Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1943-02-12 / 7. szám
„Az ember egyszer elérkezik oda, hogy valói értelme van az életének... — mondja Bihary József, akire két oldalról is ragyog a reflektorfény Igazi székely. Nehéz vele ráfutni a beszéd sínére, szívesebben hallgat, hümmög, nézegeti a konyak aranysárga vérét vagy a haldokló havat az ablakon túl. Hiába mondjuk. Két oldalról ragyog most rá a reflektorfény, kirobbanóan nagy a sikere aManderley-ház asszonyai eszelős öreg matrózának szerepében és az új magyar filmben, az »Emberek a havasont-ban, mint Üdő Márton ríkatja meg a közönséget. Még Csak neon is hiszi nagyon. A fejét rázza, furcsálkodva néz ránk. — Hát Istenem, — mondja egyszerűen — jó volt a szerep. Nem is én tehetek róla... Nem az én dicsőségem! Kék a szeme és őszinté. Nem pózol, úgy érzi, ahogy mondja. És hallgatásba merül újra, soha nem lehet így szóra bírni. Csak ülünk az ablak mellett mindketten és nézzük a havat, ahogy szikkad, szürkül a februári napsütésben. Csak a második pohár után ereszkedik meg egy kicsit, r1!-könyököl az asztalra, mosolyog. — Hát tudok én olyan okosakat mondani! — kérdi és humantul nevet a kék szeme. Belekapaszkodunk a szavakba: — Az ifjúságot... Csodálkozik, hümmög. — Az ifjúságom! Nem volt víg, annyi bizzonyos. Háromszék megyében születtem. Nagyajtán, ott jártam az iskolát. Szerettem a játékot, a nevetést, szerettem, ha figyeltek rám a többiek. Kicsit már mozgott bennem a színész. Bolondoztam, cilánykerekeztem, rögtönzött kis verseket szavaltam. Ha nem volt hallgatóságom, hát csak lígy a fekete estébe. Meg játszott velem a képzeletem. Hol királyfi voltam, hol meg kóbor lovag ... Nagyot nevet, de gyorsam elkomolyodik. — Aztán vége lett az iskolának, jött a munka. Bekerültem a vasúthoz. Dolgoztam keményen, de túlságosan magyar voltam a románok alatt és erre rámsóztak nyolc kemény hónapot. Leültem fogcsikorgatás nélkül, aztán utána futásnak eredtem és meg sem álltam Pestig. Egy kicsiny csomag volt nálam, valami tésztaféle, meg szalonna és hozzá az apám tanácsa: »Tanulj meg fiam mindent, amit megtanulhatsz, mert abból károd sohasem lesz. Aztán a becsületedre vigyázz, el ne hagyd a nagyvárosi tolongásban, hiszen egy van csak belőle ...« Hamar elfogyott a tészta meg a szalonna, de a tanács megmaradt. Megerősítette a szívemet. Térdig jártam munka után, semmi sem sikerült Aztán valahogy mégis bekerültem a vasúthoz, de csak rövid időre, B-listára tettek. Ott álltam a pesti utcán, nekikeseredve, éhesen . .. Jött a nagy harc a nyomorral._____________________________ Két öklét az asztalra teszi, nagyon lassan beszél: — Kavicsbányában dolgoztam egy darabig, míg csak össze nem estem egy irdatlanul nehéz zsák alatt. Aztán építkezések körül csavarogtam, lestem, hol kell egy ember. Ha szükség volt rám, beálltam. Maltert hordtam, meg téglát, mászkáltam az állványokon. Néha éji szállásam sem volt. Ültem egy padon, néztem a sötét eget és verseket mormoltam magamban. Felerősödik a hangja, messzire néz: — Mert a verseket mindig nagyon szerettem. A munkások csak bámultak és vigyorogtak, ha meghallották, hogy szavalok. »Színész vagy te, Jóska.