉT!