Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1942-09-25 / 39. szám

Bwzílyeiís ax „olajul"-fon*, éfö (oteadaUui CocUauvcrt, aki íc, cai'zót, (est, divatot tewcx és tokost dekocól Jean Cocteau, a modern francia irodalom »enfant terrible«-je, épiigy mint Colette, a Palais Royal árkádjai alatt lakik. A nagy francia írónő hívta fel a figyelmet erre a Párig központjában levő csendes szigetre, a Palais Royal tradícióktól gazdag, szinte a világból kieső, alvó környékére. Cocteau csak rövidebb idő óta lakik itt, egy csöndes, patriarchalis ház félemeletén, egy »alagútbaru, mint ő mondja. Az embernek tényleg az az im­pressziója, amikor a feltűnő alacsouyságú lakásba belép, hogy egy sziklába vájt barlangba került. De ez az »alagút« egy különleges tehetséggel felruházott zseni odúja. A három vagy négy helyiségből álló babalakás Cocteau minden sablontól eltérő szellemét viseli magán, a berendezés és dekoráció a művész egyéni elképzelései alapján született meg. Mert Cocteau sok­oldalú művész. Az íráson kívül festéssel, rajzzal, divattervezés­sel és lakásdekorádióval is foglalkozik és ez a többirányú adottsága lakásának minden porszemén észlelhető. Ami a mai modern francia aplikált művészetben megragadó és újszerű, az szinte teljes egészében Cocteau lángoló és gátlást nem ismerő zsenijétől származik. Újító ő, a régi, k-euzervatívan forradalmár és ma talán már nem is korszerű újítók sorába tartozik. Ott­hona bizarr és nyugtalan, olyan mint egy avantgardista szín­darab merész díszlete. Ennek a miniatűr, színes és meglepő lakásnak legérdekesebb bútordarabja kétségkívül a lakója: Jean Cocteau. Cocteau örök-fiatal. Most, hogy az ötvenes évek felé köze. ledig, épp olyan »fialta!« maradt a maga forradalmi és lázongó lelkuietevel, mint húsz év előtt, amikor először lehetett hallani nevét emlegetni. Az akkoriban keletkező, világot megváltani akaró expresszionista és szürrealista irányzatnak megindítója, aki kétségkívül új és friss vért hozott a világháború utáni zavaros és még kialakulatlan művészi törek. véseknek. Cocteau már akkor híressé vált, neve az újítók vegyeshírnevű glóriájával éke­sült, sok híve volt, de még több ellensége. Színdarabjai rögtön színpadot kaptak, de az előadások körüli viták és botrányok nagyobb reklámot szereztek nevének, mint maga a tulajdonképpeni alkotás sikere. Ez a kezdeti reakció aztán végleg rányomta bélyegét Cocteau egyéniségére. Azóta már 15—20 szín­darabot írt, amelyek olyan illusztris helyeken is kerültek bemutatóra, mint a Comédie Frangaise vagy az Opera, de darabjai három- négy előadás után kivétel nélkül lekerültek a műsorról, ellenfeleinek az előadáson rende­zett botránya miatt. De Cocteau nem csügged. Mint egy szent eszme Telkent apostola, továbbra is írja regényeit és színdarabjait, fűti őt az a belső sajátságos tűz, ami csak nagy hivatások földi hordozóira jellemző. A tavalyi szezonban a »Machine■ á eeriret című darabja ismert néhány előadásig terjedő sikert, idén a »Parents terribles« című komé­diája került le a színlapról három előadás után, a rendőrség intervenciója következtében. Páriában ugyanis törvény írja elő, ha három előadáson keresztül következetesen megzavar­ják az előadás békés menetét, tekintet nélkül az okok igazságára vagy igazságtalanságára, a szerzó szemé­lyére cs az anyagi károkra, — a további előadásokat be kell tiltani. Cocteau ellenségei kihasználják ezt a régóta meglévő francia törvényt és húsz év óta következetesen megjelennek a forradalmi szerző minden premierjén, fütyülökkel, bűz- és köny- nyezö bombákkal és megteszik szomorú, de mindenkitől szinte biztosra várt kötelességüket- Ez volt az idei, egyébként kétség­kívül érdekes »Parents terriíMes« sorsa is, melynek realisz­tikus és szabad hangját Cocteau ellenfelei a francia családi eszme megsértésének nyilvánították. Do talán ez a vak küzdelem, ez az állandó >en garde«, ami­ben Cocteau él, teszi őt örök-fiatallá. Igazának elismerését, ami az évek folyamán kissé fakó és »depassé« eszme lett, — még mindig a jövőtől várja. Félzseni, mert nem tu­dott kiforrani, a kezdés hős kora nála kinyúlik egy egész életre. Lázas munka közben talá­lom, amikor j»alagútjában« meglátogatom. Szemében az őrültséggel határos zseni tüze ég, haja felborzolt, az egész ember egy olyan lázbeteg be­nyomását kelti, akinél a láz az élet feltétele. — Itt