«. — kacagta egyik az arcomba. Előrehajol, kerekre nyitja a szemét. — Atttól kezdve nem volt nyugtom. Valami hajtott. »Színész vagy te, Jóska« — suttogtam és lihegtem és jajgattam magam elé. Azt hittem, szétpattan a fejem. Kószáltam a színiiskola körül. Úgy néztem a kaput, mint valami bevehetetlen várat Aztán — sóhajt egy nagyot — megtörtént a nagy szent csoda. Színésznövendék lettem. Teleszívja mellkasát levegővel: — No, az éhezés csak aztán jött. Néha statisztálással kerestem egy kis pénzt, azt leosztottam. Könyveit vettem és szalonnát. De elfogytak a betűk és elfogyott a szalonna és jöttek a kíméletlenül hosszú, hideg éjszakák. Hevertem a kis padlásszobában és farkasszemet néztem a borotvámmal.Csak egy mozdulat, — gondoltam — aztán vége mindennek...« A sarokból a halál vigyorgott. Nem féltem tőle. Visszavigyorogtam rá! — üt egyet az öklével. — Nem ijedtem meg a háláitól s ezért aztán szembenéztem az élettel is. Eldobnám a borotvát, úgy éreztem, valami folyó fenekén bolyongok hideg testű halak között, de egyszer majd csak jön egy áramlat és feldob a felszínre. Hátradől, megint, a havat nézi. — Soká jött. Róttam a vidéket. Kis daltársulatoknál statisztálgattam, nem féltem már az élettőli, de jéghideg voltam benl. Amikor aztán a Vígszínházhoz kerültem és felcsapott az első nyíltszíni taps, alig tudtam hinni benne. Az idegeim furcsa játékba kezdtek. Szédültem. Mert azt sem könnyű megszokni, ha sikere van az emberinek. Most már mosolyog: — Aztán jöttek a szerepek. Jöttek csalódások, örömök, bánatok... És jött Mária. A feleségem. Megoszlott a sok felhő az égen. Jött Botondka, — ellágyul a mosolya — most ötesztendős. Aztán a Gyurka, ön még csak négyhónapos. Komoly fiataluraik — nevet esbüszkélkedve. — , Isten tudja, hová teszi majd őket az élet. De az apai örökségemet sértetlenül adjom át nekik: »Becsület csak egy van!« Kiszélesedik a februári napsütés. A mosoly ott bujkál az ajka szélén, ahogy tovább beszél: — Ma már néha effész vidám fickó vagyok. Sőt, vannak napok, amikor csakugyan jól érzem magam. Néha még ugyan kisért a fekete folyó, de hamar a felszínen vagyok. Már szeretek nagyokat nevetni. Ha azt mondják, jó vagyok, örülök és szeretném elhinni. Mária asszony betolja a szobáim a négyhónapos Gyurkát. Csodálkozva nézi körül a kicsi, a bátyja benevet hozzá benyújtja az ujját. — Na bántsd, — emelkedik fel Bihary — aludni szeretne talán. A kicsi fölé hajol, lágy arccal figyeli, újra nevet a kék szeme. — Aludni fog, — mondja suttogva — akkor szokott ilyen, gyorsan pihegni ... Szép nagy csend van a szobában. A kicsi aludni készül. Botondka komoly képpel áll a kályha mellett, Mária asszony meg a sarokból mosolyogva nézi őket. — No lám, — mondja Bihary váratlanul — az ember küzd, harcol, verekszik, kavicsbányában dolgozik és maltert hord, aztán mégis csak elérkezik egyszer oda, hogy valami értelme lesz az egésznek . .. Talán még mondana valamit, del Botondka közbevág: — Éhes vagyok — jelenti határozottan. Bihary odafordul, nézi a gyereket, fsztán nagyot nevet: — Éhes vagy, fiam! Nem tragikus dolog. Hiszen a szomszéd szobában terítve van, az asztal.______ _________Halász Péter Bihary József, Bihary Gyurka és Bihary Botondka De a szövetvétel mégse sikerült. Ott az ember az ócskásnál kikeres Mert az anyag marosz volt, mint kiderült. Egy ruhát, mely békebeli, hiteles. Mire így szólt egy barátnőm: »•Gyere, ki Azután, hogy megőrizd a látszatot, Amna térre, melynek neve Teleki. A ruhát majd divatosra át szabod.« Erre én a Telekire szaladok. Megszerzendő a rébi jó anyagot És meglelvén a tegnapi ószerest, Mit fizettem egy ruhámért a Négyszerest.