Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1942-11-20 / 47. szám

DÁN KLÁRI A PARISETTE-BEN Budapest dizőzVárosnak egyik legcsinosabb és legpikánsabb jelensége Dán Klári. Mulatságos lehet egy ilyen kis dizőznek az élete: elindul ősszel a Dunapartról — vagy a Belvárosból s megérkezik tavaszra — a Rózsadombra, miközben­­végigfőzi,a Pest összes sanzonra szomjas szíveit. A kis Dán Klári olyan, mint egy kis plüss játékmókus: ártatlanul és szelíden, moso­lyogva és viccesen énekel szerelemről, flörtről, boldogságról, szenvedélyről, de olyan komolykodva is, a­hogy a hallgatóság is hajlandó őt komolyan venni... Mondom, mulatságos egy ilyen dizőznek az élete már csak azért is, mert minden sanzonjához — más ruhát vehet fel. Gyászos témához, mondjuk fekete bársonyt, vidám, szerelmes témához színes imprimét, drámai témához díszes, nagy estélyi ruháit (lehetőleg moh­éból) vicceshez — fiús pantallót és valamilyen kis férfi zakót... Dán Klári ruháival is édesen illusztrálja sanzonjait, amint a mellékelt ábrák mu­tatják ... ,k v j Sláger express Vallató szám Szobacica szám Kopogjuk le, nálunk nincsen semmi baj BÁRÓ DOBLHOFF LILI­ LES CENT VIERGES (SZÁZ SZŰZ) Ez Páris új nagy operettsikere. Mindenki erről beszél, min­denki dúdolja a slágereit, elmondja a díszleteket és a valóban tréfás, ötletes jelmezeket. Amikor a függöny lassan felgördül, először csak régimódi, háló-harisnyás lábakat lát a közönség, majd még régimódibb, slingeltszélű fehérneműt, szalo­gcsokros harisnyakötöket... Az 1860-as évek Párisában vagyunk. Bál van Mubille-nél, az akkori idők divatos mulatójában, ahol éppen nagy az izgalom, a­­háza közismert és szép fiatal táncosnői megelégelték eddigi életüket és elhatározták, hogy beeveznek a házasság nyugodalmasabb révébe. E célból követik azt a felszólítást, mely szerint az állam száz szüzet keres, akik hajlandók a Zöld-szigetre költöz­ködni és ott házasságot kötni a sziget kietlen magányában asszony után sápítozó gyarmatosokkal. Ezenkívül Anatol her­ceg, a ház haloitnéje ma tartja legénybúcsúját, amelyre várat­lanul betoppan purzicsánszőke és gyönyörű fiatal menyasszo­nya is, aki — természetesen — nem szereti a vőlegényét és aki meg akarja ismerni Páris­­rosszhírűs. helyiségét, mielőtt kimondaná Anatol hercegnek a boldogító igent. Persze ebből rengeteg mulatságos operettbonyodalom kere­kedik. A Mabille-bálon megismert fiatal festő a legváratlanabb ötletekkel megakadályozza, hogy a fiatal hölgy az esküvő után valóban felesége legyen a hercegnek. A fiatal hölgy a darab­ban szereplő komikus tészta-nagyiparos házaspár segítségével ürügyet is talál arra, hogy elkerülje a nászéjszakát és a száz szűzzel a Zöld-szigetre indul... Itt, a hajón énekli rengeteg változatban azóta már slágerekké vált szerelmes dalait, s végül is szíve győzedelmeskedik a hercegi korona és vagyon felett. Mindez olyan pezsgő tempóban és szívzsongitó melódiák kísé­retében vonul el szemünk előtt, hogy a közönség nagy része azzal a titkos vagy nyílt sóhajjal búcsúzik ettől a netz­­kesztyűs, tollkalapos, turnürös világtól: »De kár, hogy nem akkor éltünk, milyen kár, hogy ezeknek a szép időknek — vége van."‚ SYLVIE ET LE FANTOME (SILVIA ÉS A KÍSÉRTET) A közönség ezt a vígjátékot, — amely sokhelyütt már bohózatra is emlékeztet — az elejétől a végéig hangos neve­téssel kíséri. Azokat, akik annak idején látták, rendkívül emlé­kezteti az »Eladó kísértet« című filmre, amelyet Budapesten is nagy sikerrel mutattak be. A­ szappanbuborék könnyű­ségű vígjáték azonban a filmmel ellentétben nem az amerikai szno­bizmust figurázza ki, hanem az egyes alakok bármely ország társadalmában egyaránt fellelhetők. Rengeteg helyzetkomikum fokozza a nevetést. A darabban szereplő papa az elkényezte­tett lányának 16-ik születésnapjára kastélyt ajándékoz, de a kastélyhoz az időnként meg-megjelenő kísértet izgalmával is szolgálni akar. A rózsaszín fellegekben sétáló bakfist egy józan és nagyon szimpatikus fiatalember gyógyítja ki roman­tikus hajlandóságaiból úgy, hogy sűrű leplekbe burkolózott tréfás kísértetként jelenik meg előtte. A címszereplő Silvia egy édes, néha kissé nyávogó cica... Végül mindenki boldog lesz: az apa, mert leánya visszatalált az élők világába; a fiatal­ember, mert most már a kastély uraként nyugodtan írhatja verseit; és Silvia, mert a férfi, akibe beleszeretett, mint roman­tikus kísértet közeledett feléje ... HYMÉNÉE (ESKÜVŐ) Sajnálom, hogy Bourdet darabját nem láthattam a víg­színházi előadásban, de biztos vagyok abban, hogy méltó ver­senytársa volt ennek a párisi parádés előadásnak. A fő­szereplő Ágnest, aki az egész előadást­­ egy tolókocsiban játssza végig, Mar­celle Tes­­sancourt alakítja és olyan fojtott, szinte hisztérikus szenvedélyeket, az öntudatlan gyűlöletnek és az egészsége­sek iránti megvetésnek olyan skáláját viszi a szerepébe, hogy a néző szinte borzong­­va keresi a fiatal lány alakja mögött a méregitalt keverő, ijesztő boszorkányt. Azt hiszem, hogy Bulla Elma ezt a szerepet több szomorúság­gal és a magány erősebb érzékeltetésével játssza, mert itt Párisban sokan nehezmén­y nyerték Marcello Tessancourt játékában ezt a felfogásbeli hiányt. Sylvia és a kísértet

Next