élek ebben a Királyi Palotába vájt barlangban — mondja — és dolgozom. Mun­kámnak nagyon kedvez a jelenlegi párisi nyugalom és szolid életmódra késztető han­gulat. Úgy érzem, még soha nem volt körülöttem alko Cocteau emlékrajza 1 Film, Szín- tásra ennyire alkalmas at- ház, Irodalom munkatársának moszféra. Nemcsak én, hanem egész Franciaország szellemi reneszánszát és megtisztulását éli ma. Mivel anyagi javakban nem bővelkedünk, a szellemnek kell tündökölnie. Boldogan! látom, hogy a mai francia ifjúság is már máskép reagál a nagy eszmékre, mint néhány évvel ez előtt Tanulni, alkotni, művelődni vágynak, megismerkedni olyan dolgokkal, amelyek azelőtt untatták volna őket. Régebben ren­delkezésükre állott az egész világirodalom régi és modern tér mése, mégsem szerettek olvasni a fiatalok, a könyvek felvágat lanul hevertek, — ma pedig? Heteken át kutatnak egy-egy bizonyos könyv után, mert a könyvpiacon époly nagy beszer­zési nehézségek mutatkoznak, mint az élelmiszerpiacon és ha nagynehezen hozzájutnak egy-egy kívánt könyvhöz, nem egy­szer, de kétezer-háromszor is elolvassák. Sok fiatal van mindig körülöttem, tőlük tudom. — Min dolgozik jelenleg? — kérdem. — Színdarabot írok a Comédie Francaise számára. Címe: Renaud et Hermide, tehát ismét mitológiai tárgyú. (Cocteau különösen az ókori görög irodalom modern felfogású, rend­szerint pszichológiai momentumokon alapuló átdolgozásában specializálta magát. Budapesten is előadták Ödipus tragédiá­ját). Remélem, a íátuni ez egyszer nem lesz konzekvens velem szemben és az előadások nyugodt menetét semmi sem fogja megzavarni. — Hallottam, hogy a filmgyárban is lehet mostanában önnel találkozni. Filmet is ír? — kérdem. — Igen, — feléli — első alkalommal próbálkozom meg a film­mel. Meghívtak, mert jelenleg a francia filmgyártás a sok hozzánemértő jelenlététől bizonyos dekadenciát mutat. Tristan és Izolda történetét viszem filmre, — természetesen modern verzióban — és jelenleg szerfölött érdekel a film és az evvel kapcsolatos lehetőségek. Fiatal, névtelen színészekkel veszem körül magam, mert tel­jesen új alapgondolatból indulok ki és nem sztárok lanszírozása a célom. Van egy fiatal színész, akit én fedeztem fel. akit ma még alig ismernek és akinek a jelenkor legnagyobb színészi karrierjét jósolom. A neve: Jean Marais. (Már láttuk egy-két új francia filmben ezt a titánfejű, kissé exaltált fiatal színészt, aki Cocteaunak úgylátszik különleges szívügye!) Rajzai iránt érdeklődöm. Cocteau époly tehetséges és merész rajzoló, mint író. Talán azért is marad örökké kiforratlan, mert két irányban fejezi ki lángoló álmait. — Rajz vagy írás: számomra ugyanaz. Mi kor írok: rajzolok, mikor rajzolok: írok — mondja és egyúttal megmutatja néhány toll rajzát. Azt az »elképesztő« hibát követem el hogy szürrealistának nevezem Cocteau rajz stílusát. •— Szürrealista, énf — tiltakozik, — már rég éltem és alkottam, amikor a szürreális ták még meg sem születtek! Azt, amit később szürrealista művészet címén a világnak nyúj­tottak, azt mind tőlem vették át, tőlem lop kodták el! — mondja nem éppen túlzott szerénységgel. _ — Mindenben ez a sorsom, —> mondja — én vagyok az úttörő. mások aztán értékesítik azt, amit én a saját külön eszmei világomban kreáltam. Nézze meg például a mai párisi divatot! Akár hiszi, akár nem, ez is az én művem! Néhány évvel ezelőtt a Théatre des Mathurins.ben felújították Georges Feydeau »La miain passe« című darabját, amely az 1900-as években játszódik. Engem kértek meg a kosztümök megtervezésére. Minden doku­mentum vagy régi divatlap nélkül, csak arra emlékeztem! vissza, hogy anyám, nagynénjeim milyen ruhákba, kalapokba öltöz ködtek az én. gyermekkoromban, azt igyekeztem visszavarázsolni. A ruhákat Robert Piguet, a kalapokat Caroline Reboux készí tette el az én terveim alapján. A mai, kns ruhák, a kü­lönleges, fejte­tőn lebegő ka­lapok annak a nagy sikernek a fejleményei. Elmeséli még, hogy a német hatóságok meg­hívták: láto­gassa meg a Németország­ban levő fran­cia fogolytábo­rokat, hogy ott felolvasáso­kat tartson és gyűjtse össze a fogoly Írók mű­veit, egy eset­leges későbbi kiadás remé­nyében. kézdlvásárhclyi Vásárhelyi K. Cocteau és sajátkészitményű maszkja. (Ebben a maszkban mondta el Cocteau egyik mitológiai tárgyú darabjának tartalmát.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék