Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1942-12-18 / 51. szám

jísgf­tvzkfy Zita Szeleczky Zita lakásán vagyunk. Az ablakon aranylóan ragyog be a téli nap­fény és itt a kedves, vidám hangulatú szalonban eljegyzést ünneplünk. Igen, el­jegyzést, Szeleczky Zita eljegyzését. Zi­tánkat ugyanis eljegyezte a 121-ik gép­vontatású tüzérüteg. És most az olvasó, kinek nyájasságához kétség nem fér, ne gondoljon sajtóhibá­ra. Zitát csakugyan egy egész tüzérüteg jegyezte el minden előzetes megkérés nélkül, váratlanul, úgyhogy maga a bol­dog menyasszony le­pődött meg legjob­ban, amikor a tüzér­üteg képviseletében beállított hozzá egy szabadságos zászlós, Kukorelly László és hozta az okleve­let. Az eljegyzésről ugyanis szabályos ok­levelet állított ki az üteg, Kámer László őrvezető készítette tüzcsendes pillanatokban, nagy gonddal, művészien. Felül Zita mosolygós arca, és alul a szöveg, amelyet a m. kir. 121.­­gépvontatású önálló közepes ágyúsüteg tisztika­ra, legénysége ajánl fel azon alkalom­ból, hogy a mű­vésznő a fronton küzdő nevezett ala­kulat ügyeit fel­karolta és magáévá tette. Ezen díszok­levelet, mint szere­tetünk, hódolatunk és hálánk örök em­lékét, fogadja sze­retettel. Donpart, tábori postaszám 202/35. 1942. XI. 23. A zászlós úr át­nyújti az oklevelet, összeüti a sarkát ka­tonásan, csaknem leánykérön és kijelenti: __ Az ünnepélyes aktussal a 121-es üteg eljegyzettnek tekinti önt, Művésznő! Ezentúl, ha ismét jelentkezik leánykérés­sel egy üteg, szíveskedjék »kosarat adni« nekik. A tréfán túl van ebben az oklevélben valami meghatóan komoly is, mert ma­gával hozta a zászlós úr százhatvan em­ber üdvözletét és háláját is, százhatvan ember köszönetét, akik könnyebben vise­lik el a front megpróbáltatásait, ha oly­kor-olykor felcsendül a tábori rádióban Zita kedves hangja... És akik valami­képpen le akarták róni hálájukat és szí­vük minden szeretetét beleadták a száz­hatvan aláírásba. Mert aláírta ezt az ok­levelet a tisztikar, de még a legénység is. Könny szökik a szembe, úgy elérzéke­­nyül az ember egy pillanatra. Mert arra gondol, valami cso­dálatos vágyódás él­het az emberekben a szépség, a művé­szet után, ha oda­kint a front dübör­gésében is meghallja távoli hangját, fel­figyel rá és meg­keresi vele a kap­csolatot. Zita is érzi ezt, oly elfogódott és halk most, mintha hinni sem akarna a szemének, fülének. Ez a kis oklevél valóban nem minden­napi esemény a háború történelmében és Szeleczky az első, aki egy tüzérüteg menyasszonya lett... Átveszi az okleve­let, kicsit megcsuklik a hangja, amint köszönetet mond érte: — Zászlós úr... ebben a pillanatban nem is tudok mit mondani, csak annyit... hogy ezért a pilla­natért, úgy érzem, nagyon is érdemes volt megszületni. Mert ez az oklevél életem legnagyobb sikere és ha többé soha­ soha nem kap­nék tapsot, akkor is érdemes volt játsza­nom! A front meg­hallotta a hangomat és ezt köszönöm maguknak, és kö­szönöm, hogy szeret­nek, köszönöm, hogy elhozta ezt az okle­velet. Én, — itt meg­csuklik Zita hangja és könny szökik bár­sonyos szemébe — én ígérem, hogy na­gyon hűséges meny­asszonyuk leszek! A zászlós úr válaszolni szeretne, de zavarral küszködik, csak nyel egy na­gyot és egyik lábáról a másikra helyezi testsúlyát. A Don partján levő hajtásaira gondol és mind a százhatvannak üdvözlete fénylik szemében. Az ablakon meg beragyog a napfény és a tündöklő szobában, mintha ott állna felsorakozva a­­121-ik gépvontatású önálló közepes ágyúsüteg« tisztikara, legénysége, sapkához emelt kézzel, merev vigyázzban. ÍL - DÍSZOKLEVÉL · Szeleczky Zita művésznőnek, Százhat­van ember üdvüzletét zászlós úr ... hozta a Zita és a százhatvan vőlegény (Gaby felv. Szépség... Siker... Karácsony 1942 Boldogság... Ezt a legszebb ajándékot adja minden nőnek a Hermocith B. krém!

Next